2026. május 12. kedd

máj. 12
15:21
Medvetámadás okozhatta két ember halálát Erdélyben (Magyar Hírlap)
Minisztériumi engedélyt kérnek a kilövéshez.
máj. 12
15:21
Puszta kézzel végzett barátjával egy férfi Debrecenben (Demokrata)
A bűnügyesek a napokban fejezték be az ügyet, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek.
máj. 12
15:21
Így kell nyerni a 25. helyről indított hajrával, 12-t előzve, félperces hátrányból (Racing)
A NASCAR európai stílusú versenypályáinak királya úgy ment át a mezőnyön, mint kés a vajon.
máj. 12
15:27
Carlo Ancelotti még a köztársasági elnökkel is konzultált Neymarról (Infostart)
Neymar neve is szerepel a brazil válogatott előzetes, bő vb-keretében. Mindez azt jelenti, hogy a Santos sztárja továbbra is reménykedhet. Ellenben a fiatal Estêvão sérülés miatt lemarad a világbajnokságról.
máj. 12
15:27
Komoly hatalmi harc bontakozik ki a thyssenkruppnál (autopro)
Az IG Metall szerint a thyssenkrupp olyan vállalati átalakításokra készül, amelyek gyengíthetik a dolgozói érdekképviselet szerepét.
máj. 12
15:27
Döbbenet! A Belügyminisztériumban kaphat fontos pozíciót a "Buddha" álnevet viselő tiszás informatikus (Demokrata)
Aki szexuális tartalmú fotókkal zsarolt korábban.
máj. 12
15:27
Kármán András: újra szélesebb körben választható lesz a kata, módosul a vállalati adókedvezmények "szövevényes rendszere" (Üzletem)
Új növekedési modellre van szükség, amely a termelékenység növelésére, a magasabb hozzáadott értékre, a képzettebb munkaerőre, a tudásalapú, innovatív gazdaságra, a kkv-kra épül – mondta Kármán András pénzügyminiszter-jelölt a kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságában.
máj. 12
15:27
Új kampány söpörhet végig a magyar szülészeteken: ez minden kismamát érint - feszültség a szülőszobákon a felesleges indítások miatt (Sassy)
Civil és szakmai szervezetek petíciót indítottak a bizonyítékokon alapuló, informált döntéshozatalért. Céljuk, hogy a várandósok teljes körű tájékoztatást kapjanak a beavatkozás kockázatairól.
máj. 12
15:33
Kiderült, milyen műkincseket hagyott hátra az Orbán-kormány (Menedzsment Fórum)
97 műkincs a Karmelitában, 8 Rogán Antal minisztériumában.
máj. 12
15:33
Szem-egereket is venne a felajánlásokból a Bethesda Gyermekkórház (Infostart)
Az egy százalékos felajánlás nem csepp a tengerben, hanem valódi tenger - mondta az InfoRádióban a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgató helyettese, Tamásné Bese Nóra. Az idei felajánlásokból egyebek mellett olyan úgynevezett szem-egereket szeretnének vásárolni, amellyel például nyaktól lefelé lebénult gyerekek tudna
máj. 12
15:33
Kezdődik a 79. cannes-i filmfesztivál (FilmHu)
Nemes Jeles László Moulin című, Magyarországon forgatott, új francia filmjének ma nyíló 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz a világpremierje. A Kritikusok Hete versenyében Kreif Zsuzsanna magyar-francia koprodukcióban készült rövid animációja, az ADGWA-ATA indul.
máj. 12
15:33
Jöhet az új gazdasági korszak Magyarországon: elképesztő fontos út vár ránk az euróig (Pénzcentrum)
A választások utáni gazdasági fordulat lehetőségét már hónapok óta árazza a piac, ennek hatására jelentősen csökkentek a magyar állampapírhozamok és erősödött a forint is -  mondta Madár István, a Portfolio vezető elemzője a Portfolio Investment Day konferencián. Az elemző szerint ugyanakkor a javuló befektetői hangulat mellett továbbra is komoly k
máj. 12
15:33
Íme a KGM új dízelmotoros pickupja! Máris beárazták itthon, ennyit kérnek érte! (Autónavigátor)
Hatalmas frissítést kapott a KGM Musso Grand, az új verziónak pedig már a magyar árát is tudni! Mutatjuk, mennyiért lehet majd rendelni!
