2026. június 2. kedd

jún. 2
18:15
Kvíz: Csak eszed a fagyit, vagy értesz is hozzá? Teszteld, hogy igazi szakértő vagy-e! (Pénzcentrum)
Egyetlen nyár sem telhet el a legjobb hűsítő desszert, a fagylalt nélkül. Amikor kánikula van, szinte mindegy is, hogy pálcikás, tölcséres, poharas vagy éppen gépből adagolt verzióról van szó, a lényeg, hogy fagyi legyen. De vajon belegondoltál már két gombóc között, hogy mitől lesz igazán jó az állaga? Vagy hogy honnan erednek a legnépszerűbb klas
jún. 2
18:15
Ez a 4 csillagjegy panaszkodik legtöbbet az összes jegy közül, a saját életüket is megmérgezve ezzel (Glamour)
Vannak csillagjegyek, akiknek minden túl sok, túl kevés, túl nehéz, túl hangos, túl bizonytalan vagy éppen túl igazságtalan. A panaszkodás mögött azonban nem mindig rosszindulat vagy negativitás áll. Sokszor inkább egy belső feszültség, kimondatlan félelem, túlterheltség vagy figyelemigény húzódik meg.
jún. 2
18:15
Leváltották a Katasztrófavédelem és a Büntetésvégrehajtás vezetőit (SzMo)
Pósfai Gábor belügyminiszter kedden felmentette tisztségéből Góra Zoltánt és Tóth Tamást. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság élére Varga Ferenc, a Büntetés-végrehajtás élére Schmehl János került.
jún. 2
18:15
Nagy Ervin egy színházi szerepét mégis megtartja: havi kétszer színpadra léphet az államtitkár (WMN)
Az Egy életünkben Nagy Ervin önmagát játsza. Érvelése szerint ez egy 100%-ban magánszínházi produkció, semmilyen állami támogatás nincs és nem is volt benne, ezért nem érzi összeférhetetlennek.
jún. 2
18:15
A múzsa, akit Salvador Dalí jobban szeretett Picassónál, sőt még a pénznél is (Hamu és Gyémánt)
Sokak szerint Salvador Dalí körül szinte minden a színjátékról, a különcködésről és a gondosan felépített zsenikultuszról szólt. A festő életében viszont volt egy ember, akit nem díszletként kezelt: Gala egyszerre volt a szerelme, felesége, múzsája, menedzsere és mítoszának egyik legfontosabb alakítója.
jún. 2
18:15
Ellentmondásos kirúgások a Külügyminisztériumban (Demokrata)
Közös megegyezéssel született felmondásba bújtatott kirúgásokról és fűnyíróelvszerű eltávolításokról írt a ballib média is.
jún. 2
18:15
Eladhatók-e az illegális ingatlanok? (Igényesnő.hu)
Az illegális épületek problémája évtizedek óta húzódik Szerbiában, a következményeket pedig leginkább azok érzik meg, akik megpróbálják eladni vagy megvenni őket. Mint azt néhányan közülük állítják, a közjegyzők megtagadják az ilyen ingatlanokra vonatkozó adásvételi szerződések hitelesítését. Miloš Mitić, a City Expert ügyvezető igazgatója is meger
jún. 2
18:17
Egy héttel a vb előtt, felkészülési meccs bemelegítésén sérült meg az RB Leipzig csatára (Igényesnő.hu)
Az utolsó előtti felkészülési meccs volt.
jún. 2
18:19
Sulyok Tamás ezzel is pórul járhat: hamarosan fizetését is megvághatják (Igényesnő.hu)
Csökkenhet a köztársasági elnöki illetmény.
jún. 2
18:21
Nemcsak a fiatalok buktatták meg az Orbán-kormányt? (Menedzsment Fórum)
Erre utal a Republikon új elemzése.
