2026. június 3. szerda

jún. 3
12:03
A Batthyány-Strattmann László Alapítvány fő feladatát az Országos Egészségbiztosítási Pénztár veszi át (444.hu)
Nemzetközi jó gyakorlatok alapján az egyedi, nagy értékű betegellátási támogatások akkor működnek jól, ha azok elsődlegesen állami, szabályozott, szakmai és átlátható finanszírozási rendszerben történnek – közölte az egészségügyi miniszter.
jún. 3
12:03
Kiütötte a kerékpáros kezéből a biciklit az idős sofőr, majd elhajtott: íme a videó! (Autónavigátor)
Csak pár centiméteren múlott, hogy nem a kerékpárját toló fiatalt, hanem a járművet ütötte el egy jászberényi nő. Az ütközést követően megállás nélkül továbbhajtott.
jún. 3
12:03
Ez a 6 ártalmatlan tünet súlyos daganatot és összeomlást is jelezhet: Ha tapasztalod őket, azonnal menj orvoshoz! (Femcafe)
Sokan hajlamosak vagyunk elbagatellizálni a kisebb egészségügyi panaszokat, pedig a testünk jelzései mögött olykor komoly veszélyek bújnak meg. Mutatjuk, melyek a legfontosabb figyelmeztető jelek.
jún. 3
12:03
Premier: a kihagyott életekről és az elhalasztott lehetőségekről szól a Brumiko új klipje (SzMo)
A 16 mm-es filmre forgatott videoklip egy neonfényben úszó pesti aluljáró és a gánti bányavidék vörös, időtlen tájai között váltogatja helyszíneit, álom és valóság határán egyensúlyozva.
jún. 3
12:03
Közel ötödével nőtt a használtautó-import az első öt hónapban tavalyhoz képest (Digital Hungary)
Idén májusban a DataHouse adatai szerint 12 382 import használt személyautó kapott hazai rendszámot. Immár negyedik hónapja stabilan 12 ezer felett alakul az országba áramló használt autók havi mennyisége, amire utoljára 7 éve volt példa. Május végéig összesen 61 092 külföldről származó autót regisztráltak, ez az érték 18,5 százalékkal haladja meg
jún. 3
12:03
Túlárazás miatt feljelentették Orbán Győzőt, aki mindent tagad (Kontroll.hu)
Hadházy Ákos szerint Orbán Győző cége a nyilvános árlistán szereplő ár több mint kétszereséért értékesített zúzottkövet a V-Híd Zrt.-nek az M1-es autópálya bővítéséhez, Orbán Viktor apja visszautasítja a vádakat.
jún. 3
12:05
Forbes: Orbán Anita a legbefolyásosabb magyar nő 2026-ban (Kontroll.hu)
Orbán Anita külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes került a Forbes Magyarország 2026-os, a legbefolyásosabb magyar nőket rangsoroló listájának élére.
jún. 3
12:09
Oroszország végzetesen lemaradt az űrversenyben (Piac és Profit)
Az űrkilövésekért folytatott verseny meredeken gyorsul, és az Egyesült Államok messze megelőzi az összes többi nemzetet. 2025-ben az Egyesült Államokban 181 űrkilövést regisztráltak, ami majdnem kétszerese Kína 93 indításának, és messze megelőzi Oroszország 17-ét.
jún. 3
12:09
Újabb szervezetek jönnek létre a Fidesz megújítására, Navracsics Tibor is fontos szerepet kap (Infostart)
Havasi Bertalan tájékoztatása szerint a volt közigazgatási és területfejlesztési miniszter vezeti a Fidesz önkormányzati kabinetjét. A biztonságpolitikai műhely felállítására Vidoven Árpádot, míg az Európa Klub vezetésére Bóka Jánost kérte fel Orbán Viktor.
jún. 3
12:09
Újra indult a nyomozás Deutsch Tamás öccse ellen (Blikk)
Talán nem meglepő, de az április 12-i politikai fordulat nyomán újabb olyan gyanús ügy aktáját nyitották ki újra, amit egyszer már "véglegesen" becsuktak. Ráadásul ebben a történetben, legalábbis családi szálon, a korábbi kormánypárt egyik prominense, Deutsch Tamás is érintett, hiszen az öccsét érték a támadások. Ugyanis az Integritás Hatóság beadv
jún. 3
12:09
Évek óta üresen állt, végre elkezdték berendezni – így néz ki most Budapest csodálatos Biodómja (Blikk)
A Fővárosi Állatkert területén magasodó, gigantikus fóliasátorszerű építményt már régen várja, hogy megnyílhasson a látogatók előtt. A korábbi Vidámpark helyén felhúzott Biodóm az elmúlt években leginkább a félbemaradt beruházások és a pénzügyi viták szimbólumává vált. Mára azonban élet költözik a futurisztikus buborékba, amit július elsejétől láto
jún. 3
12:09
Meghalt a férfi, akit órákig tartó mentés után emeltek ki a székesfehérvári romok alól (Gondola)
Meghalt az a férfi, akit a hétfői székesfehérvári épületomlás után többórás mentéssel szabadítottak ki a romok alól.
