A fagyosszentek valóban didergős reggeleket hoztak Magyarországnak a héten. Csütörtökön hajnalban a Bács-Kiskun vármegyei Fülöpháza mellett olyannyira lehűlt a levegő, hogy csaknem veszélybe került egy hosszú évtizedek óta fennálló csúcs.
Több mint 125 ezer élelmiszerminta vizsgálata alapján az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság arra jutott, hogy a növényvédőszer-maradványok jelenléte az esetek túlnyomó többségében az engedélyezett határértékeken belül marad, és nem jelent számottevő egészségügyi kockázatot.
2026 első negyedéve minden várakozást, korábbi statisztikát és előrejelzést is felülmúlt – fogalmazott Gyula legnagyobb szálláshelyének igazgatója. Boros Zoltán kiemelte, elsősorban a hazai vendégeknek volt rendkívüli utazási igényük az év első három hónapjában. A május a rendezvénydömping mellett egy olyan hónap, amikor céges konferenciákat tartan
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal idén is több mint 5,6 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet, közülük több mint 300 ezer adózó adataiban talált valamilyen pontatlanságot vagy ellentmondást, amit javítani kell. Ők mindannyian értesítést kaptak a hivataltól a teendőikről – írja közleményében az adóhivatal.
Az Orbán-kormány még 2020-ban, a koronavírus-járványra hivatkozva hirdette ki a veszélyhelyzetet, majd 2022-ben is megtartotta, akkor már az orosz-ukrán háború miatt. Hat év után azonban a most a Tisza-kormány megszüntette a hivatalos veszélyhelyzettel együtt az arra hivatkozó különleges jogrendet is.
Sokan gondoljuk úgy, hogy környezettudatosak vagyunk, amikor a boltban vásárolt ásványvizes palackot nem dobjuk ki azonnal, hanem napokig, sőt hetekig újratöltjük csapvízzel. Bár a szándék nemes, a szakértők szerint ezzel komoly egészségi kockázatnak tesszük ki magunkat.
Úgy tűnik, a miniszterelnok.hu egyelőre még nem értesült teljesen a kormányváltásról: a nyitóoldalon csütörtök délelőtt továbbra is Orbán Viktor néz vissza a látogatókra. Miközben a Kormany.hu már az új kabinet híreivel frissül, a miniszterelnöki oldal mintha kicsit beragadt volna...
Volodimir Zelenszkij és Andrij Szibiha is köszönetet mondott a magyar kormánynak, miután szerdán az orosz–ukrán háború kitörése óta a legnagyobb dróntámadás sújtotta Kárpátalját: becsapódásokat jelentettek Szolyváról, Munkácsról és Ungvárról is.
Új igazgató veszi át a Nyíregyházi Állatpark vezetését. Kiderült, hogy a jövőben Papp Endre irányítja az intézményt, miután Gajdos László távozott posztjáról, hogy a Tisza-kormányban az élő környezetért felelős miniszterként folytassa pályafutását.
A külügyminiszter bejelentette, hogy a minisztériuma büféjébe visszakerültek az asztalok és a székek, amiket az előző vezetés távolított el onnan. Így újra lehetőség nyílik arra, hogy a szünetekben a kollégák személyesen is találkozzanak.
Megérkezett az első előzetes az Agymenők spinoffjához, ami egy multiverzumos sci-fi-vígjáték lesz. A tízrészes évad július 23-án indul az Egyesült Államokban.
