Yossi Cohen, a Moszad volt igazgatója szerint a belső elhárítás és a katonai hírszerzés féltékenységből utasította el a segítségét Gázában. A világ leghatékonyabbnak tartott titkosszolgálatának volt vezetője beszélt Iránról, az október 7-i terrortámadáshoz vezető kudarcokról, a Pegasus-ügyről és a titkosszolgálati munka valóságáról is.
A városi növény nem „kinti növény” A városi zöldfelületeken gyakran tapasztalható, hogy ugyanaz a növényfaj, amely kertben vagy vidéki környezetben stabilan fejlődik, a városban évről évre gyengül. Ez nem kivétel, hanem szabályszerűség. Utcafásításoknál, parkokban és lakótelepi zöldsávokban egyaránt megfigyelhető, hogy az ültetés utáni első években
Az XRP ismét a befektetők figyelmének középpontjába került. A token árfolyama korábban már bebizonyította, hogy képes elképesztő emelkedésekre: azok, akik 0,50 dollár alatt vásároltak, 2025-ben akár 3,65 dollárig tartó raliból profitálhattak. A kérdés most az, hogy megismétlődhet-e ez a teljesítmény, és vajon valóban milliomossá teheti-e a mostani
A Tisza-kormány pénteken jelentette be, hogy megállapodást kötöttek 16,4 milliárd eurónyi, azaz mintegy 6000 milliárd forintnyi uniós forrás felszabadításáról. Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy 1,4 milliárd eurót, azaz közel 500 milliárd forintot a hazai villamosenergia-hálózat korsz
A Bitcoin hálózat nehézségi szintje a héten a 951552. blokkmagasságnál ismét emelkedett: a protokoll 1,72%-kal növelte a nehézségi szintet. Eközben a hálózat hashrátája is erőteljesen növekedett, átlépve az 1000 exahash/másodperc (EH/s) vagy 1 zettahash/másodperc (ZH/s) küszöböt. A bitcoin nehézségi szintje megközelíti a 139 billiót, és a szektor á
A globális átlagos korrupcióérzékelési index (CPI) pontszáma 100-ból 42-re esett vissza, ami több mint egy évtizede az első visszaesés. Ma már csak öt ország ér el 80 feletti pontszámot, szemben az egy évtizeddel ezelőtti 12-vel.
Meghan Markle és édesapja viszonya egy ideje cseppet sem felhőtlen, bár a 81 éves férfit lánya a közelmúltban megkereste, amikor előbbi egy súlyos műtét után lábadozott. Most úgy tűnik, hogy Thomas Markle-re rátalált a boldogság, azonban meglepő, kinek a személyében.
A rendőrség tájékoztatása szerint a Pest vármegyei autópályás rendőrök nemrég egy olyan autósra figyeltek fel, aki az előzni tilos jelzés ellenére áttért a szemközti sávba. A szabálytalan manővert az egyenruhások közvetlenül látták, ezért a sofőrt megállították, majd intézkedtek vele szemben. Az ilyen helyzetek különösen veszélyesek lehetnek, me
Mit szólnál egy megoldáshoz, amely lehetővé teszi, hogy mindössze két kiegészítővel varázsold újjá a nappali len ruhádat egy elegáns esti vacsoraszetté?
Ismét megnyílt a portál egy olyan univerzumba a Lurdy Házban, ahol a különféle szubkultúrák egy nagy közösséggé válnak. Nézd meg a GeekCon legmeghökkentőbb jelmezeit!
A Cannes-i filmfesztivál idején rendezett amfAR jótékonysági gálán egy különleges, egyedi építésű Denza Z9 GT került kalapács alá, amely végül 700 ezer euróért, vagyis több mint 280 millió forintért kelt el. Ezzel a modell minden idők egyik legdrágábban értékesített kínai autójává vált.
Görög Zita kezdeményezése hatalmasat szólt bő két hete a közösségi médiában: az ATV Heti Napló riportere, Török Réka pedig személyesen is ott lehetett, amikor egy álom valóra vált. Illetve: több száz álom.
Június a kínai horoszkóp szerint erős váltást hozhat. A hónap elején még a lezárások, felismerések és érzelmi tisztázások kerülhetnek előtérbe, később viszont egyre nagyobb lendületet kaphatunk a cselekvéshez.
Bár most épp nem a rost a divat, mégis az egyik legfontosabb elem az étkezéseinkben, amire figyelni kéne. Miben van sok belőle? Mennyit kéne ennünk, és az hogy néz ki egy tányéron?
Közel 250 New York-i szálloda állapodott meg a szakszervezettel egy nyolcéves szerződésről, amely a történelem legnagyobb fizetésemelését hozza el a szektorban. A szobatakarítók éves jövedelme néhány éven belül átlépi a bűvös 100 000 dolláros határt, ami új mércét állít a munkaerőpiacon.
Ismerje meg a csak cukorban eltevés lépéseit! Ez a módszer a meggy természetes ízét megőrizve, tartósítószer és hőkezelés nélkül kínál gasztronómiai lehetőségeket.
Különös leletre bukkantak régészek Kínában: egy több mint 2300 éves sírban bukkantak egy bronzedény rejtette ősi alkoholos ital maradványaira. A folyadék egy korabeli sörfajta lehetett, amely meglepően jó állapotban vészelte át az évszázadokat.
Az elmúlt években Budapesten egészen komoly fagyis kultúra alakult ki, és szerencsére egyre több olyan hely nyílik, ahol nem a látvány vagy a hype kerül a középpontba, hanem maga a fagyi. Legyen szó klasszikus gombócos fagyiról vagy épp olasz „kenős” gelatóról, ezeknél a helyeknél az alapanyagok, az állag és az ízek számítanak.
Egy budapesti óvodai csoportot 30 napos járványügyi megfigyelés alá helyeztek, miután az intézmény egyik gyermekénél hepatitis A-fertőzést diagnosztizáltak.
Ismét megnyílt a portál egy olyan univerzumba a Lurdy Házban, ahol a különféle szubkultúrák egy nagy közösséggé válnak. Nézd meg a GeekCon legmeghökkentőbb jelmezeit!
A modern breathwork (légzésmunka) tudományosan bizonyítottan képes percek alatt csökkenteni a stresszt, javítani a fókuszt és optimalizálni a szívfrekvencia-variabilitást (HRV).
Magyar Péter a Facebook-oldalán jelentette be, hogy gyermeknap alkalmából 500 gyermeket és kísérőiket látják vendégül a kormányzati épületben. A meghívottak a gyermekvédelemből, Kárpátaljáról, valamint speciális nevelési igényűek közül kerültek ki.
Európa miniállamai aprók, mégis meglepően sok látnivalót rejtenek. Például Andorra, San Marino vagy épp Liechtenstein már külön-külön is megérdemel egy utazást. Mostani cikkünkben ez utóbbiról lesz szó: a Svájc és Ausztria közé ékelődő ország meglepően gazdag kulturális múlttal és természeti sokszínűséggel bír. Olyan alpesi falvakat, várakat, hegyi
Donald Trump lesz a Freedom 250 koncertsorozat nyitóeseményének főszereplője, miután a meghívott előadók fele visszalépett. A távozók arra hivatkoztak, hogy a pártatlannak hirdetett rendezvény politikailag megosztóvá vált.
2026 áprilisa volt az első hónap a történelemben, amikor a szél és a nap energiájából előállított villamos energia világszinten meghaladta a gáz égetésével előállított villamos energia mennyiségét – írja Szilva Attila fizikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Uppsalai Egyetem korábbi kutatója, a Furik blog szerzője. A megújuló