jún. 2
18:21
Fény derül a Schumacher-villa titkára? Bíróság elé állt a nemi erőszakkal vádolt pilóta (Blikk)
Michael Schumacher ápolónője fájdalmakkal ébredt fel a véres ágyában, miután megerőszakolta egy autóversenyző, aki a család barátjaként tartózkodott az F1-es legenda villájában. Ez hangzott el a vád részéről azon a keddi svájci tárgyaláson, amelyen a hétszeres világbajnok Forma–1-es versenyző glandi kastélyában történt cselekményeket kívánják tiszt
jún. 2
18:21
Elöregedő gazdatársadalom, zéró támogatás, mégis profitálnak – Mit csinálnak jobban a portugálok? (Agroinform)
Kutatás, innováció és regeneratív jó gyakorlatok a gazdálkodás szolgálatában.
jún. 2
18:21
Visszatért a 90-es évek legnagyobb bikinitrendje: kényelmes és sikkes darabok 10 ezer forint alatt (Femcafe)
Idén nyáron a klasszikus háromszög bikinik háttérbe szorulnak, és egy sokkal elegánsabb fazon veszi át a helyüket. A stílusos nők most egy letisztult, ’90-es éveket idéző bikiniért rajonganak, amely egyszerre nőies, kényelmes és elképesztően sikkes. Mutatjuk a nyár legdivatosabb fürdőruha-trendjét, ami garantáltan minden tekintetet magára vonz majd
jún. 2
18:21
Hivatalos: érkezik az új Audi Q7-es, íme az első fotó! (Autónavigátor)
Eddig is szinte biztosra vehető volt a Q7-es következő generációja, ám az Audi friss bejelentése többé semmilyen kétséget nem hagy efelől.
jún. 2
18:21
Nincs tovább: befejeződik napjaink egyik legsikeresebb tévésorozata (Igényesférfi.hu)
Az HBO hivatalosan is megerősítette, hogy a tinidrámaként indult, de a harmadik évadra a felnőttkort bemutató sorozat a jelenlegi, harmadik szezonjával végleg befejeződik.
jún. 2
18:21
Megérkezett az első kölcsönzött InterCity-kocsi Ausztriából (Magyar Hírlap)
A nyár folyamán további kocsik is szolgálatba állnak a kényelmesebb utazás érdekében.
jún. 2
18:21
Gyrostól a paelláig: mediterrán ételek, amelyek önmagukban megérnek egy utazást (Street Kitchen)
Egy görög gyros a tengerparton, egy gőzölgő paella egy spanyol tavernán vagy frissen grillezett halloumi a ciprusi tengerparton – sokszor ezek az ízek maradnak meg legtovább egy nyaralásból. Nem véletlen, hogy a mediterrán országok nemcsak a strandjaik, hanem a konyhájuk miatt is az utazási bakancslisták élén állnak.
jún. 2
18:21
Kötelező kivonás jöhet? Több ezer dízelautó kerülhet veszélybe az új szabályozások miatt (Zöld Trend)
Az Európai Unió egyre komolyabban lép fel az elöregedett és környezetszennyező járművek ellen. Az új szabályozások célja, hogy megújuljon az európai autóállomány, és kiszűrjék azokat a járműveket, amelyek túl nagy terhelést jelentenek a környezetre és a közegészségre.
jún. 2
18:21
A csőd szélére sodorta az ENSZ-t az amerikai és a kínai befizetések visszatartása (Kárpátmedence)
Súlyos pénzügyi válságba sodorta az ENSZ-t az amerikai és a kínai források visszatartása. Közben amerikai körök Orbán Viktort juttatnák pozícióhoz. ????????????
jún. 2
18:21
Kötelező kivonás jöhet? Több ezer dízelautó kerülhet veszélybe az új szabályozások miatt (Litera)
Az Európai Unió egyre komolyabban lép fel az elöregedett és környezetszennyező járművek ellen. Az új szabályozások célja, hogy megújuljon az európai autóállomány, és kiszűrjék azokat a járműveket, amelyek túl nagy terhelést jelentenek a környezetre és a közegészségre.
