Néha a Michelin-csillagos séfeknek is ki kell adniuk magukból a feszültséget. Így tett Sárközi Ákos és Rácz Jenő is, akik egy teniszmeccsen csaptak össze egymással. Jenő ráadásul egy meglepetéssel is készült, ugyanis Ákos arcképével a pólóján ragadott ütőt. A vicces adok-kapok ráadásul a pályán kívül is folytatódott.
Az Oecd idén közzétette a 2026-os agrár-környezeti mutatókat, amelyek az 1990 és 2023 közötti időszakban vizsgálják a tagországok mezőgazdaságának környezeti teljesítményét. Bár az adatok alapján a termelés hatékonysága javul, a fejlődés egyenetlen mind a különböző mutatók, mind az egyes országok viszonylatában - számolt be az Oecd.
Egy újabb rossz szerviz keserítette meg a Paletta csapatának életét. Sárközi Ákos szinte már meg sem lepődött, hogy ismét egy kék versenyzőnek kell hazamennie. Az este konyhafőnöke egyetértett a Michelin-csillagos séffel, hogy sok múlt a teljesítményén, ennek ellenére Ákos nem engedte, hogy Szilágyi Andi magát jelölje meg kiesőként. A szakácsra neh
Több hullámban érkezik eső, zápor, zivatar a hétvégén, kiadós csapadékra van esély. A hőmérséklet pénteken még 20 Celsius-fok körül alakul, majd a hidegfront nyomán a tartósan csapadékos, szeles Dunántúlon szombaton és vasárnap már 15 fok alatt, a Tiszántúlon 20 fok körül várható - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütö
Bár Magyarország eurócsatlakozása nem rövidtávú cél, a piacok már most árazzák az ehhez vezető hiteles konvergenciafolyamat lehetőségét – derül ki az MBH Befektetési Bank friss kommentárjából.
Elindult a Megasztár 2026-os évada, amely idén is számos újdonsággal és izgalmas pillanattal várja a nézőket. Herceg Erika már most elmondta a tapasztalatait az idei évadról.
Sárguló pázsit? Ne ess kétségbe! Megmutatjuk, hogyan diagnosztizáld gyorsan a problémát, mik a leggyakoribb okok, és mikor szükséges azonnal beavatkoznod.
A Balkán egyik utolsó nagy független médiabirodalma kerülhet hamarosan új kézbe: a szerb KRIK oknyomozó portál szerint a United Group 30 millió euróért értékesítené az N1-et, a Nova S-t és több regionális médiumot egy olyan luxemburgi alapnak, amely mögött az Orbán Viktorhoz közel álló portugál Alpac Capital áll. A kiszivárgott szerződések nemcsak
A kenyér gyors penészedése bosszantó, de könnyen elkerülhető! Tudd meg, mi okozza a bajt, hogyan ismerd fel időben, és miként óvd meg a kenyered frissen!
Az önkiszolgáló kasszás visszaélések fő oka, hogy a vásárló egyszerre „pénztáros” és vevő, így több a hibázási és csalási lehetőség. A kiskereskedelmi szakanyagok szerint az önkiszolgáló kasszák terjedésével a bolti lopás és a leltárhiány kezelése egyre nagyobb biztonsági kérdés lett. Mik a leggyakoribb csalási módszerek?
Újabb jelentős mennyiségű üzemanyagot szabadít fel a kormány az ország stratégiai készleteiből: Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter döntése alapján 150 millió liter 95-ös benzint és 425 millió liter dízelt dobnak piacra a biztonsági kőolajtartalékból. A csütörtökön megjelent rendelet szerint az értékesítést azonnal meg kell kezdeni.
Te is bosszankodsz, mert a frissen vett kenyér pár nap alatt bepenészedik? Most megmutatjuk, mi állhat a háttérben, és hogyan őrizheted meg tovább a frissességét!
A 32 éves magyar szupermodell, Palvin Barbi a Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyegén mutatta meg először a gömbölyödő terhespocakját egy uszályos, halványkék estélyi ruhában. A férje, Dylan Sporuse oldalán jelent meg, boldogan, vállalva, hogy valóban gyermeket vár. De lehet, hogy az akaratán kívül többet is elárult a születendő gyermekéről, mint sz
A 2026-os választás után a Vehírnek adta első hosszabb interjúját Porga Gyula, Veszprém polgármestere. A beszélgetésen szóba került, hogy milyen időszakra számít úgy, hogy az országgyűlési képviselő és a városvezetés nem azonos pártban politizálnak, mi hangzott el a polgármester és a képviselő megbeszélésén, mi lesz a tervezett beruházásokkal, vált
Magyarország látványosan elmarad az uniós átlagtól az autók számában, életkorában és az új autó vásárlások terén is - Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója szerint. Ez a lemaradás ugyanakkor komoly növekedési potenciált is tartogathat, éppen ezért a következő évek kulcskérdése: sikerül-e érdemben közelebb jutnunk az eu
Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (Easac) bemutatta hivatalos szakmai állásfoglalását, mely szerint a hazai megújuló energiákra való minél gyorsabb áttérés elengedhetetlen ahhoz, hogy Európa nemzetei ne szenvedjék meg a fosszilis energiahordozók árának egyre drámaibb ingadozását. Az Easac szakmai iránymutatása szerint az EU energi
A Bak legyen hű önmagához, a Mérleg töltse az idejét rendszerezéssel, a Rák állítson célokat maga elé! Karrier horoszkóp: 2026.05.15. Kos Ne pazarold az idődet olyan emberekre, akik nem értik teljesen a helyzetedet. Lehet, hogy mások úgy tesznek, mintha tudnák, hogy miről beszélnek, de az igazság az, hogy közel sem értik úgy, mint te. Légy
Az önéletrajzoknál a különböző területeken eltérő szempontok alapján döntenek a cégek, ezért érdemes a jelentkezést az adott munkához igazítani. A Profession.hu kutatása szerint tízből kilenc munkáltató számára fontos, hogy a pályázó az adott állásra szabja a CV-jét: 42 százalékuk szerint ez teljes mértékben elvárás, további 44 százalék pedig előny
Több heves zivatar, felhőszakadás és jégeső is várható ma, amit brutális, 100 kilométeres szélvihar kísér. Pénteken egymást követően heves zivatar, brutális szélvihar és jégeső is várható, de a jó hír, hogy péntek lesz a hét legmelegebb napja. Ma délelőttől országszerte késő estig több helyen valószínű zivatar. A felhőszakadást és jégesőt közel 100
A BME kutatói komposztálható elektronikai hordozót fejlesztettek. Sokkal környezetbarátabb és talán olcsóbb is lesz, mint a mai műanyag alkatrészek. Ha a piac rákap, pár év múlva ilyenekkel készülhetnek a háztartási gépeink. „Nem sok olyan úttörő technológia létezik, amelyben egy magyar kutatócsoport a legjobb kettő közé tartozik az egész világon,
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is több mint 5,6 millió adózónak készített szja-bevallási tervezetet, közülük több mint 300 ezer adózó adataiban talált valamilyen pontatlanságot vagy ellentmondást, amit javítani kell. Ők mindannyian értesítést kaptak a hivataltól a teendőikről - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében az adóhivatal.