A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottsága közzétette a május 14-i ülésén hozott határozatokat. A testület az Újpestet és a Ferencvárost is megbüntette a derbin történt szurkolói balhé miatt. Mindkét klub szektorbezárást kapott.
Karikó Katalin szerint elkeserítő állapotban van a magyar egészségügy, ezért is vállalt szerepet a Tisza-kormány mellett. A Nobel-díjas kutató arról is beszélt, hogy korábban halálos fenyegetéseket kapott a Covid-vakcinák miatt.
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma nyílt levélben sürgeti a kutatóhálózat jövőjéről szóló tárgyalások megkezdését, valamint az MTA-tól korábban elcsatolt intézetek helyzetének rendezését.
Karikó Katalin ingyenes, tisztán szakmai alapú tanácsadóként segíti Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter munkáját. A Nobel-díjas magyar biokémikus a feladat kapcsán elkeserítőnek nevezte a hazai ellátórendszer állapotát. Hangsúlyozta, hogy az egészségügy megmentéséhez elengedhetetlen a megelőzés kultúrájának kialakítása, egyúttal reagált a személyé
A brit királyi családot a legtöbben a merev protokollal, a távolságtartó eleganciával és az évszázados hagyományokkal azonosítják. Létezik azonban a palota falain belül egy nő, aki fittyet hány a szigorú elvárásokra, nyíltan éli az életét, és ezzel nemcsak a néhai királynő szívét rabolta el, hanem a modern monarchia egyik legnépszerűbb alakjává is
A 21 Kutatóközpont májusi felmérése szerint a pártválasztók körében a Tisza Párt 69, a Fidesz 23 százalékon áll. A különbség a választás óta eltelt egy hónapban alakult ki, miután a Tisza 13 százalékpontot erősödött, a Fidesz pedig ugyanennyit gyengült.
A fegyveres konfliktusok és geopolitikai bizonytalanság ellenére idén nyáron is a tavalyi rekordszint közelében marad az utazási hajlandóság – mutat rá az Europ Assistance 26 országra kiterjedő nemzetközi felmérése. A Holiday Barometer szerint a biztonság minden eddiginél nagyobb súllyal befolyásolja az utazási döntéseket: az európaiak harmada már
Az Egyesült Államok vádat emelhet Fidel Castro testvére, az országot korábban vezető Raúl Castro ellen egy humanitárius szervezet repülőgépeinek 1996-os lelövése miatt.
Ha szeretnétek kipróbálni, hogy milyen, amikor a konyhában a fenntartható szemlélet találkozik a jó ízekkel, akkor ne menjetek messzire! Ezek az ételek nemcsak táplálóak és ínycsiklandóak, de kicsit tudatosabb választást is jelentenek a mindennapokban.
Ma reggel publikálta első negyedéves gyorsjelentését a Masterplast, amely során kiugró árbevétel-növekedést ért el a társaság. A teljes termékportfólióban forgalomélénkülés volt tapasztalható, azonban az igazi mozgatórugót a HEM értékesítések jelentették. A vállalat az előző negyedéveket követően ismét nyereséges tudott lenni, azonban a likviditási
A Magyar Hang nyilvánosságra hozta az Élvonal Alapítvány és a Kulturális és Innovációs Minisztérium finanszírozási szerződését. A dokumentumból kiderül, hogy a Krausz Ferenc vezette szervezet 2031 végéig kapja a hatalmas összeget tehetséggondozásra és kutatásra.
Bródy János idén töltötte be a 80. életévét, amely alkalomból tavasszal teltházas koncertet adott az MVM Dome-ban. Bár eredetileg úgy tervezte, hogy az Első 80 év című fellépés után már nem vállal nagyszabású produkciót, a Sziget fesztivál szervezőinek sikerült meggyőzniük a folytatásról. Augusztus 9-én a Nagyszínpadon egyedülálló esemény valósul m
Pintér Sándor eddigi belügyminiszter azt mondta, a 16 év miniszterségében nem lát szégyellnivalót, és saját maga ellen szeretne vizsgálatot kérni az új kormánytól. Magyar gratulált Rogán Antalnak a szivarszobához, Pintér Sándor pedig tollat adott Ruff Bálintnak.
Újabb fontos futballjogokat szerzett meg a Sport TV: a csatornát üzemeltető AMC Global Media Central Europe bejelentette, hogy 2027-től az UEFA Európa Liga és az UEFA Konferencia Liga legfontosabb mérkőzései is náluk lesznek láthatók.
Az ÉS idei 20. számában központi helyen a 90 éves Klimó Károly, kritika Fehér Renátó könyvéről, elemzés Gács Annától az új Esterházy-interjúkötetről, tárca Balázs Attilától, Báron György három filmről. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Több százmillió forintnak megfelelő összeget költhetett el Johnny Depp bankszámlájáról egy Magyarországon élő csaló. A gyanú szerint a férfi közel két éven át használta jogellenesen a hollywoodi világsztár hitelkártyaadatait, miközben Depp állítólag észre sem vette a visszaéléseket.
Olekszandra Olijnyikovával indul párosban a Roland Garroson Udvardy Panna. A döntést azt teszi pikánssá, hogy az ukrán teniszező februárban nem volt hajlandó kezet fogni Bondár Annával a mérkőzésük után. A párizsi viadal jövő vasárnap kezdődik, és június 7-ig tart.