jún. 2
18:21
Kötelező kivonás jöhet? Több ezer dízelautó kerülhet veszélybe az új szabályozások miatt (Biztos Döntés)
Az Európai Unió egyre komolyabban lép fel az elöregedett és környezetszennyező járművek ellen. Az új szabályozások célja, hogy megújuljon az európai autóállomány, és kiszűrjék azokat a járműveket, amelyek túl nagy terhelést jelentenek a környezetre és a közegészségre.
jún. 2
18:21
Kötelező kivonás jöhet? Több ezer dízelautó kerülhet veszélybe az új szabályozások miatt (Integrator FM)
Az Európai Unió egyre komolyabban lép fel az elöregedett és környezetszennyező járművek ellen. Az új szabályozások célja, hogy megújuljon az európai autóállomány, és kiszűrjék azokat a járműveket, amelyek túl nagy terhelést jelentenek a környezetre és a közegészségre.
jún. 2
18:21
Anne Hathaway horror karrierjének kezdete lehet ez az új produkció (Igényesnő.hu)
Az Anne Hathaway nevével fémjelzett "The End of Oak Street" (Az Oak Street vége) című film már az első hírek óta nagy érdeklődést váltott ki a közönségből. A történet egy sci-fi horror világába kalauzol el, amely a Jurassic Park tudományos rémálmait idézi meg, ám jóval sötétebb, pszichológiailag komplexebb megközelítéssel. Nem is beszélve arról, ho
jún. 2
18:23
Megkongatta a vészharangot az Mnb: 25 ezer babaváró hiteles házaspárra vár súlyos büntetés (Zöld Trend)
Heteken belül súlyos pénzügyi helyzetbe kerülhet 25 ezer babaváró hiteles házaspár. Ők azok, akik 2019–2021 között vették fel a maximálisan 10 millió forintos babaváró kölcsönt, ám a vállalásuk ellenére azóta sem érkezett gyermek a családba. Egy korábbi módosítás ugyan haladékot adott az érintetteknek, de a meghosszabbított türelmi idő 2026. július
jún. 2
18:23
Megkongatta a vészharangot az Mnb: 25 ezer babaváró hiteles házaspárra vár súlyos büntetés (Litera)
Heteken belül súlyos pénzügyi helyzetbe kerülhet 25 ezer babaváró hiteles házaspár. Ők azok, akik 2019–2021 között vették fel a maximálisan 10 millió forintos babaváró kölcsönt, ám a vállalásuk ellenére azóta sem érkezett gyermek a családba. Egy korábbi módosítás ugyan haladékot adott az érintetteknek, de a meghosszabbított türelmi idő 2026. július
jún. 2
18:23
Megkongatta a vészharangot az Mnb: 25 ezer babaváró hiteles házaspárra vár súlyos büntetés (Biztos Döntés)
Heteken belül súlyos pénzügyi helyzetbe kerülhet 25 ezer babaváró hiteles házaspár. Ők azok, akik 2019–2021 között vették fel a maximálisan 10 millió forintos babaváró kölcsönt, ám a vállalásuk ellenére azóta sem érkezett gyermek a családba. Egy korábbi módosítás ugyan haladékot adott az érintetteknek, de a meghosszabbított türelmi idő 2026. július
jún. 2
18:23
Megkongatta a vészharangot az Mnb: 25 ezer babaváró hiteles házaspárra vár súlyos büntetés (Integrator FM)
Heteken belül súlyos pénzügyi helyzetbe kerülhet 25 ezer babaváró hiteles házaspár. Ők azok, akik 2019–2021 között vették fel a maximálisan 10 millió forintos babaváró kölcsönt, ám a vállalásuk ellenére azóta sem érkezett gyermek a családba. Egy korábbi módosítás ugyan haladékot adott az érintetteknek, de a meghosszabbított türelmi idő 2026. július
jún. 2
18:25
Fény derül a Schumacher-villa titkára? Bíróság elé állt a nemi erőszakkal vádolt pilóta (Zöld Trend)
