A Portfolio Csoport idei kecskeméti Agrofood 2026 konferenciája átfogó képet adott a hazai élelmiszeripar jelenlegi helyzetéről, a legfontosabb kihívásokról és a jövő fejlődési irányairól.
Egyre többen érzik úgy, hogy a folyamatos rohanás kimeríti őket, és a lassabb, tudatosabb életmód segíthet visszatalálni az egyensúlyhoz és a belső nyugalomhoz.
Az új magyar kormány súlyos költségvetési helyzetet örökölt. A helyzet kezelésének egyik tervezett eszköze az állami kiadások racionalizálása, a pazarlás visszaszorítása, valamint a túlárazott állami beszerzések megszüntetése. Erre valóban jelentős tér mutatkozik, mert a magyar állam működési költségei és a gazdasági kiadásai kirívóan eltérnek (a G
Egy hónap alatt 112 ezer jegyet vásároltak Pay&GO-val a budapesti metrókon, a legtöbben 3-as metróvonalon használták az egyérintéses fizetési rendszert – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.
Az nem kérdés, hogy Magyar Péter szereti a sportot. Az új miniszterelnök vasárnap ott volt a Magyarország–Szerbia (31–30) világbajnoki selejtező kézilabdameccsen, és láthattuk már a Puskás Aréna lelátóján is. A hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón volt egy félmondata, amelyből arra is következtethettünk, hogy az NB I-ben melyik csapatnak szur
Szerdán online formában elkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések, ami fontos lépés a kapcsolatok újraépítésében - közölte Orbán Anita külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
A tavaszi betakarítású tömegtakarmányok terméshozamát az őszi, téli és tavaszi csapadék mennyisége alapvetően befolyásolja. Az idei évben a csapadékhiány és az időjárási szélsőségek új kihívások elé állítják a gazdálkodókat. Részletek a cikkben!
Alig néhány nappal a hagyományos fagyosszentek időszakával egybeeső, szokatlanul hideg sarkvidéki légtömegbetörés után Európa időjárása gyökeres fordulatot vesz. A kontinens nagy részén rekordközeli hőhullám alakulhat ki május utolsó két hetében, írta meg Severe Weather Europe. A Weather on Maps, magyar időjárási szakblog meteorológusai szerint Mag
Mogyoródon talált elhullott vaddisznókban volt jelen az afrikai sertéspestis vírusa, a hatóságok azonnal szigorú korlátozásokat léptettek életbe a térségben.
A magyar színházi és filmes világot sokkolta a hír, hogy 64 éves korában elhunyt Scherer Péter, akit az egész ország egyszerűen csak Pepének hívott. A Jászai Mari-díjas színész hosszabb ideje súlyos betegséggel küzdött. Bár a szakmában sokan tudtak arról, hogy egészségi állapota egyre romlik, halála így is mindenkit megrázott.
Másfél év szünet után visszatérhet Orbán Viktor mellé Havasi Bertalan: a korábbi sajtófőnök már tényként beszélt arról, hogy újra a volt miniszterelnök kommunikációs csapatában dolgozik majd.
A műsorvezető egy interjúban idézte fel, milyen hatással volt rá és 12 évvel fiatalabb testvérére apjuk elvesztése. A tragédiából azt a tanulságot vonta le, hogy ő másként él, és jobban vigyáz majd magára.
Néhány éve még a hustle culture uralta az internetet. Hajnali kelés, produktivitási rutinok, folyamatos önfejlesztés, mellékállások és az érzés, hogy mindig többet kell teljesíteni. Ma viszont egyre több fiatal fordul szembe ezzel a szemlélettel. A TikTokon és Instagramon milliós nézettséget kapnak a „soft life”, „slow living” vagy „gentle lifestyl
A TikTokon és más közösségi oldalakon újra felkapott módszer gyors fogyást ígér. Egy bátor alany vállalkozott rá, hogy kipróbálja, és beszámol az eredményekről.
