2026. május 5. kedd

máj. 5
14:21
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított az Indamedia–Ringier felvásárlás ügyében (Demokrata)
Versenyhivatali vizsgálat a Blikk eladása miatt.
máj. 5
14:21
A Geely szűk egy éven belül elhozza gyermekkorunk sci-fi filmjeinek világát: Pekingben debütált az Eva Cab robotaxi (Autószektor)
Az plug-in hibrid STARRAY EM-i és a tisztán elektromos E5 családi SUV-ok révén a magyarországi újautópiacra is valósággal berobbanó környezettudatos autógyártó sok egyéb mellett ebből is ízelítőt adott a köznyelvben Pekingi Autószalonként ismert Auto China 2026 kiállításon, bepillantást engedve teljes technológiai ökoszisztémájába, leleplezve annak
máj. 5
14:21
Az Interpol hajtóvadászatot folytat a letartóztatott F1-es pilóta 6,9 milliárd forintot érő autója után (Racing)
Az F1-ben több mint 100 futamon induló expilótától több nagyértékű autót elloptak korábban, és kétségtelenül ez az egyik legkülönlegesebb.
máj. 5
14:27
Júliustól jön a feketeleves a bankok ügyfeleinek (Menedzsment Fórum)
Két hónap múlva lejár a kamatstop és a bankszámlákra, lakásbiztosításokra bevezetett díjstop is. Emelkedhetnek a törlesztőrészletek és a banki díjak is.
máj. 5
14:27
Hazaárulásért elítéltek két orosz fizikust Novoszibirszkben (Infostart)
Hazaárulás címén 12 és fél évi fegyházra ítélte Valerij Zvegincev és Vlagyiszlav Galkin fizikusokat, a hiperszonikus repülés kutatóit a novoszibirszki bíróság – közölte a Kommerszant orosz hírportál.
máj. 5
14:27
Látványos égi jelenségek jönnek: a Hold mutatja az utat a szabad szemmel is látható bolygókhoz (SzMo)
Májusban a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz is látható lesz az égbolton, több látványos együttállással. A legszebbnek a május 18-i alkonyat ígérkezik, amikor a vékony holdsarló a ragyogó Vénusz mellett tündököl majd.
máj. 5
14:27
Megszólalt Radnai Márk, miután egy külföldi ügynökség letiltotta a darabját a Thália Színházban (SzMo)
A Thália Színház leveszi műsoráról A nagy kézrablást, mert a jogkezelő kifogásolta a feketére maszkírozott színészt. A darab rendezője, Radnai Márk állítja, hogy nem volt sértő szándék a színpadi megoldás mögött.
máj. 5
14:27
Orbán Viktor földrengésszerű vereséget ismert be, drámai hangvételű üzenetet küldött (Promotions)
Nem volt túl optimista a volt miniszterelnök.
máj. 5
14:27
Ezért imádják a kertészek a nyúltrágyát (Agrofórum)
Azokban a kertekben, ahol nyulak a házikedvencek, a kerti talaj egészségéhez a család növényevő, négylábú tagjai is hozzá tudnak járulni.
máj. 5
14:27
A G7 segített Balásy Gyulának és kiszámolta, hogy 92 milliárd forint osztalékot vett fel a cégeitől (Kontroll.hu)
A Kontrollnak adott interjújában a kék kormányzati plakátokról ismert Balásy Gyula nem tudta megmondani, hogy mennyi pénzt fialtak a vállalkozásai. A G7 gazdasági portál 2017-től összesítette a számokat és így jött ki a több mint 90 milliárd forintnyi kivett osztalék.
máj. 5
14:33
Az online tanulás és az upskilling forradalma: Így alakul át a munkavállalói képzés (HR Portál)
A technológiai fejlődés és a szoftverfrissítések gyorsasága miatt a hagyományos képzési formák már nem elegendőek. Az online tanulás és a digitális továbbképzés vált a versenyképesség megőrzésének kulcsává a modern munkaerőpiacon.
máj. 5
14:33
Nemzetközi díjat nyert az Operaház felújítása (Magyar Hírlap)
A koncepció kidolgozása a Covid–19 időszakában zajlott.
máj. 5
14:33
Balásy cégei közel harmincszor nagyobb eséllyel nyertek közbeszerzéseket, mint a politikai kapcsolatok nélkül munkálkodó cégek (Telex)
A Korrupciókutató Intézet szerint a NER kedvenc médiacégei az elnyert szerződések 88,6 százalékánál egyedül indultak a tenderen.
máj. 5
14:39
Hihetetlen tolongás az állampapírpiacon (Infostart)
Véget ért a magyarok óvatossága az iráni háború kitörése után.
