A kutatás eredményei szerint a Suzukihoz több generációnak kapcsolódik személyes élménye. A válaszadók 54,9 százaléka jelenleg is rendelkezik Suzuki gépkocsival a családban, további 27 százalékuknak pedig korábban volt ilyen autója. Mindez azt jelenti, hogy a megkérdezettek több mint 80 százaléka közvetlen tapasztalatot szerzett már a márkával kapc
Csaknem három évtizeddel az első film után hamarosan a mozikban az Átkozott boszorkák 2., amelynek teljes előzetese is befutott, bepillantást engedve a várva-várt történetbe.
A 2026-os NBA Draft egyik legnagyobb vesztesei közé tartozott Donovan Atwell, akinek a nevét egyetlen csapat sem mondta ki a kiválasztás során. A csalódás azonban alig tartott néhány óráig, ugyanis a Golden State Warriors azonnal lehetőséget adott neki, és az első hírek szerint szerződtette a Texas Tech kiváló dobóját. A Warriors ezzel ismét azt bi
Kevin és Austin lett a vb két főnézője: egy Times Square-en felállított üvegfülkéből nézik végig mind a 104 meccset, miközben tartalmakat készítenek a szurkolóknak.
Egyre többen érzik úgy, hogy társaságban is magányosak. A nem választott magány gyilkos állapot. Láma Dzsigme Rinpocse szerint nem az, ha jól kezeljük.
Mi Hazánk Ifjai közleményben ítéli el, hogy az elmúlt éjszaka folyamán az Erzsébet hídról magyar zászlókat hajigáltak a Dunába. A szervezet álláspontja szerint a cselekményhez Karácsony Gergely, Jámbor András és több baloldali közszereplő hergelése vezetett, akik gyűlöletbűncselekményként próbálták beállítani a Mi Hazánk Ifjainak korábbi zászlókihe

Virginia Oldoini, Castiglione grófnéja a 19. századi Európa egyik legtöbbet csodált nője volt. Szépsége előbb társasági és politikai fegyverré vált, később a saját képmása köré épített különös művészeti kísérletté. Élete végére azonban elzárkózott mindentől, ami egykori arcára emlékeztette.
Mi Hazánk Ifjai közleményben ítéli el, hogy az elmúlt éjszaka folyamán az Erzsébet hídról magyar zászlókat hajigáltak a Dunába. A szervezet álláspontja szerint a cselekményhez Karácsony Gergely, Jámbor András és több baloldali közszereplő hergelése vezetett, akik gyűlöletbűncselekményként próbálták beállítani a Mi Hazánk Ifjainak korábbi zászlókihe
Emma Reed Turrell pszichoterapeuta szerint a legtöbb barátság megér egy őszinte beszélgetést a kimondatlan szükségletekről és a változásokról. A szakértő egy konkrét nyitómondatot is javasol, amivel elkerülhető a találgatás és a konfliktus.
Mi Hazánk Ifjai közleményben ítéli el, hogy az elmúlt éjszaka folyamán az Erzsébet hídról magyar zászlókat hajigáltak a Dunába. A szervezet álláspontja szerint a cselekményhez Karácsony Gergely, Jámbor András és több baloldali közszereplő hergelése vezetett, akik gyűlöletbűncselekményként próbálták beállítani a Mi Hazánk Ifjainak korábbi zászlókihe
Mi Hazánk Ifjai közleményben ítéli el, hogy az elmúlt éjszaka folyamán az Erzsébet hídról magyar zászlókat hajigáltak a Dunába. A szervezet álláspontja szerint a cselekményhez Karácsony Gergely, Jámbor András és több baloldali közszereplő hergelése vezetett, akik gyűlöletbűncselekményként próbálták beállítani a Mi Hazánk Ifjainak korábbi zászlókihe
Mi Hazánk Ifjai közleményben ítéli el, hogy az elmúlt éjszaka folyamán az Erzsébet hídról magyar zászlókat hajigáltak a Dunába. A szervezet álláspontja szerint a cselekményhez Karácsony Gergely, Jámbor András és több baloldali közszereplő hergelése vezetett, akik gyűlöletbűncselekményként próbálták beállítani a Mi Hazánk Ifjainak korábbi zászlókihe
Mi Hazánk Ifjai közleményben ítéli el, hogy az elmúlt éjszaka folyamán az Erzsébet hídról magyar zászlókat hajigáltak a Dunába. A szervezet álláspontja szerint a cselekményhez Karácsony Gergely, Jámbor András és több baloldali közszereplő hergelése vezetett, akik gyűlöletbűncselekményként próbálták beállítani a Mi Hazánk Ifjainak korábbi zászlókihe
Mi Hazánk Ifjai közleményben ítéli el, hogy az elmúlt éjszaka folyamán az Erzsébet hídról magyar zászlókat hajigáltak a Dunába. A szervezet álláspontja szerint a cselekményhez Karácsony Gergely, Jámbor András és több baloldali közszereplő hergelése vezetett, akik gyűlöletbűncselekményként próbálták beállítani a Mi Hazánk Ifjainak korábbi zászlókihe
Papp László debreceni polgármester a közösségi oldalán számolt be róla szerda délelőtt, hogy a kínai Semcorp területén szennyezés történt, amiről a Környezetvédelmi Hatóság tájékoztatta.
Ha most júniusban kivezetnék az árrésstopokat és árstopokat, akkor is csak 2 százalékos lenne az idén az infláció a friss Inflációs Jelentés szerint. Olyan jó a helyzet, hogy március óta 2 százalékponttal csökkent a jegybank inflációs várakozása.
A hazai zöldség-gyümölcs mintegy 70 százaléka az áruházláncokon keresztül kerül a fogyasztóhoz –ez a szektor fehér és legális –, míg 30 százalék forog más csatornákon annak pedig akár fele is lehet a fekete kereskedelem. Ezen kívül még újabb 10-20 százalék illegális kereskedelmet nem láthat a statisztika – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában
Mesterségesintelligencia-alapú ködkamra, elektromágneses golyógyorsító és fényszennyezésmérő műszer is szerepelt azok között a fejlesztések között, amelyeket a Mobilis Interaktív Élményközpont és a Széchenyi István Egyetem STEM Akadémiájának diákjai mutattak be.
A Nemzeti Kulturális Alap volt alelnöke a tárgyalóterem előtt ismertette az RTL-lel a bíróság döntését. Egyben leszögezte, hogy nem követett el bűncselekményt.
A Birodalom nem a kulisszák mögötti szenzációra, hanem az emberi sorsokra és döntésekre fókuszál. A sorozat megmutatja a meztelen valóságot, és ezzel együtt a színészeknek is meztelenre kellett vetkőzniük bizonyos jelenetekben. Kovács Dániel Richárd, a sorozat rendezője elárulta, hogy a legfontosabb kérése a színészek felé az volt, hogy olyan formá