Megvizsgálva az elmúlt évek időjárási körülményeit és átélve a 2025 nyarán tapasztalt, rendkívüli aszályt mára világossá vált, hogy változtatni kell az eddigi mezőgazdasági gyakorlatunkon. A hazai kukoricatermesztés átalakulás előtt áll, tudomásul kell vennünk, hogy vannak kukoricatermesztésre alkalmas régiók, és vannak sajnos erre alkalmatlanok is
Iványi bízik abban, hogy ősztől a két éve közvetlenül a tanévkezdés előtt bezáratott iskoláik is újraindulhatnak. Mi történt? Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) egyházi státuszának visszaállítását ígérte egy informális egyeztetésen, mondta a MET vezetője, Iványi Gá
A pedagógusképzés az oktatás, nevelés és fejlesztés elméleti és gyakorlati ismereteinek átadását foglalja magában. Idetartozik az óvodapedagógus-, a tanító-, gyógypedagógus- és az osztatlan tanári képzés. A célja olyan szakemberek felkészítése, akik képesek a különböző korú és képességű gyermekek és diákok oktatására, szociális támogatására, személ
Az aszályhelyzet, a tejpiaci válság és a földtörvény kérdése a legégetőbb témák közé tartoznak jelenleg a magyar agráriumban, ezekről is beszélt Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter hódmezővásárhelyi sajtótájékoztatóján. A tárcavezető szerint a következő évek egyik legfontosabb feladata egy hosszú távú agrárstratégia kial
Bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a közmédiára, mivel több csatornán úgy reklámozták a Fidesz-kormány által indított nemzeti petíciót, mint társadalmi célú hirdetést, hogy nem különítették el kellőképp más tartalmaktól – közölte csütörtökön a hatóság.
Végh Richárd, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint a következő évek legfontosabb kérdése az lesz, hogy a hazai vállalkozások – és az őket körülvevő finanszírozási ökoszisztéma – mennyire tudnak alkalmazkodni az új valósághoz.
A világ legnagyobb filmipari rendezvényén, a cannes-i fesztivál filmvásárán, a lehetséges forgalmazási partnereknek mutatkozik be május 17-én Orosz Dénes legújabb romkomja, a Félrelépni szabad. A Megafilm Service az évtized legszexibb vígjátékát ígéri és úgy döntött, hogy a hazai nézőknek sem kell sokat várniuk rá: a Félrelépni szabad 2026. szeptem
Újra sivít a legendás fekete mozdony, a magyar vasút egyik legnagyobb büszkesége. A 424-es, vagy ahogy mindenki ismeri: a "Bivaly" 13 méteres hosszával és 85 tonnányi acéltestével ismét tiszteletköreit futja a magyar síneken. A matuzsálemi korú gép Győrből indulva, Celldömölk, Sárvár és Vép érintésével érkezett meg Szombathelyre, stílusosan korhű k
A Google új funkciója tesz róla, hogy a felhasználók maguk választhassák ki, melyik médiumokat böngészik először a keresések alkalmával – ez azonban jelentősen befolyásolhatja, hogy melyik sajtótermékeket nézi a közönség.
A Tisza Párt kormányra kerülésével lekerülhet a nyomás az Iványi Gábor vezette egyházról: az eddigi politikai üldöztetés helyett újra egyházi státuszhoz és a működéshez szükséges stabil anyagi forrásokhoz juthatnak. Sőt, a bezáratott szegedi és budapesti iskolák újranyitása is szerepel a tervek között.
Irán szerda este több ezer szurkoló előtt búcsúztatta el labdarúgó-válogatottját, amely megkezdi a felkészülést a június 11-én kezdődő, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezendő világbajnokságra. A teheráni Enqelab téren tartott eseményen a tömeg éljenezte a játékosokat, majd a felállított színpadon bemutatták azt a mezt, amelyet a
Kilógott a diófa ága a kerítésen kívüli vezetékre, ezért több helyről is próbált segítséget kérni egy idős rokkant magyar házaspár, ám mindenhol elutasító választ kaptak. Végül szomszédjuk vette kézbe az ügyet, ám történt egy kisebb baleset. Bár kárt nem okoztak, nyugdíjas párt keményen megbüntették.
Életének 61. évében, szerdán elhunyt Fonyódi Tibor Zsoldos Péter-díjas író, forgatókönyvíró, Harrison Fawcett írói álnéven számos sci-fi és fantasy regény szerzője - közölték az író honlapján csütörtökön.