A Bank of America legfrissebb alapkezelői felmérése szerint májusban rekordnövekedés volt tapasztalható a részvényallokációk terén. A felmérés azt mutatta, hogy az alapkezelők áprilisban még nettó 13 százalékos túlsúlyt tartottak a részvényekben, míg ebben a hónapban már nettó 50 százalékos túlsúlyt.
Top ügynökségek, szakmai programok, diáktúrák, közös buli - június 5-én ismét megszervezik a hazai reklámszakma mindenki számára nyitott és díjmentes nyárnyitó eseményét.
A paradicsom repedése bosszantó, de kevesen tudják, hogy a hirtelen vízfelvétel és az egyenetlen öntözés a fő ludas. Megmutatjuk, hogyan védekezhetsz ellene!
Szerdán online formában elkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések, ami fontos lépés a kapcsolatok újraépítésében - közölte Orbán Anita külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
A G-Smt Hungary Kft. elektronikai tervezéssel és gyártással foglalkozó vállalatként a 2022-ben megvalósított k+f-projektje során egy komplex, nagy teljesítményű elektromos járműtöltő rendszer fejlesztését végezte el. A projekt célja egy 180 kW teljesítményosztályú Dc gyorstöltő és egy nagy méretű, interaktív infokommunikációs felület integrációja v
A közgazdász, emerita professzor, az ELTE Társadalomtudományi Kar Egészségpolitika és Egészséggazdaságtan Tanszéke tanárának hiánypótló könyvének megjelenése alkalmából kedd délután neves szakemberek beszélgettek az egészségügy előtt álló reformokról.
"Sürgetés a pápalátogatásra hivatkozva" – egy interjúban mesélt a kegyelmi ügy aláírásának körülményeiről Répássy Róbert, Varga Judit volt államtitkára az igazságügyi tárcánál. Ő is elmondta: az igazságügyi tárca nem támogatta a pedofilbotrányban érintett K. Endre kegyelmét, amit az államfő változtatott meg, majd sürgetve aláíratták Varga Judit min
Szokatlanul hűvös időszak után hirtelen beköszönt a kánikula Európában. Egy Északnyugat-Afrikából érkező hőhullám miatt a napokban a májusi átlagnál akár 12-16 fokkal is melegebb lehet. A kontinens nagy részén 30 fok körüli csúcshőmérsékleteket hozó extrém időjárást egy úgynevezett hőkupola okozza - írta a Portfolio.
A ZF végül mégsem adja fel az elektromotorok és inverterek gyártását, pedig hónapokig az is benne volt a levegőben, hogy a vállalat kiszáll ezekből a technológiákból.
A független szerkesztőségek által egy éve alapított Médiafórum Egyesület munkaanyagot készített arról, hogyan lehetne kialakítani – illetve előbb elkezdeni a párbeszédet a kialakításról – a sajtószabadság és a médiapiac új kereteit. Mi legyen a médiatörvénnyel, a közmédiával, milyen módon érdemes védeni a sajtószabadságot, a demokratikus nyilvánoss
Az UEFA Bajnokok Ligája döntője előtt már napokkal megérkezik a BL-láz a magyar fővárosba: legendás játékosok, világsztárok, szurkolók tízezrei és a nemzetközi sportsajtó lepi el a várost, miközben az RTL+ Premium és az RTL minden eddiginél nagyobb szabású közvetítéssel készül a klubfutball legnagyobb eseményére.
Keressük a kampányidőszak legbizarrabb történetét, a legunalmasabbak már lemorzsolódtak, innentől repülőrajt! Melyik volt furább: Orbán alakításai vagy az agyrohasztó mesterséges intelligenciás tartalmak?
