2026. június 25. csütörtök

jún. 25
11:21
A venezuelai földrengés után készenlétben áll a baptista mentőcsapat (Demokrata)
Megkezdődött a szolidaritási akció is a rászorulók támogatására.
jún. 25
11:21
Durván összeomlott a cseresznye ára, pedig vevő lenne sok (Agrárágazat)
A cseresznye ára látványosan visszaesett, de a mezőgazdaságban nem a kereslet, hanem a hirtelen megnőtt kínálat áll a háttérben.
jún. 25
11:21
Reménytelenül hosszú felújítás zajlik az M1-esen, sok a baleset (Autószektor)
Fotók: MKIF - Az ország útja és BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook A 2025-ös nyári szünet végével, szeptember első napján megkezdődött az M1-es autópálya bővítése, felújítása. A tervek szerint a Budapest-Concó pihenő közötti szakaszon 1 évig, majd szakaszosan módosulnak a terelések, ahogyan halad a felújítás. A terelések várhatóan 2029-ig
jún. 25
11:21
Az haszonállatok is tízezer-számra hullanak a hőségtől (Magyar Mezőgazdaság)
A szélsőséges hőség Franciaországban több százezer baromfi pusztulását okozta, ami túlterhelte az állattetemek begyűjtésére szolgáló rendszert.
jún. 25
11:21
Alacsony a víz, ideiglenes stéget építenek a Balatonra az idei Balaton-átúszás miatt (Telex)
De magát az úszást nem veszélyezteti az alacsony vízállás. A nevezés már teljesen betelt.
jún. 25
11:23
Reménytelenül hosszú felújítás zajlik az M1-esen, sok a baleset (SzMo)
Fotók: MKIF - Az ország útja és BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook A 2025-ös nyári szünet végével, szeptember első napján megkezdődött az M1-es autópálya bővítése, felújítása. A tervek szerint a Budapest-Concó pihenő közötti szakaszon 1 évig, majd szakaszosan módosulnak a terelések, ahogyan halad a felújítás. A terelések várhatóan 2029-ig
jún. 25
11:23
Reménytelenül hosszú felújítás zajlik az M1-esen, sok a baleset (Promotions)
Fotók: MKIF - Az ország útja és BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook A 2025-ös nyári szünet végével, szeptember első napján megkezdődött az M1-es autópálya bővítése, felújítása. A tervek szerint a Budapest-Concó pihenő közötti szakaszon 1 évig, majd szakaszosan módosulnak a terelések, ahogyan halad a felújítás. A terelések várhatóan 2029-ig
jún. 25
11:23
Reménytelenül hosszú felújítás zajlik az M1-esen, sok a baleset (Demokrata)
Fotók: MKIF - Az ország útja és BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook A 2025-ös nyári szünet végével, szeptember első napján megkezdődött az M1-es autópálya bővítése, felújítása. A tervek szerint a Budapest-Concó pihenő közötti szakaszon 1 évig, majd szakaszosan módosulnak a terelések, ahogyan halad a felújítás. A terelések várhatóan 2029-ig
jún. 25
11:23
Reménytelenül hosszú felújítás zajlik az M1-esen, sok a baleset (Magyar Mezőgazdaság)
Fotók: MKIF - Az ország útja és BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook A 2025-ös nyári szünet végével, szeptember első napján megkezdődött az M1-es autópálya bővítése, felújítása. A tervek szerint a Budapest-Concó pihenő közötti szakaszon 1 évig, majd szakaszosan módosulnak a terelések, ahogyan halad a felújítás. A terelések várhatóan 2029-ig
jún. 25
11:23
Reménytelenül hosszú felújítás zajlik az M1-esen, sok a baleset (Racingline)
Fotók: MKIF - Az ország útja és BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook A 2025-ös nyári szünet végével, szeptember első napján megkezdődött az M1-es autópálya bővítése, felújítása. A tervek szerint a Budapest-Concó pihenő közötti szakaszon 1 évig, majd szakaszosan módosulnak a terelések, ahogyan halad a felújítás. A terelések várhatóan 2029-ig
jún. 25
11:25
Nemzetközi szinten is kiemelkedő tesztközpont a ZalaZONE (SzMo)
A ZalaZONE az ország egyik legizgalmasabb kutatási és innovációs infrastruktúráj.
jún. 25
11:25
Nemzetközi szinten is kiemelkedő tesztközpont a ZalaZONE (Promotions)
A ZalaZONE az ország egyik legizgalmasabb kutatási és innovációs infrastruktúráj.
jún. 25
11:25
Nemzetközi szinten is kiemelkedő tesztközpont a ZalaZONE (Demokrata)
A ZalaZONE az ország egyik legizgalmasabb kutatási és innovációs infrastruktúráj.
