A YouGov Shopper legfrissebb, április végi Behavior Change kutatása alapján látványosan javult a magyarok gazdasági várakozása: a hazai fogyasztók jóval optimistábban látják saját pénzügyi helyzetük jövőjét, mint az európai átlag.
Magyarországon először azonosították az afrikai sertéspestist házisertés-állományban egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei telepen. Az illetékes hatóságok haladéktalanul megkezdték a mintegy háromezer állatot számláló állomány leölését, kijelölték a védőkörzeteket, és elindították a járványügyi nyomozást. Bár az eset átmenetileg érintheti az Európai
Ethan Harrison édesanyja szerint a család teljesen váratlanul szembesült az akut mieloid leukémia diagnózisával. A fiú orvosai szerint ha a fogorvosi vizit után négy nappal nem kezdik meg a kezelést, már nem lehetett volna rajta segíteni.
A Polymarket előrejelzési platform fenntartotta a „Nem” kimenetelt egy több mint 80 millió dolláros fogadási piacon, amely arra kereste a választ, hogy a Strategy elad-e bitcoint 2026. május 31-ig. A döntés heves vitát váltott ki a kriptoközösségben, a vita középpontjában pedig már nem maga az eladás áll, hanem egy alapvető kérdés, hogy mikor akkor
Az ikonikus helyektől a rejtett kincsekig – Antoni Porowski a világ legkülönlegesebb úti céljait fedezi fel a NatGeo népszerű "A világ legjobbjai" sorozatának folytatásában. Párizs, Mexikóváros, London és szülővárosa, New York mélyére ásva Antoni olyan autentikus és felejthetetlen élményeket keres, amelyek méltán kerülhetnek a világ legjobbjai közé
Bosszantó hibára panaszkodnak a Waze felhasználói az alkalmazás legutóbbi frissítése után. A probléma leginkább az Apple CarPlay rendszerén jelentkezik: a navigációs app térképe eltűnik a kijelzőről, miközben a többi kezelőfelületi elem továbbra is látható marad.
Szokatlan balesetet szenvedett a Lufthansa egyik szinte vadonatúj Boeing 787-9-es repülőgépe csütörtökön a frankfurti repülőtéren, amikor a kapunál parkoló jármű orrfutóműve összecsuklott. A váratlan baleset komoly károkat okozhatott a gép szerkezetében - közölte a Bloomberg.
Eljárást indított a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a Duna Médiaszolgáltatóval szemben az énekes kijelentése miatt. Petrás János a Jó reggelt, Magyarország! című műsor április 7-i adásában beszélt így az akkor még ellenzéki párt támogatóiról.
Oroszország azt tervezi, hogy az összes kamikaze drón között a sugárhajtású csapásmérő drónok arányát 50 százalékra növeli – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka csütörtökön a Facebookon.
Még egy könnyedebb pilatesóra is nehezebbnek tűnhet a nyári kánikulában, amikor a meleg miatt gyorsabban elfáradunk. Ilyenkor nem mindegy, milyen anyagú és szabású ruhát viselünk. Egy jól megválasztott edzőszett sokat segíthet abban, hogy kényelmesebben és magabiztosabban végezzük a gyakorlatokat. A témában Csabai Liza talaj- és reformer pilates in
A termesztett növények termésbiztonságát innovatív mikrobiológiai készítményünk, az Algafix és az AlgaTer egészen más módon támogatja, mint a vegyipari-kémiai termékek.
Miután már hat hónapja nem tudták felvenni vele a kapcsolatot, az amerikai űrhivatal (NASA) halottnak nyilvánította a több mint egy évtizedig a Mars körül keringő Maven űrszondáját.
Szokatlan balesetet szenvedett a Lufthansa egyik szinte vadonatúj Boeing 787-9-es repülőgépe csütörtökön a frankfurti repülőtéren, amikor a kapunál parkoló jármű orrfutóműve összecsuklott. A váratlan baleset komoly károkat okozhatott a gép szerkezetében - közölte a Bloomberg.
Az Európai Bizottság indokolással ellátott vélemény megküldésével szólította fel Magyarországot és Romániát csütörtökön, hogy ültessék át nemzeti jogrendjükbe az energiahatékonyságra vonatkozó uniós szabályokat.
A devizahiteles ügyekben csak az ingatlanfedezet végrehajtását állítanák le, de a kapcsolódó végrehajtási eljárások, például a gyermektartásdíj behajtása folytatódhatna a jövőben is – az erről szóló módosító javaslatot csütörtökön fogadta el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága.
András ükapám Reszege beretvásaként fogat húzott, klistérozott, vagyis beöntést végzett, köpölyözött, sebet kötött, pióca- és masszázsterápiát alkalmazott, helyre tette a kificamodott vagy törött végtagokat. – Nagy Gabriella 2flekken.
Hosszú szünet után új adással jelentkezett a Magyar Tudományos Akadémia podcastja, a Biztos hang. A beszélgetésben Weiszburg Tamás ásványtani szakértő és Pósfai Mihály, az MTA elnöke járta körül a Nyugat-Magyarországot és Ausztriát érintő azbesztügyet: honnan érkezhetett a kőzúzalék, mekkora lehet az érintett terület, milyen szabályozási hiányosság
A köztársasági elnök szerint a leváltására tett kísérletek alapvető alkotmányos elveket sértenek. Jelezte, hogy az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének munkatársai készek Magyarországra utazni, hogy többet tudjanak meg a kialakult helyzetről.
