2026. június 2. kedd

jún. 2
0:13
A Byd szerint a vezetéstámogatója hatódára csökkenti a balesetek számát (Autószektor)
A BYD abból az alkalomból közölte a felmérés eredményét, hogy mérföldkőhöz érkezett az intelligens vezetéstámogató rendszerek tömeges bevezetésében: közel hárommillió járműjét szerelte fel az L2 szintű rendszerrel, amely már képes bizonyos vezetési feladatok automatizálására, de továbbra is megköveteli a vezető felügyeletét. A Good Eye névre keresz
jún. 2
0:13
Alaposan megvágják a politikusi fizetéseket – de mennyi lesz az annyi? Tényleg spórolnia kell mostmár a politikusoknak, hogy megéljenek? (Helló Magyar)
A mai napon dönthet az Országgyűlés arról, hogy szemmel láthatóan is alaposan megvágják a politikai vezetők fizetéseit.
jún. 2
0:13
Tulipán és zsálya a Hagyományok Házában (egy.hu)
Ahol a kertek, a virágok és népművészet találkoznak
jún. 2
0:13
Többek között 55 kriptotárcát, autókat és ingatlanokat foglaltak le egy milliárdos pénzmosási ügyben (BitcoinBázis)
Az Európai Unió bűnüldözési egysége, az Europol május 19. és 22. között a harmadik ASSET-akciót hajtotta végre, amelyben 31 ország bűnüldöző szervei és több magánvállalat vett részt. Az ASSET egy Europol által vezetett nemzetközi projekt, amelynek célja, hogy segítse az európai (és más) országok hatóságait a bűncselekményekből származó vagyon felku
jún. 2
0:13
Vállalkozói bankszámlák: új ügyfélként többféle kedvezmény igénybe vehető (Üzletem)
A hazai vállalkozások bankolási költségei eléggé magasak, aminek az oka elsősorban a pénzügyi tranzakciós illeték és az elmúlt évek magas inflációja. Ha a vállalkozások új ügyfélként jelentkeznek egy banknál, átmeneti időre kedvezményeket kaphatnak. Az új vállalkozások viszont még ezen felül is további kedvezményekhez juthatnak, de csak néhány szám
jún. 2
0:13
Jámbor András szerint 40% helyett 10-15%-kal csökken a parlamenti képviselők fizetése (rtl.hu)
A 40 százalékos alapilletmény csökkenés valójában 10-15 százalékos fizetéscsökkenést jelent a parlamenti képviselőknél. Ezt mondta Híradónknak Jámbor András korábbi országgyűlési képviselő. A bizottsági helyek után járó juttatás ugyanis emelkedik. A miniszterelnök kollégánk kérdésére azt mondta: 50 milliárd forintot spórolnak a fizetések és költség
jún. 2
0:13
Szandi elárulta házasságuk titkát: ezért nem unják meg egymást (rtl.hu)
Szandi és férje kapcsolata régóta sokakat foglalkoztat. A pár nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is elválaszthatatlan, így szinte minden idejüket együtt töltik. Az énekesnő most őszintén elárulta, mi lehet a hosszú és harmonikus házasságuk titka.
jún. 2
0:13
Bréking: vadonatúj részekkel folytatódik A mi kis falunk (rtl.hu)
Egy hét szünet után ismét élvezhetik a rajongók A mi kis falunk 10. évadát. A következő epizódban Laci a szerelmével, Sacival ellátogatnak egy vadasparkba, ahol Pali bácsi lánya teljesen ledöbben azon, hogy Laci beszél a tevék nyelvén. "Kétpupúból középfokom van!" – dicsekedik. Szombaton 20:05-kor folytatódik A mi kis falunk jubileumi évada!
jún. 2
0:13
A kétharmados többség bármit megtehet – kreatív jogászkodással távolíthatják el a köztársasági elnököt (Telex)
Sulyok Tamás nem mondott le a határidőig, és a miniszterelnök bejelentette: Alaptörvény-módosítással mozdítják el a pozíciójából, de hogy hogyan, azt egyelőre a frakciójának se árulta el. Az Alaptörvény módosítása felett nincs tartalmi kontroll, így a tiszások szinte bármit beleírhatnak a szövegbe.
jún. 2
0:13
Az ukránok szerint reális lehet egy békemegállapodás Oroszországgal a tél beköszöntéig (Telex)
Több magas rangú ukrán tiszt és politikus, sőt, maga Zelenszkij elnök is beszélt erről a napokban.
jún. 2
0:13
2027-től ismét széles körben visszaállíthatják a katás adózást (Telex)
Kármán András pénzügyminiszter szerint egy olyan kibővített, a visszaélésekkel szemben megfelelő garanciákkal védett rendszer kialakítása a céljuk, amely valóban segíti a kisvállalkozókat.
