Az Amazon bejelentette, hogy logisztikai tevékenységét kiterjeszti saját piacterén túlra is, és elindít egy új szolgáltatást, amelynek célja, hogy a vállalkozások is igénybe vehessék a óriásvállalat hatalmas ellátási lánc-hálózatát. A kezdeményezés kifejezetten az autóiparra irányul, ahol az ellátási lánc összetettsége az utóbbi időben különösen na
Idén is színvonalas előadások és több mint ötven kiállító várja az érdeklődőket a Magyar Paradicsom Napja és Hajtatási Expo rendezvényen. Június 2-án támogatásokról, foglalkoztatásról, technológiai innovációkról egyaránt hallhatnak a résztvevők.
A dél-koreai Bumo Sarang temetkezési szolgáltató 2026. május 19-én nyilvánosságra került adatok alapján mintegy 49,3 milliárd won, azaz 32,7 millió dollár nem realizált veszteséget tart nyilván egy tőkeáttételes Ether ETF-befektetésen. A veszteség a kriptopiac idei visszaesését követően alakult ki. A dél-koreai kölcsönös segélyezési szektor hetedik
A miniszterelnök lett volna a díszvendég a Wachaui Európa-fórum csütörtöki napján, ám sajtóértesülések szerint túlságosan kaotikus volt az út előkészítése.
Hogy tanul magyar szöveget egy olasz edző? Mire kell odafigyelnie kampánytervezéskor egy alkoholmárkának? Mivel lehet megszólítani a magyar szurkolókat? A Borsodi új kampányának hátterére voltunk kíváncsiak.
Folyamatosan újrateremtette magát: háttérénekesnőből popikonná, tévésztárból Oscar-díjas színésznővé vált, egyik legnagyobb sikerét pedig 52 évesen aratta Cheryl Sarkisian.
Lassan 600 ezer hektár környékére csökken a kukorica hazai vetésterülete, amelyről úgy gondoltuk, soha nem süllyedhet 1 millió hektár alá. Mi jöhet utána?
Két igen, három nem és öt tartózkodás mellett nem fogadta el a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. nevű közmédiacég vezérigazgatójának éves beszámolóját a cég tulajdonosi jogait gyakorló Közszolgálati Közalapítvány Közszolgálati Testülete – értesült a Telex a testület egyik tagjától.
A hétköznapi házimunka és a kertészkedés komoly fizikai terhelést jelent a szervezetnek. Kutatások szerint egy intenzív takarítás kalóriaégetése egy hosszabb sétáéval is felér.
Az Európai Bizottság aláírta az Ukrajnával kötendő egyetértési megállapodást, amely megnyitja az utat a 90 milliárd eurós támogatási csomag első makroszintű pénzügyi részletének folyósítása előtt. A memorandum rögzíti a támogatás feltételeit, köztük demokratikus és jogállamisági követelményeket, valamint költségvetési reformokat, amelyek a Bizottsá
A gyermek- és oktatásügyi miniszter bemutatta az új tárca felépítését és első szakállamtitkárát, Kereki Juditot, aki a kora gyermekkori jóllétért felel majd. A közoktatás, a felsőoktatás és a szakképzés is önálló államtitkárságot kap.
Újabb súlyos csontváz esett ki a szekrényből a hazai sportéletben, miután hivatalossá vált, hogy távozik a posztjáról Deutsch-Lazsányi Erika, Deutsch Tamás felesége.
Az Egy életem produkció meghatóan szép sorokkal emlékezik Pepéről. Egy fotót is megosztottak, melyhez azt írták, hogy egy forgatási szünetben készült. Fagyoskodtak, de Scherer Péter akkor is tartotta bennük a lelket.
Auguste Rodin 1880-ban kapta meg élete egyik legnagyobb megbízását: monumentális bronzkaput kellett készítenie egy Párizsba tervezett iparművészeti múzeum számára. Az épület végül soha nem készült el, Rodin pedig haláláig, 1917-ig újra és újra visszatért a munkához. Így született meg A Pokol kapuja, a modern szobrászat egyik legkülönösebb és legnyu
A Partizánon élő hírfolyamban egész nap meghívott hírességekkel beszélgetnek a mai Magyarország helyzetéről, a politikai fordulat, a változás fontosságáról, a Tisza Pártról, Magyar Péterről és a Fideszről is.
A májusi ültetéshez a petúnia, a muskátli és a porcsinrózsa is ideális választás a szakértők szerint. Ezek a melegtűrő fajták a fagyosszentek után biztonsággal kihelyezhetők a szabadföldbe.
