2026. május 11. hétfő

máj. 11
13:33
Új elektromos Opel Suv érkezik kínai és német fejlesztéssel (GépMax)
Az Opel Suv 2028-tól érkezhet, Leapmotor-technológiával és európai gyártással, a C-szegmensbe célozva.
máj. 11
13:33
Törökországban és Ausztráliában erősíti Kínán kívüli jelenlétét a Catl (Autószektor)
A CATL úgy nevezett "gördeszka-alvázakat" gyártó leányvállalata, a Contemporary Amperex Intelligent Technology (Shanghai) Limited (CAIT) stratégiai partnerségre lépett a török ​​Togg autóipari vállalattal, hogy egy új alvázplatform közös fejlesztését indítsák útjára a Togg új járműcsaládjához. Ez lesz a CATL első Kínán kívüli személygépjármű-projek
máj. 11
13:33
Rekordszámú standon kínálták a virágokat az idei Gyulai Virágok Fesztiválján (Gyulatelevízió)
Már hagyomány, hogy május második hétvégéjén rendezik meg a Gyulai Virágok Fesztiválját. Az esemény a 2001-ben elkezdett virágok vasárnapjából nőtte ki magát. 2016 óta két napossá vált az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő rendezvény. A fesztiválnak ezúttal is a Béke sugárút és a Göndöcs-kert adott otthon, amely idén ismét megtelt árusokkal. A st
máj. 11
13:33
Két RTL-es és egy ATV-s műsorvezető az új kormányszóvivők között (Médiapiac)
Két korábbi RTL-es és egy ATV-s műsorvezetőt nevezett meg a TISZA Párt leendő kormányszóvivőként.
máj. 11
13:39
Három újságírónő is kormányszóvivő lesz, jelentette be Magyar Péter (Infostart)
"Bemutatom Magyarország kormányának három szóvivőjét: Szondi Vandát, Magyar Évát és Köböl Anitát" – tette közzé Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök.
máj. 11
13:39
Érkezik A mackó utolsó évada (MMonline)
A kritikusok által is elismert, Emmy-díjas sikersorozat, az FX „A mackó” ötödik, egyben záró évada június 26-án, pénteken debütál kizárólag a Disney+-on. A streaming felületen mind a nyolc epizód elérhető lesz már a premier napján.Már elérhető a sorozat „Gary” című flashback epizódja, amelyet Ebon Moss-Bachrach és Jon Bernthal közösen írtak, és ame
máj. 11
13:45
Magyar Péter neveket mondott: ők lesznek a kormányszóvivők (Privátbankár)
Korábbi tévés újságírók kapják a feladatot.
máj. 11
13:45
Megvannak a kormányszóvivők – három újságírónőt választott Magyar Péter a posztra (Blikk)
Női szóvivői lesznek a kormánynak. Magyar Péter hétfőn a közösségi oldalán mutatta be kormánya három szóvivőjét. Ők Szondi Vanda, Magyar Éva és Köböl Anita.
máj. 11
13:45
Kétszer emelhet kamatot idén az EKB (Portfolio)
Az Európai Központi Bank (EKB) az idén várhatóan kétszer is kamatot emel, mivel az iráni konfliktus hatására az infláció tovább gyorsul. Mindez a Bloomberg legfrissebb, május 4. és 7. között készült felméréséből derül ki - jelentette a Bloomberg.
máj. 11
13:45
Hidegzuhany a magyar szülőknek: végleg megszűnt a népszerű támogatás, vagyonokba kerülhet az idei nyári szünet (Pénzcentrum)
Az államilag támogatott napközis táborok megszűnésével idén nyáron tízezres nagyságrendben jelenhet meg új kereslet a napközis táborok piacán, ami érezhetően felgyorsítja a foglalásokat a jó ár-érték arányú turnusoknál. A korábban jelképes díjért elérhető állami programok helyét most piaci alapon működő táborok veszik át, amelyek ára jelentősen mag
máj. 11
13:45
Rendkívüli lépésre készül Kármán András a történelmi költségvetési hiány miatt (SzMo)
Az új kormány pótköltségvetést fog benyújtani a drasztikusan elszállt hiány miatt. Április végére a deficit már elérte a 3850 milliárd forintot, ami az egész évre tervezett cél 91 százaléka.
