Fotó: Mercedes A második helyen a vb-címvédő brit Lando Norris végzett a McLarennel, a harmadik pedig csapattársa, az ausztrál Oscar Piastri lett. A Mercedes olasz versenyzője így 20 pontra növelte előnyét a második helyen álló csapattársával, az ezúttal negyedik Russellel szemben. Az előző futamot, a Japán Nagydíjat március 29-én rendezték, azóta
Lisa McBride-ot 1990 nyarán rabolták el és gyilkolták meg, de akkor nem akadtak a tettes nyomára. A DNS-technológia fejlődése évtizedekkel később mégis segített a feltételezett elkövető kézre kerítésében.
Az amerikai-iráni háború annyira tönkretette dubaji turisztikai ipart, hogy napi közel 450 millió fontot (közel 190 milliárd forintot) veszít, de a helyzet igazi áldozata a több millió vendégmunkás, akik még annyi pénzt sem tudnak megkeresni, hogy hazatérjenek.
A munka és a magánélet egyensúlya már nem csupán egy hangzatos kulturális törekvés, hanem a munkavállalók megtartásának és a termelékenységnek a mérhető eszköze. A HR feladata, hogy a rugalmas munkavégzésen túlmutató, valódi támogatási rendszereket építsen ki a fenntartható munkaerő-gazdálkodás érdekében.
Sváby András vasárnap este élő adásban köszöntötte a 90. születésnapját ünneplő Szilágyi Jánost a Heti Napló műsorában. A legendás újságíró vidáman fogadta az ezernyi jókívánságot, de amikor a Prima Primissima-jelölés szóba került, nem rejtette véka alá, mit gondol az egészről.
Eltűnt két amerikai katona az Afrikai Oroszlán fedőnevű hadgyakorlaton Marokkóban - közölte vasárnap az Egyesült Államok hadseregének afrikai parancsnoksága (Africom) és a marokkói hadsereg.
A felmérés szerint az amerikai elnök elutasítottsága 62 százalékra nőtt. A válaszolók 60 százaléka úgy látja, az elnök nincs birtokában az elnöki tisztség betöltéséhez szükséges szellemi képességeknek.
Egy egész orosz támaszpontot visszafoglaltak csak pilóta nélküli földi járművekkel és drónokkal. Az újítás sok szempontból a háború új korszakát hozhatja el.
Mi az egyoldalú monogámia, amivel tele van most az internet? Tényleg létezik, vagy csak online kitaláció? Megcsalás lenne, vagy egy működő párkapcsolat receptje? Louis Theroux brit újságíró Netflixes dokumentumfilmje, A manoszféra belsejében nyomán most utánajártunk a jelenségnek és annak, hogy tényleg boldog lehet-e egy ilyen párkapcsolat.
A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizs
Egyre több a manipulált weboldal és a bankkártyaadatokkal való visszaélés, miközben az online vásárlások folyamatosan terjednek. A K&H új, kifejezetten internetes fizetésekhez készült virtuális bankkártyája külön számlával és rugalmas biztonsági beállításokkal segíthet abban, hogy az ügyfelek nagyobb kontroll és biztonság mellett vásároljanak az on
A sajtószabadság a demokrácia egyik sarokköve, az Európai Unió ezért is védi a független, megbízható információkhoz való jogot - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke a sajtószabadság világnapján vasárnap.
Egy egész orosz támaszpontot visszafoglaltak csak pilóta nélküli földi járművekkel és drónokkal. Az újítás sok szempontból a háború új korszakát hozhatja el.
A Nyíregyházi Állatpark alapító igazgatója sorra járja a kedvenceit, most a tevéknél tett látogatást. Az is kiderült a videóból, hogy a fehér állatok nagyobbak szoktak lenni, mint normál társaik.
Belgrád stratégiai tartalékokat szabadít fel és fenntartja az exporttilalmat, miközben a NIS jövőjéről már a magyar MOL-lal és az emirátusi ADNOC-kal is tárgyalások zajlanak. A szerb elnök szerint a helyzetet bonyolítják a pancsovai finomító körüli technikai és jogi kérdések, miközben a magyar fél a lehető legkedvezőbb üzleti feltételeket próbálja
Nem az olívaolajról van szó, hanem egy másik "csodaszerről", amelyből érdemes minél többet fogyasztani, mert hihetetlen hatása van szervezetünkre nézve.
Szereted őt, és el sem tudod képzelni az otthonodat nélküle. Most viszont kanapét választasz, és előre tudod, hogy a macskád sem fog tudni ellenállni neki.