A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott bizalmatlansági indítványt 281 képviselő és szenátor szavazta meg, jóval a szükséges 233 fölött.
A Tisza-kormány eddigi kommunikációja alapján 2026. június 1-jétől a vendégmunkások részére kiadandó engedélyek rendszere átmenetileg felfüggesztésre kerülhet, egyidejűleg a vonatkozó szabályozás felülvizsgálata is megkezdődhet. A témában a közelmúltban érkezett részvényesi megkeresésekre reagált közleményben a munkaerőkölcsönzéssel foglalkozó, BÉT
Nem egy meccset vesztett el a Fidesz, hanem egy egész bajnokságot - ezt Borókai Gábor, az első Orbán-kormány szóvivője nyilatkozta a Heti Naplónak. Hozzátette: a Fidesz 16 éves kormányzására mondtak az emberek nemet, és szerinte a megújulásnak alulról, nem pedig felülről kellene jönnie. Hogyan tovább Fidesz? Jegesy András riportja a Heti Naplóban.
Szerencsés esetben gyereket szülni varázslatos, erőt adó, életre szóló pozitív élmény, de ha a dolgok rosszul alakulnak, súlyos traumává is lehet belőle. A kettő között pedig szinte bármi megtörténhet. Ismerd meg a szülés történetének egyik elgondolkodtató fejezetét, amikor elsősorban nem a fájdalmat csillapították, hanem az emlékeket törölték ki!
Magyar Péter Olaszországba utazott, ahol részt vesz a Riviera Nemzetközi Filmfesztiválon, és bemutatják a róla szóló dokumentumfilmet is. Távollétében Ruff Bálint irányítja a kormányalakítási előkészületeket.
1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte Galbács Mihály I. r. vádlottat a Szolnoki Járásbíróság – írta közleményében Görgényi Ernő gyulai polgármester. Az ítélet szerint az I. r. vádlott bűnös költségvetési csalás bűntettében, amit üzletszerűen követett el és bűnös hamis magánokirat felhasználásának vétségében. A börtönbüntetés végrehajtását 2 év próba
Az Instagram új szabályokat vezet be, amelyekkel az egyedi tartalmakat részesíti előnyben a többször megosztott vagy újratöltött posztokkal szemben. A cél, hogy a felhasználók változatosabb tartalmakkal találkozzanak, és több időt töltsenek a platformon.
Ókovács Szilveszter, az Opera főigazgatója egy személyes utcai incidensről számolt be, amely során a lányát érte inzultus. Bejegyzésében a közbeszéd állapotát is bírálta, és kérdéseket tett fel a "széjjelordított Szeretetországról".
Jászai Gellért, a 4iG Csoport elnök-vezérigazgatója washingtoni tárgyalásain a magyar-amerikai kapcsolatok további mélyítéséről folytatott egyeztetéseket, kiemelt hangsúllyal a vállalatcsoport által korábban megkezdett űripari és védelmi együttműködésekre. A vállalat közlése szerint a tárgyalások középpontjában az iparágak fejlesztési irányai, a kö
20 ezer cikk, hír, interjú, elemzés, oknyomozás született a Telexen, és 300 videó, riport. Könyvek, nyilvános események, új szakértők és együttműködések, Telex Akadémia és rengeteg olvasó. A Telex elmúlt éve száz másodpercben.
Pósfai Mihály és az MTA új főtitkára, illetve főtitkár-helyettese is beszélt arról, mit szeretnének az akadémián a jövőben. A tervük az, hogy az érintettekkel együtt, egy kerekasztal-beszélgetésen dől majd el a kutatóhálózat sorsa.
A kijuttatott nitrogén jelentős része soha nem ér célba. Kimosódik, elillan, vagy egyszerűen ott marad a talajban – hasznosulatlanul. A veszteség nagy része azonban megelőzhető. De ehhez érteni kell, mi történik a hatóanyaggal a kijuttatás pillanatától a növénybe épüléséig.
Szerettem volna végighúzni / az ujjam a te orrodon is. / Eddig minden mellém sodródott / férfi orrán végighúztam, / mintha ezzel valóban le tudnám mérni, / milyen éles az adott arc, / s mennyire mélyen fog a végén / belém vágni majd. – Terék Anna új, Jég című verseskötetéből olvashatnak részleteket.
Egy újabb szer kapott engedélyt a drónnal történő kijuttatásra Magyarországon: a Laminex LP-45 permetezőszer segédanyagot lehet használni légi kijuttatással az őszi káposztarepcében a pergési veszteség csökkentésére.
A műsorvezető a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren látta meg a leendő miniszterelnököt, aki éppen egy filmbemutatóra indult Rómába, illetve a kulturális program mellett politikai egyeztetések is szerepelnek a tervében. Tatár Csilla pedig ugyanakkor Barcelonába utazott.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint az egész országban komoly vízhiány van a rendkívül száraz időjárás miatt. A halmozott csapadékhiány március végére elérte a mínusz 426 millimétert.
Az elmúlt években előfordult, hogy az állami megbízásokkal kitömött Balásy-cégek négyszer-ötször nagyobb nyereségrátával működtek, mint a hasonló tevékenységet végző konkurensek.
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya közölte, a szokásosnál több játékost hív majd meg a nemzeti együttes júniusi felkészülési mérkőzéseire, a keret ráadásul hosszabb ideig készülhet majd együtt.