máj. 5
14:39
Matematika érettségi 2026: itt vannak a nem hivatalos megoldások (Pénzcentrum)
Véget ért az idei matematika írásbeli érettségi, és már a nem hivatalos megoldások is erléhetőek. Bár a hivatalos javítási útmutató csak szerdán jelenik meg az Oktatási Hivatal honlapján, a diákok már most ellenőrizhetik eredményeiket. A feladatsor a szakértő szerint nem tért el jelentősen a korábbi évek szintjétől,  többek között exponenciális és
máj. 5
14:39
Az Erste Bank vezetője szerint tudják, mely törvények, mely akciók mögött milyen érdekek álltak hosszú éveken át (444.hu)
Jelasity Radován szerint "itt az idő, hogy újra szakmázzunk, ne politizáljunk, lehet újra nem egyetérteni és ennek a nem egyetértésnek nem lesz retorziója".
máj. 5
14:39
Szexuális bűnözőnek nevezte az AI, 1,5 millió dollárra perli a Google-t egy zenész (SzMo)
Polgári pert indított a Google ellen Ashley MacIsaac háromszoros Juno-díjas kanadai hegedűs, miután az AI Overview hamis információkat közölt róla. A zenész összesen 1,5 millió dollár kártérítést követel a techóriástól.
máj. 5
14:39
"A remény csillaga mindig ott ragyog az égen, csak olykor elhalványul…" (Demokrata)
A népművészet nem vitrinbe zárt múlt, hanem élő, formálható örökség – vallja Józsa Judit kerámiaszobrász.
máj. 5
14:39
Beruházni kellene, de nem mindegy, hogyan (Agrárágazat)
Az agrárszektorban a beruházás ma nem lehetőség, hanem versenyképességi kérdés – erről is szólt az Otp sajtóreggelije.
máj. 5
14:39
Karácsony reakciója Balásyra: A gyűlöletpolitika végrehajtóinak és megrendelőinek nincs bocsánat (Telex)
Budapest főpolgármestere azt írta, radikálisan csökkentené az óriásplakátok számát, hogy ne lehessen gyűlöletpropagandával szennyezni a lelkeket.
máj. 5
14:45
Megszólalt a halálhajó egyik utasa: megrázó videóban üzent a világnak (Blikk)
Három halálos áldozatot követelt egy feltételezett hantavírusjárvány az Atlanti-óceánon közlekedő MV Hondius nevű óceánjárón. A jelenleg a Zöld-foki-szigeteknél horgonyzó hajó fedélzetén jelenleg is több mint száz utas várja a sorsát, köztük egy amerikai utazási blogger is, aki most közösségi oldalán szólalt meg az esetről. Jake Rosmarin szívszorít
máj. 5
14:45
Lebontják a Szőlő utcai javítóintézetet: kiderült, mi épül a helyén (Blikk)
Teljesen eltűnhet a térképről a Szőlő utcai javítóintézet, miután új tulajdonosa a teljes bontás mellett döntött. A helyén egy modern lakóparkot alakítanának ki, amely a tervek szerint új arculatot adhat a környéknek.
máj. 5
14:45
Levélben tájékoztat a NAV a fejlesztési adókedvezményhez kapcsolódó változásokról (Adózóna)
Idén módosul a fejlesztési adókedvezményhez kapcsolódó adatszolgáltatás rendje, ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levélben hívja fel az érintett vállalkozók figyelmét a változásra – közölte az adóhatóság.
máj. 5
14:45
Megkongatta a vészharangot az IMF – szintet lépett a globális gazdasági pánik (ATV)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője arra figyelmeztetett hétfőn, hogy az infláció már emelkedik és a globális gazdaság "sokkal rosszabb kimenetellel" nézhet szembe, ha a közel-keleti háború 2027-ig elhúzódik, és az olajár hordónként 125 dollár körüli szintre nő.
máj. 5
14:45
Zeneszámok miatt bírságolt a Médiatanács (MMonline)
A Base FM-en rossz időpontban, téves korhatári besorolással közzétett zeneszámok miatt marasztalta el a médiaszolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bírságot szabott ki az ATV-vel szemben is, egy, a termékmegjelenítés szabályait figyelmen kívül hagyó televíziós műsorszám miatt.Téves korhatári kategóriába
máj. 5
14:45
Akik visszaköltöztek Csernobilba (Magyar Hírlap)
Hiába a sugárzás.
máj. 5
14:45
EVA Cab: robotaxival erősít a Geely (Villanyautósok)
Nemcsak a Google-t szolgálják ki autóval, hanem a saját robotaxis cégüket is.
