Még nem is volt diploma a kezében, amikor Hegyi Benjamin, az AutoConnect társtulajdonosa már a saját vállalkozását vezette. Elmondása szerint az otthonról hozott mintát vitte tovább.
Szakmai tanácskozás keretében ismertették kutatási programjaikat és az ezek során elért eredményeiket a Debreceni Egyetemen futó Egyetemi Kutatói Ösztöndíjprogram nyertesei a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottság Székházában csütörtökön. A támogatásban részesült díjazottak 14 szekcióban csaknem 150 előadást tartottak.
Tom Holland és Zendaya ismét közösen jelent meg a vörös szőnyegen, ezúttal Rómában, a Pókember: Vadonatúj nap premierjén. A figyelmet azonban most nem a ruhák vagy a pózok vitték el, hanem egy apró, nagyon személyes pillanat, amelyet a kamerák is rögzítettek.
Kilencszázhúszra emelkedett a szerdai venezuelai földrengés halálos áldozatainak, és 3360-ra a sérültjeinek száma – közölte Jorge Rodríguez parlamenti elnök pénteken, a VTV állami televíziónak nyilatkozva. A szerda reggel történt 7,2 és 7,5-ös rengések után több, mint 214 utórengést jelentettek.
A Pesti Srácok felelős szerkesztője a Facebookon fenyegetőzött tömeges megmozdulással. A bejegyzést azután tette közzé, hogy felmerült Orbán Viktor gyanúsítotti kihallgatása az aranykonvoj-ügyben.
Nem bír kitörni az évi 1-2 milliárdos veszteségtermelésből a pesti Duna-parton felhúzott Duna Medical. A bevétel szépen nő, de a legnagyobb önálló magánkórház indulása óta egyben a szektor legnagyobb pénznyelője is. A tulajdonosok újabb tőkepótlásra készülhetnek. A sorozatot az Opten támogatja. Mi történt? Megnéztük, milyen évet zárt Budapest egyik
A megfelelő szabásvonalakkal és mintákkal a fürdőruhák csodákra képesek. Az alábbiakban 10 egyrészes fürdőruhát mutatunk be, amelyek garantáltan előnyösek lesznek számodra.
Minden hivatásos szolgáljon becsülettel, tisztességgel, a törvény, valamint a hazánk iránti hűséggel – mondta a miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavató ünnepségén szombaton Budapesten.
Az egészségtudatosság, a növényi alapú étrend és a funkcionális élelmiszerek népszerűsége soha nem látott mértékben formálja az olasz fogyasztói szokásokat.
A városi fák szerepére hívta fel a figyelmet Ürge-Vorsatz Diána klímakutató a hétvégére várható rendkívüli hőség előtt. Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a nagy lombkoronájú fák párologtatásukkal és árnyékoló hatásukkal jelentősen csökkentik a hőmérsékletet, ezért a hőhullámok idején a települések egyik legfontosabb természetes védelmét jelenti
Beindította a rakétákat a nyár és hőséggel árasztotta el hazánkat, ezért óvatosságra intenek mindenkit. A kánikula nemcsak a strandolást, napozást jelenti, hanem olyan állapotot is okozhat, mint a napszúrás vagy a hőguta.
Utolsó frissítés: 2026-06-27 A tartós kánikula komoly fizikai terhelést jelent a testnek. Íme a legfontosabb orvosi, életmódbeli tippek a nyári egészségmegőrzéshez. A nyári kánikula és a tartósan magas hőmérséklet nem csupán komfortérzeti kérdés. Hanem egy rendkívül komoly, összetett élettani kihívás, amely az egészséges szervezetet is maximális fo
Hegedűs Zsolt szerint a hőség nem egyszerű kellemetlenség, hanem komoly egészségi kockázatot jelent és különösen veszélyeztetettek az idősek, a várandósok, a kisgyermekek, a krónikus betegek, a szív- és érrendszeri betegségben érintettek, valamint azok, akik rosszul viselik a nagy meleget.
A miniszterelnök arra kérte a frissen végzett tiszteket, hogy merjenek felszólalni törvénytelenség esetén, jelezzék a méltatlan parancsot, és álljanak ki hivatásuk....
Berg Judit, a népszerű gyerekkönyvíró kapta meg az irodalomért és közművelődésért felelős helyettes államtitkári posztot. A kinevezés a péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg, az új vezetőt Nagy Ervin államtitkár mutatta be.
Németországban olcsóbb és digitálisabb lehet a jogosítvány megszerzése: az elméleti anyag egy része mobilappból, online tanulható lenne, a forgalmi gyakorlás egy részét pedig szimulátor válthatná ki. A szövetségi kormány május végén elfogadta azt a törvénytervezetet, amely jelentősen átalakítaná az ország járművezető-képzési rendszerét. A javaslat
Az okosotthon ma már nem egy-egy külön vezérelhető eszközt jelent, hanem összehangolt rendszert, ahol a világítás, fűtés és más megoldások együtt, automatikusan működnek.
A Portfolio május 22-én ismertette az Eurostat éves demográfiai kiadványának főbb adatait, kiemelve, hogy a magyar népességfogyás közép-kelet-európai régiós trend, miközben az EU népessége évről évre növekszik. A leginkább növekvő népességű országok között meglepő módon olyanok is vannak, ahol évtizedek óta alacsony a születésszám. A látszólagos el
Tóth Andi igazi átalakulóművész, amit ezúttal is bizonyított. Az énekesnő közösségi oldalán most egy merész sminket villantott, ezzel hangolódik a mai Pride-ra. Rajongói imádják a friss fotóját.
Az Európai Unió egységes 1%-os online szerencsejáték-adó bevezetését mérlegeli mind a 27 tagállamban. Ez a javaslat most új lendületet vett a blokk hosszú távú költségvetési tárgyalásain, és újabb jele annak, hogy az európai szerencsejáték-szigorítás a nemzeti fővárosokból Brüsszelbe helyeződik át. A nemzeti szigorításoktól a brüsszeli adóig Az Eur
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott köszöntőjében a kormányfő egy szabadságát most újratanuló Magyarországról szólt, ahol nem annak kell félnie, aki be akarja tartani a törvényt, hanem annak, aki visszaél a helyzetével.
Szerencsére léteznek fagytűrő trópusi növények, amelyek bátran kibírják a zordabb, magyar téli időjárást is, miközben egzotikus látványukkal feldobják a kertet.
Az Európai Tanács és az Európai Parlament ideiglenes megállapodásra jutott azokról a szabályokról, amelyek arra irányulnak, hogy valamennyi közlekedési mód esetében Unió-szerte megerősítsék az utasjogok érvényesítését. Az új szabályok célja a meglévő keret egyszerűsítése, harmonizálása és következetességének javítása, különösen ami az utasoknak a j
Harmadfokú hőségriasztás lépett életbe szombattól Magyarország teljes területén. A kormány szombat délelőtti tájékoztatása szerint a tartós hőhullám miatt több mint száz településen vízkorlátozást vezettek be, vasúti sebességkorlátozások léptek életbe, országszerte vizet osztanak a lakosságnak, miközben a hatóságok a hétvégi tömegrendezvények szerv
A főtt rizs tipikusan az az étel, amelyből szinte mindig több készül a kelleténél. Ilyenkor jön a megszokott mozdulat: dobozba kerül, majd megy a hűtőbe másnapra.
Washingtonban keretmegállapodást írt alá Izrael, Libanon és az Egyesült Államok. A felek szerint a dokumentum a két ország közötti béke felé vezető első lépés, ugyanakkor még nem jelent végleges békeszerződést.