jún. 25
11:25
Nemzetközi szinten is kiemelkedő tesztközpont a ZalaZONE (Magyar Mezőgazdaság)
A ZalaZONE az ország egyik legizgalmasabb kutatási és innovációs infrastruktúráj.
jún. 25
11:25
Nemzetközi szinten is kiemelkedő tesztközpont a ZalaZONE (Racingline)
A ZalaZONE az ország egyik legizgalmasabb kutatási és innovációs infrastruktúráj.
jún. 25
11:27
Nem tud elaludni a hőségben? (SzMo)
Tíz praktika a nyári éjszakákra.
jún. 25
11:27
Vízosztással és párakapukkal készül a Máv a hétvégi balatoni rohamra (SzMo)
A vasúttársaság a hétvégi kánikulában és a kiemelt balatoni forgalom idején különleges intézkedéseket vezet be. A vízosztás mellett minden hadra fogható járművet forgalomba állítanak, és elővételes jegyvásárlást javasolnak.
jún. 25
11:27
Nem tud elaludni a hőségben? (Promotions)
Tíz praktika a nyári éjszakákra.
jún. 25
11:27
Nem tud elaludni a hőségben? (Demokrata)
Tíz praktika a nyári éjszakákra.
jún. 25
11:27
Nem tud elaludni a hőségben? (Magyar Mezőgazdaság)
Tíz praktika a nyári éjszakákra.
jún. 25
11:27
Nem tud elaludni a hőségben? (Racingline)
Tíz praktika a nyári éjszakákra.
jún. 25
11:27
Letartóztatták Bús Balázst az NKA-ügyben (AC News)
Újabb fordulat történt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körül kirobbant ügyben: a bíróság elrendelte Bús Balázs, Óbuda korábbi fideszes polgármesterének letartóztatását.
jún. 25
11:29
Az állatvilág szuperhősei (SzMo)
Pókember, Wolverine, Aquaman… talán nem véletlen, hogy a képregényrajzolók is előszeretettel fordulnak az állatvilág felé ihletért, hiszen a természet tele van olyan élőlényekkel, amelyek köznapi értelemben véve szinte természetfeletti képességekkel rendelkeznek a szupererőtől kezdve a rendkívüli regenerációs képességekig.
jún. 25
11:29
Az állatvilág szuperhősei (Promotions)
Pókember, Wolverine, Aquaman… talán nem véletlen, hogy a képregényrajzolók is előszeretettel fordulnak az állatvilág felé ihletért, hiszen a természet tele van olyan élőlényekkel, amelyek köznapi értelemben véve szinte természetfeletti képességekkel rendelkeznek a szupererőtől kezdve a rendkívüli regenerációs képességekig.
jún. 25
11:29
Az állatvilág szuperhősei (Demokrata)
Pókember, Wolverine, Aquaman… talán nem véletlen, hogy a képregényrajzolók is előszeretettel fordulnak az állatvilág felé ihletért, hiszen a természet tele van olyan élőlényekkel, amelyek köznapi értelemben véve szinte természetfeletti képességekkel rendelkeznek a szupererőtől kezdve a rendkívüli regenerációs képességekig.
jún. 25
11:29
Az állatvilág szuperhősei (Magyar Mezőgazdaság)
Pókember, Wolverine, Aquaman… talán nem véletlen, hogy a képregényrajzolók is előszeretettel fordulnak az állatvilág felé ihletért, hiszen a természet tele van olyan élőlényekkel, amelyek köznapi értelemben véve szinte természetfeletti képességekkel rendelkeznek a szupererőtől kezdve a rendkívüli regenerációs képességekig.
jún. 25
11:29
Az állatvilág szuperhősei (Racingline)
Pókember, Wolverine, Aquaman… talán nem véletlen, hogy a képregényrajzolók is előszeretettel fordulnak az állatvilág felé ihletért, hiszen a természet tele van olyan élőlényekkel, amelyek köznapi értelemben véve szinte természetfeletti képességekkel rendelkeznek a szupererőtől kezdve a rendkívüli regenerációs képességekig.