máj. 12
15:33
Légicsapás egy nigériai piacon (Magyar Hírlap)
Mintegy kétszáz halott az Amnesty International szerint.
máj. 12
15:33
A szakértő levezette, kik járnak jól az új kormány szja-tervével (Haszon.hu)
A TISZA-kormány pénzügyminisztere, Kármán András a bizottsági meghallgatásán a személyi jövedelemadó csökkentéséről is beszélt, ami 2027-től lépne életbe. A TISZA Párt eddig nyilvánosságra került tervei alapján a javaslat lényege nem klasszikus többkulcsos szja-rendszer lenne: a 15%-os névleges személyi jövedelemadókulcs megmaradna, ugyanakkor a me
máj. 12
15:39
A legtöbb online visszaélést 2025-ben is gyermekek ellen követték el (ProfitLine)
Gyermekekkel szembeni online szexuális visszaélés, engedély nélkül közzétett tartalom és internetes pénzügyi csalás. Ezek vezették tavaly a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline (IH) által kezelt ügyek listáját – derül ki éves beszámolójukból. A megalakulásának tizenötödik évfordulóját ünneplő szolgála
máj. 12
15:39
Aggasztó hírek érkeztek Bonnie Tyler egészségéről - újra kellett éleszteni a legendás énekesnőt (EgészségKalauz)
Rajongói világszerte reménykednek abban, hogy az énekesnő állapota stabilizálódik a következő napokban.
máj. 12
15:39
Hatalmas eső zúdult Magyarországra: mutatjuk, hol volt a legdurvább (Agrárszektor)
Aranyat érő, helyenként kiadós eső érkezett Magyarországra. Néhol 20-25 mm csapadék is esett 24 óra alatt. A talaj felső fél méteres rétege ugyanakkor rendkívül száraz, a telítettséghez még szükség lenne egy-másfél havi esőre.
máj. 12
15:45
Akkumulátorok: felpörgött az élet Debrecenben (Infostart)
Megkezdődött az akkumulátormodulok összeszerelése a CATL új gyárépületében Debrecenben, miután a létesítmény az összes szükséges engedélyt megkapta a gyártási tevékenység elindításához. A modulok összeszerelését május 6-án kezdték meg és kedden kiadott közleményében jelentette be a CATL.
máj. 12
15:45
Ukrajna amerikaiakkal közösen készül mesterséges intelligenciát bevetni a fronton az oroszok ellen (Piac és Profit)
Ukrajna mesterséges intelligencia (MI) alkalmazására készül a háborúban a világ egyik legnagyobb védelmi technológiai vállalata, az amerikai Palantir Technologies közreműködésével – közölte Mihajlo Fedorov ukrán védelmi miniszter a Telegramon.
máj. 12
15:45
Láz, ami gyógyít – A meleg vizes terápia hatása az immunrendszerre (Spa Trend Online)
Májusban a legtöbben már a nyári szabadságot tervezzük, a lenge ruhákat próbálgatjuk, és próbáljuk lerázni magunkról az utolsó tavaszi fáradtságfoszlányokat. Ám miközben a külsőnkkel vagyunk elfoglalva, hajlamosak vagyunk elfelejteni: az igazi nyári vitalitás az immunrendszerünk mélyén dől el. Itt jön a képbe egy meglepő szövetséges: a masszázsmede
máj. 12
15:45
Elképesztő trükkhöz folyamodnak a magyar autóvásárlók: így jutnak modern kocsikhoz a brutális drágulás ellenére is (Pénzcentrum)
Az európai autópiacon ma már egyértelműen a használt autók dominálnak: az összes tranzakció mintegy 75%-a ebben a szegmensben történik, és a háztartások 70-80%-a ezen a piacon keresztül jut járműhöz.  Az árak és a fenntartási költségek emelkedése ellenére a kereslet továbbra is erős: a 3-5 éves autók átlagosan 24 nap alatt gazdára találnak - derül
máj. 12
15:45
Ismét akadálytanul jöhet az Eu-ba a kanadai lenmag (Agroinform)
16 év adminisztratív importkorlátozás után az EU belátta, nem tud belekötni a kanadai lenmagba. Mostantól szabadabban érkezhet az unió piacára.
máj. 12
15:45
Megalakult a Tisza-kormány (ATV)
Kinevezte a Tisza-kormány minisztereit Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet.