jún. 2
0:13
Egyszer csak a fejemen landolt egy kerti bútor – ilyen volt Travis Scott budapesti bulija (Telex)
Van, akinek minden pénzt megért, más vegyes érzésekkel távozott Travis Scott káoszos csepeli bulijáról. A helyszínen a fanatikus rajongók mellett T. Danny, Manuel és a helikopterrel bereptetett Beton.Hofi is nyilatkozott a Telexnek.
jún. 2
0:13
Oroszi Beatrix epidemiológus lett az új országos tisztifőorvos (Telex)
Az új kormány célja a profiltisztítás, kiveszik a gyógyszerfelügyeletet a népegészségügyi központból.
jún. 2
0:13
Hét év után távozik a Felcsút edzője (Telex)
Hivatalos indoklás nincs, csak annyi, hogy közös megegyezés.
jún. 2
0:13
Gulyás Gergely felháborodott, újra üzent Magyar Péternek (naphire.hu)
Tovább éleződik a politikai vita Sulyok Tamás körül, miután felmerült annak lehetősége, hogy alkotmánymódosítással próbálhatják meg idő előtt megszüntetni az államfő mandátumát.
jún. 2
0:13
Túl sok inger, túl kevés fókusz: így változott meg a gyerekek figyelme (in.hu)
A legtöbb nő nemcsak a saját működéséért felel, hanem másokéért is. Figyel a gyerekére, a párjára, a szüleire, és gyakran előbb észreveszi, ha valami nincs rendben, mint bárki más. Miközben mindenkit támogat, a saját állapotát sokszor későbbre hagyja. A mentális és fizikai egészség nem akkor kezdődik, amikor már jelez a test, hanem jóval előtte. Eg
jún. 2
0:13
Három hónappal James Van Der Beek halála után újra férjhez ment volt felesége (Sassy)
Bár újra rátalált a szerelem, Heather McComb máig megrendülten gondol egykori férjére, James Van Der Beekre. A színésznő a sztár halála után megható sorokkal búcsúzott volt férjétől.
jún. 2
0:13
Nem Svájc és nem Norvégia: meglepő ország lett a világ első számú túracélpontja (Roadster)
Egy friss nemzetközi felmérés szerint kiderült, hol vannak a világ legjobb túraútvonalai.
jún. 2
0:13
Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének ülése 2026. 05. 28. (Gyulatelevízió)
.
jún. 2
0:13
Dobogó szív, hideg veríték: 3 valódi ok, amiért rettegünk az MR-vizsgálattól (EgészségKalauz)
Halogatja az MR-t a félelmei miatt? Ezt a 3 dolgot kell tudnia, mielőtt befekszik a gépbe.
jún. 2
0:13
Így fékezi a tömegturizmust a népszerű horvát nyaralóhely (Haszon.hu)
Horvátország egyik legnépszerűbb tengerparti városa megelégelte a mindennapi életet és a helyi lakhatást veszélyeztető tömegturizmust, ezért Barcelona példáját követve drasztikus szálláshely-korlátozásra készül.
jún. 2
0:13
Apró baktériumok segíthetik a korallokat a szennyezett vizek túlélésében (PlanetZ)
A tudósok olyan baktériumokat azonosítottak, amelyek hatékonyan távolítják el a nitrátot a korallok környezetéből. A felfedezés új lehetőségeket nyithat a korallzátonyok védelmében és helyreállításában.
jún. 2
0:13
A tűző napon is ontják a virágokat ezek a csodaszép egynyáriak – balkonládában, kis helyen is megélnek (Hóvége)
Ha déli fekvésű erkélyed van, és minden nyáron kiégnek a növényeid, ezek az egynyári virágok tűző napra tökéletesek.
jún. 2
0:13
Véglegesen nevet változtatott Nicolas Cage, elárulta mi a döntésének oka (Médiapiac)
Bár a közönség évtizedek óta Nicolas Cage néven ismeri, a színész csak nemrég tette hivatalossá a névváltoztatást. Az Oscar-díjas sztár elárulta, miért döntött úgy, hogy végleg maga mögött hagyja a Coppola vezetéknevet, amely Hollywood egyik legismertebb filmes dinasztiájához köti.
jún. 2
0:13
Váratlan hírek: nem sokan számítottak arra, ami itt a cseresznyével történt (Agrárszektor)
Küzdelmesen indult a cseresznye szezonja Franciországban. A szezon kezdetét korai érés, ingadozó minőség, ám élénk kereslet jellemezte - írta meg a FruitVeB.
