Úgy tűnik, egyelőre lekerül a napirendről az a svájci kezdeményezés, amely arra kötelezte volna a Svájci Nemzeti Bankot (SNB), hogy arany- és devizatartalékai mellett bitcoint is tartson.
Hargitai Bea annyira leblokkolt a történelem érettségi közben, hogy kirohant a teremből, a vizsgabiztos szaladt utána és hozta vissza. Amikor elérkezett Hargitai Bea számára a történelem érettségi, inkább kirohant a teremből, mert a kihúzott tételéről lövése sem volt. Az egyik vizsgabiztos szaladt utána és vitte vissza, így új tételt húzhatott és v
Az idei első negyedévben 2,3 milliárd forint ellopását akadályozta meg az Erste, amely tízből nyolc esetben ki tudta szűrni az ügyfelei ellen irányuló pénzügyi támadásokat, csalárd tranzakciókat. A bank jelenleg egy mesterségesintelligencia-alapú, öntanuló csalásmegelőző rendszeren dolgozik, miközben digitális platformja, George már most is több fu
A legfiatalabb munkavállalói generáció tudatosabb a munkahelyi jóllét kereteit illetően: ők reagálnak legerősebben a túlzott munkaterhelésre, emellett a megbecsültség hiánya és a kiszámíthatatlan munkahelyi működés is gyakran okoz problémát nekik. Munkahelyet pedig csak egy nagyobb fizetésemelésért váltanának. Az Y generáció szintén érintett a túlt
Az ittas turisták miatt idén nyáron szigorúbb ellenőrzésekre készülnek a Baleár-szigeteken. A spanyol hatóságok az alkoholfogyasztásra vonatkozó szabályokat már egy 2024-es rendeletben rögzítették, sok látogató azonban továbbra sincs tisztában az előírásokkal.
Mészáros Árpád Zsolt már csak ügyvédeken keresztül beszél fiával, akiről úgy véli, csak egy pénzhajhász ember. Mészáros Árpád Zsolt és fia között nem rendeződik a viszony. A színész elárulta a Borsnak, hogy elsőszülött gyermekével már csak ügyvédeken keresztül beszél. Az édesapa állítása szerint fia viselkedése az elmúlt hónapokban igencsak megvált
Az Instagram leállította a végpontok közötti titkosítást a privát üzeneteknél, ami lehetővé teszi a platform számára a DM-ek tartalmához való hozzáférést.
Az autózás történetében évtizedekig a hidraulika jelentette az egyetlen biztos pontot a lassításnál és megállásnál, viszont a digitalizáció most ezt a területet is elérte. A Brembo bejelentette, hogy megkezdte a
Miközben a turisták tömegei az Amalfi-part és Cinque Terre felé veszik az irányt, az olaszok inkább csendesebb, kevésbé ismert tengerparti és szigeti úti célokat választanak. Ezeken a helyeken nem a zsúfolt sétányok, hanem az autentikus hangulat, a lassú élet és a valódi mediterrán életérzés dominál. Összegyűjtöttünk 10 olyan olasz nyári úti célt,
Buckminster Fuller 1965-ös animációja több ezer év emberi népességnövekedését sűríti néhány percbe. A néma adatvizualizáció nem pusztán azt mutatja meg, hogyan terjedt szét az emberiség a Földön, hanem azt is, miként gondolkodott Fuller a bolygóról mint közös, véges erőforrásokból működő rendszerről. A tervező és rendszerelméleti gondolkodó munkája
Kína élelmiszerből és műtrágyából is jóval nagyobb készleteket halmozott fel, mint amennyi indokolt lenne – fejtette ki David Malpass, a Világbank korábbi elnöke a BBC-nek. A szakember szerint a pekingi vezetésnek sürgősen fel kellene hagynia ezzel a magatartással, mivel így enyhíthetné az iráni háború miatt kialakult nemzetközi ellátási feszültség
A 2026-os verseny témája a „Rögös túró és tejföl” lett. Huszadik alkalommal rendezi meg idén a Magyar Cukrász Ipartestület a Magyarország Tortája versenyt, amelynek idei döntős mezőnye már összeállt. A
A május beköszöntével sokan érezzük úgy, hogy az utolsó pillanatban vagyunk a strandszezon előtt. Ilyenkor hajlamosak vagyunk drasztikus módszerekhez nyúlni, remélve a gyors sikert. Azonban a kapkodás gyakran vezet kudarchoz, jojó-effektushoz vagy állandó éhségérzethez.