máj. 12
15:45
Parkoló autókban is jókora károkat okozhat egy vihar (Azenpenzem)
Nyaranta mintegy 7 ezer gépjárműkárt jelentenek be a Groupama Biztosítóhoz, és ezek jelentős része parkolás közben történik. A társaság szerint a jégverés és a viharok miatti sérülések egy része tudatos felkészüléssel megelőzhető, ezért összegyűjtötték, mire érdemes figyelni, és miként lehet védekezni.
máj. 12
15:45
Jól vizsgázik a Huminisz-technológia árpában is (Agrárágazat)
Aszályos időjárásban vizsgálják Szarvason, hogyan segítheti a Huminisz technológiája az árpa fejlődését és vízhasznosítását.
máj. 12
15:45
Jön a rendkívüli nyugdíjemelés, megszólalt a pénzügyminiszter (Most Hír)
Az első dolga lesz megemelni a legalacsonyabb nyugdíjat, senki nem kaphat 120 ezer forintnál kevesebb nyugdíjat Magyarországon - jelentette ki Kármán András pénzügyminiszterjelölt képviselői kérdésre kedden, kinevezés előtti meghallgatásán az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságának ülésén. (Azóta a politikus átvette a megbízatását, így
máj. 12
15:47
Botrány a miniszteri meghallgatáson, két fideszes is keményen beleállt Ruff Bálintba (ATV)
A minisztériumi épületekben tapasztalt "kivagyiság" felemlegetését nem bírta szó nélkül a fideszes Tuzson Bence.
máj. 12
15:51
Jeff Gordon: Én csak egyszerű földi halandó vagyok Shane van Gisbergenhez képest (USAracing)
credit: Chris Graythen/Getty Images Shane van Gisbergen még csak három évvel ezelőtt bukkant fel a...
máj. 12
15:51
Nyugati hadsereg torpedója süllyeszthetett el egy Észak-Koreába tartó orosz hajót (SzMo)
A CNN oknyomozása szerint az Ursa Major nevű orosz hajót egy NATO-ország hadserege süllyeszthette el a Földközi-tengeren 2024 végén. A spanyol hatóságoknak a hajó kapitánya elismerte, hogy a rakomány tengeralattjárókba való atomreaktor-alkatrész volt.
máj. 12
15:51
Öt újonc Rossi keretében (Magyar Hírlap)
Pécsi Ármin, Markgráf Ákos, Szendrei Norbert, Tóth Rajmund és Kovács Bendegúz is először kapott meghívót.
máj. 12
15:51
Így vigyáznak otthonukra a magyarok, amíg nyaralnak (MMonline)
Tízből több mint nyolcan a lakásbiztosításukkal védik az otthonukat a 30-59 évesek körében, emellett nyaraláskor, hosszabb utazáskor azért más megoldásokra is támaszkodnak. A K&H biztos jövő felmérése szerint a középkorúak 73 százaléka továbbra is a bizalomra épít és családtagra vagy barátra bízza a lakáskulcsot az utazás alatt, miközben hangsúlyos
máj. 12
15:51
A válogatott sztárja lehet a Sevilla új tulajdonosa (Demokrata)
Az El País szerint az üzlet 400 millió euróról szól, ez az egyesület részvényeinek 80 százalékát jelenti.
máj. 12
15:51
Jeff Gordon: Én csak egyszerű földi halandó vagyok Shane van Gisbergenhez képest (Racing)
credit: Chris Graythen/Getty Images Shane van Gisbergen még csak három évvel ezelőtt bukkant fel a...
máj. 12
15:51
Exkluzív interjú: Szabados Györgyi könyve a múlt fájdalmait dolgozza fel (rtl.hu)
A Határtalan szerelem második évadában több alkalommal is szóba került Szabados Györgyi saját könyve, amit most meg is mutatott az RTL.hu kamerájának. Györgyi elmondása szerint olaszországi párkapcsolatai során több alkalommal is találkozott nárcisztikus férfiakkal, ezek az élmények pedig nagy hatással voltak az életére és a könyvére is. A mű egyfa
máj. 12
15:51
Ha igazi Disney-rajongó vagy, ez a kvíz gyerekjáték lesz! (Szakmát Szerzek)
Merülj el a Disney-filmek varázslatos világában ezzel a szórakoztató kvízzel!  Teszteld a tudásod a legismertebb karakterekről, dalokról és történetekről.     A kiemelt kép forrása: 123RF.