jún. 25
11:31
Vizet osztanak a forgalmasabb állomásokon (SzMo)
A tartós hőségre való tekintettel a MÁV-csoport a legforgalmasabb vasútállomásokon ingyen ivóvizet biztosít az utasoknak a készlet erejéig, naponta 10 és 17 óra között. Emellett több helyszínen párakapukkal is segítik a hőség elviselését. Az országos tisztifőorvos péntekig meghosszabbította a másodfokú hőségriasztást, amely a hétvégétől harmadfokúr
jún. 25
11:31
Vizet osztanak a forgalmasabb állomásokon (Promotions)
A tartós hőségre való tekintettel a MÁV-csoport a legforgalmasabb vasútállomásokon ingyen ivóvizet biztosít az utasoknak a készlet erejéig, naponta 10 és 17 óra között. Emellett több helyszínen párakapukkal is segítik a hőség elviselését. Az országos tisztifőorvos péntekig meghosszabbította a másodfokú hőségriasztást, amely a hétvégétől harmadfokúr
jún. 25
11:31
Vizet osztanak a forgalmasabb állomásokon (Demokrata)
A tartós hőségre való tekintettel a MÁV-csoport a legforgalmasabb vasútállomásokon ingyen ivóvizet biztosít az utasoknak a készlet erejéig, naponta 10 és 17 óra között. Emellett több helyszínen párakapukkal is segítik a hőség elviselését. Az országos tisztifőorvos péntekig meghosszabbította a másodfokú hőségriasztást, amely a hétvégétől harmadfokúr
jún. 25
11:31
Vizet osztanak a forgalmasabb állomásokon (Magyar Mezőgazdaság)
A tartós hőségre való tekintettel a MÁV-csoport a legforgalmasabb vasútállomásokon ingyen ivóvizet biztosít az utasoknak a készlet erejéig, naponta 10 és 17 óra között. Emellett több helyszínen párakapukkal is segítik a hőség elviselését. Az országos tisztifőorvos péntekig meghosszabbította a másodfokú hőségriasztást, amely a hétvégétől harmadfokúr
jún. 25
11:31
Vizet osztanak a forgalmasabb állomásokon (Racingline)
A tartós hőségre való tekintettel a MÁV-csoport a legforgalmasabb vasútállomásokon ingyen ivóvizet biztosít az utasoknak a készlet erejéig, naponta 10 és 17 óra között. Emellett több helyszínen párakapukkal is segítik a hőség elviselését. Az országos tisztifőorvos péntekig meghosszabbította a másodfokú hőségriasztást, amely a hétvégétől harmadfokúr
jún. 25
11:33
Drasztikus Airbnb-szigor jön az egyik budapesti kerületben (Piac és Profit)
Teljesen átrajzolnák Józsefvárost.
jún. 25
11:33
Döntött az MNB, csökkent az alapkamat, de a lényeg az MNB elnökének szavaiban bújt meg (Adózóna)
Amit az MNB elnöke mondott, az fontosabb, mint amiről a Jegybank döntött – írja elemzésében a GKI Gazdaságkutató Zrt.
jún. 25
11:33
Hőség – Máv-csoport: vizet osztanak a forgalmasabb állomásokon (SzMo)
A legmelegebb órákban – jellemzően 10 és 17 óra között – a készlet erejéig ingyen vizet osztanak az utasoknak a legforgalmasabb vasútállomásokon, és párakapukat is kihelyeznek. Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzései alapján a másodfokú hőségriasztást péntekig hosszabbította meg, hétvégétől pedig már harmadfokú lesz a riasztás. Az utób
jún. 25
11:33
Hőség – Máv-csoport: vizet osztanak a forgalmasabb állomásokon (Promotions)
A legmelegebb órákban – jellemzően 10 és 17 óra között – a készlet erejéig ingyen vizet osztanak az utasoknak a legforgalmasabb vasútállomásokon, és párakapukat is kihelyeznek. Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzései alapján a másodfokú hőségriasztást péntekig hosszabbította meg, hétvégétől pedig már harmadfokú lesz a riasztás. Az utób
jún. 25
11:33
Hőség – Máv-csoport: vizet osztanak a forgalmasabb állomásokon (Demokrata)
A legmelegebb órákban – jellemzően 10 és 17 óra között – a készlet erejéig ingyen vizet osztanak az utasoknak a legforgalmasabb vasútállomásokon, és párakapukat is kihelyeznek. Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzései alapján a másodfokú hőségriasztást péntekig hosszabbította meg, hétvégétől pedig már harmadfokú lesz a riasztás. Az utób
jún. 25
11:33
Hőség – Máv-csoport: vizet osztanak a forgalmasabb állomásokon (Magyar Mezőgazdaság)
A legmelegebb órákban – jellemzően 10 és 17 óra között – a készlet erejéig ingyen vizet osztanak az utasoknak a legforgalmasabb vasútállomásokon, és párakapukat is kihelyeznek. Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzései alapján a másodfokú hőségriasztást péntekig hosszabbította meg, hétvégétől pedig már harmadfokú lesz a riasztás. Az utób
jún. 25
11:33
Hőség – Máv-csoport: vizet osztanak a forgalmasabb állomásokon (Racingline)
A legmelegebb órákban – jellemzően 10 és 17 óra között – a készlet erejéig ingyen vizet osztanak az utasoknak a legforgalmasabb vasútállomásokon, és párakapukat is kihelyeznek. Az országos tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzései alapján a másodfokú hőségriasztást péntekig hosszabbította meg, hétvégétől pedig már harmadfokú lesz a riasztás. Az utób
jún. 25
11:33
Ancelotti nyugalomra inti Brazíliát (Magyar Hírlap)
"Nem vagyunk tökéletesek, még néhány dologban fejlődnünk kell".
