Ahogy megérkezik a jó idő, szinte automatikusan elkezdünk a kertre is más szemmel nézni. Ilyenkor a legjobb belevágni egy kis frissítésbe, hogy a kültéri tér is felkészüljön a melegebb napokra.
Ideiglenes hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-államok közötti szabadkereskedelmi egyezmény. Ezzel megnyílt az út a vámcsökkentett és vámmentes termékek előtt, valamint létrejött a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete, több mint 700 millió fős piaccal. A lehetőségekről és a kockázatokról Szigethy-Ambrus Nikolettát, az
Nem káprázik a szemed, tényleg kombinak nevezem a bZ4X Touring formáját, hiszen valójában ezeknek a szellemiségét viszi tovább, ami pedig nagyon ügyes húzás volt a Toyotától.
Magyarországon a széles körű állami támogatási rendszer olyan alacsony hatékonyságú vállalatok fennmaradásához is hozzájárult, amelyek összességében lassítják a gazdaság növekedését.
Az amerikai igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy mintegy 400 millió dollárnyi lefoglalt vagyont tesz elérhetővé egy nagyszabású kriptós Ponzi-séma károsultjai számára. Ez különösen jelentős fejlemény, ugyanis a kriptocsalásokból származó veszteségek gyakran végleg eltűnnek, és az áldozatok csak ritkán jutnak érdemi kártérítéshez. Az ügy azt
Riko Cartieri hullámvölgyeken verekedte át magát a Határtalan szerelemben, ahol Becky kemény kritikái érintették meg a legjobban. Rájött ugyanis, hogy még sokat kell dolgoznia magán. A férfi és utolsó jelöltje, Rebeka kiöntötték egymásnak szívüket, a kérdés már csak az volt: vajon ennyi fájdalom és trauma közepén képesek lehetnek azonnal elindulni
Június 25-én kerül a magyar mozikba a Balszerencse akcióban című francia vígjáték Gérard Jugnot főszereplésével és rendezésében. A filmhez megérkezett a magyar előzetes.A népszerű francia színész és rendező, Gérard Jugnot új vígjátéka a Balszerencse akcióban. A film főhőse Serge Martin, akinek békés nyugdíjas élete egy pillanat alatt felfordul, ami
Az amerikai szenátus csütörtökön ellenszavazat nélkül fogadott el határozatot arról, hogy tagjai nem kaphatják meg kongresszusi jövedelmüket, ha a jövőben költségvetés hiányában leáll a szövetségi kormányzat.
Éjszaka jelentősen gyengült a forint: az eurót 360, a dollárt 309 forint körül jegyzik, ami mindkét devizával szemben több mint két egységnyi elmozdulást jelent. A nemzetközi devizapiacon a dollár erősödése dominált, az dollárindex egyhavi csúcsra emelkedett, és a hét egészében március eleje óta a legjelentősebb heti erősödés felé tart. A dollár er
A gazdasági és energetikai miniszter elrendelte 150 millió liter 95-ös kísérleti oktánszámú motorbenzint és 425 millió liter motorikus gázolaj felszabadítását a kőolajtermékek biztonsági készletéből.
Éjszaka jelentősen gyengült a forint: az eurót 360, a dollárt 309 forint körül jegyzik, ami mindkét devizával szemben több mint két egységnyi elmozdulást jelent. A nemzetközi devizapiacon a dollár erősödése dominált, az dollárindex egyhavi csúcsra emelkedett, és a hét egészében március eleje óta a legjelentősebb heti erősödés felé tart. A dollár er
Épp a Fidesz által hozott szabályoknak köszönhető, hogy most nem tudják megvédeni az általuk kinevezett embereket Stanicz Péter alkotmányjogász szerint. Ugyanis törvénybe iktatták, hogy az Alkotmánybíróság tartalmilag nem vizsgálhatja az Alaptörvény módosítását.
A Riminiben élő Szabados Györgyinek döntenie kellett róla, hogy mit szeretne utolsó udvarlójától. Istvánnal egy meghitt kávézóban ültek le megbeszélni kapcsolatukat. Vajon felizzott közöttük a szerelem lángja, vagy inkább barátként gondolnak egymásra? A Határtalan szerelem teljes második évada elérhető az RTL+ Prémiumon!