jún. 2
0:13
Új iskola, új korszak: így költözik a zsebpénz a mobilba a 2026-os beiskolázási szezonban (Biztos Döntés)
Hamarosan elérkezik a végzős nyolcadikosok beiratkozása. Az intézményváltás és az új közösségbe való beilleszkedés azonban nemcsak adminisztratív feladatokkal jár, hanem komoly logisztikai és anyagi kihívás elé is állítja a családokat. Amíg az elsősöknél a klasszikus tanszercsomagok beszerzése dominál, addig a középiskolás korosztálynál már a napi
jún. 2
0:15
A tavaszi vetéssel az ország nagy részén végeztek május közepére (ProfitLine)
A tavaszi gabonafélék vetése az előirányzott terület 97,5 százalékán fejeződött be május 14-ig, kisebb arányban, mint egy éve. Az egyes gabonafélék vetése a vizsgált időpontban a szemescirok kivételével megközelítette a 90-100 százalékot az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalója szerint.
jún. 2
0:15
Eldőlt, amire sokan vártak: Oroszi Beatrix lesz Magyarország új tisztifőorvosa (Portfolio)
Az előzetes jelzésekkel és várakozásokkal összhangban Oroszi Beatrix epidemiológus lett az új országos tisztifőorvos.
jún. 2
0:15
2026.06.02. Üzenet: Hegedűs István (Gyulatelevízió)
Higgyünk Isten gondviselő, megváltó szeretetében!
jún. 2
0:17
Távozott Szentkirályi Alexandra, Szatmáry Kristóf veszi át a stafétát Budapesten (Blikk)
A Fidesz fővárosi szervezete új vezetőséget választott, amelynek eredményeként Szatmáry Kristóf lett az elnök. Ő 20 éven keresztül volt országgyűlési képviselő, amely idő alatt több fontos pozíciót is betöltött, például a vállalkozásfejlesztési bizottság elnökeként és államtitkárként. Az utóbbi választáson azonban vereséget szenvedett Szabó Alexand
jún. 2
0:17
Érik az afgánok hazaküldési rendszere Európából – de csak a bűnözőké (Infostart)
Tálib tisztviselőket hívna Brüsszelbe az Európai Bizottság egy úgymond technikai szintű egyeztetésre. A hivatalos indoklás szerint a találkozó célja azoknak az afgán állampolgároknak a visszaküldése, akiket az uniós tagállamok biztonsági fenyegetésnek tartanak. A háttérről az InfoRádió Sayfo Omárt, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjét kérdez
jún. 2
0:17
Gacsályi József: a sok negatív mellett van egy pozitív hatása is az aszálynak (Infostart)
A Homokhátság hivatalosan már félsivatag, ezen javítani még lehet, de visszafordítani már nem – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese. Jelenleg az aszály egyik pozitív hozadékát használják a kiszáradó területek vízhiányának megszüntetésére.
jún. 2
0:17
Nyéki Balázs: nem a szívem csücske, ami a bajnoki döntőben történt, Máltán viszont csúcsvízilabda lesz (Infostart)
Sorozatban ötödször lett magyar bajnok az FTC férfi vízilabdacsapata, amely 3–0-s összesítéssel nyerte meg a Honvéd elleni döntőt. A zöld-fehérek vezetőedzője az InfoRádióban azt mondta, nehéz szépen és jól játszani egy olyan felfogású csapat ellen, mint a Honvéd, amely arra törekedett, hogy tönkretegye a játékukat. Arra is kitért, milyen program v
jún. 2
0:17
Carlo Ancelotti fia Bl-résztvevő csapatnál lesz vezetőedző (Blikk)
Davide Ancelottit nevezték ki a francia labdarúgó-bajnokságban legutóbb bronzérmes Lille vezetőedzőjének. A francia csapat a következő szezonban biztosan ott lesz a Bajnokok Ligája mezőnyében. A 36 éves szakember korábban az édesapja mellett dolgozott.
jún. 2
0:17
Balaton vs. Adria - Melyik az olcsóbb? (Gondola)
A balatoni szállodák jelentős versenyelőnyben vannak az árak tekintetében a horvát tengerpart kedvelt üdülőhelyihez képest – derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége megrendelésére készült tanulmányból.
jún. 2
0:17
Elérhető a bővített 24GLBADO-űrlap az ONYA-n (Adózóna)
Megjelent a globálisminimumadó-szintet biztosító kiegészítő adók és az elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallására szolgáló, bővített 24GLBADO űrlap az ONYA felületén, olvasható a NAV honlapján.
jún. 2
0:17
Az MNB aranyvécéjéből tudósított Magyar Péter, miután találkozott Varga Mihállyal (444.hu)
Miniszterelnöki videón Matolcsy vécékefetartója.
