Narine Abgarjan első regénye egy blogból született. Barátságról, első szerelemről és egy örmény kisvárosról szól, ahol a gyermeki fantázia elfeledteti a valóságot. Olvass bele a Manyunya című kötetbe!
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kertművelő programja új, "Víztudatos kertészkedés" című kisokossal segíti a hobbi- és balkonkertészeket.
Arról írnak, Németország már messze nem futballnagyhatalom, és már a "borzalmasan kommunikáló" szövetségi kapitány utódját is megtalálták természetesen.
Nemrég Graham Norton műsorában tűnt fel Madonna, akinek hamarosan új albuma, a Confessions II is megjelenik. A közel egyórás beszélgetésben az énekesnő mélyen belement magánéleti és karrierbeli témákba is. Szóba hozta lányával közös dalát, néhai testvérét, Christopher Cicconét, egy húsz évvel ezelőtti féltékenységét, sőt arra is utalt, hogy akár a
Magyarországon több százezer ember él cukorbetegséggel, és sokan még csak nem is tudnak róla. Pedig a szervezet már a korai szakaszban is küldhet olyan figyelmeztető jeleket, amelyeket érdemes komolyan venni, mert az időben megkezdett kezelés segíthet megelőzni a súlyos szövődményeket.
A NER utolsó titokminiszterének nevét nem olvassuk az aranykonvoj-ügy potenciális felelőseinek névsorában. Nem tudni, hogy az ügyészség taktikázik-e vagy sem, nem tudni, hogy szán-e szerepet Rogán Antalnak akár a pénzmosás gyanújával indított nyomozásban, akár az ukrán pénzszállítók jogellenes fogvatartása miatt büntetőeljárásban. Nem világos az se
Az évi 18 millió fős látogatói létszámú Westend bevásárlóközpontban az elmúlt években átfogó fenntarthatósági program indult el, amelynek célja, hogy az épületegyüttes kevesebb energiával, alacsonyabb kibocsátással és a városi környezethez jobban alkalmazkodva működjön. Ennek részeként a mai napon hivatalosan is átadták az épület tetejére telepítet
A következő években új alapokra helyezzük Magyarország vízpolitikáját, a vízmegtartás lesz a magyar vízgazdálkodás alapelve – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés keddi ülésén, napirend előtt.
A VML-t választotta az év globális ügynökségi hálózatának a Campaign, a reklám- és marketingipar egyik meghatározó nemzetközi szakmai platformja. A VML kettős győzelmet aratott az idei díjátadón: a hálózati elismerés mellett Ellie Bamford, a VML globális stratégiai vezetője az ’Év Stratégiai Vezetője’ kategória győztese lett. A díj Bamford stratégi
A mesterséges intelligencia térhódításával egyre több ország és város versenyez azért, hogy ne csak technológiai újításokban, hanem azok társadalmi, etikai és demokratikus alakításában is meghatározó szerepet töltsön be. Bécsben ezért új digitális humanizmus központ jön létre, amelynek célja, hogy a digitális technológiák fejlesztését az emberi ért
Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén megszavazta a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését és a polgármesteri fizetések befagyasztását. A Tisza Párt képviselője által benyújtott javaslatot 135 igen szavazattal fogadták el: a hivatal a kihirdetést követő tizenötödik napon megszűnik, jogutódja az Igazságügyi Minisztérium lesz, amely azonban nem
Dél-Koreában minden eddiginél gyorsabban gyarapodik a lakosság vagyona, miközben a mesterséges intelligencia által fűtött félvezető-boom a bérből élő alkalmazottak bankszámláit is megduzzasztja. A Samsung és az SK Hynix rekordösszegű bónuszai a harmincas-negyvenes éveikben járó, jól kereső szakemberek személyében a jómódúak egy új rétegét hozzák lé
Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
Súlyos robbantás rázta meg Monacót: egy lakóépületben elhelyezett csomagbomba detonációja következtében egy ukrán üzletember és két családtagja is megsérült.
Májusban az ipari termelői árak, két hónap növekedés után ismét csökkentek, 0,7 százalékkal, a belföldi értékesítés árai éves összehasonlításban 1,9 százalékkal nőttek az áprilisi 2,2 százalék után, az exportárak csökkenése pedig 1,8 százalékra gyorsult az előző havi 0,5 százalékról – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A magyar felnőttek többségének nincs elég információja sem az elérhető nyugdíjpénztári hozamokról, sem az igénybe vehető adóvisszatérítés lehetőségéről – egyebek mellett ez is kiderül abból az országos, reprezentatív kutatásból, amely az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából készült el.
