A kormány a központi költségvetésről szóló törvényben elfogadottnál lényegesen magasabb időarányos hiány miatt speciális jogkörökkel ruházta fel a pénzügyminisztert a Magyar Közlönyben közzétett határozatával.
Az aszályos hetek után berobbanó csapadék nemcsak megkönnyebbülést, hanem soha nem látott növényvédelmi munkacsúcsot is hozott a magyar szántóföldekre. Hadászi László, a Kite Zrt. innovációs főigazgatójának aktuális körképe.
A magyar kormány elvárja Oroszországtól a civilek elleni agresszió azonnali leállítását – ezt mondta a kárpátaljai dróntámadás miatt bekéretett orosz nagykövetnek a magyar külügyminiszter, Orbán Anita.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter videóban jelentette be, hogy megtörtént az átadás-átvétel a korábban a Miniszterelnökségnek otthont adó épületben, ahová az új minisztérium beköltözött. A tárcavezető péntekre állománygyűlést hirdetett mind az energiaügyi, mind a gazdasági részleg számára. Az épületben már megkezdődött az átalakítá
Egy ideje már folytak a találgatások arról, hogy a magyar szupermodell első gyermekét hordja a szíve alatt, a híreszteléseket pedig most maga Barbi erősítette meg Instagram-oldalán.
A mesterséges intelligencia fejlődése új szintre lépett: a GPT-5.5 megjelenésével az AI már nem egyszerű digitális asszisztensként működik, hanem önálló feladatvégzésre képes ügynökként is használható. A szakértők szerint ez a technológiai ugrás alapjaiban alakíthatja át a vállalatok működését, miközben komoly kérdéseket vet fel a munkaerőpiac jövő
Legutóbb közel hatvan éve volt hasonló léptékű Vasarely-kiállítás a Műcsarnokban. A tárlat a művész születésének százhuszadik évfordulója alkalmából nyújt átfogó képet életéről, korszakairól, munkásságáról.
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ. A befektetői érdeklődés rendkívül erős volt, ezért az ÁKK minden futamidő esetében a meghirdetettnél jóval nagyobb mennyiséget fogadott el.
Témák: A rövidebb vakáció kedvező trendnek látszik az utazni vágyók számára, mely magasabb költési hajlandósággal jár. Az év első három hónapját követően májusban tovább folytatódik a magas vendégszám Gyula legnagyobb szálláshelyén. Iskolai mobilitás workshopot tartottak kedden, a Gyulai Tankerületi Központ intézményeinek. A térség oktatói, iskola
Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön a szlovén védelmi minisztérium és a foglalkoztatási szolgálat annak érdekében, hogy növeljék a szlovén fegyveres erők létszámát.
Újabb merész, igencsak dögös outfittel rukkolt elő korunk egyik legnagyobb divatdiktátora, Jennifer Lopez, aki a hamarosan érkező romantikus-vígjátékának premierjén vonzotta magára a tekinteteket nem akármilyen szerelésében.
Fontos akadályt vett az amerikai kriptoszektor számára kulcsfontosságú Clarity Act törvényjavaslat. A digitális eszközök szabályozását rendezni kívánó jogszabály átment az amerikai szenátus bankbizottságán, ami növeli annak esélyét, hogy még az év második fele előtt elfogadhatják.
A párkapcsolatokat gyakran idealizáljuk, és azt feltételezzük, hogy ha valóban harmonikus, igazi kötelék van két ember között, akkor ott minden őszintén megosztható. Ám az igazság az, hogy annak érdekében, hogy egy kapcsolat hosszú távon is megőrizze varázsát és intimitását, bizonyos dolgokat célszerű elkerülni, amikor a párunkkal vagyunk. Néha a t
Hétfőre hivatalos kormányalakítási tárgyalásokra hívta Nicusor Dan román államfő a parlamenti pártok küldöttségeit, annak ellenére, hogy az eddigi informális egyeztetések során nem körvonalazódott működőképes parlamenti többség.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az előzetes vizsgálatok fényt derítettek arra, hogy a Gyománál kisiklott vonat jelentősen túllépte a váltón megengedett sebességet. A balesetet a pályán működő vonatbefolyásoló rendszer meg tudta volna akadályozni – ám a mozdonyról hiányzik az ehhez szükséges fedélzeti berendezés. Vitézy szer
A honvédelmi miniszter bejelentette, hogy pénteken visszanevezik a Petőfi laktanyát. A miniszter emellett elrendelte többek között az ellopott MiG-alkatrészek ügyének kivizsgálását is.