A természettudományi képzés a természeti jelenségek, a fizikai, kémiai és biológiai törvényszerűségek tudományos vizsgálatát és megértését jelenti. A terület magában foglalja a matematikát, a biológiát, a fizikát, a kémiát, a földtudományokat, valamint az ezekre épülő interdiszciplináris szakokat. A végzettek alapvető kutatási, elemzési és probléma
A „Vizet a tájba!” program egy 2025-ben indult magyar kormányzati kezdeményezés, amely a klímaváltozás hatásaira válaszolva a víz elvezetése helyett annak helyben tartását és hasznosulását helyezi előtérbe. A program célja, hogy növelje a táj vízmegtartó képességét, erősítse a mezőgazdaság alkalmazkodóképességét a szélsőséges időjárási viszonyokhoz
Az Axiom Space amerikai kereskedelmi űripari vállalat lezárta a kiemelkedő befektetői érdeklődés mellett megvalósult tőkebevonását, amelynek végső összege meghaladta az 525 millió dollárt, a tranzakcióban a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) új stratégiai befektetőként két lépésben összesen 100 millió dollár értékű tőkeemelést hajtott vé
Új koncepcióval várják a látogatókat az idei Sziget Fesztiválon: a Jardin des Arts (Művészetek Kertje) összefüggő kulturális negyedként kapcsolja össze a kortárs cirkusz, a tánc, az audiovizuális művészetek és az összművészeti előadások világát úgy, hogy a látogatók nemcsak nézői, hanem alakítói is lehetnek az élményeknek.
Három-négy napon belül véget érhet a sertésállomány felszámolása a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vállaj településen működő gazdaságban, ahol afrikai sertéspestis fertőzést mutattak ki a vizsgálatok; a telepről két vágóhídra juthattak sertések a lappangási idő alatt – ismertette Nemes Imre országos főállatorvos, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság
Kivonul a magyar piacról a román eMAG csoporthoz tartozó Sameday csomagszállító cég, miután az előző kormány megakadályozta a vállalat hazai üzletágának felvásárlását. A döntés következtében a társaság elbocsátja magyarországi munkavállalóit, az ezer feletti automatát számláló Easybox-hálózatot pedig felszámolja, és visszaszállítja Romániába - jele
"Most pont azok a bábok védik a jogállamiságot, akik 16 éve aláássák" – nyilatkozta a Spiegelnek adott interjúban, amiben mézeshetekről és Trumpról is beszélt.
A Balatonfenyvesnél felbukkant homokpad a tó alacsony vízállásának következménye. Szakértők szerint a térségből akár 100-150 milliméter csapadék is hiányozhat, ami a vízutánpótlást akadályozza.
Mivel az IKT‑szakmák fizetéseiről számos mendemonda kering, a frissen közzétett KSH‑statisztikák alapján áttekintettük, hogyan alakultak valójában az érintett munkakörökben dolgozók keresetei.
Karácsony Gergely főpolgármester szerint ezzel egy régi adósságot törlesztenek, hiszen a "Nyugati tér Budapest egyik legfontosabb közlekedési csomópontja, mégis gyakorlatilag 45 éve nem esett át érdemi felújításon". A tervek teljes megújulásról szólnak.
Egyre több kutatás utal arra, hogy a fogyásra és cukorbetegség kezelésére széles körben alkalmazott GLP-1-receptor-agonisták számos daganattípus esetében is védelmet nyújthatnak - derült ki az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (ASCO) chicagói konferenciáján bemutatott, több mint két tucat vizsgálat eredményeiből.
Csütörtöktől Murányi András az Index felelős szerkesztője. Mint a lap írja, Murányi több évtizedes tapasztalatával támogatja a kiadvány megújulását, valamint a lap szakmai pozíciójának további erősítésén dolgozik.
Egyre több kutatás utal arra, hogy a fogyásra és cukorbetegség kezelésére széles körben alkalmazott GLP-1-receptor-agonisták számos daganattípus esetében is védelmet nyújthatnak - derült ki az Amerikai Klinikai Onkológiai Társaság (ASCO) chicagói konferenciáján bemutatott, több mint két tucat vizsgálat eredményeiből.
A német Rheinmetall hadiipari és technológiai konszern megállapodást kötött a müncheni székhelyű Aequita ipari befektetőcsoporttal a vállalat polgári üzletágát tömörítő Power Systems divízió értékesítéséről, ezzel újabb lépést téve a hadiipari tevékenységre összpontosító stratégiai átalakulás felé.
A devizahiteles ügyekben csak az ingatlanfedezet végrehajtását állítanák le, de a kapcsolódó végrehajtási eljárások, például a gyermektartásdíj behajtása folytatódhatna a jövőben is - az erről szóló módosító javaslatot csütörtökön fogadta el az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága. Egy másik, szerdai módosítás értelmében a devizahiteles perek is