Az egykori futballista legendája, élettörténete és pályafutása hazánk egyik legfontosabb értéke, s örökségének ápolása az egyik legfontosabb feladat ma is – közölte a külügyminiszter.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik), valamint a Magyar Tervezői és Építészeti Szövetség Klaszter (Hdba) együttműködésével megalakult a magyar Design & Build Klaszter, a tervezést és a kivitelezést is összefogó tömörülés célja, hogy a magyar tervezői, építészeti, kivitelezési és kapcsolódó iparági kompetenciák szervezett formában jelenjenek m
Az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) első alkalommal vette fel a mikroműanyagokat és a gyógyszermaradványokat az ivóvízben előforduló szennyezőanyag-jelöltlistára. A környezetvédők szerint azonban a lépés inkább látványpolitika, mintsem valódi előrelépés - írta meg a NPR.
Pálinkás Szilveszter szerint a miniszterelnök fia a csádi misszió tervezésekor azzal számolt, hogy a magyar katonák fele meg fog halni. Orbán Gáspár egyébként a kiválasztási folyamatot megkerülve végezhette el a Brit Királyi Akadémia 30-40 millió forintba kerülő katonai képzését.
Ha jelenleg nem is ott dolgozol, ahol szeretnél, most kiderítheted, hogy igazán melyik szakma illene hozzád. Ez akár egy jó kiindulópontként szolgál arra az esetre, ha éppen váltás előtt vagy.
A húsvéti időszak egyre kevésbé csak az édességekről és a hagyományokról szól: az Árukereső.hu adatai szerint a magyarok ilyenkor inkább a tavaszi felkészülésre, az otthon körüli munkákra és a közös családi élményekre költenek. A keresések látványos megugrása azt mutatja, hogy a hosszú hétvége sokaknál a „tavaszi újrakezdés” időszaka lett - derült
Újra előkerült a korábbi uniós vita a magyar üzemanyagpiaci beavatkozásokról: az Európai Bizottság szerint a rendkívüli intézkedések egy része nemcsak energiabiztonsági, hanem belső piaci és jogegyenlőségi kérdéseket is felvet. A most nyilvánosságra került levél alapján Brüsszel elsősorban azt vizsgálja, hogy a magyar szabályozás összeegyeztethető-
Marina Ferrari francia sportminiszter aranyéremmel tüntette ki Kamuti Jenőt, a Nemzet Sportolóját, valamint Szabó Lászlót, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnökét.
A Mi Hazánk elnöke egy interjúban beszélt a választási esélyekről és pártja jövőjéről. Szerinte hárompárti parlament jöhet, de ha mégsem jutnak be, annak személyes következménye lesz.
Mindenhol többen vagyunk! – hangsúlyozta miniszterelnök az országjárás szombathelyi állomásán. A kormányfő nagycsütörtöki beszédét óriási érdeklődés kísérte.
Philip Pilkington, a Magyar Külügyi Intézet kutatójának tanulmánya komoly figyelmeztetést fogalmaz meg a közelgő magyar parlamenti választásokkal kapcsolatban.
A Szeged házigazdaként 26–23-ra legyőzte a lengyel Kielcét a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának csütörtöki játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
A Tisza elnöke ki is használta ezt, az átlagosnál többet beszélt a fiatalokhoz. Gyártsanak tartalmat az internetre, ahhoz úgyis jobban értenek a digitális harcosoknál, kérte tőlük. Magyar Péter csütörtökön Algyőn is járt, és Mórahalmon, ahol azt kérdezte a polgármestertől, hogy jobb-e aranybudin ülni, mint a sima fehéren.
A felolvadó permafroszt egyre több ősi szenet mos a folyókba Alaszkában. Ez a folyamat hozzájárulhat a légköri szén-dioxid növekedéséhez és a globális felmelegedés gyorsulásához. A jelenség egy veszélyes klímavisszacsatolást indíthat el.
Az elmúlt négy kiírásban győztes Vasas Óbuda 3-1-re nyert Kaposváron a TippmixPro női röplabda Extraliga döntőjének csütörtöki második mérkőzésén, ezzel egy sikerre került az újabb bajnoki címtől.
Sokak szemében az édesítőszerek, így az eritrit is bűntudatmentesen fogyasztható, hiszen nincs benne cukor, csökkenti a kedvenc ételeink és italaink kalóriatartalmát. Rengeteg cukormentes és keto termékben megtalálható, ezért egy egészségesebb alternatívának tűnik. Csakhogy friss kutatások szerint az eritrit kedvezőtlenül befolyásolhatja az agyi er
Új invazív kardiológiai labort adott át Latorcai Csaba Salgótarjánban, amely gyorsabb ellátást biztosít a szívbetegeknek és csökkenti a budapesti utazások szükségességét.
Az ukrán beavatkozás új sebességre kapcsolt az ukrajnai magyar rádió indításával, amelyen a nap 24 órájában nyomják a propagandát annak érdekében, hogy Magyarországon egy ukránbarát kormányt és egy ukránpárti miniszterelnököt segítsenek hatalomba – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten. A minisztériu