Az elektromos autók térnyerésével egyre több autósban merül fel a kérdés: vajon az EV-khez (Electric Vehicle) különleges abroncs szükséges? Az elektromos modellek nehezebbek, azonnali nyomatékot adnak le, és teljesen más vezetési élményt kínálnak, mint a belső égésű motoros autók. De valóban speciális abroncsot igényelnek? Összefoglaltuk a legfonto
Csütörtökön elsősorban a nyugati tájakon lesz felhősebb az ég, és ezeken a területeken a késő délutáni órákban már lehet számítani záporokra, zivatarokra. A következő napokban viharos szél, heves zivatar és jégeső várható, kiadós mennyiségű csapadék is eshet.
Az Airbnb vezérigazgatója szerint az AI korszakában eltűnhetnek a klasszikus „people manager” szerepek: a jövő vezetője már nem pusztán embereket irányít, hanem aktívan részt vesz a munkában is. Egyre több techcég laposabb szervezeteket épít, és felszámolja a tisztán vezetői pozíciókat – ami a középvezetők jövőjét is kérdésessé teszi.
Hatalmas hiánnyal küzd az idei költségvetés a választási év közepén. Bár a régióban nem szükségszerű, Magyarországon rendszeresen ugyanaz a minta rajzolódik ki a választási években.
A Tisza-kormány gazdaságpolitikáját meghatározó miniszterek az összeszerelőüzem-modell leváltásáról, magasabb hozzáadott értékről beszélnek. De mit jelent ez pontosan, és hogyan lehetne elérni?
Egyes becslések szerint 1917 és 1925 között világszerte egymillió embert érintett, a betegek fele bele is halt a különös letargiával és egyéb neurológiai problémákkal járó betegségbe.
Tovább formálódik a magyar kriptopiac új szabályozási rendszere: az SZTFH friss nyilvántartása szerint immár két vállalat is jogosult kriptoeszköz-átváltást validáló szolgáltatás nyújtására Magyarországon. A május 10-én közzétett adatok alapján a Mikroháló Kft. is aktív státuszt kapott a hatósági listában, így a korábban engedélyezett Caduceus Zrt.
A Bajai Járási Ügyészség gyermekpornográfia és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető egy gyermeket, egy lányt az őt ábrázoló pornográf felvételek közzétételével zsarolta, és azt is akadályozni próbálta, hogy a rendőrséghez forduljon.
A kínai gyártmányú eszközöket viszonteladók is értékesítik különböző online felületeken, és egy szoftvermérnök vette részre, mennyire könnyen feltörhetők.
A betegek 90 százaléka nem is tud róla, hogy baj van a veséjével. Az Egyesült Államok becslések szerint minden 7 ember krónikus vesebetegségben szenved. Azért nem ismertek egészen pontos adatok,
A horvát kormány 10–20 százalékos árcsökkentésre szólította fel a turisztikai szektort a nyári szezon előtt, a vendéglátósok és szállásadók egyre hangosabban tiltakoznak az elképzelés ellen. A vállalkozók szerint könnyű politikai jelszavakat gyártani az „észszerű árakról”, de a folyamatosan emelkedő költségek mellett sokan már így is a túlélésért k
A tavasz végi, nyár eleji fokozott öngyilkossági veszélyre reagálva indult májustól új telefonos lelki elsősegély szolgáltatás, a Lélektér vonal, mely országosan hívható a 06 80 496 694 ingyenes telefonszámon hétfőtől péntekig 17-21 óra között. A lelkisegély szolgálat korosztályi megkötés nélkül bárki számára elérhető, aki problémájáról beszélne va