Budapesten jártak a napokban a Scope hitelminősítő szakértői, így személyesen informálódhattunk a Növekedési Kötvényprogram (NKP) általuk minősített mintegy 80 kibocsátójának a pénzügyi helyzetéről. A Magyar Nemzeti Bank 2019–2022 között futó programja a hazai vállalati kötvénypiac élénkítését célozta, a résztvevők között ugyanakkor több olyan cég
A kínai elektromosautó-gyártók, köztük a BYD és az Xpeng, aktívan keresik a lehetőséget alacsony kapacitáskihasználtságú európai autógyárak felvásárlására. A kontinensen való megtelepedés és terjeszkedés érdekében olyan nagy múltú iparági szereplőkkel tárgyalnak a kapacitások átvételéről, mint a Stellantis és a Volkswagen-csoport - írta a Telex.
A program megvalósítását szakmai partnerként a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság segítette, az eseményhez pedig több környékbeli általános iskola is csatlakozott. A nap során gyerekek és felnőttek egyaránt interaktív formában tapasztalhatták meg, milyen döntések és reakciók múlhatnak akár egyetlen pillanaton a közlekedésben. "A bizto
A Kisadózó Vállalkozások Tételes Adója, közismert nevén a KATA, ismét a gazdaságpolitikai viták középpontjába került, miután a TISZA Párt egyik legfontosabb vállalásaként ígéretet tett arra, hogy újra széles körben elérhetővé teszi ezt a rendkívül népszerű adózási formát.
A legutóbbi, 2021-ben megjelent Ipcc-jelentés óta eltelt évek nem írták át a klímaváltozásról alkotott tudományos képet, hanem megerősítették azt - jóval kedvezőtlenebb számokkal. A megfigyelések, a frissített számítások és az új modellezési eredmények alapján ugyanaz a folyamat látszik: a felmelegedés duplájára gyorsult, miközben a hatások exponen
Különadók, árrésstop, magas adótartalom és drága energia: a magyar élelmiszer-értéklánc szereplői egyszerre több irányból kapnak nyomást. A Portfolio a legfrissebb inflációs és piaci tapasztalatokról, a kereskedelem és a beszállítók mozgásteréről, valamint a szabályozói környezet várható irányairól kérdezte Dr. Kozák Tamást, az Országos Kereskedelm
Tízből három brit titkolja a párja elől, hogy mekkora vagyonnal rendelkezik, derült ki a Handelsbanken Wealth friss kutatásából. A felmérés azt is feltárta, hogy a férfiak nemcsak gyakrabban, de nagyobb összegeket is, átlagosan 40 ezer fontot (kb. 16 millió forintot) rejtegetnek – írja az FT Adviser.
Bár az esti órákban Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter újabb 575 millió liter üzemanyagot szabadított fel a biztonsági kőolajtermék-készletből, közgazdászok szerint ez hosszabb távon súlyosabb problémát idézhet elő, ha folytatódik. Tartanak attól, hogy megismétlődik a 2022-es időszak, amikor üzemanyaghiány lépett fel. Arra kéri
A rögös politikai és jogi egyeztetések után újabb fontos állomásához érkezhet az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós hitelprogram, miután Brüsszel már a jövő héten jóváhagyhatja az első kifizetések feltételrendszerét rögzítő megállapodást. Ahhoz azonban, hogy Kijev júniusban ténylegesen megkapja a több mint 9 milliárd eurós első részletet, még
Miközben Európa-szerte egyre több befektetési platform nyit a kriptovaluták felé, Magyarországon továbbra is kimarad ebből a bizonytalan szabályozási környezet miatt. A 2020-ban alapított, londoni és tallinni központtal működő Lightyear az elmúlt években az egyik leggyorsabban növekvő európai befektetési platformok közé tartozott. A részvény-, ETF-
Karikó Katalin szerint az egészségügy legnagyobb problémája Magyarországon a megelőzés hiánya, ezért tanácsadóként ezen is változtatna a Tisza-kormány mellett. A Nobel-díjas tudós friss interjújában arról is beszélt, hogy a Covid-vakcinák miatt máig támadások és fenyegetések érik.
A hétfői esőzés során Pécsen akár 2500 liter, Budapesten 500 liter csapadékot is összegyűjthettünk volna egyetlen 100 négyzetméteres tetőfelületű családi házról – jól jönne majd az értékes esővíz az idei, extrém száraznak ígérkező nyáron. Az új vízügyi akcióterv a városi csapadékvíz visszatartását is célozza, ami nem a távoli jövő zenéje: a s
A horvát Tudományügyi és Oktatási Minisztérium közzétette a 2026/2027-es tanév szüneteinek tervezetét. Eszerint a tanítás szeptemberben kezdődne és júniusban érne véget, az évet pedig több rövidebb szünettel tagolnák - tudósított a Croatia Week.
Jim Cramer, a CNBC Mad Money című műsorának vezetője amellett érvelt, hogy az Nvidiának engedélyezni kellene a mesterséges intelligencia chipek exportját Kínába. Szerinte az Egyesült Államoknak jobban megéri, ha a kínai vállalatok az amerikai technológiától függenek, mintha saját fejlesztésekre kényszerülnének - írta meg a Cnbc.
Új zsűri, vadonatúj műsorvezetőpáros és rengeteg érzelem – idén teljesen megújulva tér vissza a Megasztár. Lékai-Kiss Ramóna most őszintén mesélt arról, milyen kapcsolat fűzi Ördög Nórahoz, mire számíthatnak a nézők az új évadban, és azt is elárulta, mik a terveik a családjával a nyári szünetre.