A német kiskereskedők csaknem ötöde tartja egzisztenciálisan fenyegetettnek a vállalkozását, ami rekordmagas arány a müncheni ifo gazdaságkutató intézet áprilisi konjunktúrafelmérése szerint.
Az énekest felháborította az ellenzéki képviselők viselkedése. Szerinte nekik "nincs helyük nemhogy a parlamentben, de alapvetően még a képernyőn sem".
A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix és az AlgaTer® egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai termékek.
A 2024-es világbajnok a hatodik fordulóra úgy érkezett meg, hogy a pilóták pontversenyében mindössze a hetedik helyen állt. Az első öt fordulóban nem szerzett dobogós helyezést, egyszer a győzelmet bukta el, amikor kicsúszott a Horvát-rali utolsó gyorsaságiján. Eközben csapata, a Hyundai végignézte, ahogy a Toyota kényelmesen nyeri az összes ralit
Az új tárca munkájának egyik legfontosabb tétje éppen ez: megmutatni, hogy a környezetvédelem és a mezőgazdasági termelés nem egymással versengő érdekek, hanem egyazon rendszer két oldala. A kritikusan száraz talaj nem vár politikai ciklusokra.
A szúnyogok becslések szerint évente 760 000 embert ölnek meg, többet, mint bármely más állat. A gyilkos emberek a második helyen állnak, őket követik a kígyók, körülbelül 100 000 halálesettel évente.
A magyar termékek arányát nem csak a kereskedelmi láncokban, a közvetlen értékesítésben és a közétkeztetésben is növelni kell – mondta parlamenti bizottsági meghallgatásán Bóna Szabolcs jövendő agrárminiszter, aki felülvizsgálná az agrárkamara tevékenységét.
Ha valaki „szeretetországot”, megbékélést hirdet, akkor történelmi lehetőséget szalaszt el első miniszterelnöki beszédével a parlamentben azzal, ha fenyegetőzéssel, bántással és ordibálással kezd – emelte ki Magyar Péter megszólalása kapcsán Juhász Hajnalka.
A széklet normális színe a barna különböző árnyalatainak széles skáláján mozog. A színt a bélrendszerbe kerülő epe, az elfogyasztott táplálék, esetleg gyógyszerek határozzák meg, a barna színért elsősorban az epe felelős.
Kapitány István hétfő reggeli, a mai tőzsdenyitást megelőző bizottsági meghallgatásán arról beszélt, hogy bár a piac akkor működik jól, ha minél kevesebb az állami beavatkozás, az árrésstop és a különadók kivezetésének szerinte "most még nincs itt az ideje". Ez tőzsdei szempontból sem mellékes üzenet, hiszen a Budapesti Értéktőzsdén több olyan nagy
A Tisza Párt miniszterjelöltje a nemzetiségi bizottság előtt ígérte meg a Fidesz-korszak gyűlöletkeltő politikájának felszámolását. Ennek szimbólumaként idézte fel Lázár János "szaros mosdós" kijelentését, miközben a nemzetiségi intézmények autonómiájának visszaállítását is bejelentette.
A szociális támogatásokhoz és a munkavállaláshoz való hozzáférés: a tízéves tartózkodást előíró feltétel a nemzetközi védelemben részesülő személyekkel szembeni közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül, írja honlapján az Európai Unió Bírósága a C-747/22. számú ügyben hozott ítélet összefoglalójában.
A sportszerkesztőség számára minden eddiginél nagyobb projekt a BL-döntő. Tavaly július óta egyeztetünk az UEFA-val a nemzetközi közvetítés legyártásáról, hisz az RTL Magyarország a host broadcaster, és számtalan követelménynek kell megfelelnünk – nyilatkozta lapunknak Zelenyánszky Balázs. Az RTL sportfőszerkesztőjével a kommentátorokról, a sztárig
Megnyitják a múlt rejtett aktáit, hazahozzák az uniós forrásokat, fellépnek a durva gyorshajtók ellen, vasúti járműfejlesztésbe kezdenek, mondta a közlekedési miniszterjelölt parlamenti meghallgatásán.
Magyarország nem válik le az orosz energiáról, hanem diverzifikálja a beszerzési forrásait, és megmarad a rezsicsökkentés a lakosságnak - mondta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszterjelölt a bizottsági meghallgatását követő tájékoztatóján. Mutatjuk, mire vonatkozik a harmadik ígéret.
Edzője bántalmazó, megalázó magatartása miatt hagyta abba nemzetközi sikerekben gazdag ritmikusgimnasztika-pályafutását Kocsis Evelin Viktória. A még mindig csak 19 éves, volt válogatott és junior Európa-bajnoki bronzérmes tehetség édesanyja a közösségimédia-oldalán adott hangot csalódottságának és bosszúságának. A beszámoló szerint az MTK köteléké
A rejtélyekkel és fordulatokkal teli thriller főszereplői, Szász Júlia és ifj. Vidnyánszky Attila nevei már ismertek. A film titokzatos figuráját, az „egykét” Pogány Induló a szombati teltházas buliján jelentette be: a címszerepet ő, Szirmai Marcell alakítja.
A brit énekesnő, Jalja szerint Hegedűs Zsolt a fittség és az egészség példaképe, aki hitelesen képviseli az aktív életmódot. Az énekesnő a május 9-i közös fellépés után azt írta, a politikus egész éjjel táncolt és mozgásban volt.
A legfrissebb előrejelzések szerint 2026 első három hónapjában jelentősen, az előző év azonos időszakához képest több mint 25 százalékkal nőtt a baromfivágások száma Magyarországon. A növekedés mind a vágócsirkénél, mind a vágópulykánál megfigyelhető volt. A statisztikák szerint Magyarország baromfihúsexportja 35 százalékkal csaknem 70 ezer tonnára
A német kiskereskedők csaknem ötöde tartja egzisztenciálisan fenyegetettnek a vállalkozását, ami rekordmagas arány a müncheni ifo gazdaságkutató intézet áprilisi konjunktúrafelmérése szerint.
A választási törvény nemzetiségekre vonatkozó részének módosítását, valamint a nemzetiségi oktatás támogatását ígérte Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszteri poszt várományosa kinevezése előtti meghallgatásán, az Országgyűlés magyarországi nemzetiségek bizottsága előtt hétfőn. Öt évre visszamenőleg megvizsgálja és
A hétvége legfontosabb politikai eseményeire reagál élő adásban Gajdics Ottó hétfőn a Provokatőrben. A nézők élőben kérdezhetnek a kommentfalon. A hétvége tele volt politikai meglepetésekkel: Ezeket a témákat veszi sorra Boros Tamás, Dévényi István és Gajdics Ottó – a hagyományos jobboldali sajtó ismert képviselője – a Provokatőr mai adásában a
Hétfőn megérkezik az év első komolyabb viharhulláma. A déli óráktól heves zivatarokra, 90 km/órát meghaladó széllökésekre, felhőszakadásra és jégesőre kell készülni. Este ráadásul egy hidegfront is eléri az országot, amely éjszakára újabb csapadékot és viharos szelet hoz.
Ruszin-Szendi Romulusz a parlament honvédelmi bizottsága előtt vázolta fel miniszteri programjának legfontosabb pontjait. A miniszterjelölt a katonaság moráljának helyreállítását tartja a legfontosabbnak.