Technikai problémák miatt felemásan alakult a Rodin Motorsport magyarjának szezonnyitója. Élete első brit Forma–3-as (hivatalos nevén GB3) futamán rögtön második helyet ért el Molnár Martin, majd a Silverstone-ban rendezett nyitóhétvége második és harmadik futamán is meglett volna a lehetősége a jó eredményre, de a technika közbeszólt.
Május 28-án érkezik az RTL+ Premium felületére a Birodalom. A sorozat a kilencvenes évek felnőttfilmes világából merít inspirációt. A sorozatban Michelle Wild életútja is megelevenedik – egy határokat feszegető, személyes és fordulatokkal teli történetként.
Melléthei-Barna Márton komoly nemzetközi ügyvédi irodákban dolgozott, majd rögtön 2024-ben csatlakozott a Tisza Párthoz. Az előválasztáson kikapott, de listáról bejutott a parlamentbe. Most az ő feladata lesz a jogállam és a jogbiztonság helyreállítása.
Korrupciós bűncselekményeknél egységesen tizenkét év az elévülés, az ilyen ügyek nagy részében ez az időablak a közeljövőben bezáródhat. Bárándy Péter és Tran Dániel írása szerint azonban a távozó kormánypárt tavaly megszavazott egy olyan uniós irányelvet, ami már most is lehetőséget ad a vagyonvisszaszerzésre.
A parlamenti választások után harmadszor jelentkezik az ATV Tükör című műsora csütörtök este: a Nap Híre információi szerint több szempontból is különleges lesz.
Rekordszintre, 2890 milliárd dollárra emelkedtek a globális fegyverkezési kiadások 2025-ben, immár 11. egymást követő évben növekedve – közölte a Stockholmi Nemzetközi Béke Kutatóintézet. Ez azonban valószínűleg meg sem közelíti a valódi összegeket.
Bornai Tibor, a KFT zenésze gyermekkori zenei élményeiről, pályakezdésének nehézségeiről és a rendszerváltás körüli időszak dilemmáiról is mesélt az M5-ön látható Húrokon írt történelem című műsorban. A zenész, zeneszerző és szövegíró személyes történeteken keresztül engedett betekintést abba, hogyan vált számára a zene valódi kifejezési formává.
Felértékelődtek a könnyen használható online megoldások, valamint a korrekt, megbízható és stabil banki háttér az agrárvállalkozások számára - derül ki az Mbh Bank hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari cégek helyzetét vizsgáló kutatásából. A felmérés szerint a szektor rövid távon visszafogottabb a beruházási tervekkel kapcsolatban, ugyanakkor erős
Megérkezett a friss vegyes kvíz, ahol már 5 helyes válasz is igazán csodás teljesítménynek számít. A kérdések gyors váltakozása miatt minden tudásodra szükséged lesz, ha szeretnél kiemelkedni az átlagból. A feladatok között szerepelnek híres találmányok, különleges hangszerek és klasszikus irodalmi művek is. Találkozhatsz földrajzi helyszínekkel, a
Az OTP Bank 2026. május elsején módosítja a lakossági számlavezetéssel kapcsolatos hirdetményeit, ezekben azonban nem díjemelés, hanem díjcsökkenés történik. Emellett több, eddig akciósan díjmentesnek tartott havidíjat tartósan díjmentessé tesz a hitelintézet.
Megnevezte a Fidesz-frakció hét szóvivőjét Gulyás Gergely, a képviselőcsoport vezetője szerdán. Hegedűs Barbara, Koncz Zsófia, Bencsik János, Gyopáros Alpár, Németh Balázs, Szűcs Gábor és Zsigó Róbert „adnak majd hangot a nemzeti oldalt támogató két és fél millió választópolgár véleményének és lesznek kritikus, de korrekt szószólói az ellenzéki pol
Először szólalt meg az április 12-i választásokon súlyos vereséget szenvedő Fidesz egyik legismertebb arca, Lázár János, aki többet között arról írt a közösségi oldalán, hogy érti a vereség okait, ezért is szeretne részt venni az újjáépítésben is, egy év múlva pedig meglátja, merre tovább.
A magyar sztárvilág egyik legismertebb párja, Curtis és Barnai Judit az elmúlt hetekben a pletykák kereszttüzébe került, miután a közösségi médiában ritkábban osztottak meg közös fotókat. Az internetes találgatások szerint a házasságuk válságba kerülhetett, ám Barnai Judit most beszélt a valóságról, határozottan cáfolva a rosszindulatú híresztelése
Kedd délelőtt változó vastagságú fátyolfelhőzet szűrheti a napsütést. Helyenként (főleg délnyugaton) olykor el is takarhatja a napot. Csapadék szinte sehol nem várható. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad. A kedvezően tavaszias időjárás ráadásul a mostani előrejelzések szerint egészen a hétvégéig megmarad. Éppen ezért érdemes minél tö
Újabb diplomáciai egyeztetés zajlott Vlagyimir Putyin és Donald Trump között az ukrajnai háborúról és a nemzetközi helyzetről. A Kreml szerint szóba került egy, a győzelem napjára időzített ideiglenes fegyverszünet lehetősége. Eközben Volodimir Zelenszkij jelezte: Kijev részletesen megvizsgálja az orosz javaslatot, és továbbra is tartós békét sürge
Az Európai Parlament felszólította az Európai Bizottságot, hogy fontolja meg az uniós támogatások befagyasztását Szlovákia számára. Az uniós képviselők aggodalmukat fejezik ki a szlovákiai jogállamiság helyzete és az uniós pénzek felhasználása miatt. A most elfogadott állásfoglalás ennek részeként kéri, hogy az Európai Bizottság indítson eljárást S
Bangó Sándor, aki korábban arccal és névvel beszélt a javítóintézetben elszenvedett állítólagos bántalmazásokról, bejelentette: mégsem tesz feljelentést a "Zsolti bácsi" néven ismertté vált ügyben. A fiatal férfi döntését a rá nehezedő elviselhetetlen lelki nyomással és a bizonyítékok hiányától való félelemmel indokolta.
