Jelentősen, több mint 70 százalékkal nőtt az elektromos rollerek által okozott személysérüléses balesetek száma. Még beszédesebb, hogy a személyszállító járművekkel okozott balesetek 5 százalékát okozták elektromos rollerrel, ami az egy évvel korábbi arány duplája. Közel két éve az erősebb mikromobilitási eszközökre muszáj kötelező felelősségbiztos
Andrij Szibiha Orbán Anitával egyeztetett, és bejelentette, Ukrajna új fejezetet nyitna a kétoldalú kapcsolatokban. Nyitottak arra is, hogy megoldást találjanak a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetére.
Magyar Péter látványosan "puritánabb" életmódot választ elődjénél, és miniszterelnökként több jelentős szimbolikus, valamint anyagi intézkedést jelentett be. Nem költözik be kormányzati rezidenciába, hanem továbbra is abban a budai házban él majd, ahol a gyermekei is otthon vannak. Hogy ezek a lépések valódi politikai fordulatot jeleznek-e, vagy in
Adam Driver humorosan próbálta elütni a kényes kérdést Cannes-ban, amikor Lena Dunham súlyos vádjairól kérdezték. A színész egy poénnal hárította a témát, de a háttérben továbbra is komoly állítások keringenek a közös forgatásról.
A mesterséges intelligencia az energiabiztonság és a fenntarthatóság fokozásának is fontos eszköze lehet, és a technológia magában az energiaszektorban is gyorsíthatja az innovációt és a telepítéseket. Az MI energiaszektorban való szélesebb körű elterjedése ugyanakkor egyelőre várat magára, nagyrészt az energiavállalatok digitális készségeinek hián
A 79. cannes-i filmfesztivál Kering Women In Motion Awards gáláján Salma Hayek ismét bebizonyította, hogy időtlen szépség, egy örök ikon. A színésznő természetes ősz hajával és lenyűgöző fehér ruhájával minden tekintetet magára vont, csak ámulunk azon, mennyire káprázatos!
A Magyar Nemzeti Bank konstruktív partnere lesz a kormánynak az euró bevezetésében – mondta Varga Mihály jegybankelnök a mai napon a Lámfalussy konferencián a Reuters tudósítása szerint. Hozzátette, hogy a bevezetés Magyarország gazdasági érdekében áll, de önmagában a csatlakozás nem lehet cél.
Az IKEA márkát 63 országban franchise-rendszerben működtető Inter IKEA 850 munkahely megszüntetését jelentette be. A lépésre azért volt szükség, mert a csökkenő fogyasztói kereslet és az emelkedő költségek egyre nagyobb nyomást helyeznek a svéd bútorkereskedelmi óriásra.
A legújabb kutatások szerint kedvenc nyári gyümölcsünk nemcsak frissít, hanem az érrendszer és a szív egészségének megőrzésében is kulcsszerepet játszik.
Ha Volkswagenről van szó, akkor a Gti-ről szinte biztosan a Golf jut eszedbe, pedig elég régóta van ilyen változata a Polónak is. Az új, elektromos Id. Polo pedig folytatja a hagyományt, mi több, ez a Volkswagen első elektromos Gti-je, és a részleteket nézve ki is érdemelte ezt a nevet.
Apor Vilmos életének főbb állomásait idézte fel vasárnap délelőtt Ilyés Zsolt újkígyósi plébános. A gyulai Nádi Boldogasszony templomban tartották a Boldog Apor Vilmos búcsút. Ilyés Zsolt azt mondta, azért is ünnepelhetünk, mert most egy olyan alakot emelünk a középpontba, aki nem saját életének nagysága miatt fontos, hanem azért, mert Jézus erejéb
2026. május 18-án megkezdődik a magyar ügyfelek áthelyezése a Revolut UAB litván anyabankból a Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepe alá. Mi változik ezzel, és mi az, ami marad? A BiztosDöntés.hu összefoglalta, mi változik ezzel az ügyfelek számára, van-e tennivalójuk.
Nem ez volt azonban az egyetlen olyan kép a Virág Judit Galéria vasárnap tartott tavaszi árverésén, ami meglepően magas áron cserélt gazdát – volt olyan műalkotás, ami megötszörözte az árát, mire lesújtott a kalapács.
