A befagyasztott uniós pénzek kiszabadítása Magyarországon nem annyira növekedési csodát jelenthet rövid távon, mint inkább mérlegjavító művelet lehet. A Magyar Nemzeti Bank júniusi inflációs jelentésének különelemzése alapján a több mint 16 milliárd eurós csomag rövid távon elsősorban az államadósságot, a finanszírozási kockázatokat és az ország pi
Miközben a világ legtöbb országában 80 dollár körüli áron lehet majd megvásárolni a GTA VI alapkiadását, Magyarországon a játék ára dollárra átszámítva a világ második legmagasabbja lett. A 31 990 forintos hazai ár több mint 100 dollárnak felel meg, így csak Izraelben kerül többe a régóta várt videojáték. A magyar játékosok még a svájci, brit vagy
Csütörtökön stabilizálódott az arany ára, de a nemesfém jegyzése így is a több mint hét hónapos mélypont közelében maradt az amerikai kamatemelési várakozások nyomása alatt.
Komoly politikai és alkotmányos vitát indíthat el a Tisza Párt tervezett lépése, amellyel egyetlen mondattal mozdítanák el a hivatalban lévő államfőt. Török Gábor politikai elemző legfrissebb elemzésében arra figyelmeztet, hogy a kétharmados többség birtokában hozott döntés olyan precedenst teremthet, amely a jövőben bármelyik független köztársaság
Van Magyarországon egy sztár, akit nehéz beskatulyázni és saját szabályai szerint él. Varga Viktor újabb ötletével megint felkorbácsolhatja a média világát.
A bob frizurák tagadhatatlanul reneszánszukat élik, és jelenleg az egyik legnépszerűbb stílus az olasz bob. Akárcsak a Riviera bob, az olasz bob is egy bizonyos helyet és korszakot idéz fel: Olaszország azon korszakát, amikor Sophia Loren és Monica Vitti ragyogták be a filmvásznat.
Donald Trump amerikai elnök szerdán több mint 11 milliárd dolláros új támogatási keret jóváhagyását kérte a kongresszustól az iráni háború miatt megemelkedett üzemanyag- és műtrágyaárakkal küzdő gazdák megsegítésére. Mindez a Fehér Ház pótköltségvetési javaslatából derül ki, amelyet a Reuters hírügynökség ismert meg.
Idén június 24-re esett Magyarország túlfogyasztás napja, vagyis az a dátum, amikor az ország éves szinten felhasználja a Föld által egy év alatt megújítható erőforrások rá eső részét. Bár ez későbbi időpont az előző évekhez képest, a WWF Magyarország szerint ebből nem lehet egyértelműen zöld fordulatra következtetni.
Súlyos pénzügyi dilemmával szembesült a magyar állam a történelmi jelentőségű egyiptomi vasútikocsi-megrendelés meghiúsulása miatt. Bár a hátralévő járművek legyártása is tízmilliárdos veszteséget jelentene, a projekt teljes leállítása esetén az Eximbank hitele miatt akár 300 milliárd forintos kár is érhetné a költségvetést. Vitézy Dávid közlekedés
Egy 18 éves nőt a gyanú szerint két szíriai férfi erőszakolt meg a müncheni központi autóbusz-pályaudvaron (ZOB), miután egy szórakozóhelyen ismerkedett meg velük – írta a Münchener Abendzeitung a rendőrség tájékoztatására hivatkozva.
Aki emlékszik a tavalyi állapotokra, most jól figyeljen! A szakemberek szerint idén már csak kisebb árvaszúnyog-rajzások várhatók a Balatonnál, a lárvaállomány jelentősen csökkent.
A banán az egyik legnépszerűbb és legtöbbet fogyasztott gyümölcs hazánkban, ám a legtöbben a pucolás után azonnal a kukába hajítják a külső burkolatát. Pedig a banánhéj valóságos aranybánya az otthonunkban, ha tudjuk, hogyan kell helyesen felhasználni.
A Binance európai jövője újabb fordulóponthoz érkezett. Miközben a világ legnagyobb kriptotőzsdéje hónapok óta azon dolgozik, hogy megfeleljen az Európai Unió új kriptoszabályozási rendszerének, váratlanul összeomlott a vállalat görögországi MiCA-engedélyezési folyamata. A fejlemény különösen érzékeny időszakban érkezett, hiszen a július 1-jei hatá
Míg Romániában, Bulgáriában vagy Olaszország egyes térségeiben kiemelkedő hozamokra számítanak, addig Közép-Európa több országában az aszály és a csapadékhiány lefelé húzza a várható eredményeket.
A senior álláskeresők 92,6 százaléka tapasztalt már valamilyen kor alapú diszkriminációt, miközben a vállalatok többsége sem az AI-átmenetre, sem a tudásmegőrzésre, sem az utódlási nehézségek megoldására nincs felkészülve – derül ki a hazai 45 év feletti munkavállalók helyzetét vizsgáló Magyar Senior Indexből.
