A 2000-es évek elején kevés olyan színésznő volt, aki egyszerre testesítette meg az ártatlanságot és a végzet asszonyát – nos, Mena Suvari pontosan ilyen volt, nem véletlen, hogy neve egy egész korszak ikonikus filmjeivel forrt össze.
Már a Győr vezeti a labdarúgó Nb I tabelláját, miután a vasárnapi rangadón 1-0-ra legyőzte a Ferencvárost. A Fradi edzője, Robbie Keane szerint a játékvezetők rendszeresen sújtják a csapatát.
Nagy Feró az ATV-nek nyilatkozva ismerte el a Fidesz választási vereségét. Az énekes szerint a pártot Orbán Viktor nélkül el sem lehet képzelni, és a bukás után nincs helye magyarázkodásnak.
A RaveDAO tokenje néhány nappal a 27,94 dolláros történelmi csúcs után mintegy 1,50 dollárra esett, miután ZachXBT a láncon rögzített adatokat elemző nyomozó bennfentes ármanipuláció gyanúját vetette fel, a Binance és a Bitget pedig vizsgálatot indított. A piaci reakció nyomán 24 óra alatt hozzávetőleg 43,68 millió dollárnyi tőkeáttételes pozíció z
A Tisza Párt választási győzelme után Mihalik Enikő, Steiner Kristóf és Frei Tamás is nyilatkozott a jövőjéről. Míg egyesek a gyakoribb hazalátogatást fontolgatják, mások végleg külföldön építettek egzisztenciát.
Az endometriózis az egyik leggyakoribb nőgyógyászati betegség, mégis sok nő évekig jár orvostól orvosig, mire kiderül, mi áll a panaszai hátterében. A becslések szerint minden tizedik nő érintett lehet, a diagnózis felállítása mégis gyakran hosszú időt vesz igénybe. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a tünetek sok más nőgyógyászati problémára is ha
A darazsak igazi rémálmot jelenthetnek a kertben, főleg, ha grillezésről vagy családi piknikről van szó. Mutatjuk, mi csábítja őket hozzád, és hogyan tarthatod távol őket egyszerű, biztonságos módszerekkel!