Az Agrárközgazdasági Intézet (Aki) adatai szerint Magyarországon a ketreces tartásból származó étkezési tojás (M+L) csomagolóhelyi ára darabonként 66,31 forint volt az év első tizenkilenc hetében, 1,3 százalékkal alacsonyabb a 2025. év azonos időszaki átlagárnál, ugyanakkor a mélyalmos tartásból származó tojás ára 2,4 százalékkal 77,48 forintra nőt
Szentesen gyors ütemben épül a Hungerit Zrt. új baromfifeldolgozó üzeme. Az energiahatékony, high-tech létesítmény a hazai élelmiszeripar egyik kiemelkedő beruházása lehet.
A TRA konferencián a BMW Group fenntarthatósági vezetői is részt vettek, ahol a rendezvény előadása után Glenn Schmidt, a vállalat globális fenntarthatósági alelnöke, valamint Marcus Chesney, az innovációmenedzsment vezetője válaszolt néhány kérdésünkre. A beszélgetés középpontjában az elektromos átállás, a szintetikus üzemanyagok és az elektromos
A menopauza és a női egészség hosszú ideig tabutémának számított a munkahelyeken, miközben nők millióinak mindennapi teljesítményére, mentális jóllétére és karrierjére van közvetlen hatása. A nemzetközi trendek azonban egyértelmű fordulatot mutatnak: 2026-ra a női healthspan, vagyis a nők egészségesen eltöltött éveinek növelése a wellbeing és a HR
Egy balul elsült vakáció után könnyen megfogadjuk, hogy soha többé nem nyaralunk a családdal. Az évek múlásával azonban a prioritások változnak, és az unokák érkezésével újra felmerül a közös nyaralás gondolata.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A magyar kkv-k számára továbbra is vannak elérhető exportpiacok, de a külpiaci jelenlét feltételei megváltoztak. A kisebb rendelési tételek, az óvatosabb készletezés, a költségnyomás és a gyors kiszolgálási elvárások újfajta logisztikai működést kívánnak. A Raben Trans European Hungary azt mutatja be, hogyan kerülhetnek lépéselőnybe a tudatosan ter
A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Pol
A lengyel miniszterelnök egy magyar nemzeti színekkel díszített, szív alakú kitűzőt ajándékozott a magyar kormányfőnek. Tusk nem fukarkodott a dicsérő szavakkal, többször is méltatta Magyart hivatalos találkozójukon.
A kutatók szerint a 35. életév jelenti a fordulópontot a férfiak szív- és érrendszeri egészségében. Nagyjából hét évvel korábban érik el a kritikus kockázati szinteket, mint a nők, és ezt a klasszikus rizikófaktorok sem magyarázzák.
Egy cérnaszálon függ az életed. / Számold csak össze, hányféleképp, hányféle veszély / Mondhatja ki ránk a halálos ítéletet; / Túl sok ahhoz, hogy mindegyiktől félj. – Orbán Ottó ma lenne 90 éves. Egyik utolsó versével emlékezünk rá.
Jelentősen kibővülhet a KIVA-ra jogosult vállalkozások köre 2026-tól, miután megduplázódnak a belépési értékhatárok. Az új szabályok alapján már 6 milliárd forintos bevételig és 100 fős létszámig választható a kisvállalati adózás. Szakértők szerint a változás miatt egyre több cég vizsgálhatja felül jelenlegi adózási struktúráját az osztalékfizetési
Május 28-án érkezik a magyar mozikba az Egy dán építész Párizsban. A filmet forgalmazó Mozinet és a nemzetközileg is ismert magyar építészeti és design stúdió, a Hello Wood közös kreatív ötletpályázatot hirdet: a szervezők arra keresik a választ, milyen lenne Budapest kortárs diadalíve.
A 64 éves korában elhunyt Scherer Péter a halála előtt nem sokkal adott interjúban még a lelassulásról és a jövőbeni terveiről beszélt. A színművész arról is beszélt, hogy figyel magára és tudatosabban él.
Thaiföld szigorítaná a turistákra vonatkozó vízummentes tartózkodási szabályokat. A jelenlegi 60 napos időszak több mint 90 ország állampolgárainál 30 napra csökkenhet, amit a hatóságok elsősorban a külföldiekhez köthető visszaélések és bűncselekmények visszaszorításával indokolnak. Bár a turizmus továbbra is a thaiföldi gazdaság egyik húzóágazata,