A Klebelsberg Központ, mint központi hivatal irányító szerepét és a tankerületi központok működését felülvizsgálja az új kormány, mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszterjelölt az Országgyűlés oktatási bizottságában tartott meghallgatásán, amelyről élőben tudósítottunk. Kitért arra is, hogy az egyetemek autonómiájának helyreállítása é
A fehér fürdőszoba biztonságos. Letisztult. És valljuk be: egy kicsit unalmas. Most viszont egy olyan szín tör be a térbe, ami teljesen új hangulatot ad – és nem, nem a pasztellre kell gondolnod.
Orbán Anita a Nemzetbiztonsági Bizottság előtti meghallgatásán közölte: "Szigorúan fel fogunk lépni a szivárogtatások ellen, ennek megszegésének garantáltan következménye lesz".
A Tisza-kormány átvette a hivatalos kormányzati weboldal kezelését. Céljuk a közbizalom erősítése az átlátható, közérdekű tájékoztatásra való átállással, és a "félelemkeltés" megszűntetése.
A korábbi ferencvárosi vezetőedző, Dejan Sztankovics a Crvena zvezda labdarúgócsapatához csábítaná a zöld-fehérek középpályását, Mohammed Abu Fanit – állítja a Telegraf. A szerb lap szerint a belgrádi együttes meglehetősen kedvező áron szerezheti meg az izraeli válogatott játékost.
Őrizetbe vett az ügyészség egy volt országgyűlési képviselőt korrupció és fiktív foglalkoztatás gyanúja miatt hétfőn – tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az MTI-t. A nyomozó ügyészség kutatást és lefoglalást végzett a volt országgyűlési képviselő lakóhelyén hétfőn, majd gyanúsítottként hallgatta ki a politikust. Ezt követően az ügyé
A győri pápai misére sietve kapta lencsevégre egy fotós a főapátot, aki rohanás közben pileólusával a kezében ugrik át széles mozdulattal egy tócsát. Késésben lehetett… Hát, ilyennek képzelem a magyar katolikus egyházat. – A Pannonhalmi Szemle legújabb, iskola-példa című számát Gelencsér Gábor írásával ajánljuk.
Érdekes piaci mintázatot mutat a 2026. január és április közötti, 200 millió forint feletti ingatlanügyletek elemzése: a magyar prémiumszegmens vevői köre fiatalodik és vállalkozói irányba mozdul el. Eközben az eladói oldalon a korábbi évek lakásbefektetői egyre nagyobb arányban válnak meg ingatlanjaiktól.
A magyar turisztikai ágazat 23 szakmai szervezete szándéknyilatkozatot írt alá, amelyben hitet tettek egy átfogó, kiszámítható és szakmai alapokon nyugvó turizmustörvény szükségessége mellett - tájékoztatta az egyeztetést szervező Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-t.
A Magyar Telekom legújabb kampányában arra ösztönöz, hogy a digitális eszközök és a mesterséges intelligencia segítségével lépjük át saját határainkat, és vegyük kezünkbe az irányítást céljaink elérése érdekében. A Szoboszlai Dominikkal és a freestyle bajnok Gregoval forgatott kampányfilmben a főszerep az akaraté, a kitartásé és a fejlődést segítő
Magyarország csak akkor biztosíthat fenntartható növekedést és erősebb nemzeti szuverenitást, ha egyszerre lép fel a gazdasági hatalom koncentrációja ellen, miközben aktívan vonzza a valódi, értékteremtő befektetéseket. Új jogi és üzleti keretekkel kell ösztönözni a versenyt, erősítené az átláthatóságot, és egyúttal utat nyitna a technológiai, ipar
Az Interfax-Ukraina hírügynökség tudósítása szerint folytatódik a Csernobili Sugárzásökológiai Bioszféra-rezervátum területén május 7-én keletkezett tűz oltása Sikerült lokalizálni az erdőtüzet a csernobili zárt övezetben, Ukrajnában – közölte hétfőn a kijevi energiaügyi minisztérium.
Anyák napja alkalmából - amit hazánktól eltérően néhány országban május második vasárnapján tartanak - posztolt Instagramra Victoria Beckham. A David Beckhamtől kapott apróságokat megmutatva azonban sokak szerint fiának üzenhetett, akivel év eleje óta nyilvánosan is megromlott a viszony.
