A tervezettnél jóval hamarabb áll pályára a NASA új űrteleszkópja. A Nancy Grace Roman nevű eszköz elképesztő mennyiségű adatot szolgáltat majd a szakembereknek.
Továbbra is riasztó mértékben hagyják figyelmen kívül az előírásokat a kgfb-re kötelezett robogók és e-rollerek tulajdonosai. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége becslése szerint a közel 700 ezer segédmotoros kerékpár 55–60 százaléka, míg az érintett mintegy 50 ezer roller 70–80 százaléka az előírt biztosítási fedezet nélkül v
Komoly gazdasági érték, könnyű elszállíthatóság és nehéz nyomon követhetőség – ez a három tényező teszi a méhcsaládokat a tolvajok egyik kedvenc célpontjává.
A levendula jól viseli a szárazabb nyarakat, kevés gondozást igényel, és a beporzók számára is értékes táplálékforrás. A siker kulcsa azonban nemcsak a megfelelő fajta kiválasztása, hanem a tudatos növénytársítás is.
Egyre kevesebbet beszélnek az emberek a mindennapokban – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a modern technológia jelentősen átalakítja a társas érintkezéseket.
Pár nappal ezelőtt, még április 19-én nagyon szokatlan esemény történt Magyarországon, ugyanis egyszerre négy számsorsjátékon is telitalálatot értek el játékosok. A skandináv lottó 290 millió forintos nyereménye után valaki behúzta a hatos lottó főnyereményét, majd az ötös lottó sorsolásán is elvitte egy szerencsés a közel 7 milliárd forintot, mikö
Ha létezik növény, amivel tényleg nem lehet mellényúlni, az a spenót. Én is akkor szerettem bele a termesztésébe, amikor rájöttem, hogy nem kell hozzá se diploma, se napi 24 óra görnyedés az ágyások felett. Ez az a zöldség, amit tényleg a lusta kertészeknek találtak ki. Nálunk a konyhában is alapdarab lett. Régen csak a főzelék […]
Magyar Péter bejelentette, hogy Lannert Juditot jelöli a leendő TISZA-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterének. Lannert Judit közgazdász-szociálpolitikus végzettségű, szociológiából PhD fokozattal rendelkező szakember, aki 1990 óta foglalkozik oktatáskutatással. Korábban az Országos Közoktatási Intézet kutatási igazgatója, majd tudományos főig
Korábban igencsak negatívan nyilatkozott róla, amiért többek között vádaskodott a McLaren ellen, de most már örülne, ha ismét egymás ellen versenyeznének.
A közlekedési és beruházási minisztérium vezetésére felkér politikus megosztotta terveit a közösségi médiában. Úgy látja, évtizedes adósságokat kell ledolgozniuk.
Továbbra is riasztó mértékben hagyják figyelmen kívül az előírásokat a kgfb-re kötelezett robogók és e-rollerek tulajdonosai. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (Fbamsz) becslése szerint a közel 700 ezer segédmotoros kerékpár 55-60 százaléka, míg az érintett mintegy 50 ezer roller 70-80 százaléka az előírt biztosítási fedezet
Az európai légitársaságokat súlyosan érintő üzemanyagválságban a Wizz Air van a legsebezhetőbb helyzetben, ezzel szemben a Ryanair és a British Airways anyavállalata, az IAG a legjobban felkészült a helyzet kezelésére a Morningstar elemzése szerint.
A gyümölcs‑ és zöldségágazat munkaerőhiányának enyhítése céljából Olaszország és Üzbegisztán új kétoldalú megállapodást kötött mezőgazdasági szezonális munkavállalók foglalkoztatásáról. A taskenti egyeztetéseken a migrációs és agrárhatóságok képviselői, valamint ágazati szereplők vettek részt, és együttműködési szerződés született az Üzbég Migráció
A barátság nem csupán érzelmi, hanem fizikai szinten is komoly hatással van ránk. Az erős emberi kapcsolatok, különösen a barátságok, jelentős szerepet játszanak a szív egészségének megőrzésében.