Michael Schumacher ápolónője fájdalmakkal ébredt fel véres ágyában, miután megerőszakolta egy autóversenyző, aki a család barátjaként tartózkodott az F1-es legenda villájában. Ez hangzott el a vád részéről azon a keddi svájci tárgyaláson, amelyen a hétszeres világbajnok Forma–1-es versenyző glandi kastélyában történt cselekményeket kívánja tisztázn
jún. 2
18:25
Fény derül a Schumacher-villa titkára? Bíróság elé állt a nemi erőszakkal vádolt pilóta (Litera)
Michael Schumacher ápolónője fájdalmakkal ébredt fel véres ágyában, miután megerőszakolta egy autóversenyző, aki a család barátjaként tartózkodott az F1-es legenda villájában. Ez hangzott el a vád részéről azon a keddi svájci tárgyaláson, amelyen a hétszeres világbajnok Forma–1-es versenyző glandi kastélyában történt cselekményeket kívánja tisztázn
jún. 2
18:25
Fény derül a Schumacher-villa titkára? Bíróság elé állt a nemi erőszakkal vádolt pilóta (Biztos Döntés)
Michael Schumacher ápolónője fájdalmakkal ébredt fel véres ágyában, miután megerőszakolta egy autóversenyző, aki a család barátjaként tartózkodott az F1-es legenda villájában. Ez hangzott el a vád részéről azon a keddi svájci tárgyaláson, amelyen a hétszeres világbajnok Forma–1-es versenyző glandi kastélyában történt cselekményeket kívánja tisztázn
jún. 2
18:25
Fény derül a Schumacher-villa titkára? Bíróság elé állt a nemi erőszakkal vádolt pilóta (Integrator FM)
Michael Schumacher ápolónője fájdalmakkal ébredt fel véres ágyában, miután megerőszakolta egy autóversenyző, aki a család barátjaként tartózkodott az F1-es legenda villájában. Ez hangzott el a vád részéről azon a keddi svájci tárgyaláson, amelyen a hétszeres világbajnok Forma–1-es versenyző glandi kastélyában történt cselekményeket kívánja tisztázn
jún. 2
18:27
Fényes napja volt a Magyar Telekomnak (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2200,03 pontos, 1,64 százalékos emelkedéssel, 135 997,44 pontos történelmi csúcson zárt kedden.
jún. 2
18:27
Egyeztetések kezdődnek a kormány és az önkormányzatok között – ezeket kérnék (Infostart)
Amit mi kérünk, az egy szóval is összefoglalható: partnerség – hangsúlyozta Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) reformjavaslatairól tartott keddi sajtótájékoztatón Budapesten.
jún. 2
18:27
Elképesztő trükkel próbált eltüntetni 200 milliót ez a személyszállító cég: gigabírságot varrtak a nyakukba (Pénzcentrum)
Több mint 200 millió forint bevételt titkolt el egy személyszállítással foglalkozó vállalkozás, emellett mintegy 50 millió forint értékben állított ki valótlan tartalmú számlákat. A szabálytalanságokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tárta fel egy ellenőrzés során.
jún. 2
18:27
Nagyon másként értelmezi a kormány és az érintett munkatársak a Külügyminisztériumban zajló felmondási hullámot (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 2
18:27
Megkezdődött a minisztériumok átszervezése (Magyar Hírlap)
A cél egy olyan köz­igaz­ga­tás felépítése, amely valóban a közjót és a magyar embereket szolgálja.
jún. 2
18:27
Brutális hőségre és extrém szárazságra figyelmeztet az ENSZ az El Niño miatt (Telex)
Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) szerint a küszöbön álló El Niño jelenség globális hőhullámokat, aszályt és pusztító áradásokat hozhat. A Csendes-óceánon máris riasztó melegedést mértek.