Miközben a parlament megszavazta a közterületi reklámokat szigorító törvényt, a végrehajtás kulcsát jelentő kormányrendelet részleteit még nem ismerjük. Ennek ellenére a főváros már saját, szigorúbb szabályozást készít elő és villámgyors elfogadásra készül, ami egyrészt fura sietség a részletszabályok nélkül, míg a piaci szereplők szerint további b
A Békés megyei rendőrök a legutóbbi nagyszabású rajtaütéssel 16 embert fogtak el és hallgattak ki kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. A hat terjesztő mindegyike Sarkadon árult drogot, a vásárlóik is onnan, illetve a környező településekről jártak hozzájuk. A rendelés leadásánál próbáltak óvatosan fogalmazni, volt olyan vevő, aki „,munk
A vártnál kedvezőbb munkaerőpiaci adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) májusban. Trendfordulóról azonban nem beszélhetünk, sőt, az elemzők szerint az év végéig emelkedhet a munkanélküliség Magyarországon. A legnagyobb ellenség a demográfia, amivel szemben részben a külföldre ingázó magyarok hazacsábításával lehetne felvenni a keszt
A bizonytalan nemzetközi gazdasági környezetben továbbra is keresik a kitörési lehetőségeket a régió vállalkozásai, miközben nagy hangsúlyt helyeznek a stabilitásra – mutat rá az EY második alkalommal elkészített Vállalkozói Barométer kutatása. A Kelet-Közép- és Dél-Európa 16 országát lefedő, több mint 1000 vállalkozó megkérdezésével készült felmér
„Szerintem történetekre van szükségünk. Nem tökéletesre megmunkált vállalati üzenetekre, hanem valódi, emberi, megfogható történetekre. Mert ezekhez tudunk kapcsolódni és holnaptól változtatni valamit a működésünkben” – vallja Horváth Andrea, a McDonald's HR vezetője, LinkedIn toplistánk 4. helyezettje, aki jó értelemben vett játszótérnek tart
A színész nem érti, hogy "ha a Megafon tényleg adományokból tartotta fenn magát a kezdetektől fogva, akkor egy választási vereségnek mégis miért az a következménye, hogy a mai napon az utolsó munkavállaló munkaviszonya is megszűnik, és még a bútorokat is eladták".
A mostani rettenetes melegben a krónikus betegek és az idősek vannak a legnagyobb veszélyben, mivel a gyógyszereik gátolhatják a test védekezését a hő ellen. A hőguta tünetei, mint a zavartság és a magas testhőmérséklet azonnali orvosi beavatkozást igényelnek.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új támogatási programot hozott létre, melynek révén a játékokon részt vevő sportolók fejenként 10 000 dolláros támogatásra lesznek jogosultak.
Az elmúlt 16 évben felépült Magyarország egyik legdurvább üzleti-politikai hálózata. A kérdés ma már nem csak az, hogyan jutott idáig, hanem az, hogy mi történik vele egy új korszakban.
Július 1-jén indul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzés-sorozata a Balatonnál, a Velencei- és a Tisza-tónál. Az országos akcióban a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak - közölte a NAV csütörtökön.
Többek között a Nobel-díjas Jon Fosse, a román Mircea Cărtărescu vagy éppen az ír Colum McCann jelenlétében beszélt Xiv. Leó pápa az írott szó erejéről.
Közlekedési baleset történt csütörtök délelőtt Budapesten, a XII. kerületben, ahol egy villamos és egy személygépkocsi ütközött össze az Alkotás utca és a Királyhágó utca kereszteződésénél.
Csütörtökön megint kirobbanó kereslet mellett értékesített kötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), főleg a három és tízéves papírokra volt erős az érdeklődés. Összesen a tervezett 65 milliárd forint több mint háromszorosa kelt el.
Magyar Péter miniszterelnök egy online kommentben reagált Török Gábor politikai elemző bírálatára, amely a Sulyok Tamás köztársasági elnök eltávolítását célzó alkotmánymódosítási tervezetet kritizálta. A társadalmi egyeztetésre bocsátott javaslat szerint az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon megszűnne a hivatalban l
Intim titok derült ki Tom Holland és Zendaya magánéletéről. A színész egy eseményen a rajongók füle hallatára szólította nevén kedvesét, ám nem a Zendayát használta... Mindenki meglepődött.
A miniszterelnök felmentette Czunyiné dr. Bertalan Juditot a TOP és TOP Plusz monitoringbizottságok elnöki tisztségéből. Már ki is nevezték az utódját.
Öt éves csúcsot döntött a külföldre utazó magyar túristák száma, idén pedig a növekedés folytatódik, ami az utazási szezon előtt reflektorfénybe állítja a magyarok külföldi fizetési szokásait. A Mastercard kutatása szerint a digitalizáció itt is hódít: a többség valamilyen digitális megoldással fizet a külföldön (vagy külföldről) igénybe vett termé
A 42 éves, kétgyermekes Rachel Hall kétéves kora óta kizárólag burgonyát evett. A fordulatot egy orvosi lelet hozta el, ami után nyolc hipnoterápiás kezelésen vett részt.