Aggodalmát fejezte ki a Nemzeti Kulturális Alap jövője és szakmai függetlensége miatt a szervezet négy egykori vezetője. A Harsányi László, L. Simon László, Lőrinczy György és Török András által jegyzett állásfoglalás szerint az elmúlt hetek eseményei alapjaiban rendítették meg az NKA iránti közbizalmat, ezért radikális változtatásokra van szükség
Alapvetően Hr-szakterületen, illetve ehhez szorosan kapcsolódva dolgozom, így az emberi tényező mindig az érdeklődésem középpontjában áll. Szerintem már most komoly aktualitása van az új munkavállalói készségek kialakításával, az új technológiai lehetőségek felderítésével foglalkozni – mondta Fetter Valéria interim menedzser, szakmai mentor, a Maxp
Molnár Áron élesen bírálta Balásy Gyula interjúját, szerinte a megszólalás mögött nem valódi megbánás, hanem félelem áll. A celebvilágból Kajdi Csaba is megszólalt, aki szintén hiteltelennek tartja a vállalkozó könnyekkel kísért magyarázatát.
Évente mintegy 1,5-2 milliárd, összesen legalább 20-30 milliárd forinttal lettek szegényebbek a jogdíjak tényleges tulajdonosai, a hazai és külföldi művészek és más jogosultak az elmúlt 15 évben a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) javára kötelező elvonás és befizetési kötelezettség eredményeként - közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) hétfőn az
Alig több mint egy év után távozik posztjáról Belén Martínez Carbonell, az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) főtitkára – értesült a Politico több diplomáciai forrásból. A spanyol diplomata helyzete tavaly októberben vált bonyolulttá, amikor Kaja Kallas főképviselő egy új vezető pozíciót hozott létre, amelyhez a főtitkár legfontosabb feladatainak egy
Az autóipar és az irodabútorok világa ritkán találkozik ennyire direkt módon, de a Toyota esetében nem a nulláról kezdődött a közös történet. Adva van ugyanis a Toyota Crown elektromosan állítható első ülése, amely annyira jó, hogy teljesen fölösleges újratervezni. Az irodai székké átalakulás így magát az ülést szinte nem is érinti, ám a nélkülözhe
Az ELTE gyógypedagógiai karán az Autizmus Spektrum Pedagógiája szakirány összes oktatója felmondott, amit Dr. Stefanik Krisztina szerint egy hosszú, eredménytelen egyeztetési folyamat végén hoztak meg. A háttérben túlterheltség, szakmai és intézményi nyomás, valamint a párbeszéd hiánya áll, miközben a képzés stabilitása kulcskérdés egy olyan terüle
Egy lakás higiéniai állapota jóval tovább jelenthet kockázatot, mint azt sokan gondolják. Ha a takarítás nem megfelelő módszerekkel történik, a kórokozók nemcsak megmaradnak, hanem a levegő és a felületek között folyamatosan újra is terjednek.
Két fontos közülük: a rossz viszony az EU-val, és a választójogi törvény módosítása – de öt másik fontos tényezőt is megnevezett Fodor Gábor volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője, aki az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.
Mariano Gómez, a Ferencváros argentin labdarúgója immár magyar állampolgársággal is rendelkezik. A dél-amerikai játékos különleges eljárásban lett magyar. Ilyen esetekben a köztársasági elnök dönt.
Nagy-Britanniának és Európának fel kell ébrednie a nosztalgiából. A Chatham House konferenciája és a brit Lordok Házának Külügyi és Védelmi Bizottsága által tizenöt év után először készített, átfogó jelentés kegyetlen őszinteséggel mondja ki azt, amit sokan eddig csak suttogni mertek: az a feltétel nélküli, romantizált transzatlanti szövetség, amel
Népszerű videók és cikkek százai találhatóak az interneten, amelyek meggyőzően hangoztatják a megújulás jelentőségét és valljuk be, valóban van valami ellenállhatatlan abban, amikor új fejezetet indítunk az életünkben. Egy külföldi elvonulás, egy drámai "új élet hétfőtől" típusú újrakezdés vagy egy 48 órás átalakulás ígérete, ami új, pozitív energi
Az általunk megkérdezett végzősöket meglepte, hogy a vártnál egyszerűbb feladatokat kaptak, ennél nehezebbekkel kellett megbirkózniuk a próbaérettségiken. Többen is azt mondták, hogy a hétfői magyarérettségi keményebb volt számukra.
Az OTP Ingatlan Befektetési Alapkezelő közel megduplázta zöldenergia-arányát, az általa kezelt alapok ingatlan-portfóliójában a fizikai zöldenergia-ellátás arányát 30%-ról 50%-ra emelte. A lépés mögött egyszerre áll bérlői igény, befektetői stratégia és egy egyértelműen kirajzolódó piaci trend. A szolgáltatást nyújtó Green Cloud közleménye alapján
A HÖK szerint az egyetem vezetősége, illetve a fenntartó alapítvány kuratóriuma alkalmatlan az intézmény egységének kifejezésére, és a szellemi örökség gondozására.
Nemes Anna, az Atv népszerű híradósa az év elején még csak a várandósság hírét erősítette meg, most azonban gyönyörű kismama fotók kíséretében egy újabb titokról rántotta le a leplet. A képernyőtől márciusban visszavonult televíziós őszintén mesélt az elmúlt hónapok kihívásairól és örömeiről, végül pedig azt is elárulta, kisfiúval vagy kislánnyal b
Áprilisban visszaesett a hazai mezőgazdasági pótkocsipiac, de így is 30 százalékot ugrott éves alapon. Figyelmükbe ajánljuk a Farmtech Durus teknős pótkocsijait, amelyek univerzális használhatóságuk révén minden gazdaságban nélkülözhetetlen segítők lehetnek.