A Whitereport 40 pontba foglalt Innen indulunk című média- és reklámpiaci gyorselemezése után Incze Kinga arról ír, hogyan fogjunk neki az újratervezésnek. „Ami korábban kimondhatatlan volt, hirtelen legitim szakmai beszéddé vált.”
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint májusban jelentős ugrással 5,5 éves csúcsra javultak a lakossági várakozások. A GKI Fogyasztói Bizalmi Index értéke 16,1 ponttal nőtt. Ilyen mértékű pozitív irányú havi elmozdulásra a mérés több mint 30 éves történetében még nem volt példa. Az index májusi értéke -0,9 pont,
Fejlődési szintet lépett a mesterséges intelligencia. A GPT- 5.5 megjelenésével az AI már nem csupán egy digitális asszisztensként használható, hanem egy önálló munkavégzésre képes ügynökként, amely mint egy valódi munkatárs, integrálható a vállalati folyamatokba.
Egyes szakértők szerint a rövid ideig tartó, de meghatározott időközönként megismételt séták meglepően hatékonyan illeszthetők be az egészségtudatos életmódba. Jóllehet az adatok minden kétséget kizáróan azt mutatják, hogy a rendszeres mozgás nélkülözhetetlen az általános egészség fenntartása, megőrzése szempontjából, ezt sokszor nehéz átültetni a
Az Adama kínálatában elérhető Soratel (250 g/l protiokonazol) az Asorbital technológiának köszönhetően gyors felszívódást és megbízható hatást biztosít még változó környezeti feltételek mellett is a kalászvédelemben.
Az új külügyminiszter az első napján visszahelyeztette a székeket a minisztérium büféjébe, ezzel jelezve, hogy merőben más álláspontot képvisel a működéssel kapcsolatban, mint elődje, Szijjártó Péter.
Látogatási tilalmat rendelt el a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztálya a Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház valamennyi fekvőbeteg szakellátást végző szervezeti egységénél - ezt az intézmény közölte csütörtökön a Facebook-oldalán.
Fonyódi Tibor számos sci-fi kalandregény szerzője volt, dolgozott a Nemzeti Filmintézet szakembereként, illetve tanárként és forgatókönyvíróként is elismert volt.
A miniszterelnök egy informatív Facebook-posztot tett közzé a Sándor-palotáról és annak egykori tulajdonosáról, Sándor Móric grófról. Magyar már többször hangoztatta, mennyire csodás épületnek tartja a köztársasági elnök hivatalának székhelyét.
Május 16-án a Bika jegyében áll majd az újhold, amely az asztrológia szerint stabilabb, tudatosabb és termékenyebb időszak kezdetét jelezheti. Három csillagjegy számára ez az újhold új lendületet hozhat, főleg akkor, ha már régóta szeretnének belevágni valamibe.
Az ukrán Legfelsőbb Korrupcióellenes Bíróság (VAKSZ) 60 napra őrizetbe vette Andrij Jermakot, az elnöki hivatal volt vezetőjét Kijevben, azzal, hogy óvadék megfizetése esetén mentesül az intézkedés alól – jelentette az Interfax Ukraina helyi hírügynökség.
A vonzerő és a kívánatosság kérdése évezredek óta foglalkoztatja az embert, ám a modern tudomány rávilágított, hogy ez a "titkos összetevő" sokkal mélyebben gyökerezik a személyiségben, mint az elsőre gondolnánk. Bár a külső megjelenés kaput nyithat bizonyos lehetőségekre, az igazi, letaglózó vonzerő valójában egy belső kisugárzás, amely apró, mégi
A Vénusz légköre rendkívül sűrű, főként szén-dioxidból áll, és úgynevezett szuperrotációban van: míg maga a szilárd bolygó 243 földi nap alatt fordul meg tengelye körül, a légköre mindössze négy nap alatt kerüli meg a bolygót.