Vitézy Dávid bemutatta a Pesti Fonódó villamoshálózat első terveit, amelyek a Deák és a Lehel tér közötti szakaszt építenék át. A fejlesztés átszállásmentes kapcsolatot teremtene többek között Újpest, Angyalföld és a déli vonalak között.
Az Ethiopian Airlines és a Boeing bejelentette, hogy a légitársaság véglegesítette korábbi szándéknyilatkozatát, és újabb hat darab Boeing 787 Dreamlinert vásárol. A döntéssel a társaság teljesen kihasználja a 2023-as nagy…
Szerintem nincs még egy olyan virág, ami annyi fejfájást tud okozni, mint a rózsa. Gyönyörű, az illata pedig mindent visz, de néha csak a probléma van vele. Hol a levéltetvek lepik el a friss hajtásokat, hol a lisztharmat miatt lesznek foltosak a levelei. Én is sokáig próbálkoztam a drága vegyszerekkel, de őszintén szólva, sajnáltam a […]
A predikciós piacokat működtető Kalshi öt évre eltiltott három amerikai politikust, miután saját választási versenyük kimenetelére kötöttek ügyleteket. A társaság pénzbírságokat is kiszabott, miközben fokozza a bennfentes kereskedés elleni fellépést. A Kalshi közlése szerint Matt Klein, Minnesota állami szenátusának hivatalban lévő tagja 539 dollár
Jelentősen nőtt, 27 havi csúcsára emelkedett a GKI Gazdaságkutató konjunktúra-indexe áprilisban. Az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak – mondta Petz Raymund vezető kutató a GKI csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Tájékoztatót közölt honlapján a NAV a tárolók és a gépjárművek elhelyezésére szolgáló ingatlanok, ingatlanrészek értékesítésekor alkalmazandó áfakulcsról.
Az influenzaszezonként ismert időszak az év tizenhatodik hetében kisebb meglepetést okozva több beteget termelt, viszont legalább a kórházi fronton javult a helyzet. A kórházi kezelések harmadát még mindig a légúti óriássejtes vírus (RSV) okozta. Eközben a hepatitis A fertőzések száma tovább nőtt, bár a kumulált szám szerencsére már alacsonyabb az
A közösségi média által sugallt tökéletes anyakép és a valóság közötti feszültség egyre több nőt terhel meg. Kutatások szerint az idealizált képek növelik a szorongást és az irigységet.
Jelentősen nőtt, 27 havi csúcsára emelkedett a GKI Gazdaságkutató konjunktúra-indexe áprilisban. Az üzleti és a fogyasztói várakozások is javultak – mondta Petz Raymund vezető kutató a GKI csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – a EU támogatásával és módszertanéval elvégzett – felmérése szerint áprilisban a fogyasztók és az üzleti szektor hangulata is érezhetően javult márciushoz képest. A várakozások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe bő három ponttal emelkedett márciushoz képest, s ezzel huszonhét havi csúcsára ért fel.
Ahogy a digitális kommunikáció egyre inkább meghatározza, hogyan kapcsolódunk egymáshoz, dolgozunk és jutunk információhoz, a bizalom az online ökoszisztéma egyik alapvető pillérévé vált. Ebben a környezetben az üzenetküldő platformok már messze túlmutatnak a hétköznapi beszélgetéseken: egyre fontosabb szerepet töltenek be az üzleti kommunikációban
Szijjártó Péter háromórás interjút adott a Telexnek, aminek a végén kitértek felesége cégére is. Akkor a külügyminiszter azt mondta: helyes, hogy a feleségének nincsenek állami megrendelései. A Szerencsejáték Zrt. szponzorációs listáján azonban megtaláltuk Szijjártó Sarolta cégét. A leköszönő miniszter testvérének résztulajdonában álló cég idén jan
Az euróövezetben csökkent a gazdasági aktivitás áprilisban az előző hónaphoz képest, mert bár a feldolgozóipar teljesítménynövekedése gyorsult, a szolgáltatóipar teljesítménye azonban jelentősen csökkent a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös beszerzésimenedzser-indexének (BMI) csütörtö
A csontritkulás (osteoporosis) gyakran nagyon fájdalmas töréseket okoz, melyek gyógyulása több hónapot vehet igénybe. Sok esetben a fájdalom a törés gyógyulásával - ami általában 3 hónap - elmúlik, ám ha ezt követően is fennáll, krónikusnak kell tekinteni.