A legfiatalabb munkavállalói generáció tudatosabb a munkahelyi jóllét kereteit illetően: ők reagálnak legerősebben a túlzott munkaterhelésre, emellett a megbecsültség hiánya és a kiszámíthatatlan munkahelyi működés is gyakran okoz problémát nekik. Munkahelyet pedig csak egy nagyobb fizetésemelésért váltanának. Az Y generáció szintén érintett a túlt
Amikor egy globális óriás, mint a Danone, úgy dönt, hogy búcsút int a hagyományos táblázatkezelőknek és a mesterséges intelligenciára bízza eladásai becslését, az már nem technológiaváltás, hanem egyenesen stratégiai távolugrás. De hogyan lesz a „ctrl+c/ctrl+v” megoldásokból precíziós gépi tanulás, és hol marad meg továbbra is az emberi tényező a f
Megszólalt Köböl Anita, miután Magyar Péter hétfőn bejelentette: ő is tagja lesz az új kormány szóvivői csapatának. A műsorvezető szerint, „ha Magyarország hív, nem mondasz nemet”
Öt nap alatt 154 tonna út menti illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld napja alkalmából meghirdetett országos szemétgyűjtési akcióhéten.
A vagyonadó önmagában nem ördögtől való, de az 1 milliárd forintos küszöb ma már félrecélzott. A Blochamps Capital szerint, ha a politika valóban a szupravagyonokat akarja elérni, akkor magasabb – például 10 milliárd forintos – értékhatárra, világos definíciókra és szűkebb, jobban célozható alanykörre van szükség. Érdemes lenne tanulni OECD országo
A német Porsche AG bezárja három, nem autógyártással foglalkozó leányvállalatát és ezzel ötszáz munkahelyet szüntet meg stratégiai szerkezetátalakítási programja részeként.
Újra dolgozhatnak tanárként azok a pedagógusok, akiket azért rúgtak ki 2022 szeptembere és decembere között, mert a polgári engedetlenség eszközével élve tiltakoztak "az oktatás állapota" ellen. Ezt Lannert Judit leendő oktatási miniszter jelentette be parlamenti bizottsági meghallgatásán. A jelölt közölte, hogy a kormány rehabilitálja az érintett
Több gyógyszeripari és biotechnológiai cég részvényárfolyama is megugrott a hantavírus-járvány hírére, annak ellenére, hogy a hatóságok szerint a közegészségügyi kockázat alacsony - tudósított a Cnbc.
Fotó: Facebook/Rendőrség A győri rendőrök azonosították és elfogták azt a férfit, aki több helyi autómosó pénzkazettáit törte fel. Kocsijában droggyanús anyagot találtak. A 30 éves helyi lakos április 24-én, majd május 5-én éjszaka automatákból tépett ki pénzkazettákat, és a bennük lévő összeggel távozott. Kollégáink azonosították, és a járőrök má
A pszichológiai thrillerek, női nézőpontú krimik és igaz történeteken alapuló bűnügyi könyvek továbbra is tarolnak 2026-ban. Az idei megjelenések között is akadnak olyan történetek, amelyek egyszerre nyomasztóak, intelligensek és letehetetlenek, legyen szó eltűnésekről, manipulációról, bosszúról vagy éppen egy elszigetelt közösség lassú széthullásá
Megindító és egyben felkavaró történetet osztott meg pályája kezdetéről Puskás-Dallos Bogi. Az énekesnő egy olyan esetről beszélt, amely mély nyomot hagyott benne: egy akkor már ismert előadó súlyosan megalázó megjegyzést tett rá, megkérdőjelezve a tehetségét és a tisztességét is.
Szabó Zsófi kedvese egy tehetős, szír származású milliárdos üzletember, akitől a műsorvezető a második gyermekét várja. A műsorvezető a Shane Tusuppal való szakítása után nem teregette ki a magánélete részleteit, most viszont elárulta, hogy a második babájával várandós. Úgy tudni, össze is házasodott a kedvesével.
Az S&P 500 index idén új történelmi csúcsra emelkedett. Az éves mélypontjához képest már 16,5 százalékos pluszban áll. A piaci optimizmus egyre erősödik, amit jól mutat, hogy a Wall Street veterán elemzője, Ed Yardeni tovább emelte az indexre vonatkozó célárát - tudósított a MarketWatch.
Kiemelt feladatának tekinti a szakképzés, a duális képzés, valamint a szakmai-támogató szolgáltatások rendszerének fejlesztését. Stratégiai célként fogalmazta meg, hogy Magyarország tanuló társadalommá váljon.