Megszületett az ítélet Elon Musk és az OpenAI évek óta húzódó jogi vitájában. Az esküdtszék szerint Musk túl későn indította el a pert a cég vezetői ellen, ezért keresetét elutasították.
Komoly potenciál van a mesterséges intelligenciában a mezőgazdaság területén is, de az emberi tényezőt soha nem lehet teljesen kizárni az ágazatból - hangzott el a Portfolio AgroFuture 2026 Konferencián, Kecskeméten. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői szerint elengedhetetlen az, hogy a termelők digitális érettséget, kompetenciát szerezzenek, ille
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szerdán az MTI érdeklődésére.
A Donald Tuskkal közös sajtótájékoztatón azt mondta, nem véletlen, hogy Lengyelországba érkezett első hivatalos miniszterelnöki látogatására, és Európa szíve ma Közép-Európában dobog. Reméli, hogy június végén Budapesten tarthatnak találkozót a V4-ek. Tusk szerint az új magyar kormány szuverén döntése, hogy milyen energiaellátási forrásokat választ
Egy brit pár leveleket égetett a kertben, majd lefeküdt aludni. Hajnalban egy szomszéd dörömbölése mentette meg az életüket, miután a parázs lángra lobbantotta a pázsitot.
Soha nem volt még akkora jelentősége a közösségi támogatásnak, mint napjainkban. A Rex Kutyaotthon Alapítvány elmúlt évi eredményei egyszerre adnak okot büszkeségre és jelzik a kihívások súlyát, hiszen több száz
A nyilvánosságra hozott dokumentumokból fontos részleteket tudtunk meg a kegyelmi döntés hátteréről. Varga Judit nem támogatta K. Endre kérvényét, Novák Katalin a pápalátogatásra hivatkozva sürgette annyira az ügyet, hogy végül még a szolgálati utat is megkerülték az ellenjegyzésekor. Az viszont rejtély maradt, hogy miért adott Novák kegyelmet.
Huszonkét év után újra bajnoki címet ünnepelhet az Arsenal a Premier League-ben. Bármilyen mutatót figyelembe véve az állapítható meg, hogy a legjobb csapat nyerte meg a világ legerősebbnek tartott bajnokságát. Arsène Wenger legénységének 2004-es elsősége óta az "Ágyúsok" ötször végeztek a második helyen, például a mostanit megelőző három idényben
A Stellantis és a Dongfeng Motor bejelentette, hogy közös európai vállalat létrehozását tervezik, amely az értékesítés, a disztribúció, a gyártás, a beszerzés és a mérnöki fejlesztések területén is szorosabb együttműködést teremtene a két autóipari szereplő között.
Jelentős mennyiségű állateledel gyűlt össze a Spar Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány hatodik, közös állateledel-gyűjtő akcióján. A 2026. május 16-17-én az Interspar áruházakban megrendezett "Mancs a bajban!" kezdeményezés során a vásárlók közel 12 tonnányi száraz kutya- és macskaeledellel segítették a civil állatvédő szervezetek
Pakisztánban a halálbüntetés továbbra is széles körben támogatott büntetési forma, különösen olyan ügyekben, amelyek nagy társadalmi felháborodást váltanak ki.
Robbie Keane, a Ferencváros edzője korábban azt kérte, hogy a kormányzat minél hamarabb nyilatkozzon a magyar foci ügyében. A Ziccer című műsorban is előkerült a téma.
A kamerákra épülő megfigyelés ma is alapvető eszköz számos területen, de egyre több helyzetben vet fel adatvédelmi, megbízhatósági és működési kérdéseket. Erre kínál új megközelítést az Algorized és az Asahi Kasei Microdevices (AKM) együttműködése, amely a mesterséges intelligenciát és egy milliméterhullámú radart kapcsol össze úgy, hogy az emberi
A régóta "pihenő" vasútvonalon május 30-án indul újra a vonatközlekedés – jelentette be a közlekedési és beruházási miniszter. Ajka és Veszprém között eddig csak pótlóbusszal lehetett közlekedni.
Az egykori Mészáros-vej birodalma végveszélybe került egy 1,2 milliárd forintos versenyjogi bírság fenyegetése miatt. Hamarosan kiderül, hogy van-e még esélye a jogorvoslatra.
A wherewework.hu karrierplatform fizetési elégedettséget és munkahelyi biztonságérzetet vizsgáló kutatása szerint a magyar munkavállalók visszajelzéseiben erősen megjelenik a pénzügyi és egzisztenciális bizonytalanság érzete: a dolgozók 62 százaléka gyengébb vásárlóerőről számol be, 52 százalék elégedetlen a fizetésével, míg 43 százalék nem érzi bi
Donald Trump amerikai elnök grönlandi különmegbízottja, Jeff Landry megkezdte első látogatását a sarkvidéki szigeten, hogy kapcsolatokat építsen és "barátokat szerezzen".
Elkezdődött az AgroFuture 2026 konferencia Kecskeméten, a Portfolio Csoport úttörő jelentőségű tematikus rendezvénye, amely egyedülálló módon foglalja össze a hazai agrárgazdaság fenntarthatósági követelményeit és innovációs lehetőségeit. A konferencia ahhoz kíván hozzájárulni, hogy az új kihívásokat bemutassa az agrárium szereplőinek, és ezzel sze
Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban árulta el, hogy egy olyan konferencián tartózkodik az Egyesült Királyságban, ahol a brit haditengerészet vezérkari főnöke nyíltan beszélt egy készülődő NATO-kötelékről, a britek rombolóval és aknamentesítő hajóval is útrakelhetnek.
A Benifex nemzetközi kutatása rávilágít, hogy a munkáltatók juttatásokba fektetett pénze gyakran elvész a rendszerben. Míg a vezetők elégedettek a kínálattal, a munkavállalók közel fele nehezen igazodik el a lehetőségek között, és nem érzi a pozitív változást.
Lassan egy éve már, hogy az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen politikai megállapodásra lépett Donald Trump amerikai elnökkel arról, hogy egy 15 százalékos vámplafonért cserébe tarifamentességet adnak az Egyesült Államokból érkező ipari és egyes mezőgazdasági termékekre. A Turnberry-paktum júliusi megkötése óta több vámfenyegetés is ér
Nyolc évvel ezelőtt vette feleségül Harry herceg Meghan Markle-t, az eseményt pedig akkoriban milliók követték figyelemmel szerte a világon. A kerek évforduló alkalmából a boldog feleség most úgy döntött, hogy beengedi a nyilvánosságot a kulisszák mögé, és eddig sosem látott, bensőséges pillanatokat mutat meg a családi fészekből. Mutatjuk, hogyan t
A közlemény szerint a Csongrád Csanád Vármegyei Kormányhivatal május 12-én tett feljelentést azért, mert a BYD Auto Hungary Kft. nem tett eleget a kiadott környezetvédelmi engedély előírásainak. Gyanú merült fel, hogy a beruházási területről kitermelt, szennyezettségi határérték feletti alkil-benzol tartalmú földet több külső helyen rakodták le. Az