jún. 3
12:09
Martigszigeti matyó-lagzival kezdődött a nyár 100 éve (FilmHu)
Sok esővel, árvízzel, 150 fős margitszigeti matyó-lagzival, hazafias ünnepekkel és egy hamis Rákóczi-ereklyével kezdődött a nyár a száz évvel ezelőtti filmhíradóban. Megjelent a Nemzeti Filmintézet dokumentum-sorozata, a Ma 100 éve – Régi idők híradói 1926 júniusi része.
jún. 3
12:09
Teljesítette vállalásait a Wizz Air, több mint 134 millió forint jutott az SOS Gyermekfalunak (ProfitLine)
A Wizz Air teljesítette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi eljárása során tett vállalásait, amelynek eredményeként több mint 134 millió forint jutott el az SOS Gyermekfalu Alapítványhoz, ugyanakkor egyes igazolások késedelme miatt 5 millió forint bírságot kapott a légitársaság - közölte az MTI-vel a versenyhivatal szerdán.
jún. 3
12:09
Lenyelve sem okoz égési sérüléseket az Energizer új gombeleme (Rakéta)
Az Energizer ugyan azt állítja, hogy az új technológia kiküszöböli az égési sérülések kockázatát, de továbbra is azt javasolja, hogy minden feltételezett elemnyelés esetén azonnal orvoshoz kell fordulni.
jún. 3
12:09
Az EU tagállamai a katona korú ukránok védelméről tárgyalnak (Magyar Hírlap)
Az ukrán befogadások meghosszabbítása a férfiak kivételével?.
jún. 3
12:09
Bombariadó volt több szerbiai iskolában (Demokrata)
Több szerbiai iskola is bombafenyegetést kapott szerdán, az e-mailek megérkezése után a diákokat evakuálták.
jún. 3
12:09
Stratégiai kivárás a budapesti ingatlanpiacon – elkerülhetetlen az árkorrekció (AC News)
Története egyik legjelentősebb strukturális átalakulásán megy keresztül a budapesti ingatlanpiac.
jún. 3
12:09
10 perces áfonyalekvár (Street Kitchen)
Vannak receptek, amik olyanok, mintha tiszta konyhai alkímia lenne - egyszerű hozzávalók, amik valahogy együtt sokkal többet adnak, mint külön-külön… És ez az áfonyalekvár pontosan ilyen. Három hozzávaló, tíz perc, egy üvegnyi lédús, friss csoda, ami olyan ízű, mint egy nyári reggel a vidéken. Ha valaha is szerettél volna otthon lekvárt főzni, de f
jún. 3
12:09
Minden eddiginél sötétebb ügyekkel tér vissza a Néma szemtanú (Médiapiac)
Június 6-án új évaddal tér vissza a GALAXY4 képernyőjére a Néma szemtanú. A világszerte népszerű brit krimisorozat 19. évadában a megszokottnál is sötétebb ügyek várnak a nyomozó patológusokra.
jún. 3
12:09
Figyelmeztet az MNB: így növelte az eladósodottságot az Otthon Start, ennyivel tartozik egy átlagos hitelfelvevő (Biztos Döntés)
Az Otthon Start Program az új lakáshiteleknél jövedelmi kifeszítettséget nem okozott, az eladósodottságot viszont érdemben növelte – állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitási jelentése. A program hatására az adósok nominálisan és éves jövedelmük arányában is sokkal magasabb hitelösszegre szerződtek, mint ami korábban megszokott volt.
jún. 3
12:11
Kezdődik: teljesen újjáépítik a Hajógyári-sziget 70 éves K-hídját (Blikk)
Teljesen felújítják a Hajógyári-szigetre vezető K-hidat: a beruházás során kicserélik a leromlott állapotú pályalemezt, kiszélesítik a kocsipályát, és jelentősen növelik a szerkezet teherbírását. Az 1957-ben, eredetileg ideiglenesnek szánt építmény rekonstrukciója a tervek szerint idén ősszel kezdődik meg és 2027 végére fejeződik be, a munkálatokat
jún. 3
12:15
Beesett a Richter a tőzsdén, de a BUX tovább emelkedik (Privátbankár)
Már délelőtt 3,5 százalékos csökkenés látható a Richter-papírok árfolyamánál, a Mol viszont átlépte a 4000-es küszöbértéket.