máj. 11
13:45
Buli a Kossuth téren, a román tévé zseniális képsorokkal tálalva riportban mutatta be az új magyar országgyűlés alakulását (Promotions)
Így mutatták be a román tévében Magyar Péter kinevezését és az új magyar országgyűlés megalakulását.
máj. 11
13:45
Kocsis Máté a kormánypárti sajtónak nyilatkozott, fontos dolgokat tisztázott (Demokrata)
A politikus megjegyezte, sok minden kiderült hétfőn a Tisza demokráciájáról, majd azt tanácsolta a baloldali médiának, álljanak le a kettős mércével.
máj. 11
13:45
Kiderült, ki áll a Vidéki prókátor mögött, aki a kegyelmi ügyet is kirobbantotta (naphire.hu)
Előlépett a kegyelmi botrányt kirobbantó Vidéki prókátor.
máj. 11
13:45
Drámai lépésre kényszerül most sok gazda, ha túl akar élni: ez erős lesz (Agrárszektor)
A súlyos, évek óta halmozódó vízhiány komoly kihívás elé állítja a magyar mezőgazdaságot és a vetőmagágazatot egyaránt. Ez nemcsak a terméskilátásokat rontja, hanem a vetőmag-előállítás biztonságát is veszélyezteti. A Vetőmag Szövetség álláspontja szerint az exportpiaci bizonytalanságokkal és növekvő költségekkel párosulva olyan nehéz helyzet alaku
máj. 11
13:51
Kínának nem tetszik az USA szankciós lépése (Piac és Profit)
Kína határozottan ellenzi a nemzetközi jogi alap és az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélküli illegális egyoldalú szankciókat – jelentette ki Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
máj. 11
13:51
Kocsis Máté megszólalt a titkosszolgálatok és a Tisza ügyéről (Infostart)
Tagadta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetővezető-helyettese hétfőn, hogy a titkosszolgálatok a Tisza Pártra "dolgoztak" a választási kampányban, de fontosnak nevezte ennek kivizsgálását.
máj. 11
13:51
Miniszteri meghallgatások - Tisza demokrácia 4 percben (Gondola)
Megezdődtek a miniszterjelölti meghallgatások, egy képviselő mindössze négy percig kérdezheti Magyar Péter miniszterjelöltjeit.
máj. 11
13:51
Drágább belépők és későbbi nyitás vár a magyar strandokon és fürdőkben (Alternatív Energia)
Szakaszosan, május végén nyitnak a magyarországi fürdők.
máj. 11
13:51
Gárdos Péter a Szamárköhögésről mesél a Filmrendezők klubjában (FilmHu)
Május 18-án Gárdos Péter Szamárköhögés című nagyjátékfilmjével folytatódik a Filmrendezők klubja. A film után a rendezővel lesz beszélgetés.
máj. 11
13:51
Berántják a kéziféket? Jogi úton támadják az Eu-Mercosur egyezményt a lengyelek (Agroinform)
Varsó keresetet nyújtott be az Európai Unió Bíróságához a mezőgazdaságot fenyegető megállapodás ellen.
máj. 11
13:51
Közel a háború vége? (Magyar Hírlap)
Az orosz elnök szerint a több éve tartó konfliktus a lezárás felé haladhat.
máj. 11
13:51
Korábban az RTL-nél és ATV-nél dolgoztak, most Magyar Péter kormányszóvivői (Demokrata)
Mindezt a függetlenség és a demokrácia jegyében.
máj. 11
13:51
A háztartásokban is fontos, mit mutatnak a tárolási tesztek a laboratóriumokban (Magro)
Érdemes megismerni az élelmiszerek tárolásának fontos tényezőit
máj. 11
13:57
Orbán Viktor minisztere tökéletes válaszokat kapott Magyar Péter jelöltjétől a honvédelem élére (Menedzsment Fórum)
Szokatlanul baráti hangvételben zajlott Ruszin-Szendi Romulusz bizottsági meghallgatása.
máj. 11
13:57
Szondi Vanda, az új kormányszóvivő: Szeretném, ha a gyerekeim egy szabad, boldog, élhető, működő és emberséges országban lehetnének felnőttek (SzMo)
A televíziós újságíró egy személyes hangvételű bejegyzésben erősítette meg, hogy elfogadta a kormányszóvivői felkérést. Szerinte a a társadalmi megosztottság felszámolását a kommunikációval lehet megkezdeni.
