Venezuela kormánya ismét megerősítette, hogy országszerte továbbra is tiltott a kriptobányászat. A döntés hátterében az áll, hogy az ország villamosenergia-rendszere egyre nagyobb terhelés alatt működik, miközben az áramfogyasztás kilencéves rekordot döntött. Rekordterhelés alatt az elektromos hálózat A hivatalos közlés szerint május 7-én a venezue
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint António Costa, az Európai Tanács elnöke gratulált szombaton Magyar Péternek miniszterelnökké választása alkalmából.
Nem csak az észszerű, spórolós hajtásláncokkal igyekezett kitűnni a tömegből a Geely a Pekingi Autószalonon, hanem extrémebbnél extrémebb tanulmányaival. Közülük az egyik a Lynk & Co emblémáját viselő GT Concept.
Az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy együttműködjön Magyarország új kormányával a globális biztonság, a nemzeti szuverenitás, a civilizációs értékek és a kölcsönös jólét előmozdítása érdekében - közölte a budapesti nagykövetség ideiglenes ügyvivője szombaton a külképviselet Facebook-oldalán.
A Francia Nagydíjon is úgy motorozott, hogy tudta, bármelyik pillanatban eleshet, és bár eltörte a lábát, nyugodt, mert így össze lehet vonni két műtétet.
A múlt nemcsak édes, hanem mérgező is lehet. Feri és Vencel testvérek, gondoskodnak egymásról, együtt viszik apjuk gazdaságát, ám utóbbi egy nap elvesztette az eszét és már csak állat módjára tud viselkedni. Feri vendégségbe hívja Vencel egykori szerelmét, hogy bebizonyítsa, neki is lehet esélye a lánynál. Kovács Dominik és Kovács Viktor Vendégségb
Tizenhat év a bűnügyi helyszíneken, több ezer haláleset és a nyers valóság, ami messze áll a hollywoodi sorozatoktól. Törteli Eszter egykori helyszínelő megrázó könyvben tárja fel hivatása legsötétebb titkait és azt, hogyan maradhatott ember a borzalmak között.
Az RB Leipzig hazai pályán a 2-1-re legyőzte a St. Paulit a német labdarúgó-bajnokság 33., utolsó előtti fordulójának szombati játéknapján, a második gólt Willi Orbán szerezte, győzelmükkel pedig a lipcseiek biztosan a harmadik helyen végeznek az idény végén.
Az előttünk álló nyár a divatvilág számára korántsem a visszafogottságról szól, különösen, ha a cipő áll a reflektorfényben. A napsütötte napok könnyed sziluettjei idén mindenek, csak nem konvencionálisak. A trendek közül pedig a lábbelik kategóriája az, amely leginkább rácáfol az elvárásokra. A 2026-os nyár kulcsfontosságú cipőtrendjei most lendül
Ritka és különösen örömteli pillanatnak lehetnek tanúi azok, akik évek óta követik a dömösi gólyapár történetét: Szofi és Macus mind a hat tojásából kikelt egy-egy fióka. A történet már önmagában is különleges, hiszen a hím gólya röpképtelen, párja mégis minden tavasszal visszatér hozzá afrikai teleléséből.
Bemutatjuk azokat a jeleket, amelyek arra utalhatnak, hogy gyermekként túl sok felelősséget vállaltál magadra, és ezek most is formálják a felnőtt lényedet.
Az Egyesült Államok egyik legismertebb fogása a hot dog, az első magyar hot dog története körül azonban számos legenda kering. Míg sokan a Boráros térhez kötik megjelenését, a valóságban azonban két magyar város is megelőzte Budapestet.
Az Aggteleki Nemzeti Park déli részén észlelték a kifejlett egyedet. A szakemberek részletes útmutatást adtak arra az esetre, ha valaki találkozna a ragadozóval.
Szembenézés és igazságtétel után egy új korszakot nyitna Magyar Péter. Első miniszterelnöki beszédében lemondásra szólította fel Sulyok Tamást, és bocsánatot kért az elmúlt évtizedek áldozataitól.
Az idei első negyedév magyar külkereskedelmi adatai rávilágítanak arra az ellentmondásra, amivel számos nemzetközi piacon működő vállalat pénzügyi tervezéskor nap mint nap szembesül.
Megalakult az új országgyülés. A házelnök Forsthoffer Ágnes lett, akinek első döntése az volt, hogy elrendelte, helyezzék vissza az uniós zászlót a Parlament épületére. Beszédében azt mondta: az új országgyűlésben szeretetre és megbocsájtásra van szükség. A képviselők is letették az esküt. Ezután az államfő arról beszélt, bár a politikusok 4 évre k
Tizenöt magyar versenyző áll rajthoz a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen, amely jövő vasárnap Veszprémben, a völgyhíd és a vár látványos környezetében zárul – közölte Eisenkrammer Károly főszervező a verseny veszprémi sajtótájékoztatóján.
A Roszatom vezérigazgatója bízik abban, hogy felgyorsítják a Paks-2 atomerőmű építését. Alekszej Lihacsov újságíróknak nyilatkozva beszélt erről szombaton Moszkvában.
Egy apró kézmozdulat vagy bólintás többet elárulhat a személyiségünkről, mint elsőre gondolnánk. Pszichológusok szerint az, ahogyan reagálunk egy hétköznapi közlekedési helyzetben, sokat elmondhat az empátiáról, a neveltetésről és az emberi kapcsolatainkról is.
Idén különösen pezsgő energiák érkeznek, amelyek arra ösztönöznek, hogy újult erővel vessük bele magunkat a társasági életbe. Ez az évszak mindenki számára tartogat valamilyen sorsfordító pillanatot!
Voltak, akik már reggel óta a Kossuth téren, kivetítőkön nézték, mi történik a Parlamentben. Akadt, aki Németországból, vagy épp Belgiumból utazott Budapestre, hogy lássa a történelmi pillanatot. Közben a rakparton a főváros tartott ünnepséget, ahol Karácsony Gergely az elmúlt 16 évet végigküzdő civileknek mondott köszönetet.