Sulyok Tamás nem mondott le a határidőig, és a miniszterelnök bejelentette: Alaptörvény-módosítással mozdítják el a pozíciójából, de hogy hogyan, azt egyelőre a frakciójának se árulta el. Az Alaptörvény módosítása felett nincs tartalmi kontroll, így a tiszások szinte bármit beleírhatnak a szövegbe.
Kármán András pénzügyminiszter szerint egy olyan kibővített, a visszaélésekkel szemben megfelelő garanciákkal védett rendszer kialakítása a céljuk, amely valóban segíti a kisvállalkozókat.
Van, akinek minden pénzt megért, más vegyes érzésekkel távozott Travis Scott káoszos csepeli bulijáról. A helyszínen a fanatikus rajongók mellett T. Danny, Manuel és a helikopterrel bereptetett Beton.Hofi is nyilatkozott a Telexnek.
Tovább éleződik a politikai vita Sulyok Tamás körül, miután felmerült annak lehetősége, hogy alkotmánymódosítással próbálhatják meg idő előtt megszüntetni az államfő mandátumát.
A legtöbb nő nemcsak a saját működéséért felel, hanem másokéért is. Figyel a gyerekére, a párjára, a szüleire, és gyakran előbb észreveszi, ha valami nincs rendben, mint bárki más. Miközben mindenkit támogat, a saját állapotát sokszor későbbre hagyja. A mentális és fizikai egészség nem akkor kezdődik, amikor már jelez a test, hanem jóval előtte. Eg
Bár újra rátalált a szerelem, Heather McComb máig megrendülten gondol egykori férjére, James Van Der Beekre. A színésznő a sztár halála után megható sorokkal búcsúzott volt férjétől.
Horvátország egyik legnépszerűbb tengerparti városa megelégelte a mindennapi életet és a helyi lakhatást veszélyeztető tömegturizmust, ezért Barcelona példáját követve drasztikus szálláshely-korlátozásra készül.
A tudósok olyan baktériumokat azonosítottak, amelyek hatékonyan távolítják el a nitrátot a korallok környezetéből. A felfedezés új lehetőségeket nyithat a korallzátonyok védelmében és helyreállításában.
Bár a közönség évtizedek óta Nicolas Cage néven ismeri, a színész csak nemrég tette hivatalossá a névváltoztatást. Az Oscar-díjas sztár elárulta, miért döntött úgy, hogy végleg maga mögött hagyja a Coppola vezetéknevet, amely Hollywood egyik legismertebb filmes dinasztiájához köti.
Küzdelmesen indult a cseresznye szezonja Franciországban. A szezon kezdetét korai érés, ingadozó minőség, ám élénk kereslet jellemezte - írta meg a FruitVeB.
Hamarosan elérkezik a végzős nyolcadikosok beiratkozása. Az intézményváltás és az új közösségbe való beilleszkedés azonban nemcsak adminisztratív feladatokkal jár, hanem komoly logisztikai és anyagi kihívás elé is állítja a családokat. Amíg az elsősöknél a klasszikus tanszercsomagok beszerzése dominál, addig a középiskolás korosztálynál már a napi
A tavaszi gabonafélék vetése az előirányzott terület 97,5 százalékán fejeződött be május 14-ig, kisebb arányban, mint egy éve. Az egyes gabonafélék vetése a vizsgált időpontban a szemescirok kivételével megközelítette a 90-100 százalékot az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalója szerint.
A Fidesz fővárosi szervezete új vezetőséget választott, amelynek eredményeként Szatmáry Kristóf lett az elnök. Ő 20 éven keresztül volt országgyűlési képviselő, amely idő alatt több fontos pozíciót is betöltött, például a vállalkozásfejlesztési bizottság elnökeként és államtitkárként. Az utóbbi választáson azonban vereséget szenvedett Szabó Alexand
Tálib tisztviselőket hívna Brüsszelbe az Európai Bizottság egy úgymond technikai szintű egyeztetésre. A hivatalos indoklás szerint a találkozó célja azoknak az afgán állampolgároknak a visszaküldése, akiket az uniós tagállamok biztonsági fenyegetésnek tartanak. A háttérről az InfoRádió Sayfo Omárt, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjét kérdez
A Homokhátság hivatalosan már félsivatag, ezen javítani még lehet, de visszafordítani már nem – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese. Jelenleg az aszály egyik pozitív hozadékát használják a kiszáradó területek vízhiányának megszüntetésére.