máj. 11
13:57
Gulyás Márton alaposan helyre tette a fenyegetőző tiszást (Demokrata)
A fideszes politikust komolyan aggasztja Melléthei-Barna Márton fenyegetőzése.
máj. 11
13:57
Meghalt a Star Wars VI: A Jedi visszatér színésze - 82 éves volt (Sassy)
A legtöbben talán Star Wars-os szerepéről ismerték, noha ő később kritikusan nyilatkozott erről az alakításáról.
máj. 11
13:57
Mutatjuk, hol várható eső a héten, lesznek olyan területek, ahol egy havi mennyiség hullhat (Magro)
Változékony, több hullámban csapadékos időjárásra készülhetünk a héten Magyarországon. Helyenként rövid idő alatt jelentős mennyiség is lehullhat.
máj. 11
14:03
Kapitány István felfedte lapjait: ez várható a gazdaságban a Tisza-kormánytól (Privátbankár)
Május 11-én hétfőn, a Tisza leendő minisztereinek bizottsági meghallgatásával kezdődött el az első igazi munkanap az Országgyűlésben az alakuló új kormány számára. Kapitány István, a Tisza gazdasági és energetikai miniszterjelöltje is felfedte a következő 4 év legfontosabb célkitűzéseit.
máj. 11
14:03
Új hírek a csernobili tűzről és a sugárzásról (Infostart)
A tűz május 7-én keletkezett, a szakembereknek mostanra sikerült meghatározni, hogy pontosan hol. A tűzoltók a sugárfertőzött terület szakértőivel közösen dolgoznak az oltáson.
máj. 11
14:03
NAV-adószámla: mit mutat az egyenleg? Visszakérhető a túlfizetés? (Adózóna)
A NAV ügyfélszolgálatain az egyik leggyakoribb kérdés, hogy az adószámla egyenlegét hogyan kell értelmezni: az ügyfél tartozik-e, vagy épp ellenkezőleg, visszakaphatja pénzét. Alapszabály, hogy csak a túlfizetés összege téríthető vissza, de ha egyidejűleg más adónemen tartozása van, azt is rendezheti vele, ha erről külön nyilatkozik, olvasható a
máj. 11
14:03
Lezárult a Hondius evakuálásának első fázisa (Magyar Hírlap)
Nyolc repülőgéppel összesen 94-en hagyták el Tenerife szigetét.
máj. 11
14:09
A vétó-politika vége: elmondta Orbán Anita, hogy milyen lesz az új külügyi vezetés (Menedzsment Fórum)
A leendő Tisza-kormány legfontosabb külpolitikai célkitűzéseiről beszélt a párt külügyminiszterjelöltje, Orbán Anita, a parlament Külügyi Bizottsága előtt tartott meghallgatásán, május 11-én. A fókuszban Európa, a nyugati szövetségi rendszer lesz, a fő cél pedig a bizalom helyreállítása.
máj. 11
14:09
Célkeresztben a csak papíron létező fejlesztési tartalékok: Akár 200 százalékos bírságot is kiszabhat a NAV a hiányzó összeg miatt (ProfitLine)
Drasztikus fordulatot vehet az adóhatósági ellenőrzések fókusza. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a házipénztárak mellet a fejlesztési tartalékok fizikai meglétét is szigorúan vizsgálja. A hazipenztar-doktor.hu szakértője arra figyelmeztet, hogy vagyonvisszaszerzésre fókuszáló, ígért kormányzati stratégia és a mesterséges intelligencia alapú kontroll m
máj. 11
14:09
Ismerteti terveit Lannert Judit leendő oktatási miniszter a parlamentben - Élőben tudósítunk (Portfolio)
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszterjelölt meghallgatása az Országgyűlés oktatási bizottságában 14 órakor kezdődik, amelyről élőben tudósítunk. Az új kormány miniszterjelöltjeinek mai meghallgatási sorozata többek között vele zárul (Tarr Zoltán  társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterjelöltet hallgatja meg ma még 14 óra
máj. 11
14:09
Köböl Anita lett a Magyar-kormány egyik szóvivője (ATV)
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn délután jelentette be a kormány három szóvivőjét.
