A világ legnagyobb magántulajdonban lévő ipari gázszakértője, a Messer közzétette 2025-ös fenntarthatósági jelentését, amely megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a felelős működés, a biztonság és a munkavállalók iránt. A vállalat az elmúlt évben az energiahatékonyság növelésére, a működési teljesítmény javítására és a szervezeti ellenállóképess
A legfiatalabb munkavállalói generáció tudatosabb a munkahelyi jóllét kereteit illetően: ők reagálnak legerősebben a túlzott munkaterhelésre, emellett a megbecsültség hiánya és a kiszámíthatatlan munkahelyi működés is gyakran okoz problémát nekik. Munkahelyet pedig csak egy nagyobb fizetésemelésért váltanának. Az Y generáció szintén érintett a túlt
A május egyik legfontosabb pénzügyi témája az adózás és adóbevallás, mely magánszemélyeket és cégeket egyaránt érint. A legtöbben évente egyszer vagy kétszer foglalkoznak az adóügyeikkel és akkor sem fordítanak sok időt, figyelmet erre. Miközben jelentős összegek megtakarítására is lehetőség van, ha az ember körültekintően adózik, illetve a bírságo
Újabb két helyszínen mutatták ki a rákkeltő anyagot, Szombathelyen már megkezdődtek a mentesítő munkálatok, Gajdos László személyesen méri fel az azbeszt-vészhelyzetet.
Az első kormányülésen Ópusztaszeren 17 rendelet előkészítéséről tárgyaltak – derült ki az új kabinet első tájékoztatóján. Magyar Péter miniszterelnök mellett vízügyi szakember is jelen volt, aki a kínzó aszályhelyzetről beszélt. Azonnali beavatkozásként 2 milliárd forint, felülről nyitott keretet biztosít és vis major állapotot hirdet a kormány.
Egy élőben közvetített töltési teszten a BYD új Blade akkumulátora közel 170 Fahrenheit-fokig melegedett, ami új vitát indított az ultragyors töltés akkumulátorra gyakorolt hatásáról.
A Republic Group párbeszédre invitálja a MAKSZ, MPRSZ és ÖRT szervezeteket. A közel 30 éves, független ügynökség június 10-én tartja a Tiszta Verseny Fórum elnevezésű szakmai egyeztetést.Az elmúlt hónapok eseményei egyértelművé tették, hogy a szektor jövője érdekében aktív fellépésre van szükség. 16 év után először van lehetőség arra, hogy a szakma
Az elektromos járművek terjedése nemcsak mobilitási fordulat, hanem hatalmas és globális hulladékkezelési kihívás is. Ahogy a legtöbb fejlett gazdaságból, így az Egyesült Királyságból is külföldre szállítják finomításra az elhasznált lítiumion-akkumulátorok
Stílusos nyári sportórává varázsolták a Citizen Tysuyosát. 2022-es bemutatása óta több változata jelent már meg a Citizen integrált szíjas sportórájának. Láttuk kisebb, 37 milliméteres tokban, több színben és megemelt járástartalékkal
„Anya, én nem érzem magam teljesen embernek.” Egyre több szülő és pedagógus találkozik olyan gyerekekkel, akik állatfület viselnek az iskolában, farkat csatolnak a nadrágjukra, saját állatkaraktert rajzolnak maguknak, vagy éppen videókat néznek arról, hogyan kell „helyesen” négykézláb futni. Elsőre sok felnőtt megijed, mások kinevetik, van, aki eg
Mik azok az ultrafeldolgozott élelmiszerek és hogyan befolyásolják az egészségünket? Végül a legfontosabb: kikre kell különösen vigyáznunk? Színes üvegekbe töltött szénsavas italok, állatfigura alakú chipsek és rajzfilmfigurákkal díszített, cukrozott joghurtok
Egyetlen óvatlan mozdulat a konyhában, és a kedvenc vizespoharunk vagy egy drága borosüveg máris ezer darabra törve hever a padlón. Bár mindennapos háztartási balesetről van szó, a láthatatlanul messzire repülő üvegszilánkok komoly veszélyforrást jelentenek a család minden tagja számára, hiszen a puszta szemmel láthatatlan darabkák mély vágásokat o
A mulcsozás ma már szinte alap a kertészkedésben. Fakéreg, szalma, fűnyesedék, lomb – ezekkel sokan találkoztak már. De van egy jóval különösebb anyag, ami egyre gyakrabban bukkan fel ökologikus kertekben és regeneratív szemléletű gazdaságokban: a gyapjúmulcs.