A Berkshire Hathaway az első negyedévben jelentősen átrendezte részvényportfólióját. A cég 2,65 milliárd dolláros befektetéssel beszállt a Delta Air Linesba, több nagy pozícióját felszámolta, és megháromszorozta részesedését a Google anyavállalatában, az Alphabetben.
A Joby érdekes szereplője az új iparágnak, mert miközben számos rivális – köztük a Lilium vagy a Volocopter – az elmúlt években csődközeli helyzetbe került, az amerikai vállalat olyan erős stratégiai partnert tudhat maga mögött, mint a Toyota. A Toyota szerepe különösen fontos: nem pusztán befektetőként van jelen, hanem gyártási és ipari tapasztala
A gyors növekedés sokáig egyet jelentett a sikerrel, pedig egyre több példa mutatja, hogy a kontrollálatlan bővülés komoly pénzügyi és működési kockázatokat rejt. Ebben a cikkben azt járjuk körül, hogyan válhat a túl sok megrendelés a növekedés csapdájává, és miért dőlhet be egy cég éppen akkor, amikor tele van munkával.
A mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és több állami agrárcég ügye is vizsgálat alá kerülhet a Tisza-kormány alatt – erről beszélt Bóna Szabolcs agrárminiszter Hódmezővásárhelyen. A tárcavezető szerint a Lázár János vezette alapítvány működését gyorsan és alaposan áttekintik, beleértve az alapítványhoz került állami vállalatokat és a büntetés-végrehajt
A magyar mérnökhallgatók többsége nyitott arra, hogy akár az ország másik végébe költözzön egy jó állásért, sokan külföldben is gondolkodnak, és egyre magasabb fizetési elvárásokkal lépnének be a munkaerőpiacra.
Beigazolódott a hantavírusfertőzés annál a romániai férfinál, akinél pénteken a hantavírus genetikai anyagának kimutatására szolgáló PCR-teszt pozitív eredményt mutatott – közölte a román közegészségügyi intézet (INSP). Nyolc kontaktszemélyt karanténba helyeztek abban a pszichiátriai kórházban, ahol a férfit korábban kezelték.
Az úszás szerelmesei sokszor álmodoznak egy saját medencéről, ami szórakozást ígér a forró nyári napokon. Mielőtt bárki belekezdene a medence építésébe, tanácsos megismerni annak legfontosabb elemeit, hogy az élmény teljes legyen. Ha bármelyik komponens nem működik megfelelően, a szórakozás helyett könnyen bosszúságot okozhat.
Pert indít az OpenAI ellen egy 19 éves amerikai egyetemista családja, mert állításuk szerint a fiatal ChatGPT-vel folytatott beszélgetései közvetlenül gyógyszer-túladagoláshoz vezettek. A napokban benyújtott keresetben Sam Nelson szülei azt állítják, hogy a chatbot arra ösztönözte a fiatalt, hogy fogyassza különböző anyagok keverékét. Az AI által j
A magántőkealapokról szóló vitákban általában a tulajdonosi kör, a diszkréció vagy a nagyvállalati felvásárlások kerülnek reflektorfénybe. Arról azonban jóval kevesebb szó esik, hogy ezek a konstrukciók adójogi szempontból hogyan működnek valójában. Pedig a magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka éppen az, hogy rendkívül sajátos adóz
Az Európai Unió egyelőre nem vezeti be az idősebb autókra vonatkozó éves műszaki vizsgát: az erről szóló bizottsági javaslatot az Európai Parlament közlekedési bizottsága elutasította, így a tervezett szigorítás lekerült a napirendről. A döntést az autós szervezetek üdvözölték, miközben a Bizottság továbbra is a közlekedésbiztonsági előnyökkel érve
Dél-Koreát sokan a bőrápolás, a plasztikai sebészet és a K-pop hibátlanra csiszolt vizuális világával azonosítják. A látványos szépségkultúra mögött azonban egyre erősebben kirajzolódik egy nyugtalanítóbb valóság is: a vékonyság sokak számára már nem esztétikai választás, hanem mindennapi társadalmi elvárás is.
Huszonhét évesen a barátságok könnyedén alakultak ki közös élmények alapján. Az évek múlásával azonban rájöttem, hogy a barátságok mélysége a kölcsönös figyelemben és törődésben rejlik.