A MÁV-csoport a tulajdonos államtól feladatba kapta a Dunakeszi Járműjavítót tulajdonló, csődbe jutott magáncégek visszavásárlását, amihez a kormány külön forrást biztosított, azt nem más, fontos céloktól vonja el a cégcsoport – közölte a MÁV Zrt. vezérigazgatója.
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfikézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A hazaiak keretéből Nedim Remili, a német bajnoki címvédőtől Fabian Wiede és Max Günther hiányzott. A párharc visszavágóját jövő szerdán rendezik.
Egy újonnan azonosított őskori kígyófaj, a Vasuki indicus a valaha élt legnagyobb kígyók közé tartozhatott. A kutatók szerint az állat mintegy 47 millió évvel ezelőtt élt a mai India területén, és hossza elérhette a 11–15 métert is. A felfedezésről a Scientific Reports számolt be.
Mihajlo Mudrik, a még mindig a Chelsea kötelékébe tartozó ukrán szélső a CAS-hoz, a svájci székhelyű sportdöntőbírósághoz fordult, négyéves büntetése csökkentésének reményében.
A legtöbb munkahelyen, közintézményben vagy vendéglátóegységben természetesnek tűnik, hogy rendelkezésre állnak a megfelelő higiéniai eszközök, csomagolóanyagok vagy munkavédelmi termékek. A háttérben azonban egy rendkívül összetett és precízen működő rendszer áll, amely biztosítja, hogy ezek a termékek időben és a megfelelő mennyiségben érkezzenek
A Mommy Blue című magyar film három díjat nyert a 16. Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon, többek között a női főszereplő, Für Anikó játékát is elismerték. Milyen volt a színésznő számára a közös munka a Kínában szintén díjazott Vilmányi Benett-tel? Mit jelentett neki a személyes történetből kibontakozó film?
Nincs olyan retrórajongó kis hazánkban, aki ne ismerné a Szerelemdoktor vagy a Napolaj című UFO-slágert. A fülbemászó dallamú nótákat készítő együttes hosszú hallgatás után jelentkezik újra számokkal: 25 évvel a legutóbb megjelent albumuk után adtak közre újra zenei anyagot.
Az Anthropic áprilisban mutatta be új, Mythos nevű mesterséges intelligenciáját, ami olyan szoftveres sérülékenységeket képes megtalálni és kihasználni, amiket eddig évtizedek óta használt rendszerekben sem vettek észre. A fejlesztés egyszerre hangzik kiberbiztonsági áttörésnek és rémálomnak, attól függően, kinek a kezébe kerül az eszköz. Az amerik
Egy brit munkaügyi bíróság döntése szerint fogyatékossággal kapcsolatos zaklatás érte azt a rendőrségi alkalmazottat, akinek felettesei megkérdőjelezték az ADHD-diagnózisát. A munkáltató emellett a méltányos alkalmazkodás kötelezettségét is megszegte, mivel nem biztosított megfelelő munkaeszközöket.
A hatóságok azt feltételezik, a gyanúsítottak talán nem is tudhatták, mit szállítanak, hiszen a drogot iskolai felszerelések és édességek közé rejtették.
A közel száz főt foglalkoztató társaság repülőrajtjánál is érdekesebb a háttere és a profilja: ukrán működő tőkével valósult meg, és nagy hatótávolságú katonai drónokat gyárt.
Csontszáraz a talaj – derül ki a HungaroMet legújabb agrometeorológiai elemzéséből. Az InfoRádió az okokról és a közeljövő kilátásairól beszélt az elemzés szerzőjével, Erdődiné Molnár Zsófiával, a HungaroMet meteorológusával.
Tegnap ünnepelte 15. házassági évfordulóját a britek kedvenc házaspárja, Vilmos herceg és Katalin hercegné. A pár munkával töltötte a jeles napot, de az ebédet egy igen romantikus helyszínen költötték el.
Folytatódik a Mégis podcast: idén is nyolc új epizóddal jelentkezik a sorozat, amelyben olyan emberek történetei kerülnek közelebb hozzánk, akik nehézségeikből erőt merítettek, és ott is találtak folytatást, ahol mások talán pontot tettek volna.
Ártatlan újságírói kérdésnek indult, de népharag lett a vége. Ezek után Emily Blunt szinte biztosan el kezd majd magyarázkodni, hiszen válaszával akár Az ördög Pradát visel 2 filmnek is árthat.
Az Opus egyik magánrészvényese megkérdezte, hogy a politikai változások miatt megvizsgálták-e, hogy osztalékfizetés helyett többet tartalékoljanak. Végül 10,5 milliárd forintos osztalékról döntöttek, ebből Mészáros Lőrinc és érdekeltségei több mint 5 milliárd forintot tehetnek zsebre.