Akik egészségesebben szeretnének enni, vagy odafigyelnének a koleszterinszintjükre, gyakran kerülik a szénhidrátban gazdag ételeket. Pedig néhány alapélelmiszer megfelelő mennyiségben értékes rostokkal és hasznos tápanyagokkal támogathatja az étrendünket.
A hagyományos hírmédia számára komoly figyelmeztetést fogalmazott meg Deborah Turness, a BBC News korábbi vezérigazgatója, aki szerint a médiapiacot ma nem egyszerű platformváltás, hanem mélyebb szerkezeti átalakulás formálja át. A közönség ugyanis nem csupán a televíziót cseréli le YouTube-ra vagy TikTokra, hanem a klasszikus intézményi hírfogyasz
Az elmúlt hetek diadalmenete után kissé szokatlan volt szerda délelőtt, hogy a Magyar Nemzeti Bank döntése után gyengülésnek indult a forint. Drámáról persze nincs szó, továbbra is a 360-as szint alatt tartózkodik az euró árfolyama. Azonban megnőtt a valószínűsége annak, hogy a korábban vártnál hamarabb láthatunk egy újabb kamatcsökkentést a jegyba
A CSOK-kal támogatott ingatlan eladása jóval összetettebb folyamat, mint egy hagyományos lakásértékesítés. Különböző határidők, felmerülő visszafizetési kötelezettségek és szigorú feltételek vonatkoznak rá. Ezt kell tudnod, ha CSOK-os ingatlant adnál el!
Amikor az adó 1%-áról döntünk, könnyű úgy tekinteni rá, mint egy apró adminisztratív lépésre. A valóságban azonban ez a döntés olyan helyzetekben válik igazán jelentőssé, amelyekkel a legtöbben soha nem szeretnénk találkozni. Egy kórházi intenzív osztályon, ahol súlyosan beteg gyermekek ellátása zajlik, minden apró részlet számít.
Megkezdődött a 45. Országos Borverseny, Magyarország legnagyobb múltú és egyik legrangosabb szakmai bormustrája. A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által szervezett országos megmérettetésre idén 22 borvidék 233 pincészetéből érkeztek nevezések, a szakmai zsűri rekord mennyiségű, 995 bormintát értékel a többnapos verseny során. Az idei mezőnyben n
Ritka helyzetbe kerültek a magyar befektetők, miután a kormányváltás hatására négy éve nem látott erőt mutat a forint: eurót mostanában bőven 360-as árfolyam alatt, dollárt pedig időnként akár 300-as szint közelében lehet váltani. A kínálkozó vételi lehetőségek láttán sokakban felmerülhet a kérdés, hogy érdemes-e megragadni ezt a nem mindennapi alk
Sokan nem is sejtik, hogy egyetlen rosszul megválasztott virág is elég lehet ahhoz, hogy az ablak környéke valóságos "gyűjtőhellyé" váljon a különféle kártevők számára. Egy népszerű, látványos növény például éppen azzal okozhat kellemetlen meglepetést, amiért annyian szeretik.
