A "közpénz az közpénz", "a politikus nem mindenható", és jöhet "minden idők legnagyobb elszámoltatása" – Ruff Bálint kemény kijelentéseket tett a parlamenti meghallgatásán.
Közép- és Kelet-Európa ipari szereplői az idei év egyik legjelentősebb kettős rendezvényére készülnek: május 18. és 21. között a Hungexpo ad otthont az Automotive Hungary és az Industry DAYS szakvásároknak. A széles körű nemzetközi láthatóság biztosítása érdekében a Truck1 hivatalos médiapartnerként támogatja mindkét kiállítást.
A március végétől tartó száraz és így egyre aszályosabb időszak van mögöttünk, mely súlyos károkat okozott. A várt délnyugati áramlás megérkezett, egy kevés májusi arany már a múlt héten is érkezett és erre a folytatásban is jó esély mutatkozik, de az aszály teljes megszűnéséhez valószínűleg ez még kevés lesz.
A leendő élő környezetért felelős miniszter, Gajdos László személyesen látogat el a szombathelyi azbesztszennyezés helyszínére - derült ki a hétfői bizottsági meghallgatásán. Magyar Péter miniszterelnök is prioritásként kezeli az ügyet.
A Tisza-kormány leendő pénzügyminisztere, Kármán András a parlamenti bizottsági meghallgatásán a nyugdíjrendszer és a családtámogatások átalakítását is kilátásba helyezte. A tervek szerint emelnék a legalacsonyabb nyugdíjakat, bevezetnék a nyugdíjas SZÉP-kártyát, valamint a családtámogatási rendszerben a családi pótlék és több anyasági támogatás nö
A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a Fidesz olyan károkat okozott az országnak, hogy a sebek begyógyítása húsz évbe is telhet. A parlamenti bizottsági meghallgatásán keményen bírálta az Orbán-kormányt többek közt a háborús propagandájuk miatt.
Győrfi Pál, a szervezet szóvivője arról is beszélt az InfoRádióban, hogy milyen hatalmas esetszámmal dolgoznak, mi lehet a mentőszolgálat és az egészségvédelem jövője, valamint hogy milyen helyzetek miatt mondja, hogy sokan az egészségügyi alapismeretekkel sincsenek tisztában, amikor ügyeletet, mentőt hívnak – vagy épp nem hívnak, amikor kellene.
Döbbenetes luxus, milliós fotelek, szivarszoba, kilátó, műkincsek, historizálás – írta Magyar Péter legutóbbi posztjában. Az újdonsült miniszterelnök az előző kormány adminisztratív központjait járta körbe, köztük a Karmelitát és Kabinetirodát is. Magyar Péter a közösségi oldalán engedett betekintést abba a fényűzésbe, amiben eddig a magyar politik
Gombos Edina szerint sok minden kimarad a turistáknak szánt brosúrákból: a szinte elviselhetetlen páratartalom, a menetrendszerűen lezúduló trópusi záporok, a gyakran jegesre hűtött üzletek és éttermek, valamint a zsúfolt strandok.
Május 11-e fontos határidő volt a labdarúgó-világbajnokságon résztvevő válogatottak számára: le kellett adni az úgy nevezett előzetes, nagyon bő kereteket. Az argentinok és a brazilok nem titkolóztak.
Döbbenetes luxus, milliós fotelek, szivarszoba, kilátó, műkincsek, historizálás – írta Magyar Péter legutóbbi posztjában. Az újdonsült miniszterelnök az előző kormány adminisztratív központjait járta körbe, köztük a Karmelitát és Kabinetirodát is. Magyar Péter a közösségi oldalán engedett betekintést abba a fényűzésbe, amiben eddig a magyar politik
Szinetár Dóra a hivatalos Instagram-oldalán erősítette meg, hogy fia, Lőcsei Márton apai örömök elé néz. A művésznő a bejegyzésben ultrahangfelvételeket is megosztott, a baba ősszel érkezik.
A Meta (a Facebook tulajdonosa) a világ 15 legnagyobb közösségi média platformja közül ötöt birtokol, köztük a Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot.