Gyermekközpontú, partnerségre épülő, adatokra és szakmai tudásra építő minisztérium létrehozását ígérte csütörtöki Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter.
A Nyugat-Dunántúlt, azon belül Szombathelyet is érintő azbesztszennyezés megszüntetése nem tűr halasztást, a kormány számára a legfontosabb az emberek egészségének a megvédése, ezért már a hétfői kormányülésen tárgyalni fognak róla, és tárcaközi egyeztetést kezdeményez - közölte Gajdos László, élő környezetért felelős miniszter csütörtökön Szombath
Gyermekközpontú, partnerségre épülő, adatokra és szakmai tudásra építő minisztérium létrehozását ígérte csütörtöki Facebook-bejegyzésében Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter.
Tudod, hogy átlagosan mennyi sót tartalmaz 1 liter óceánvíz, és hogy mekkora részét sikerült eddig feltérképezni az óceánoknak? Hát azt, hogy miképp jön létre a mozgó tengeri jégcsap?
Nem lesz nyugodt napunk, ha érzékenyek vagyunk a légköri változásokra. Nyakunkon a zivatar és a szélvihar, amely alaposan próbára teszi a frontérzékenyek türelmét.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter elrendelte, hogy újabb jelentős mennyiségű üzemanyagot szabadítsanak fel a biztonsági üzemanyagkészletekből. Ez a kihirdetett kormánydöntés összhangban van a szerdai kormányülés alatt ismertetett bejelentésekkel. A csütörtökön megjelent Magyar Közlöny tartalma alapján 150 millió liter 95-ös benzin
Sokan tartanak a bolti édességektől, mivel ezek gyakran tartalmaznak sok hozzáadott cukrot és mesterséges színezéket. Szerencsére otthon is könnyen elkészíthető a gumicukor egészségesebb változata!
Zoknikat, papucsokat és ruhákat cipel új gazdijának Bea, a menhelyről örökbefogadott cica. A közel 10 kilós kedvenc különös szokásaival és bújós természetével mindenkit levesz a lábáról.
Rogán Antal a kormányzati átadás-átvétel után nyilatkozott az utcán újságíróknak a Fidesz választási vereségéről. A volt miniszter a mesterséges intelligenciával készült, koporsókat mutató videót nevezte meg, amivel már ő sem értett egyet.
Sajtóhírek szerint Szappanos Péter, Markgráf Ákos és több légiós is távozhat a Puskás Akadémiától. A bizonytalanságot a hazai futballt övező pénzügyi kérdések is fokozzák a klubnál.
"A kétféle hibrid hajtás és az elektromos változat mellé most visszatér a dízelmotor, amely tisztább, takarékosabb és megbízhatóbb, mint valaha. A sportos kivitelű SW változat pedig egyenesen a szegmens vezető szerepét célozza, hiszen 130 LE teljesítményű, automata, jól felszerelt dízel kompakt kombit ma nehezen találni 10 millió Ft alatt a magyar
Menetrend szerint tavasz végén, nyár elején érkeznek az osztalékok, így ideje utánajárni, mennyi az osztalékadó mértéke 2026-ban. Az osztalék adózása és az osztalékfizetés kérdése sokakat érint - nemcsak a tőzsdei részvényeseket, hanem a saját céggel rendelkező vállalkozókat is. Ebben a cikkben azt mutatjuk be, milyen szja- és szochoszabályok vonat
Kuba teljesen kifogyott a dízelből és a fűtőolajból az Egyesült Államok által bevezetett olajblokád következtében - közölte szerdán Vicente de la O Levy kubai energiaügyi és bányászati miniszter. A kialakult helyzet miatt Havannában az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gördülő áramszünetei alakultak ki.