máj. 11
14:09
Káosz várható a hétvégén Max Verstappen miatt (Racing)
A hétvégén jön az év egyik legfontosabb GT-versenye, Max Verstappen részvétele pedig soha nem látott helyzetet teremtett.
máj. 11
14:09
Idén különösen erős a pókhálós kecskerágómoly jelenléte (Magyar Mezőgazdaság)
Fehér szövedékbe burkolt, teljesen lerágott kecskerágók jelentek meg országszerte. A látványos pusztítás mögött a pókhálós kecskerágómoly (Yponomeuta cagnagella) hernyói állnak, amelyek idén különösen nagy számban jelentek meg.
máj. 11
14:15
Rétvári Bence elmondta, hogyan szavaz a KDNP a parlamenti bizottsági meghallgatásokon (Infostart)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselői az országgyűlési bizottsági meghallgatásokon a miniszterjelölt személyes képessége, szakmai múltja és elképzelése alapján szavaznak igennel, nemmel vagy tartózkodással – közölte Rétvári Bence frakcióvezető.
máj. 11
14:15
Jön a Petőfi híd felújítása – elindult a közbeszerzés (HírExtra)
Újabb fontos lépés történt a Petőfi híd felújításának előkészítésében: a BKK közbeszerzési eljárást indított a korszerűsítés tervezésére. Az engedélyezési tervek elkészítését és a szükséges hatósági engedélyek megszerzését követően a Fővárosi Önkormányzat megalapozott döntést hozhat a hídfelújítás mértékéről, valamint a kiviteli tervek elkészítéséh
máj. 11
14:15
Fricska az orosz lenmagexportnak: Kazahsztán élt a helyzeti előnyével (Agroinform)
Kazahsztán történelmi csúcsra emelheti a lenmag exportját a futó mezőgazdasági szezonban. A kínai és európai kereslet ugyanis megugrott, amit jobban ki tudnak használni, mint riválisuk, Oroszország.
máj. 11
14:15
Jennifer Lopez mélyen dekoltált, tűzpiros ruhában hódít, óriási feltűnést keltett a vörös szőnyegen (Glamour)
Kevin Hart humoristát roastolták a Netflix egyik különkiadásának felvételén, a műsor apropójából össze is gyűltek a sztárok, köztük Jennifer Lopez is. Az énekes-színésznő melltartó nélkül jelent meg a vörös szőnyegen, minden szem rá is szegeződött.
máj. 11
14:15
Figyelmeztet a BKK, több budapesti buszjárat közlekedése is változik az elkövetkezendő napokban (Promotions)
A BKK több járat közlekedését is módosította közműjavítás és felújítási munkák miatt. Az érintett autóbuszok terelve járnak, emiatt több megszokott megálló is kimarad Budapesten. A változások több kerületet és fontosabb csomópontot is érintenek.
máj. 11
14:15
Miért váltanak egyre többen karriert 30 felett? (Bien)
Egyértelműen látható tendencia, hogy egyre több felnőtt dönt a karrierjének megváltoztatása mellett, különösen 30 éves kor után.
máj. 11
14:15
„Ragadós az öröm” – végre befut Jason Momoa dokusorozatának 2. évada (Médiapiac)
Végre érkezik Jason Momoa sorozatának 2. évada: a Csavargások dokumentumfilmszéria május 14-én tér vissza az HBO Maxra, s zömében teljesen a színész munkája.
máj. 11
14:21
Könnyedén vette az első akadályát Ruszin-Szendi Romulusz (Privátbankár)
Tmogató tartózkodásokat is kapott a Tisza-kormány honvédelmi miniszterjelöltje.
máj. 11
14:21
Rashford maradna a Barcelonánál – de nem varázsló (Infostart)
Marcus Rashford góllal járult az el Clásico megnyeréséhez, első légiós-idényében spanyol bajnok lett. Szívesen maradna a Barcelonánál, de a jövője egyelőre bizonytalan.
máj. 11
14:21
Június végére elkészülhet a 21. szankciós csomag (HírTV)
Oroszország már az Északi-tengerre irányítja át az olajexportját.
máj. 11
14:21
Kína uralja a világ kritikus nyersanyagpiacát (Alternatív Energia)
Kína 17 kulcsfontosságú ásványkincs termelésében is világelső.

Keresés