Az Alphabet részvényeinek árfolyama akár jelentős korrekció elé nézhet a következő hónapokban egy technikai elemzés alapján. A TradingShot által 2026. május 4-én közzétett értékelés szerint az árfolyam 45%-os visszaesése sem zárható ki. A GOOGL részvény a legutóbbi kereskedési napon 379 dolláron zárt, közel 10%-os heti emelkedéssel. Havi alapon a p
Az MNB belső vizsgálata után ismeretlen tettes ellen feljelentést tettek hivatali visszaélés gyanújával a korábbi vezetés idején történtek miatt, az Erste Bankkal kapcsolatos állítások nyomán.
Vizsgálatot indított az Indamedia-Ringier felvásárlás ügyében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert megítélése szerint a törvény alapján nem bejelentésköteles tranzakcióval kapcsolatban felmerültek ellentmondások, amelyek versenyfelügyeleti eljárás keretében tisztázhatók megnyugtatóan – erről a versenyhatóság tájékoztatta kedden az MTI-t.
Szerdán is változik kisebb mértékben az üzemanyagok nagykereskedelmi ára, ám ezúttal csak az egyik típus érintett. Mutatjuk a módosítás pontos összegét!
A légitársaság fokozatosan újraindította járatait az amerikai kontinensen, Európában, Afrikában, Nyugat-Ázsiában, a Közel-Keleten és az Öböl-menti térségben, valamint a Távol-Keleten és Ausztráliában.
A tech óriás első alkalommal hirdetett meg önkéntes előnyugdíjazási programot, amely az amerikai munkavállalók mintegy 7 százalékát érinti. A lépés része egy átfogóbb HR-stratégiának, amellyel a vállalat a mesterséges intelligencia korszakához igazítja a szervezeti felépítést és a bérrendszert.
Új irányt vesz A Bridgerton család egyik kulcsszereplőjének története: Nicola Coughlan kevesebb időt tölt majd a képernyőn az ötödik évadban. A színésznő őszintén beszélt arról, mi áll a döntés mögött.
A budapesti politikai fordulat nemcsak Magyarországon rajzol át erővonalakat, hanem a szlovákiai magyar politikát is új pályára állítja: a támogatás ígérete megmarad, de a feltételek gyökeresen megváltoznak. A Magyar Szövetség most először kényszerül arra, hogy valódi, önálló politikai stratégiát mutasson fel, miközben a hangsúlyok változnak
Anne Hathaway az évek során a vörös szőnyegek egyik legstílusosabb szereplőjévé vált. A színésznő megjelenései mindig az adott korszak divatját tükrözték, miközben saját egyéni ízlését is következetesen képviselte. A következő, 10-es összeállításunkban végigkövethetjük, hogyan formálódott stílusa a kezdetektől napjainkig.
A madridi 1–1 után döntetlenről kezdi az Arsenal és az Atlético Madrid a Bajnokok Ligája 2026-os elődöntőjében a visszavágóját. A fogadóirodák szerint – nem csak a hazai pálya miatt – az angol bajnokság listavezetője az esélyesebb, de egyetlen elemző sem számít könnyű mérkőzésre.
A Nemzetközi Valutaalap szerint már most kedvezőtlen irányba mozdult a világgazdaság. Kristalina Georgieva hétfőn arról beszélt, hogy az infláció ismét emelkedik, miközben a közel-keleti konfliktus elhúzódása komoly kockázatot jelent.
Christopher Nolan várva várt Odüsszeia-feldolgozásának legújabb előzetesében a Matt Damon alakította főszereplő hazafele igyekszik, miközben Robert Pattinson pályázik a helyére.
A G7 elemzése szerint a kormányzati kommunikációs guru cégcsoportjának négy fő vállalatából vették ki ezt a hatalmas összeget. A tulajdonosoknak 2017 óta fizettek jókora osztalékot, miután a cégek elkezdték sorra nyerni a milliárdos állami megbízásokat.
A műsorvezető szerint a vállalkozó váratlan bejelentése egy hónapja még mémnek is erős lett volna. Nemcsak Balásynak, Rogán Antalnak is üzent Instagram-oldalán.
A CANAL+ tavasszal is azt az élményt hozza, amiért szerethető: filmek, sorozatok, sport és élő TV egyetlen helyen, amikor csak szükség van egy kis kiszakadásra. Az aktuális kínálatban erős a bűnügyi és pszichológiai vonal, de a látványos filmek és az érzelmesebb történetek is megférnek egymás mellett.Az új sorozatok fókuszában most egyértelműen a n
Sturcz Antal szerint a NER-hez köthető luxusautók esetében sokszor nem valódi gyűjtői szemléletről, hanem inkább újgazdag státuszmutatásról van szó. Bár akadnak kivételek, ahol megjelenik a szakmai érdeklődés, a legtöbb esetben a drága modellek felhalmozása a domináns. A jelenség egyre látványosabb, miközben az is kérdés, mi lesz ezeknek a több tíz
Áprilisban és május elején több ciklusban is durva fagy okozott nagyon komoly károkat a hazai gyümölcsösökben. A hideg éjszakákra jellemző, hogy a lehűlés még ott is rontotta a terméskilátásokat, ahol nem voltak mínuszok - ahol viszont voltak, ott néhol a jelentős, vagy akár a teljes terméskiesés az, amivel a gazdáknak számolniuk kell. A manapság m
A testépítéssel már korábban foglalkozó Gömöri András Máté az utóbbi időben az erőemelésben is egyre jobb eredményeket ér el, erről mutatott egy friss videót a közösségi oldalán. A színészből lett sportoló már magabiztosan nyom ki 250 kilót, miután elvégzett egy többhetes edzésprogramot.