Pikó András józsefvárosi polgármester és tanácsadója, a korábbi képviselő Jámbor András is úgy látja, hogy drámaian romlott a közbiztonság, amit egy új drog terjedése is súlyosbít. Pikó felszólította a kormányt, hogy "tegye végre a dolgát".
Az idén eladott lakóingatlanok adatai alapján a klímával felszerelt lakások és házak átlagos négyzetméterára több mint 100 ezer forinttal is meghaladta a légkondi nélküli ingatlanokét. A budapesti lakásoknál a klíma átlagosan négyzetméterenként 105 ezer forintos magasabb árat jelentett, ami egy 50 négyzetméteres lakás esetében több mint 5,2 millió
Mindenkinek megvan a saját bakancslistája, ám a rajta szereplő, életre szóló úti célok felkeresése sokszor komoly kiadással jár. Legalábbis erre utal az a friss rangsor, amely a világ legdrágább nyaralóhelyeit listázta 2026-ra.
A Los Angeles Clippers fontos döntéseket hozott a szabadügynökpiac nyitása előtt. A klub nem hívta le Nicolas Batum és Bogdan Bogdanović 2026-27-es idényre szóló csapatopcióját, így mindkét veterán szabadügynökként kereshet új csapatot a nyáron. A lépés jól mutatja, hogy a Clippers tovább alakítja keretét, és a vezetőség igyekszik nagyobb mozgáster
Hágában zavargások, Casablancában pedig örömünnep tört ki az után, hogy Marokkó 11-esekkel búcsúztatta kedden Hollandiát az amerikai-kanadai-mexikói közös rendezésű labdarúgó-világbajnokság kieséses szakaszának első fordulójában, és bejutott a legjobb 16 közé.
Adott két pénzforgalmi számlával rendelkező kft., amelyek havonta bérleti díjat számláznak egymásnak, egy évben 12 alkalommal, havonta bruttó 2,2 millió forint értékben. Ez esetben hogyan kell értelmezni azt, hogy szerződésenként legfeljebb 1,5 millió forintot lehet készpénzben kifizetni? Minden hónapban kifizethetnek a havi 2,2 millió forintból 1,
Legyen szó egy hosszú óvodai vagy iskolai nap utáni feszültséglevezetésről, vagy a túl sok képernyőidő okozta ingerlékenységről, a hiszti határán táncoló, túlpörgött gyereket elképesztően nehéz visszahozni a nyugalmi zónába. Sok szülő ismeri azt a pontot a nap folyamán, amikor a gyerek mentálisan és fizikailag is elfárad, és ezzel a helyzettel nagy
"A vizsgált ügyek egyik visszatérő problémája az volt, hogy az adatkezelők nem tudták megfelelően meghatározni, hogy pontosan milyen jogos érdekre alapozzák az adatkezelést."
A miniszter a Nyugatiban mondta el, hogy milyen vonatai lehetnének már az országnak, de Havasi Bertalan szerint ideje lenne elnézést kérnie Lázár Jánostól.
A nyár mindig magával hozza a megújulás és a kísérletezés szabadságát. A gardróbunk felfrissítése izgalmas kaland, az idei szezon pedig különösen színes és formabontó újdonságokat tartogat. De vajon mi az, ami valóban stílusos idén, mit érdemes most háttérbe szorítani, és hogyan maradhatunk hűek önmagunkhoz a folyton változó trendek sűrűjében?
Érezhetően fiatalodik a magyar lakáspiac: a Duna House elemzése szerint 2026 első öt hónapjában a vevők csaknem fele 40 év alatti volt. Ezen belül a harmincasoké a főszerep – a 30–40 évesek adták a vásárlók közel harmadát, így messze ők a piac legaktívabb szereplői.
A paradicsom tápanyagigénye nyáron jelentősen átalakul, ezért a nitrogén, kálium és kalcium helyes adagolása kulcsfontosságú a bő terméshez. Figyelj a túltrágyázás veszélyeire is!
A Tisza Párt javaslatára, 135 igen szavazattal döntött a parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal felszámolásáról. A törvény 15 nap múlva lép hatályba, amivel a hivatal összes folyamatban lévő eljárása is azonnal megszűnik.
Májusban az ipari termelői árak, két hónap növekedés után ismét csökkentek, 0,7 százalékkal, a belföldi értékesítés árai éves összehasonlításban 1,9 százalékkal nőttek az áprilisi 2,2 százalék után, az exportárak csökkenése pedig 1,8 százalékra gyorsult az előző havi 0,5 százalékról - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).