máj. 12
15:53
Letették az esküjüket az új miniszterek (Magyar Hírlap)
A Tisza-kormány éjféltől lép hivatalba.
máj. 12
15:57
Elemzők: Magyar Péter katarzist akart, és megpróbálja fenntartani a kétharmados eufóriát (Infostart)
Magyar Péter szombaton, miniszterelnökké választását követő első beszédében számos szimbolikus jelentőségű gondolat is elhangzott. Ezekről is beszélgetett az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója és Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési igazgatója, akik egyetértettek abba
máj. 12
15:57
Lemondathatják a brit kormányfőt (HírTV)
A brit kormány nagy része továbbra is támogatja Keir Starmert.
máj. 12
15:57
Már nyáron jöhet az EU-s szigorítás: korlátozhatják a fiatalok közösségimédia-használatát (HírExtra)
Már idén nyáron megszülethet az Európai Unió új törvénytervezete, amely szigorúbb szabályokat vezetne be a fiatalkorúak közösségimédia-használatára. Ursula von der Leyen szerint sürgős lépésekre van szükség, mert az online platformok egyre nagyobb hatással vannak a gyerekek mentális egészségére és mindennapi életére.
máj. 12
15:57
Sokan megjósolták, hogy Stohl András szakítani fog a Nagy Ő-s szerelmével, de már hivatalos (Femcafe)
A kommentelők már megjósolták, hogy A Nagy Ő szerelmespárjának, vagyis Kiss Krisztának és Stohl Andrásnak nem lesz hosszú a kapcsolata.
máj. 12
15:57
Ebből a 7 könyvből kerül ki az Esterházy Irodalmi Díj idei győztese (Könyves Magazin)
Megvan a rövidlista, mutatjuk, ki nyerheti a második Esterházy Irodalmi Díjat.
máj. 12
15:57
Fókuszban a 2026-os adóváltozások (Üzletem)
A Vosz Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete (Vosz Bpvrsz) és a Nav Központi Irányítás Adójogi és Tájékoztatási Főosztálya 2026. május 11-én rendezte meg a 2026. évi adózási változásokat bemutató szakmai fórumát. Az eseményre a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara törökbálinti székházában került sor.
máj. 12
15:57
Kihirdették az Esterházy Irodalmi Díj rövidlistáját (Litera)
A Rózsavölgyi Szalonban ma délután jelentették be az Esterházy Irodalmi Díj idei rövidlistáját. A díjra esélyes hét mű Barnás Ferenc, Bognár Péter, Fancsali Kinga, Kollár Árpád, Szálinger Balázs, Takács Zsuzsa és Tóth Krisztina alkotása.
máj. 12
16:03
"A tejfölös pult mellett álltam, amikor megcsörrent a telefon" – így lett miniszteri tanácsadó Karikó Katalin (Infostart)
A Nobel-díjas tudós Hegedűs Zsoltnak rögtön az elején elmondta: csak ingyenesen vállalja a tanácsadói szerepet, és kizárólag akkor, ha szakmai tudása és tapasztalata miatt számítanak rá, nem pedig a neve miatt.
máj. 12
16:03
A kiégés új arca (Magyar Hírlap)
Miért fáradunk el mentálisan gyorsabban, mint valaha?.
máj. 12
16:03
Fontos pozíciót kapott Rubovszky Rita (Demokrata)
A neve korábban oktatási miniszterként merült fel.
máj. 12
16:03
Aszályban is stabilabb paradicsom? Új technológia Szarvason (Mezőhír)
Kötött talaj, extrém aszály és intenzív termesztés mellett vizsgálják Szarvason a Huminisz új Tk1 technológiájának hatását.
máj. 12
16:03
A szellemi leépülés nem törvényszerű: Ez az 5 szokás döntheti el, hogy éles marad-e az agyunk idős korunkra (Sassy)
A szakértő a gyulladáscsökkentő étrend és a napi 6 óránál több alvás fontosságát hangsúlyozza. Ezen tényezők hiánya az agysejtek pusztulását és az agy zsugorodását okozhatja.
máj. 12
16:09
Megalakult a Tisza-kormány (Adózóna)
Kinevezte Magyar Péter kormányának minisztereit Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden Budapesten, ezzel megalakult az új kabinet – közölte az MTI.

Keresés