máj. 5
14:45
5 dolog, amire többet költök, hogy hosszú távon kevesebbet költsek (Bien)
Amióta tudatosabban figyelem a pénzügyeimet, rájöttem, hogy nem mindig az a spórolás, ha mindenből a legolcsóbbat választom. Néha érdemes többet költeni bizonyos dolgokra, hogy hosszú távon több pénzem maradjon.
máj. 5
14:45
„Katasztrófa” amit Jerome Powell művelt, Donald Trump ismét beleszállt a leköszönő Fed elnökbe (KriptoMagazin)
Donald Trump amerikai elnök 2026. május 5-én a Truth Social felületen ismét bírálta Jerome Powell jegybankelnököt, „katasztrófának” nevezve őt a magas kamatlábak miatt. A bejegyzés néhány nappal a jegybank következő kamatdöntő ülése előtt jelent meg. Az elnök egy képet is megosztott, amelyen Powell egy szemetesbe zuhan, a felirat pedig azt állítja,
máj. 5
14:45
Belgrádba érkezik a régió műanyagipari találkozója (Integrator FM)
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Central European Plastics Meetinget, amely az elmúlt években a régió egyik meghatározó műanyagipari találkozójává vált. Idén új helyszínre költözik az esemény, a szerb piac felé nyitva a közép-európai vállalatok számára. A Central European Plastics Meeting idén június 2-4. között Szerbiában várja a szakma képvis
máj. 5
14:47
Emlékművet állítanak az újvidéki tragédia áldozatai számára (Magyar Hírlap)
A kiírt pályázatot Goran Cpajak szobrász és Zoran Tucic építész nyerte meg.
máj. 5
14:51
Nagy lépés lenne a cukorbetegség ellen: országos szemfenéki szűrőakciót kezdeményeznek (Infostart)
Országos szemfenék-szűrési hálózat létrehozását kezdeményezi az új kormánynál több orvosszakmai szervezet – jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója. Nagy Zoltán Zsolt hozzátette: a szemfenék-vizsgálatnak egyebek mellett a cukorbetegség korai felismerésében is hatalmas szerepe van.
máj. 5
14:51
Egy év után sincs felelős a parajdi sóbánya katasztrófájáért (Gondola)
Egy évvel a parajdi sóbányát sújtó katasztrófa után sem nevezték meg a felelősöket, miközben a helyreállítás is csak részben valósult meg - derül ki a Recorder oknyomozó riportjából.
máj. 5
14:51
Ezentúl már a megjelenés előtt megvizsgálják az AI-modelleket (Portfolio)
A Microsoft, a Google és Elon Musk vállalata, az xAI megállapodott az amerikai kormánnyal. Ennek értelmében az új mesterségesintelligencia-modelljeiket még a nyilvános megjelenés előtt hozzáférhetővé teszik nemzetbiztonsági vizsgálatok céljából.
máj. 5
14:51
Falusi focicsapatok és viharjelző a matekérettségin, megjöttek a megoldások (SzMo)
A középszintű matekérettségi második részének szöveges feladatai között a falusi focicsapatok számának csökkenésével és egy viharjelzővel is számolni kellett. A nem hivatalos megoldásokat már közzétette az Eduline.
máj. 5
14:51
Rengeteget tanulhatunk a legtermékenyebb írók napi rutinjából (Hamu és Gyémánt)
Az írás sokak fejében romantikus, ihletettség által vezérelt tevékenységként él, ezzel azt a benyomást keltve, mintha minden a megfelelő pillanaton és hangulaton múlna. A legtermékenyebb szerzők napi rutinja azonban egészen mást mutat: következetességet, fegyelmet és olyan szokásokat, amelyek hosszú távon szinte "automatizálják" az alkotást.
máj. 5
14:57
Allergia: kerti és szobanövények is okozhatják (WebBeteg)
Allergiát kerti és szobanövényeink is kiválthatnak. Így ha Ön pollenallergiában szenved, a környezetében tartott növények tudatos megválogatásával és odafigyeléssel sokat tehet azért, hogy az allergénmennyiség csökkentésével allergiás tünetei is enyhüljenek.
máj. 5
15:03
Kiégés helyett: új trend jön a munkahelyeken (Piac és Profit)
A sabbatical – vagy alkotói szabadság – Magyarországon még mindig inkább kivételnek számít, sokan egyfajta „luxusként” tekintenek rá, pedig a szakértők szerint egyre inkább a jövő munkahelyi működésének része lehet. Az akár 12 hónapig terjedő, fizetett vagy fizetés nélküli munkaszünet célja a feltöltődés, a kiégés megelőzése, az új készségek elsajá
máj. 5
15:03
Matektanár az érettségiről: a szövegértés lehetett a legnagyobb kihívás (Infostart)
A keddi matekérettségin nem is annyira a matematikai tudás lehetett a legnagyobb kihívás a diákoknak – mondta Koren Balázs, az InfoRádió által megkérdezett matematikatanár. Beszélt arról az újdonságról is, ami 2024 óta része az érettséginek, és most is az volt.
