Vannak könyvek, amelyeket nem azért olvasunk gyorsan, mert rövidek, hanem mert egyszerűen nem engednek el. Egy erős főhős, egy jól időzített fordulat vagy egy mélyen megérintő történet elég ahhoz, hogy órákra kizárjuk a külvilágot. Mutatunk tíz regényt, amely könnyen a nyár legemlékezetesebb olvasmánya lehet.
Tavasszal körülnéztünk a televíziók háza táján, több vezetővel is készítettünk kisinterjúkat, amelyek először a Márkamonitor 2026/1-2. számában jelentek meg. A beszélgetéseket most online is hozzáférhetővé tesszük. Mai interjúalanyunk Schneider Henrik ügyvezető igazgató, Antenna Entertainment. Alig fél éve lettél a televíziótársaság első embere,
Orbán Dávid frissen alapított bányacége, a Timolod Kft. 15 hónap alatt 660 millió forintot fizetett ki tulajdonosának. A cég a nyereséget rendkívül alacsony árbevétel mellett, szinte teljes egészében tisztázatlan forrású "egyéb bevételekből" termelte meg.
Facebook-bejegyzésben reagált kinevezésére Nagy Ervin, miután a Magyar Közlönyben megjelent a kormány új államtitkári névsora. Mint arról a Kontroll is beszámolt, a színész kultúráért felelős államtitkárként dolgozhat május 26-tól.
Új sorozattal jelentkezünk: Selenvie, a GLAMOUR Tarot-kártya olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten vedd az akadályokat vagy használd ki az előtted álló sikerszériát!
Májusban a hobbikertek legbosszantóbb látványa, amikor a frissen kiültetett palántákon, a nyíló rózsabimbókon vagy az érés előtt álló gyümölcsfákon megjelennek a ragacsos levéltetű-kolóniák. Környezetbarát megoldásokat mutatunk tetvek ellen!
Csökkenéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX közel 1,5 százalékot veszített értékéből. A vezető részvények többsége gyengült, különösen a Richter és a Mol teljesített rosszul. Közben több nagyvállalat gyorsjelentése és az OTP célárának módosítása is mozgatta a piacot.
A török rohamrendőrség vasárnap behatolt a Köztársasági Néppárt (CHP) ankarai központjába. Az akcióval egy bírósági döntést hajtottak végre, amely megfosztotta tisztségétől a párt elnökét, Özgür Özelt.
Igazi show-val nyitott öt éve a Caterham új tulajdonosa: a márka a világ legmagasabb autókereskedésének teraszán, a 137 méter magas British Airways i360 Tower tetején a Caterham csapata hat óra alatt szinte a nulláról szerelt össze egy versenyautót. A Brighton-i reklámakció apropója éppen a sokadik tulajdonos váltás volt, pedig a márkának nem ak
A Mango ruhaüzletlánc milliárdos vezetője, Isak Andic 2024 decemberében fiával túrázott Barcelona közelében, amikor egy szakadékba esett. Kezdetben balesetként kezelték az ügyet, de már emberölést gyanítanak. Kedden őrizetbe vették és bíróság elé állították a fiát, akit egymillió eurós óvadék ellenében engedtek szabadon.
Mozart vígoperája egy rokokó böszmeség krónikája, amely aktuálisabb, mint valaha. Fiatal alkotók, élükön Székely Krisztával, elég komolyat droppoltak az Eiffel Műhelyházban. Kritika.
A Ferencváros vezetése a klub bizonytalan pénzügyi helyzete miatt kereste meg a lap szerint Magyar Péter miniszterelnököt. Magyar: "Az Index hazudik, mint mindig. Nem kaptam semmilyen megkeresést."
Negyven év telt el a csernobili atomkatasztrófa óta, a világ egyik legismertebb tiltott zónája pedig ma egészen más arcát mutatja, mint amire sokan számítanának.
Alattomos, "önmagadat mentegető, minden alapot nélkülöző propagandarágalmaidat minden volt kormányzati kollégád nevében visszautasítjuk" - írják nyílt levelükben a Tisza-kormány külügyminiszterének az Orbán-kormány tagjai.
A Fjord egy Norvégiában élő bevándorló család történetét mutatja be, akik ellen nyomozást indítanak, miután lányuk zúzódásokkal jelenik meg az iskolában.
Szűk egy éve jelentették be, hónapokig tologatták, átírták a leírását, de múlt héten végre elkezdték kiszállítani a T1 Phone-t, ami körül továbbra is elég sok a furcsaság. De legalább létezik.
Buzsik Borka egy végtelenül tündéri fotót osztott meg kislányáról. Szoboszlai Dominik kedvese a legfrissebb felvételen egy igencsak beszédes szerelésben mutatta meg a csöppséget a rajongóknak. Mutatjuk a szívmelengető családi pillanatot, amely azonnal belopta magát a szívünkbe!
A korábbi Orbán-kormányok tagjai az MTI-ben közzétett közleményben támadták az új külügyminisztert, árulással vádolva őt. A levél vélhetően arra a kijelentésére reagált, miszerint az uniós pénzeket ellopták.
A Magyar Innovációs Szövetség (Misz) 35. alkalommal díjazta az ország leginnovatívabb középiskolás diákjait, az Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (Otio) legjobbjainak járó elismeréseket 12 projekt 17 fiatal feltaláló, illetve tudós alkotója vehette át - közölte a Misz vasárnap az MTI-vel.
Igaz, most még távolinak tűnik ez a feladat, de nem árt felkészülni rá. A téli hagyma ültetése precizitást igényel: a helyes időzítés, a megfelelő ültetési mélység és a jó talaj kiválasztása alapvető a sikerhez.
Ha a magaságyásod hirtelen összeesik, ne ess pánikba! Megmutatjuk, mi okozza a problémát, hogyan ismerheted fel, és miként hozhatod helyre gyorsan és egyszerűen.
A rapper a Budapest Park-koncertje utáni, csókvideóját firtató hozzászólókra fakadt ki. A felvételt, amelyben a Porschéjából, vezetés közben szidta a kritikusait, később egy újabb üzenettel próbálta finomítani.
Egy bírósági döntés eltávolította tisztségéből a legerősebb ellenzéki párt vezetését. Mivel ők ezt nem akarták elfogadni, a rendőrség hajtotta végre az ítéletet.
Sokan azt gondolják, hogy a saját kertjükben azt csinálnak, amit csak szeretnének, pedig bizonyos szabályok megszegése akár komoly pénzbírsághoz is vezethet. Van egy olyan hétköznapi dolog, amiről rengetegen nem is sejtik, hogy adatvédelmi problémákat és kellemetlen jogi következményeket okozhat.
Egy bírósági döntés eltávolította tisztségéből a legerősebb ellenzéki párt vezetését. Mivel ők ezt nem akarták elfogadni, a rendőrség hajtotta végre az ítéletet.