Gondoltad volna, hogy van egy olyan eszköz a konyhában, ami talán a jövőben teljesen feleslegessé válik? Tulajdonképpen talán már most is az, de ott van, hiszen a konyha egyik alapdarabja évtizedek óta. Tudtad, hogy a háztartási gépeid sokszor jobban "értik" a saját működésüket, mint te? Mégis gyakran felülbírálod őket, és ezzel épp azokat az előny
Egy újabb technológiai eszköz került célkeresztbe Kínában, miután a hatóságok eltávolíttatták az App Store-ból Jack Dorsey decentralizált üzenetküldő alkalmazását. A döntés mögött nem technikai hiba vagy adatvédelmi probléma áll, hanem éppen az, ami a Bitchat legnagyobb erőssége: gyakorlatilag lehetetlen ellenőrizni. Az eset ismét rávilágít arra, h
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor újra elővette a félelemkártyát a Török Áramlat elleni állítólagos merényletkísérlettel, és harmadosztályú operett-előadásnak nevezte a látottakat.
Berezvai Zombor egy, a Partizánnak adott interjúban beszélt a hivatal és a politika összefonódásáról. A GVH ezt tagadja, válaszukban azt írták, a hivatal szakmai alapon, befolyásmentesen működik.
Hogy nézne ki a hatalomátvétel? Mi lenne a válasza a migrációs kvótára? Hogyan békélne meg a Fidesszel? A Magyar Péterrel készült, közel másfél órás élő interjúnk legfontosabb pillanatai.
Befutott egy új vegyes kvíz, ahol igazán változatos kérdések között teheted próbára magad. Itt nem elég egy területen erősnek lenni, minden kérdés más tudást igényel. Ha megvan az 5 helyes válasz, már büszke lehetsz magadra. Ha szeretnél egy kis agytornát beiktatni a napodba, a Kvízguru kvízei tökéletesek erre. Rövid idő alatt is igazi kihívást nyú
Orbán Viktor és az amerikai alelnök keddi nagygyűlésére még hétfő kora délután is toborozták a látogatókat, ráadásul a Digitális Polgári Körök tagjai között.
A D-vitamin fontosságáról mindannyian hallottunk már, de tudtad, hogy nemcsak a csontok egészségét támogatja, hanem az izomzat működésére, az immunrendszerre és a regenerációra is hatással lehet? A jótékony hatások élvezéséhez azonban a megfelelő mennyiség mellett az is fontos, hogy mikor és hogyan visszük be a szervezetünkbe.
A Strategy 2026 első negyedévében 1,2 milliárd dolláros veszteséget halmozott fel bitcoinvásárlásai nyomán, miközben tovább erősítette dominanciáját a vállalati BTC-felhalmozás terén. A Michael Saylor nevével fémjelzett stratégia egyszerre mutatja a cég rendíthetetlen elköteleződését a bitcoin iránt, és azt is, milyen komoly kockázatokkal jár minde
Nemcsak forintba átszámolva, hanem dollárban is kiemelkedően jól keresnek a külföldről importált szakemberek, még a belépő szint is jóval magasabb a kaliforniai átlagbérnél.
Megérkezett egy új műveltségi kvíz, amely nem tartozik a legegyszerűbbek közé. A kérdések több témából érkeznek, és néhol igazán el kell gondolkodni a helyes válaszon. Ha eljutsz 6 jó válaszig, az már kifejezetten erős teljesítmény. Tudod például, mitől fél az, aki atelofóbiás, vagy hogyan írjuk helyesen az „ízület” szót? És vajon emlékszel rá, ki
Egyre élesebb az ellentét Washington és Teherán között, miközben a háttérben intenzív tárgyalások zajlanak. Donald Trump sajtótájékoztatóján kemény katonai fenyegetést fogalmazott meg, miközben Irán határozott feltételekhez kötné a békét.
91. életévében elhunyt Gyurkó Henrik, Jászai Mari-díjas érdemes művész, Budapest díszpolgára, aki bábjátékával és jellegzetes hangjával generációk gyerekkorát aranyozta be. A miskolci születésű bábművész húsvétvasárnap távozott; nemrég még baráti körben ünnepelte 90. születésnapját a Budapest Bábszínházban.