Április 12-én történelmi választást tartottak Magyarországon: a Tisza Párt kétharmados győzelmével új korszak kezdődött a hazai politikában. Az elmúlt hetekben folyamatosan zajlott az átmenet előkészítése, május 9-én pedig hivatalosan is megalakult az új Országgyűlés, és beiktatták miniszterelnökké Magyar Pétert. Most sokan azt figyelik, hogyan zaj
A kísérlet végén a kísérleti csoport tagjainál jelentős javulást értek el. 2026 áprilisában a Washingtoni Egyetem és a Nemzeti Természetgyógyászati Orvostudományi Egyetem kutatói közzétették egy kisméretű, férfiakon végzett, metilációs étrenddel
Minden nyárnak megvan az a pillanata, amikor előkerül a tavalyi naptej a táska aljáról, a fürdőszobaszekrény mélyéről vagy valami titokzatos strandos zacskóból. A flakon még félig tele van, teljesen jó illata van, és őszintén: senki nem akar újabb vagyonokat költeni egy új tubusra. Csakhogy a bőrgyógyászok szerint nem biztos, hogy ez olyan jó ötlet
Nagy kiköltekezéssel zárta – ismét – kormányzati ciklusát a Fidesz. Ez sajnos már magyar politikai hagyománnyá vált. De mit kezd majd a Tisza Párt ezzel az örökséggel?
Míg korábban a fővárosi kerületek egyértelműen illeszkedtek a kertvárosi jobboldal – lakótelepi baloldal vagy a belvárosi liberális – külvárosi munkás sémákba, addig mára Budapest összességében már kevésbé írható le ideológiai kategóriákkal – erre jutott a Republikon elemzése. A fővárosban egy gyorsan változó politikai tér rajzolódik ki, ahol a pár
Az utóbbi években látványosan megerősödött a longevity, vagyis a hosszú, egészséges életre törekvő szemlélet. A biológiai életkor fogalma – amely a szervezet aktuális állapotát próbálja megragadni a születési életkor helyett – kilépett a tudományos közegből, és egyre inkább a hétköznapi gondolkodás részévé vált. Okosórák, laboreredmények és életmód
Hétvégi motorsportmenetrend: jön Verstappen nürburgringi kalandjának csúcsa, a MotoGP Barcelonába, a Superbike-világbajnokság Mostba látogat, az Indy 500 jövő heti futamának rajtsorrendje is most dől el.
Miközben a repülőjegyárak egyre nehezebben kiszámíthatók, különösen felértékelődnek azok az úti célok, ahol a helyi költségek kedvezőbbek maradnak. Egy friss kutatás szerint 2026-ban egy biztonságosnak tartott balkáni ország lehet Európa egyik legjobb ár-érték arányú választása.
Az élelmiszeriparban ma már nemcsak az alapanyagárak és a munkaerőhiány jelentenek kihívást, hanem az is, hogy ki milyen gyorsan tud alkalmazkodni a digitalizáció és az automatizáció térnyeréséhez. A modern technológiák egyre nagyobb szerepet kapnak a gyártási folyamatokban, az energiahatékonyság javításában és a fenntartható működés kialakításában
A friss napi kvíz most is változatos kérdésekkel teszi próbára a tudásodat és már az is szép eredménynek számít, ha sikerül legalább 6 helyes választ összegyűjtened. Történelem, földrajz, nyelvi érdekességek és tudományos kérdések is várnak rád, így tényleg többféle területen kell helytállnod. Az ilyen vegyes műveltségi kvízek remek lehetőséget adn
A folyók a Föld felszínének legmeghatározóbb formálói, amelyek évezredek óta jelölik ki az emberi civilizációk határait és fejlődési irányait. A hatalmas folyamrendszerek nem csupán ivóvizet és élelmet biztosítanak, hanem természetes útvonalként kötik össze a távoli kontinensbelsőket a világóceánokkal. A megismerésük kulcsfontosságú ahhoz, hogy meg
A bővülő feladatok ellátására az év eddig eltelt időszakában már 140 munkatársat vett fel a Pécsen termelő, több mint 1300 embert foglalkoztató Körber Hungária Gépgyártó Kft. (Körber) - közölte a gyártósorok és alkatrészek előállításával foglalkozó német tulajdonú vállalat szerdán az MTI-vel.
Újabb kötelező biztonsági rendszerekkel szerelik fel az autókat az Európai Unióban: 2026 júliusától már minden újonnan forgalomba helyezett személyautó figyelni fogja, hogy a sofőr mennyire koncentrál az útra. Az EU új szabályozása a balesetek számát csökkentené, de az autósok egy része adatvédelmi és kényelmi aggályokat fogalmazhat meg, miközben a