jún. 25
11:33
Óriási változások a média- és reklámpiacon – jön az új Whitereport (MMonline)
2026 nem a „business as usual” éve, a parlamenti választásokat követően a hazai médiarendszer gyors, többdimenziós átalakuláson megy keresztül. A folyamatot a NER-médiabirodalom szétesése, szabályozási változások és globális technológiai hatások – köztük a genAI – egyszerre alakítják. Ez a jelenidőben változó koordinátarendszer azt jelenti, hogy mi
jún. 25
11:33
Beverly Hills Zalában, Írország Pécsett, Korea Budapesten – programajánló (Roadster)
Vérbeli nyári, fesztiválokkal teli programajánló rengeteg zenével és fénnyel.
jún. 25
11:33
Továbbra is nehéz itthon tartani a jövő autóipari mérnökeit (Digital Hungary)
A műszaki felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók kiemelkedő mobilitási és karrier-tudatossági jellemzőkkel bírnak: a szakmai előmenetel érdekében közel 77 százalékuk kész belföldi költözésre, ám ezzel párhuzamosan 65 százalékuk a diploma megszerzését követően külföldi munkakereséssel is számol. A hazai elhelyezkedést célzók kétharmadának béri
jún. 25
11:39
Anglia leállt a hőrekord közepette, és a héten megint rekord dőlhet (Infostart)
Angliában szerdán megdőlt meg a statisztika kezdete óta mért júniusi hőrekord, de a prognózis szerint a csütörtök és péntek még melegebb lesz. A hőség miatt több száz iskolát bezártak és a közlekedéstől is eltanácsolták a lakosokat. Az Európát sújtó kánikula nyomán Franciaországban baromfik tömegei pusztultak el.
jún. 25
11:39
Májusban a foglalkoztatottak száma 4 millió 654 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt (ProfitLine)
Májusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 654 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 209 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 25
11:39
Nekimegy a Revolutnak a magyar bank: változás jön a kedvezményes devizaváltásban (Portfolio)
Júliustól az Erste ügyfelei hétköznapokon két órával tovább, este hét óráig válthatnak devizát a középárfolyamhoz közeli, kedvező áron a George platformokon. A havi egymillió forintig díjmentes szolgáltatás alternatívát mutat a fintech cégek - mint például a Revolut - devizaváltási kínálatával szemben.
jún. 25
11:39
Új pókfajt fedeztek fel, amely katapulttal vadászik az áldozataira (Hamu és Gyémánt)
Egy nemrégiben felfelfedezett ausztrál pókfaj egészen szokatlan vadászati módszerrel került a kutatók figyelmébe. A parányi ragadozó háló helyett egy olyan selyemcsapdát épít, amely egy rugóhoz hasonlóan feszül meg, majd a megfelelő pillanatban lövi ki a zsákmányt a levegőbe.
jún. 25
11:39
"A bíróság egy politikai döntést hozott" - letartóztatták Bús Balázst, az NKA volt alelnökét (rtl.hu)
A bíróság csütörtök délelőtt harminc napra elrendelte Bús Balázs, az NKA volt alelnökének és Óbuda volt polgármesterének letartóztatását. Bús Balázs a bíróságon azt mondta az RTL Híradónak: soha, semmilyen bűncselekményben nem vett részt.
jún. 25
11:39
Zéró tolerancia a munkakerülőkkel szemben – kemény szigorítások jönnek (AC News)
Az osztrák kormány újabb lépéseket tesz a szociális rendszer átalakítása érdekében. A tervezett intézkedések célja, hogy növeljék a munkavállalási hajlandóságot, csökkentsék a segélyektől való függőséget, valamint hosszú távon fenntarthatóbbá tegyék az állami kiadásokat.
jún. 25
11:39
Akkorát mennek a magyar államkötvények a Tisza győzelme óta, hogy már a britekhez közelít a hozam (Telex)
Miközben a két ország kockázati besorolása között még mindig óriási a különbség. Jelenleg Lengyelországnál is kedvezőbben tud 10 évre hitelt felvenni a magyar állam.

Keresés