Nem minden botrányfilm lesz kultikus, de az biztos, hogy amelyikről nézők vonulnak ki a moziból, arra sokáig emlékezni fog a szakma. A filmtörténetben több olyan alkotás is volt, amely felháborodást, hangos indulatokat, bizonyos esetekben szó szerint rosszullétet váltott ki a közönségből, és ezek között nem csak horrorokat találunk. Akad köztük lél
A MATCH4 és a NET4+ közvetíti a Liverpool, és így Szoboszlai Dominik következő meccsét: a vörösök SZOMBATON délután fogadják a Crystal Palace csapatát az Anfield stadionban. Nem maradnak le a magyar nézők a Liverpool következő mérkőzéséről, hiszen a MATCH4 sporttelevízió és a NET4+ streamingszolgáltató is élőben közvetíti a Liverpool - Crystal Pala
A közlekedési és beruházási minisztérium vezetésére felkér politikus megosztotta terveit a közösségi médiában. Úgy látja, évtizedes adósságokat kell ledolgozniuk.
Cyla videójában bírálta a Matolcsy-családot, majd a Mészáros Lőrinc körüli pénzmozgásokra és a gyanús lottónyereményekre is kitért, a következményeket sürgetve.
A testület keddi ülésén az egyik bíró lemondásra kérte fel Polt Péter elnököt. A korábbi sajtóhírekkel ellentétben Polt Péter részletesen reagált a felszólításra.
Sokat estek mostanában az állampapír-hozamok, már a választás előtt elkezdték és utána is folytatták, ráadásul sokan további hozameséssel számolnak. Ilyenkor több éves, fix kamatozású államkötvényeket érdemes vásárolni, de azért nem minden esetben. Némelyik régebbi, változó kamatozású kötvény is vonzó marad, nem biztos, hogy el kellene taszítani ma
A saláta keseredése bosszantó, de nem megmagyarázhatatlan! Ismerd meg a fő okokat – mint a hőstressz és vízhiány –, és tudd meg, hogyan őrizheted meg a friss, ropogós ízeket a kertedben!
Lannert Juditot kérte fel gyermek- és oktatási miniszternek Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke, a miniszterelnöki poszt várományosa ezt pénteken a Facebook-oldalán jelentette be, közölve: Lannert Judit közgazdász és szociálpolitikus végzettséggel, valamint szociológiából PhD fokozattal rendelkezik.
Új lendületet kapott a Shiba Inu ökoszisztéma: néhány nap alatt több mint 10 000 új wallet csatlakozott a hálózathoz, miközben a Shibarium aktivitása is történelmi szinteket ért el. A befektetők most azt figyelik, hogy ez a növekedés tartós árfolyam-emelkedést hozhat-e.
Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő testvére a "Keleti zsidók és arabok a cionizmus idején" című kurzus keretében csütörtökön tartott előadást az egyetemen.
Az ukrajnai háború ötödik évében szűkülnek az orosz szabadság utolsó, digitális terei, miközben az olajalapú gazdaságnak pillanatnyi lélegzetvételre ad lehetőséget az iráni konfliktus. Az orosz társadalomnak nincs sok tere a vélemény- nyilvánításra, nő a kivándorlás és a csendes ellenállás.
A vállalkozások részéről óriási az igény arra, hogy bevonják projektjeikbe a hallgatókat, akik örömmel csatlakoznak, ha valós ipari feladatokból szerezhetnek tapasztalatokat – ebből a felismerésből jött létre évekkel ezelőtt a Széchenyi István Egyetemen a Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája (GSZNHK), melynek keretében a részt
Vlagyimir Putyin magánélete évek óta találgatások tárgya, és különösen nagy figyelem övezi az egykori olimpiai bajnok tornászt, Alina Kabajevát, akit sokan a politikus titkolt partnerének tartanak.
"Volt néhány összetűzésem Papp Lacival" - vallotta be az ATV #Bochkor felvételén Kovács Kokó István, a magyar bokszlegendával kapcsolatban. Egy külföldi útjuk aztán a feje tetejére állított mindent.
A Bonafarm–Bábolna Takarmány Kft. legújabb malactakarmányai forintosíthatóan javítják a sertéstartás jövedelmezőségét. A fejlesztés Nagydíjat kapott Hódmezővásárhelyen.