Az egyik legfontosabb traktor kategóriában kapott szerepet a 6Rs Robo-Six Stage V sorozat, amelyet a sokoldalúságot, teljesítményt és kényelmet kereső ügyfelek számára terveztek. Ez a traktor ideális a szántóföldi munkákhoz, takarmányozási felhasználáshoz, közúti szállításhoz és a gazdaságok kezeléséhez.
Az Egyesült Államok és Kína "fantasztikus kereskedelmi megállapodásokat" kötött a pekingi amerikai–kínai csúcstalálkozón – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken, a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott tárgyalásai második, egyben utolsó napján.
A 21 Kutatóközpont májusi felmérése szerint a Tisza Párt támogatottsága 69 százalékra nőtt a választani tudó állampolgárok körében, miközben a Fidesz 23 százalékra esett vissza – a 46 pontos különbség messze túlmutat a szokásos győzteshez húzás jelenségén. A lakosság 84 százaléka tartja szükségesnek az elmúlt időszak ügyeinek kivizsgálását, és még
Sok gazdi nem is sejti, hogy egy hétköznapi cukorhelyettesítő akár súlyos mérgezést is okozhat a kutyáknál. A xilit – vagy más néven nyírfacukor – már kis mennyiségben is életveszélyes állapotot idézhet elő.
Fotó: Bridgestone "A mezőgazdasági gépek mérete és teljesítménye folyamatosan növekszik, ez pedig az abroncsokkal szemben támasztott elvárásokat is megváltoztatja" – mondta Andrea Marconcini, a Bridgestone EMEA mezőgazdasági üzletágának igazgatója. "Az új VT-TRACTOR méreteket ennek megfelelően fejlesztettük tovább: a cél a hatékonyabb munkavégzés é
A megbízható munkaerő hiánya egyre nagyobb fejtörést okoz a kertészeti gazdaságoknak. A szezonális foglalkoztatás tavalyi szigorítása, a külföldi munkaerő behozatalának tervezett betiltása pedig alapjaiban rengetheti meg az ágazat munkaerő-ellátását.
Számos feladat várta a harmadik és negyedik osztályos diákokat kedden, a városi sportcsarnokban. A sorversenyeket az V. Városi Kapkodd a lábad! bajnokság részeként rendezték meg a Pánczél Imre Egységes Módszertani Intézmény szervezésében. A sorversenyekre vegyes csapatokat alakítottak ki, vagyis az azonos iskolából érkező fiatalokat más-más egységb
A Budapesti Corvinus Egyetem nyilvános vitaanyagot tett közzé a felsőoktatás jövőjéről és az egyetem hosszú távú működési kereteiről. A javaslat célja egy európai normákhoz illeszkedő működési modell kialakítása, amely biztosítja az akadémiai autonómiát, a nemzetközi versenyképességet és a pénzügyi stabilitást. Az egyetem széles körű egyeztetéseket
Az otthon termesztett zöldségek íze semmihez sem fogható, és nem csak a kertes házban élők kiváltsága. Fedezd fel, milyen növényeket termeszthetsz beltérben is sikeresen!
Ki ne szeretne gyorsabban tanulni, jobban koncentrálni és könnyebben emlékezni? A jó hír az, hogy ehhez nem kell méregdrága kapszulákra vagy bonyolult étrend-kiegészítőkre költeni. Az agya legjobb barátai ugyanis ott lapulnak a konyhában, a fűszeres polcon vagy éppen a teáscsészében. Tudományosan bizonyított, hogy bizonyos növények és fűszerek nemc
Gyógypedagógusnak lenni a legnagyobb ellentmondások, a lehetséges lehetetlenek sorozata. Semmihez sem fogható utakat jár be a rá bízott gyerekekkel Jenei Ilona. Szerinte az ember ebben a szakmában egyszerre gondolatolvasó és jövőbelátó, földhözragadt és égben járó, racionális és emocionális. Bemutatjuk egy napját.
A McKinsey átfogó javadalmazási reformot hajt végre. Ennek keretében a partnerek jövedelmének nagyobb hányadát fizetik ki részvényjuttatás formájában a készpénz helyett. Az átalakítás fő célja a cég tőketartalékának megerősítése. Emellett a lépéssel alkalmazkodni kívánnak a mesterséges intelligencia által felforgatott tanácsadói piac új realitásaih