Kásás Tamás és Madaras Norbert eddig nem hallott történeteket mesélt el magáról. A 2000-es évek vízilabda aranycsapatának két meghatározó alakja a válogatott sikerkorszakát és az olaszországi légióséveket is felelevenítette.
Debrecenben első látásra ukrán nyelvű Tisza-plakátok tűntek fel, ám mint Rácz András Oroszország-szakértő rámutatott, csak annak tűnik, mert tipikus orosz nyelvi hibával sikerült létrehozni a plakátot, vagyis még csak nem is ukrán, hanem orosz.
Itt az ideje, hogy a csillagjegyek megmutassák, érdemesek-e a világ tiszteletére, de karrier területén is érdekes fejlemények várhatók. Türelmet, önuralmat, tudatosságot kér tőlünk a napi horoszkóp.
Egy hatéves autista ikerpár mentette meg a saját és szüleik életét Oroszlányban. A család háza hajnalban gyulladt ki, és az épületet pillanatok alatt ellepték a lángok. A gyerekek azonnal rohantak, hogy felkeltsék a szüleiket. Hála nekik mindannyian időben ki tudtak menekülni az égő épületből, azonban mindenük odalett. Az apa megtörten nyilatkozott
Egy balatonfüredi család története bejárta az országot, miután politikai nézetkülönbségük látványos "molinó párbajjá" alakult. Erkélyre kihelyezett plakátokon üzengetnek egymásnak a családtagok, miközben a kapcsolatuk megmaradt egymással. Fejes Sándor szerint a humor és a türelem segít átvészelni a feszültséget. Sokak számára ismerős lehet a történ
Gyerekkorunktól kezdve sokszor hallhattuk, hogy az erős csontok titka egy pohár tejben rejlik – de vajon tényleg ez az egyetlen, vagy akár a legjobb megoldás, hogy a táplálkozásunkon keresztül támogassuk a csontjaink egészségét?
Megérkezett a mai agykarbantartó kvíz, ahol már néhány jó válasszal is kitűnhetsz a többség közül. Rövid, de trükkös kérdések várnak, amelyek könnyen megakaszthatják a lendületed. Ha sikerül túllépned a 3 helyes választ, már igazán jól teljesítesz. A Kvízguru kvízei segítenek frissen tartani az elmédet. A különböző témák miatt sosem válik egyhangúv
A vajdasági és erdélyi példák is azt mutatják: sok határon túli magyar választó nem bízik a levélszavazás tisztaságában, ezért inkább személyesen gondoskodik arról, hogy szavazata biztosan célba érjen.
J. D. Vance látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten. Sok helyen tilos lesz parkolni, BKK-járatok útvonala is módosul, nehezebb lesz megközelíteni a repteret.
Nyolc érintett szülő fogott össze a Virágom Alapítvánnyal, hogy állami segítség híján maguk építsenek lakóotthont felnőtt autista gyerekeiknek. Egy olyan helyet szeretnének, ahol méltó és emberséges körülmények között élhetnének. Szerintük ugyanis bár léteznek egyházi és nonprofit intézmények, a hosszú várólisták miatt szinte lehetetlen bekerülni.
Egyre több ellenzéki politikus dönt úgy, hogy visszalép a választáson, hogy növelje az esélyeket a kormányváltásra. A kérdés azonban továbbra is megosztó: összefogásra vagy külön indulásra van nagyobb szükség? A viták gyakran személyeskedésig fajulnak, miközben stratégiai számítások és politikai kockázatok állnak a háttérben. Több szereplő szerint
Már hónapok óta keringtek a találgatások Kiss Kriszta és Stohl András kapcsolatáról, a rajongók pedig tűkön ültek, hogy megtudják az igazságot. Nos, a várakozásnak vége: Kiss Kriszta egy Instagram-történetben végre tiszta vizet öntött a pohárba, és megadta a választ, amire mindenki várt.
Befutott egy új vegyes kvíz, amely első ránézésre könnyűnek tűnhet, de gyorsan kiderül, hogy nem az. A kérdések több területet érintenek, és gyakran a részleteken múlik a helyes válasz. A hibátlan eredmény szinte lehetetlen küldetés. A Kvízguru kvízei minden alkalommal új kihívás elé állítanak. A változatos kérdések segítenek ébren tartani a figyel