jún. 3
12:15
Hidat építene az első magyar Lmbtqi-csatorna: startolhat a Szivárvány Tv, az Nmhh jóváhagyta (Blikk)
Az NMHH nyilvántartásba vette a Szivárvány TV-t, vagyis minden akadály elhárult az első magyarországi LMBTQI-tévé elindulásának útjából. A csatornát működtető cég vezetője szerint a döntés fontos az esélyegyenlőség és a médiapluralizmus szempontjából.
jún. 3
12:15
Rendkívüli bejelentést tett a Ferrari Charles Leclerc-ről (Blikk)
Szerződést hosszabbított Charles Leclerc-rel a Ferrari Forma–1-es istálló. A rutinos pilóta a vörösök saját nevelésű versenyzője. A monacói eddig nyolc futamot nyert a csapattal.
jún. 3
12:15
Fotógaléria: Magyar Péter megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját Párizsban (SzMo)
A miniszterelnök kedden Berlinben tett hivatalos látogatást, szerdán pedig Párizsban folytatja a munkát. Felsorolta, milyen vezetőkkel fog találkozni a nap folyamán.
jún. 3
12:15
Megérkeztek az első hivatalos fotók Dua Lipa és Callum Turner esküvőjéről, csak úgy sugárzik a boldogság az ifjú párból (Glamour)
Dua Lipa és Callum Turner esküvője nemcsak meghitt és varázslatos volt, hanem azonnal az internet egyik legnagyobb szenzációjává vált. A sztárpár május 31-én mondta ki a boldogító igent London szívében, és az első fotók máris elárasztották a közösségi médiát.
jún. 3
12:15
Talajtani kutatók mutatták be az Alföld megmentésének tervét (Rakéta)
A vízvisszatartás nemcsak természetvédelmi cél, hanem a mezőgazdaság hosszú távú alkalmazkodásának egyik kulcsa is lehet a klímaváltozásnak különösen kitett térségben.
jún. 3
12:15
Hogyan működik a csiklandozás? (Magyar Hírlap)
Már 2000 éve próbálják kideríteni.
jún. 3
12:15
Szoboszlai ruhája lett a hét mémje – felpróbáltuk az RTL sztárjaira (rtl.hu)
Szoboszlai Dominik telki bevonulása után az egész ország a válogatott csapatkapitányának extravagáns ruházatáról beszél. Megnéztük, hogyan festenének az RTL legnépszerűbb arcai és a hazai sztárvilág legismertebb alakjai a már-már ikonikussá vált csíkos ingben és bő fehér nadrágban.
jún. 3
12:15
"Nyugi, nyugi, Xanax!" – a parlamenti napló szerint így szólogattak be eddig egymásnak a képviselők (Telex)
A parlament gyorsírói azokat a bekiabálásokat is hallják és lejegyzik, amiket a tévénézők legfeljebb csak láthatnak. Az Országgyűlési Naplók alapján az első rendes ülésnapokon Magyar Péter volt a legaktívabb bekiabáló, de Pócs János, Dúró Dóra és Kocsis Máté sem hagyta magát. De ki érezte annyira fenyegetve magát, hogy az őrséget hívta?
jún. 3
12:15
Szoboszlai Dominik: A divatban semmi sem túlzás (Telex)
A focista legutóbbi szettje mémesedett, de ez a jelek szerint egyáltalán nem zavarja.
jún. 3
12:15
Vegyi anyagokat mutattak ki a CATL gyáránál talált zöld folyadékban (Öko-drive)
Vegyi anyagokat mutattak ki a debreceni CATL akkumulátorgyárnál május elején kiömlött zöld folyadékban.
jún. 3
12:15
Ez a 3 napos detox program segíthet a cukorfüggőség leküzdésében (Bien)
A cukorfüggőség sokkal alattomosabb, mint gondolnánk, de egy rövid, tudatos 3 napos program is segíthet elindulni az egészségesebb szokások felé.
jún. 3
12:15
Kvíz: 8 kérdés, amelyből 5-re helyesen válaszolni csak a legjobbaknak sikerül (Kvízguru)
Nyolc kérdés vár rád ebben a kvízben, de ne hagyd, hogy a szám megtévesszen! Ahhoz, hogy legalább 5 helyes választ összegyűjts, valóban szükség lesz a tudásodra. Ez az a fajta kihívás, ahol néhány kérdés elsőre könnyűnek tűnhet, de a végén minden pontnak komoly jelentősége lehet. Tudod például, melyik két ország határán található a Niagara-vízesés,
jún. 3
12:21
Felfelé kúsznak az üzemanyagárak, de még jobb a helyzet, mint múlt héten (Menedzsment Fórum)
A 95-ös benzin átlagára 646 forintra, a gázolajé 665 forintra emelkedett szerdán.