jún. 2
18:27
Brutális hőségre és extrém szárazságra figyelmeztet az ENSZ az El Niño miatt (Karrier Trend)
Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) szerint a küszöbön álló El Niño jelenség globális hőhullámokat, aszályt és pusztító áradásokat hozhat. A Csendes-óceánon máris riasztó melegedést mértek.
jún. 2
18:27
Brutális hőségre és extrém szárazságra figyelmeztet az ENSZ az El Niño miatt (Zöld Trend)
Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) szerint a küszöbön álló El Niño jelenség globális hőhullámokat, aszályt és pusztító áradásokat hozhat. A Csendes-óceánon máris riasztó melegedést mértek.
jún. 2
18:27
Az Fia közbelépett: annyi a Mercedes motortrükkjének (Zöld Trend)
Úgy tűnik, a Mercedes bukja a titkos fegyverét, de a hétvégi futamon majd kiderül, valójában hogyan érinti a csapatot.
jún. 2
18:27
Az Fia közbelépett: annyi a Mercedes motortrükkjének (Litera)
Úgy tűnik, a Mercedes bukja a titkos fegyverét, de a hétvégi futamon majd kiderül, valójában hogyan érinti a csapatot.
jún. 2
18:27
Az Fia közbelépett: annyi a Mercedes motortrükkjének (Biztos Döntés)
Úgy tűnik, a Mercedes bukja a titkos fegyverét, de a hétvégi futamon majd kiderül, valójában hogyan érinti a csapatot.
jún. 2
18:27
Az Fia közbelépett: annyi a Mercedes motortrükkjének (Integrator FM)
Úgy tűnik, a Mercedes bukja a titkos fegyverét, de a hétvégi futamon majd kiderül, valójában hogyan érinti a csapatot.
jún. 2
18:29
Nem fogod elhinni, miért volt olyan apró a kezük a T-Rexeknek (Telex)
Cikkünkből megismerheted a tudományos magyarázatot.
jún. 2
18:29
Nem fogod elhinni, miért volt olyan apró a kezük a T-Rexeknek (Karrier Trend)
Cikkünkből megismerheted a tudományos magyarázatot.
jún. 2
18:29
Nem fogod elhinni, miért volt olyan apró a kezük a T-Rexeknek (Zöld Trend)
Cikkünkből megismerheted a tudományos magyarázatot.
jún. 2
18:29
A Fidesz közleményben szólította fel Magyar Pétert, hogy fogja vissza magán (Zöld Trend)
Közleményben bírálta a Fidesz Magyar Péter berlini nyilatkozatát, amelyben a miniszterelnök többek között a köztársasági elnök szerepéről és működéséről fogalmazott meg kritikákat. A kormánypárt szerint a külföldi látogatás során elhangzott kijelentések elfogadhatatlanok, és felszólították a kormányfőt, hogy hagyjon fel a köztársasági elnök támadás
jún. 2
18:29
A Fidesz közleményben szólította fel Magyar Pétert, hogy fogja vissza magán (Litera)
Közleményben bírálta a Fidesz Magyar Péter berlini nyilatkozatát, amelyben a miniszterelnök többek között a köztársasági elnök szerepéről és működéséről fogalmazott meg kritikákat. A kormánypárt szerint a külföldi látogatás során elhangzott kijelentések elfogadhatatlanok, és felszólították a kormányfőt, hogy hagyjon fel a köztársasági elnök támadás
jún. 2
18:29
A Fidesz közleményben szólította fel Magyar Pétert, hogy fogja vissza magán (Biztos Döntés)
Közleményben bírálta a Fidesz Magyar Péter berlini nyilatkozatát, amelyben a miniszterelnök többek között a köztársasági elnök szerepéről és működéséről fogalmazott meg kritikákat. A kormánypárt szerint a külföldi látogatás során elhangzott kijelentések elfogadhatatlanok, és felszólították a kormányfőt, hogy hagyjon fel a köztársasági elnök támadás
jún. 2
18:29
A Fidesz közleményben szólította fel Magyar Pétert, hogy fogja vissza magán (Integrator FM)

Keresés