Mély sebet jelent az újpestiek számára a vasárnapi bajnoki eredménye: a lila-fehérek focistái hazai pályán szenvedtek 5-0-s vereséget az ősi rivális Ferencvárostól. A meccsen balhé is volt, a feldühödött hazai tábor egy része elégtételt akart venni a vendégeket, a találkozó több percre leállt. A történtekről nyilatkoztak az edzők és a játékosok, az
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) visszavonta a River Factoring Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását; a felügyelettel együtt nem működő pénzügyi vállalkozás vagyoni- és tőkehelyzete nem állapítható meg biztosan, emellett jelentős lejárt, de meg nem fizetett kötelezettségei vannak - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
2025 negyedik negyedévében az Európai Unióban a vállalati beruházások aránya 21,8%-ra, a 2015 harmadik negyedéve óta a legalacsonyabb értékre süllyedt. Eközben a magyar arány 30,1%-ra ugrott, és a 2024-es éves adat az egész EU-ban a legmagasabb volt.
A megbízhatóság alapvető érték a dm számára. A Mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig garantáltan nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A vállalat hosszú távú stratégiája mentén további árcsökkentést hajtott végre. A kiváló ár-érték arány elérését a dm márkás termékek sz
A csokoládé az istenek eledele. Még a tudományos neve is erre utal: Theobroma cacao – a görög "isten" (theós) és "étel" (brôma) szavakból tevődik össze. Ez az örökzöld fa azonban csak biodiverz és jó szénmegkötő képességű trópusi erdőkben nő.
Dusa Fanny szerint a rendszeres mozgás mellett nem a túlzott szabályok, hanem az egyensúly a kulcs, mert sokan ott hibáznak, hogy túlgondolják az étkezést. Kiemelte, hogy nem csak a makrotápanyagok aránya számít, hanem az is, hogy mikor és mit eszünk edzés előtt és után, illetve hogy a szervezet regenerációját is támogatni kell. "Ártalmas, ha ráfes
Egy súlyos robbanás történt egy tűzijátékgyárban Kína Hunan tartományában, Liuyang városában, amely legalább 26 ember életét követelte, és további 61-en megsérültek.
Bosszantó helyzet, amikor a nyaraláskor a medence melletti napozóágyakat már hajnalban "lefoglalják" törölközőkkel, így mások nem tudják használni őket. Egy ilyen ügyben most a hannoveri kerületi bíróság kimondta: az utazásszervezőnek kötelessége fellépni az ilyen gyakorlat ellen – ha ezt nem teszi meg, az utazási díjat csökkenteni kell.
Hat európai parlamenti frakció harminc képviselője levélben fordult Henna Virkkunenhez, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökéhez. Azt követelik, hogy az EU dolgozza át a kiberbiztonsági szabályrendszerét, mivel az jelenlegi formájában alkalmatlan az olyan mesterséges intelligenciával működő hackertechnológiák kezelésére, mint az Anthropic Mythos
A magyar lakosság jelentős része nem érzi magát magabiztosnak a pénzügyeiben. A CIB Bank megbízásából készült friss felmérés szerint mindössze 31 százalék mondta azt, hogy teljesen átlátja és tudatosan kezeli a pénzügyeit.
A bukás után Orbán először jelentkezett be érdemben a Digitális Polgári Körökben, és azt írta a tagoknak, hogy a kiállásukat "mindig tisztelettel fogják felidézni a magyar politikatörténetben".
Az idei Met-gála egyik legbizarrabb szettje kétségtelenül Katy Perry nevéhez kötődik. Az énekesnő álomszép estélyijéhez egy meglehetősen furcsa álarcot vett fel kiegészítőként.
Újabb látványos jogi csata robbant ki a kriptopiacon, amelynek főszereplői ezúttal nem kisebb nevek, mint a World Liberty Financial és a Tron alapítója, Justin Sun. A konfliktus már nem csak szakmai vita vagy közösségi médiás üzengetés: mindkét fél bírósághoz fordult, miközben komoly vádakat fogalmaznak meg egymással szemben. Per kontra per: gyorsa
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége szerint rendszerszintű beavatkozás kell a magyar vasúti infrastruktúrába, hogy ne a hazai közutakat terhelje a – döntően az import által hajtott – megnövekedett nemzetközi áruforgalom.
A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő főigazgató-helyettese szerint az NKA-s támogatási igények benyújtásához minimális szakmai kritériumokat sem határoztak meg.
Vizsgálatot indított az Indamedia-Ringier felvásárlás ügyében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert megítélése szerint a törvény alapján nem bejelentésköteles tranzakcióval kapcsolatban felmerültek ellentmondások, amelyek versenyfelügyeleti eljárás keretében tisztázhatók megnyugtatóan – közölte a versenyhatóság.
Május 9-én, szombaton a 125 éves Fészek Művészklub tiszteletére bemutatják Török Ferenc legújabb kísérleti dokumentumfilmjét, a Fészek Klubot. Méghozzá ott, ahol a történet maga is életre kel: a legendás klub falai között.
Volt, ahol nem bonyolították túl, és egyszerűen négyszer 25 milliót, vagy ötször 20 milliót osztottak szét – a K-Monitor szerint tudatosan felépített kampányfinanszírozási rendszerről lehet szó.
Főszerkesztőt vált az Index. Május közepén távozik posztjáról az eddigi főszerkesztő, Fekete-Szalóky Zoltán, aki az elmúlt hat évben vezényelte a kiadvány működését. Az új vezető házon belülről érkezik, május 15-től az eddigi főszerkesztő-helyettes Gedei Norbert veszi át a főszerkesztői posztot – jelentette be a társaság a lapnál ma megtartott dolg