Egy, a hatvanpusztai birtokon korábban dolgozó férfi szerint Orbán Viktor felesége rendszeresen jelen volt és irányította a parkrendezést. A megszólaló állítja, volt, hogy miatta kellett túlórázniuk, és 2024-ben 1500 forintos órabért kaptak egy alvállalkozón keresztül.
Míg az elmúlt 15 évben több ágazatban is fejlődött a magyar gazdaság, ez nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy széles körű felzárkózás történjen az EU-hoz.
A miniszterjelölt Facebook-posztban számolt be arról, mit látott a Budai Vár kormányzati épületeiben Magyar Péterrel tett látogatásán. A bejegyzésben a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjáépített palotákat kritizálta.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja és a Patrióták Európáért EP-frakció a Magyarországgal szembeni 7. cikk szerinti eljárás azonnali lezárását kezdeményezte.
Az angol királyi pár hétfő este a vörös szőnyegen vonult be a Royal Albert Hallba, hogy részt vegyenek a Károly király által alapított The King’s Trust 50. évfordulójának ünnepségén. Az eseményen természetesen Kamilla királyné is megjelent, ruhaválasztásával egyből magára vont minden figyelmet.
A kriptoipar az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül Európában, a szabályozási környezet változása pedig teljesen új lehetőségeket nyitott meg a vállalatok előtt.
A 2002-es Osztrák Nagydíj a Ferrari kettős győzelme ellenére úgy vonult be a történelembe, mint a verseny, amelyen teljesen szükségtelen csapatutasítást alkalmaztak.
Sokan tapasztalják, hogy rendszeresen felébrednek az éjszaka közepén, különösen hajnal 3 körül. Ez a jelenség nemcsak zavaró, de néha megmagyarázhatatlan is.
Dombóvári István újabb videóban ment neki azoknak a csalóknak, akik a humorista nevével próbálnak termékeket reklámozni az interneten. A stand-upos most már feljelentést is tett az ügyben, sőt, egy videóban fel is hívta a céget, mintha csak rendelni szeretne.
Az elmúlt években egyre aszimetrikusabbak lettek az évszakok Magyarországon, a tavasz például már csaknem az év egyharmadán át tart. A növényekben a nedvkeringés így hamarabb indul meg, emiatt viszont sokkal jobban fenyegetik őket az egyre gyakoribb tavaszi fagyok. 2026-ban május 1-jén érkezett egy akkora fagy hazánkba, ami több ezer hektáron puszt
A Magyarországon a K&H Bankban érdekelt KBC Bank belga biztosító és bankcsoport adózott eredménye 557 millió euróra emelkedett az idei első negyedévben az egy évvel korábbi 546 millió euróról, részvényarányosan a nyereség 1,32 euró maradt - derült ki a cég honlapjára kedden felkerült jelentésből.
A Telex véleménycikkben foglalkozott azzal, hogy a kormányváltás óta több ismert médiaszereplő és celeb is magyarázkodásba kezdett korábbi szerepvállalásai miatt, miután korábban olyan médiatermékekben, csatornákon vagy projektekben dolgoztak, amelyek a NER médiarendszeréhez kötődtek.
Május 14–17. között érkeznek a Westend Napok, ahol a kedvezményes vásárlás mellett interaktív programok és nyeremények várják a látogatókat. A négynapos esemény egyik központi eleme a kifutó élmény, ahol bárki színpadra léphet és kipróbálhatja magát modellként, a legügyesebb jelentkezők pedig akár a divatszakma felé is elindulhatnak és Palvin Barb
Az első dolga lesz megemelni a legalacsonyabb nyugdíjat, senki nem kaphat 120 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat Magyarországon – jelentette ki Kármán András pénzügyminiszterjelölt képviselői kérdésre, kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságának ülésén.
A Titanic tragédiája mára több milliárd dolláros immerzív üzletté vált, ahol a látogatók VR-technológia és interaktív installációk segítségével élhetik át a hajótörést.