máj. 5
15:03
Orbán Viktor üzent a DPK-soknak: A Fidesz meggyengült, a megújulás máshonnan jön (SzMo)
Orbán Viktor a DPK tagjainak írt üezentben értékelte a választási vereséget. Azt írta, a Fidesz ellenzékből már nem képes a teljes jobboldal megújítására, a változásnak alulról kell jönnie.
máj. 5
15:03
Miért érdemes sörrel öntözni a növényeinket? (Magyar Hírlap)
Szokatlan műtrágya.
máj. 5
15:03
Földbe állhat a magyar gazdaság több szektora is, ha a Tisza tényleg betiltja a vendégmunkások alkalmazását (Helló Magyar)
Tényleg betiltja a vendégmunkások alkalmazását az új kormány vagy valami egészen más áll a kemény nyilatkozatok hátterében?
máj. 5
15:09
Hatalmas tűz ütött ki Debrecenben: hetven tűzoltó küzd a lángokkal – videó a helyszínről (Blikk)
Óriási tűz ütött ki Debrecenben a Külső Kassai úton található MÉH telepen, ahol egy erőgép és nagy mennyiségű papírhulladék kapott lángra. A tűz gyorsan átterjedt több épületre, amelyek teljes terjedelmükben égnek. A helyszínen körülbelül hetven tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén, a Hajdú-Bihar vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat ir
máj. 5
15:09
Mielőtt mindenki felmond: mutatók, amelyek előre jelzik a bajt (HR Portál)
A HR-ben a „puha” (soft) mutatók azok, amelyek nem közvetlenül forintban vagy napokban mérhetők, hanem a munkavállalók érzéseire, attitűdjeire és elkötelezettségére fókuszálnak. Ezek nehezebben megfoghatók, de gyakran ezek jelzik előre a későbbi fluktuációt vagy teljesítményromlást.
máj. 5
15:09
Karácsony: Itt a lehetőség végre, hogy megtisztítsuk a városainkat egyszer és mindenkorra a vizuális környezetszennyezéstől (444.hu)
"Megbocsátást vár netán? Szerintem az biztosan nem jár neki. Sem neki, a végrehajtónak, de a megrendelőknek sem, ezt se feledjük" – írta a főpolgármester Balásy Gyuláról.
máj. 5
15:09
Indul a szabadtéri szezon a Magyar Zene Házában (Demokrata)
Május 9-én visszatér a Zene Háza Város a Házban sorozata: a fókuszban ezúttal Sopron lesz.
máj. 5
15:09
Törökbálinton folytatódott a PénzÁram programsorozat (Üzletem)
Törökbálinton a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara épületében rendezték meg a PénzÁram – Energiaügyek érthetően szakmai eseménysorozat újabb állomását 2026. április 28-án. A Vosz Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete, valamint a Vosz Energetikai Szekció közös programja ezúttal is arra kereste a választ, hogyan kaphatnak a
máj. 5
15:09
Megidéztük az olasz életérzést – Kökény Attila új klippel hozza el a nyarat (rtl.hu)
Kökény Attila és Rakonczai Viktor ezúttal egy friss, modern hangzású dallal jelentkeztek, amelyben Marics Peti is közreműködik. A Tutto é Bello egy érzelmes, mégis lendületes popdal, amely az olasz életérzést idézi meg, a klip pedig egy időn átívelő szerelmi történetet mesél el. A dal egyszerre nosztalgikus és aktuális, így könnyen lehet a nyár egy
máj. 5
15:09
Kiszáradhat a magyarok kedvenc tava (AC News)
A Velencei-tó vízszintje vészesen alacsony, szakértők szerint jelentős eső nélkül őszre kiszáradhat.
máj. 5
15:11
Dráma egy debreceni villamoson: járművezetők és mentősök közösen küzdöttek egy utas életéért (Blikk)
Minden előzetes jel nélkül összeesett és elvesztette eszméletét egy 50 év körüli férfi egy villamoson, Debrecenben. A riadt utasok azonnal jelezték a történteket a járművezetőnek, aki gyorsan felismerte a súlyos helyzetet: a férfi ekkor már nem lélegzett. Megindult a küzdelem a rosszul lett utas életéért, a járművezetők és a mentősök közösen akadál

Keresés