újabb gigarendezvényre készül: május utolsó hétvégéjén a magyar főváros ad otthont a Bajnokok Ligája döntőjének, amelyre várhatóan tízezrével érkeznek majd külföldi szurkolók. Az elődöntő után a brit sajtó azt írta, kétszázezren jönnek Budapestre – még úgy is, ha az embertömeg legnagyobb része be se fér a stadionba. A város régóta készül az esemény
Bár az április 12-i választások után immár hivatalosan is Magyar Péter vette át a kormányfői tisztséget, a Miniszterelnökség hivatalos tájékoztatási felülete, a kormany.hu csak részben reagált a politikai fordulatokra. A honlap "Elérhetőségek" aloldala szerint az országot még mindig a korábbi vezetés irányítja.
Három héttel a 2026-os labdarúgó-világbajnokság rajtja előtt ismét rácsodálkozhatunk, hogyan válik a foci a világ legnagyobb reklámfelületévé. Bár a várható hirdetési költés eléri a rekord 10,5 milliárd dollárt, a növekedés lassul, a médiamix fragmentálódik, miközben a márkák új eszközökkel – celebkampányokkal és valós idejű digitális aktivációkkal
A személyijövedelemadó-bevallások beadási határideje május 20. – a tervezetet a NAV szinte mindenkinek elkészítette, de aki változtatna rajta, vagy csak egyáltalán érdekli, már csak pár óráig nézheti meg. Az adó egyszázalékokról is csak május 20-áig lehet rendelkezni – írja a hvg.hu.
A mesterséges intelligencia már a magyar munkahelyeken is jelen van, de a terjedése sok esetben lehagyja a szervezett keretek vagy szabályozás bevezetését. A dolgozók több mint fele már munkában is használja, miközben egyre nagyobb gondot jelentenek a megtévesztő online tartalmak.
Pótlóbuszok helyett újra vonatok járnak május 30-tól Ajka és Veszprém között a 20-as vonalon – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebookon.
Tömegkarambol bénítja a forgalmat az M0-s autóúton, ahol hat személyautó ütközött össze. Emellett az erős forgalom és a karbantartási munkálatok miatt az M1-es, az M3-as és az M7-es autópályán is jelentős torlódásokra, valamint megnövekedett menetidőre kell számítaniuk az utazóknak az Útinform szerint.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az ESG tanúsítási keretrendszer Magyarországon, már két akkreditált és nyilvántartásba vett szervezet jogosult ESG tanúsítói tevékenység végzésére - áll az Sztfh közleményében.
A világ egyik legelismertebb globális felmérése alapjaiban változtatta meg a módszertanát, ami komoly átrendeződést hozott a nemzetek rangsorában. Míg az élvonalat továbbra is magabiztosan uralják az európai államok, Magyarország elképesztő teljesítménnyel előkelő helyre került.
A lengyel kormány és egy katonai díszegység fogadta a magyar kabinet tagjait a lengyel miniszterelnök varsói rezidenciája előtt. A döntéshozók már elvonultak tárgyalni.
A Wizz Air három hónap után újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait. A légitársaság május 28-tól ismét közvetlen összeköttetést biztosít a két város között, miután a közel-keleti biztonsági helyzet…
Böszörményi Márton regényében a rém nem holmi egzisztenciális félelmek metaforája, hanem nagyon is kézzelfogható, már-már naturális jelenség: az ember, aki gyerekekre vadászik. Kritika.
A játszmázás az elterjedt vélekedéssel ellentétben egyáltalán nem lobbantja fel a tüzet, és nem "fűszerezi meg" a kapcsolatot, hanem lassan megöli a bizalmat és lerombolja a párkapcsolatot.
Egy új kutatás szerint a több mint 400 millió éve létező zsurlók vize meteoritokra emlékeztető kémiai jeleket hordoz, amelyek kulcsfontosságúak lehetnek az ősi klíma rekonstruálásában.
Mély megrendülést váltott ki a hír, hogy 64 éves korában meghalt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színész hosszú betegséggel küzdött, amelyről ritkán beszélt nyilvánosan, de korábban maga is elárulta: egészségi állapota miatt egy időre vissza kellett vonulnia a munkától.