jún. 3
12:21
Gacsályi József: Ami eddig a bajt okozta, az lesz az Alföld megmentője (Agroinform)
A napenergia és a vízpótlás összekapcsolása lehet a jövő útja a magyar vízgazdálkodásban. Új fejlesztések indulnak a Homokhátság és más térségek megmentéséért.
jún. 3
12:21
Magyar Péter: Budapesten tehetnének pontot az orosz–ukrán háború végére (Portfolio)
Magyarország akár helyszínt is biztosítana az ukrán–orosz béketárgyalásokhoz, viszont a háború lezárása után Európa egészének érdeke lehet az orosz energia részleges visszaengedése – erről beszélt egy német lapnak adott interjújában Magyar Péter miniszterelnök. A Tisza vezetője hangsúlyozta: Budapest továbbra sem küldene katonákat vagy fegyvereket
jún. 3
12:21
Tragédia a székesfehérvári házomlás után: hiába küzdöttek az orvosok (Pénzcentrum)
Több órás mentés után, életveszélyes állapotban került kórházba a férfi, aki végül szerda hajnalban meghalt.
jún. 3
12:21
Hogyan működik a csiklandozás? (Magyar Hírlap)
Már 2000 éve próbálják kideríteni.
jún. 3
12:21
Gázolt a HÉV Óbudán (Telex)
A szerelvények egy pályán közlekednek Szentendre és Békásmegyer között.
jún. 3
12:21
Leváltották a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. vezérigazgatóját (Telex)
Tanács Zoltán miniszter Vetési Iván helyére Simon Lajost nevezte ki.
jún. 3
12:23
Nagy változások jönnek a magyar pszichiátriai ellátásban: komoly lépéseket jelentett be a miniszter (Portfolio)
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szerda reggel a Pszichiátriai Társaság vezetőivel egyeztetett a mentális egészségügyi ellátás helyzetéről. A tárca az elmúlt hetekben feltérképezte a sürgős beavatkozási pontokat, és áttekintette a közép- és hosszú távú terveket. Konkrét lépésként kiírják a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Int
jún. 3
12:27
Lopakodnak felfelé a piaci üzemanyagárak, de ez közel sem a májusi szint (Privátbankár)
A benzin piaci átlagára 5 forinttal, a dízelé pedig 4 forinttal emelkedett szerdára. Az üzemanyagok árszintje ezzel együtt is alacsonyabb, mint áprilisban, vagy májusban.
jún. 3
12:27
Figyelmeztetnek a profik: durván túlárazott lehet a SpaceX! (Portfolio)
A Morningstar elemzői szerint a SpaceX részvényei jelentősen túlárazottak lehetnek a vállalat várhatóan két héten belül induló nasdaqi tőzsdei bevezetésekor, így a befektetőknek érdemes lehet megvárniuk egy kedvezőbb beszállási pontot - tudósított a Cnbc.
jún. 3
12:27
Ezt nézd meg először, ha foltosan pusztul a gyep (Agroinform)
Aggódsz a foltokban pusztuló gyeped miatt? Mutatjuk, hogyan derítsd ki az okát, mire figyelj és mikor kell azonnal cselekedni!
jún. 3
12:27
Szigorú tervvel állt elő a Tisza Párt: vége a házfalakat beborító óriásplakátok aranykorának (ATV)
Gyökeresen átalakulhat a magyar utcakép, ha átmegy a parlamenten az a törvényjavaslat, amely szerint 2026 őszéig szinte teljesen eltűnnének a házak faláról az óriásplakátok, a politikai kampányokból pedig száműznék a gyűlöletkeltő elemeket.
jún. 3
12:27
Robert De Niro és Mickey Rourke éjsötét neo-noirja a kisképernyőn kel új életre (Igényesférfi.hu)
Az HBO és az A24 sorozatot készít az 1987-es kultikus Angyalszív című neo-noir horror-thriller és annak könyvfolytatása alapján, a főszerepben és produceri székben Zac Efronnal.
jún. 3
12:27
Blikk: szakított egymással Ambrus Attila és felesége, már a házukat is árulják (SzMo)
A Blikk információi szerint 14 év után véget ért a Viszkis házassága. A pár szétköltözött, és a Búbánatvölgyben található közös otthonukat is eladásra kínálják.
jún. 3
12:27
A fenntartható energiatárolás és a precíziós orvoslás kérdései is egyre fontosabbá válnak (Rakéta)
A nyertes projektek az egészséges öregedés, a mesterséges intelligencia, a fenntartható energiatárolás, valamint a precíziós orvoslás kérdéseivel foglalkoznak.

Keresés