Sorozatban ötödször lett magyar bajnok az FTC férfi vízilabdacsapata, amely 3–0-s összesítéssel nyerte meg a Honvéd elleni döntőt. A zöld-fehérek vezetőedzője az InfoRádióban azt mondta, nehéz szépen és jól játszani egy olyan felfogású csapat ellen, mint a Honvéd, amely arra törekedett, hogy tönkretegye a játékukat. Arra is kitért, milyen program v
Davide Ancelottit nevezték ki a francia labdarúgó-bajnokságban legutóbb bronzérmes Lille vezetőedzőjének. A francia csapat a következő szezonban biztosan ott lesz a Bajnokok Ligája mezőnyében. A 36 éves szakember korábban az édesapja mellett dolgozott.
A balatoni szállodák jelentős versenyelőnyben vannak az árak tekintetében a horvát tengerpart kedvelt üdülőhelyihez képest – derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége megrendelésére készült tanulmányból.
Megjelent a globálisminimumadó-szintet biztosító kiegészítő adók és az elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallására szolgáló, bővített 24GLBADO űrlap az ONYA felületén, olvasható a NAV honlapján.
Bár csak előválasztást tartanak a világ ötödik legnagyobb gazdaságában, a fura helyi szabályok miatt tényleg bármi megtörténhet. Egymás ellen indul a hülyenevek két nagyágyúja, Barack D. Obama Shaw és LivingForGod AndCountry DeMott, aki kártevőirtóból lett pap. Na és ott van a magyar hokilegenda, Hircsák István unokája is.
Sztárok a 80-as években is voltak, csak nem celebeknek hívtuk őket, és teljesítmény is volt mögöttük. Kvízünkben akkoriban készült képeket mutatunk olyanokról, akikre ma is emlékszünk, vagy még ma is aktívak.
Nem ez az első év, amikor nem megy jól a volt miniszterelnök lánya által vezetett bababoltnak. Ennek ellenére Tiborcz István nem szomorkodhat. Mi történt? Több mint 214 millió forint veszteséget termelt tavaly Tiborcz Istvánék prémium bababoltja, az Odu Store, hívta fel a figyelmet a 24.hu. Az Odu Store saját tőkéje ezzel már több mint 300
ID. Polo GTI – sorozatgyártáshoz közeli jármű. A modell kereskedelmi forgalomban még nem kapható. A 280 000 látogatót megmozgató esemény, Németország legnagyobb motorsport-eseménye, ideális helyszín a GTI jubileumi hétvégéjéhez: a sportos ID. Polo GTI világpremierjére a Ring-Boulevardon került sor a motorsport szerelmeseinek széles tábora előtt. A
A Strategy hétfő reggel egy tőzsdén közzétett bejelentésben hozta nyilvánosságra, hogy május 26. és 31. között 32 BTC-t adott el, átlagosan 77 135 dollá áron, ami összesen 2,5 millió dollár bevételt jelentett. Az eladást a Strategy elsőbbségi részvénye, az STRC osztalékának finanszírozása érdekében hajtották végre. Ez a részvénytípus egy magas hoza
2026 májusában országosan 8892 lakóingatlan-adásvételt kötöttek, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérte a 253 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
A köztársasági elnök Magyar Péter felszólítása ellenére sem lát alkotmányos indokot a lemondásra. Ezt a Magyar Péterrel folytatott találkozója után közölte Sulyok Tamás. A miniszterelnök azután kereste fel őt személyesen, hogy vasárnap éjfélkor járt le a lemondására adott határidő. Magyar Péter szerint nagyjából 1 hónapig tarthat a jog-alkotás, ami
Borbély Alexandra legújabb Instagram-posztjában kiszúrtunk egy fotót, amelyen egyedül ül az Országház vörös szőnyeggel borított lépcsőjén. A színésznő magas sarkúját levéve pihent meg a Parlamentben, még május 9-én, a miniszterelnök beavatásakor.
Sulyok Tamás attól az európai szervezettől kért segítséget a mandátuma ügyében, amit a fideszesek korábban sorosista, bevándorláspárti szervezetnek neveztek, és azt mondták, hogy a globalista politikai gépezet része. Igaz, amikor érdekükben állt, akkor elfogadták döntéseit.