jún. 2
0:17
Ha a sokkal esélyesebb demokraták kiütik egymást, akár a trumpista Hircsák Pista is befuthat Kalifornia kormányzójának (444.hu)
Bár csak előválasztást tartanak a világ ötödik legnagyobb gazdaságában, a fura helyi szabályok miatt tényleg bármi megtörténhet. Egymás ellen indul a hülyenevek két nagyágyúja, Barack D. Obama Shaw és LivingForGod AndCountry DeMott, aki kártevőirtóból lett pap. Na és ott van a magyar hokilegenda, Hircsák István unokája is.
jún. 2
0:17
Igazi maffia volt a lengyel focihuligán-csoport, most 46 embert ültetnek le évekre a régi bányászközpontban (444.hu)
Gyilkosságok, betörések, machetés támadások: a Psycho Fans tagjai uralták a sziléziai alvilágot.
jún. 2
0:17
Retrokvíz: felismered a hírességeket a 80-as évekbeli fotókon? (Player)
Sztárok a 80-as években is voltak, csak nem celebeknek hívtuk őket, és teljesítmény is volt mögöttük. Kvízünkben akkoriban készült képeket mutatunk olyanokról, akikre ma is emlékszünk, vagy még ma is aktívak.
jún. 2
0:17
Teljesen elszabadultak a fideszesek, ez a tervük Orbán Viktorral (Promotions)
Futótűzként terjed egy különös európai uniós felmérés eredménye.
jún. 2
0:17
Közös megegyezéssel szerződést bontott Hornyák Zsolt a csapatával (Magyar Hírlap)
A Puskás Akadémia irányításával 2021-ben és 2025-ben ezüstérmes lett.
jún. 2
0:17
Magyar Péter hadat üzent a tudományos kutatásnak is (Demokrata)
A tudományos és technológiai miniszter szerint a közpénz és az ellenőrizhetőség a tét, Krausz Ferenc professzor szerint viszont Magyarország jövője.
jún. 2
0:17
Volt SZDSZ-es jogtudós mondta ki: Magyar Péter olyan határt lépett át, amit előtte senki (Demokrata)
Hétfőn sokadjára intézett frontális támadást a kormányfő Sulyok Tamás köztársasági elnök ellen.
jún. 2
0:17
Tulajdonost váltott és luxushotelbe költözött, mégis kétszázmilliós veszteséget termelt tavaly Orbán Ráhelék prémium bababoltja (Forbes)
Nem ez az első év, amikor nem megy jól a volt miniszterelnök lánya által vezetett bababoltnak. Ennek ellenére Tiborcz István nem szomorkodhat. Mi történt? Több mint 214 millió forint veszteséget termelt tavaly Tiborcz Istvánék prémium bababoltja, az Odu Store, hívta fel a figyelmet a 24.hu. Az Odu Store saját tőkéje ezzel már több mint 300
jún. 2
0:17
A Volkswagen a Gti 50 évét ünnepli: az elektromos Id. Polo Gti világpremierje a Nürburgringi 24 órás versenyen (Autószektor)
ID. Polo GTI – sorozatgyártáshoz közeli jármű. A modell kereskedelmi forgalomban még nem kapható. A 280 000 látogatót megmozgató esemény, Németország legnagyobb motorsport-eseménye, ideális helyszín a GTI jubileumi hétvégéjéhez: a sportos ID. Polo GTI világpremierjére a Ring-Boulevardon került sor a motorsport szerelmeseinek széles tábora előtt. A
jún. 2
0:17
Az EU „szívét” veszítheti el az Egyesült Államok – a többség itt már ellenségnek tekinti Washingtont (Helló Magyar)
Pedig évtizedekig harmonikus volt az együttműködés, most azonban Trumppal valami nagyon megváltozott.
jún. 2
0:17
Ahol történelem és romantika kéz a kézben jár (egy.hu)
3+1 kihagyhatatlan program Székesfehérváron
jún. 2
0:17
A Strategy 4 év óta most először adott el bitcoint (BitcoinBázis)
A Strategy hétfő reggel egy tőzsdén közzétett bejelentésben hozta nyilvánosságra, hogy május 26. és 31. között 32 BTC-t adott el, átlagosan 77 135 dollá áron, ami összesen 2,5 millió dollár bevételt jelentett. Az eladást a Strategy elsőbbségi részvénye, az STRC osztalékának finanszírozása érdekében hajtották végre. Ez a részvénytípus egy magas hoza
jún. 2
0:17
Duna House: a magas árak miatt már az Otthon Start sem tudja élénkíteni a lakáspiaci forgalmat (Üzletem)
2026 májusában országosan 8892 lakóingatlan-adásvételt kötöttek, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérte a 253 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.

Keresés