A magyar gazdasági fejlődés, a magyar gazdaságpolitika egymásra rétegeződő, egymás hatásait erősítő véletlenek miatti útfüggőségét a képződő jövedelmek politikai szempontokat követő egyre erőteljesebb és mélyebb újraelosztása határozza meg, amelynek "szándékon túli következménye" az államháztartás alig mérsékelhető hiánya, a robusztusan növekvő áll
A Tiborcz István által részben tulajdonolt Equilor cégcsoporthoz tartozó vagyonkezelő alap hatalmas profitra tett szert, azután, hogy pénzügyi piaci fogadásokat tett Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök hatalomvesztésére.
Örökös ökoiskola és most már tanösvénye is van. A Föld napján felavatták a Kmaszkc Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola madárbarát kertjében a Kőbányai Zöldkaland Tanösvényt, és ezzel egy hét éve megszületett ötlet vált valóra.
Ebben az újabb IQ-tesztben most tényleg próbára teheted a figyelmedet. Ez a vizuális feladvány elsőre nem tűnik olyan nehéznek, de hidd el, eléggékönnyű belezavarodni. Mindössze 5 másodperced van arra, hogy megtaláld a képen elrejtett paradicsomot, ami azért nem sok idő, kérdés már csak az, hogy sikerül-e. A trükk az, hogy rengeteg cseresznye közöt
Veszélyes ollóba kerültek a magyar szőlészek 2026-ban: miközben az aranyszínű sárgaság (FD) fertőzése soha nem látott ütemben terjed, a támogatási szabályok minden eddiginél szigorúbbá váltak.
Félmillió brit önkéntes orvosi adatait kínálták eladásra egy kínai weboldalon, miután az információk illetéktelen kezekbe kerültek. Az Alibaba az érintett hirdetéseket gyorsan eltávolította, tranzakció pedig nem történt - számolt be a Financial Times. A kiberbiztonsági trendekről is szó lesz május 28-án a Portfolio Financial IT konferenciáján! Reg
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte. A résztvevő helyeken legalább négyféle fagylalt lesz elérhető féláron, helyben fogyasztásra - közölték a szervezők csütörtökön
Kendall Jenner és Jacob Elordi neve együtt kezdett el keringeni a Coachella után, ahol a két sztárt többször is együtt látták. A pletykák szerint azonban nem egy friss találkozásról van szó: információk szerint már hetek óta találkozgatnak.
Rubint Réka fitneszedző egy ritka daganattípussal, a PEComa nevű szarkómával küzd négy éve, de csak nemrég állt vele a nyilvánosság elé. A diagnózis kényszerítette rá, hogy felhagyjon a testét kizsigerelő edzésekkel.
Rettegsz a kínos csendektől ismerkedéskor? Ezek a szabadtéri randiötletek úgy indítják be a beszélgetést, hogy közben észre sem veszitek, mennyire jól érzitek magatokat.
Aukciókat tartott ma az Államadósságkezelő Központ (ÁKK), 3 állampapírt kínált eladásra a befektetőknek. A kincstárjegyek átlaghozama csökkent, a 10 éves államkötvényeké emelkedett a legutóbbi aukcióhoz képest.
Odakint már ragyog a nap, a terasz és a kert hívogató, így sokan szinte azonnal kitennék a teleltetett növényeket. A nappali hőmérséklet gyakran 15-20 °C körül alakul, ami ideálisnak tűnik.
Májusban végre kiköltözik az élet a szabadba: koncertek, open-air bulik, fesztiválok és rakparti séták váltják egymást. Ennek köszönhetően Budapesten is egymást érik azok a programok, ahol nem kell tető alá húzódni. Összegyűjtöttünk hat eseményt, amelyek jó kiindulópontot adnak a hónaphoz.
Az adás vendége Olekszij Anton, az Oeconomus elemzője, Toldi Ottó a Klímapolitikai Intézet vezető kutatója és Sebestyén Géza az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője volt.
A herceg a kijevi Biztonsági Fórumon szólalt fel, ahol a háború azonnali befejezésére szólított fel. Az orosz elnök figyelmét arra hívta fel, hogy az ő országának sem lesz haszna a folyamatos emberélet-veszteségből.