Miközben a mesterséges intelligenciáról szóló nyilvános viták gyakran a munkahelyek jövőjére vagy a tartalomgyártás átalakulására koncentrálnak, egy kevésbé látványos, de annál jelentősebb változás zajlik a háttérben. Az AI-rendszerek ma már olyan informatikai sérülékenységeket képesek azonosítani, amelyek akár másfél-két évtizeden keresztül rejtve
Egy helyi horgász által fogott, a megszokottnál robusztusabb durbincspéldány faji hovatartozását tisztázta a Magyar Haltani Társaság. A szakértői vizsgálat alapján egy védett széles durbincs, vagy annak egy hibrid példánya került horogra.
A várva várt nyári szabadság ideális esetben a felhőtlen pihenésről, az új élményekről és a feltöltődésről szól. Ám ahhoz, hogy a vakációt ne árnyékolják be váratlan egészségügyi kellemetlenségek, a pakolás során az útipatikánkra is érdemes kiemelt figyelmet fordítani.
Évtizedes csúcsra ugrott az optimizmus Magyarországon, derült ki az Ipsos új felméréséből. A szociológusok azonban arra figyelmeztetnek, hogy ez múlandó és a régi problémák előbb-utóbb újra felszínre törnek majd. A kutatás szerint az egészségügy és a korrupció továbbra is sokakat tölt el aggodalommal.
Egyetlen, a közösségi médiában megosztott fotó is elég volt ahhoz, hogy a katonai elemzők körében fellángoljanak a találgatások Peking legújabb tengeri fejlesztéseiről. A Kínai Állami Hajóépítő Társaság hagyományos helyi ünnep
A Vénusz és a Jupiter együttállása június első napjaiban szerencsét, bőséget és harmonikus lehetőségeket ígér a kapcsolatok, az anyagiak és a személyes fejlődés terén.
Az étrend-kiegészítők piaca látványos célcsoportváltáson megy keresztül Magyarországon: a termékek már nem elsősorban testépítőknek és versenysportolóknak készülnek. A gyártók szerint ma a 30-as édesanyák, irodai dolgozók és mentális terhelés alatt élő fiatalok jelentik a legaktívabb vásárlói réteget. A fókusz a látványos izomépítés helyett egyre i
Marilyn Monroe 2026. június 1-jén lenne 100 éves, alakja pedig ma is úgy él a kultúrában, mintha soha nem is tűnt volna el igazán. A szőke bombázó szerepébe zárt hollywoodi sztár mögött egy érzékeny, művelt, bizonytalan és gyakran kiszolgáltatott nő állt, akinek életében a csillogás a túlélés egyetlen zálogát jelentette. Norma Jeane Mortensonból né
A hajápolási termékek összetevői között számos olyan anyag rejtőzhet, amely hosszú távon többet árthat, mint használ. A szakértők szerint a szulfátok, szilikonok, parabének, ftalátok és formaldehid-felszabadító tartósítószerek mind olyan összetevők, amelyeket érdemes elkerülni, ha egészséges hajat és fejbőrt szeretnénk megőrizni.
Elstartolt a hazai cseresznyeszezon, a termelők pedig záporozó hirdetésekkel, közvetlenül a kertekből és a gazdaságokból kínálják a friss termést a vásárlóknak.
A tavaszi időszakban Budapest volt a legnépszerűbb belföldi úti cél, míg a nyári előfoglalások alapján Siófok, valamint a balatoni és fürdővárosi települések iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés - közölte a Szallas.hu.
A randi nagyon jól sikerült. Az előtte váltott üzenetek intenzívek voltak, talán még flörtölőek is; az egész jó kezdetnek tűnt. Aztán: semmi... Semmi "jó reggelt", semmi visszahívás, semmi emoji. Ezt a hirtelen kapcsolatmegszakadást, az egyik pillanatról a másikra történő eltűnést "ghostingnak" nevezik, amit nagyon sokan átéltek már.
Kész csoda, hogy nem történt tragédia a Pest vármegyei Dányban. Egy száguldozó autós elvesztette az uralmát a járműve felett, átszakította a helyi játszótér védőkerítését, majd a homokozó közepén landolt. A Blikk információi szerint mindössze öt percen múlt a gyerekek élete.
Kisebb árukat eddig ajánlott levélbe téve lehetett külföldre célba juttatni, ennek most vége. A lépés nemzetközi tendenciába illeszkedik, de Szlovákiában egyelőre még elérhető a kedvező lehetőség.
Olyan számlacsomaggal állt elő júniustól az első magyar neobank, amellyel felpezsdítheti a vállalkozói számlák piacát. A Binx ajánlata dacol a bankolást megdrágító tranzakciós illetékkel, viszont csak néhány hónapig elérhető induló vállalkozásoknak és egyéni vállalkozóknak – vette észre a BiztosDöntés.hu, amelynek összeállításából az is kiderül, ho
Az állam sokmilliárd forintért titokzatos, egy magántőkealap többségi tulajdonában álló cégeket vásárolt fel az útdíjpiacon. Miért tette ezt, és milyen kockázatokba futott bele?
Gyorsan terjed az e-cigaretta és más új nikotintermékek használata a fiatalok körében, az iskolák pedig gyakran nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel a jelenség kezelésére az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) által koordinált Jared projekt felmérése szerint.
Csaknem egymillió hektárnyi egykori vizes élőhely helyreállítása javíthatná az Alföld vízháztartását, mérsékelhetné az aszálykárokat, és egyes területeken még a kukoricahozamokat is számottevően növelhetné. Pinke Zsolt, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének kutatója és társai friss tanulmányukban bemutatták: a vízvisszatartás
A hazai gyártású autók kategóriájában a BMW iX3 nyerte el a szakmai zsűri által odaítélt az Év Magyar Autója 2026 díjat, a közönségdíjat 50 jelölt autó közül a Suzuki S-Cross kapta meg. A Zalagerszegen megtartott az Év Magyar Autója 2026 díjátadó ünnepségen tucatnyi kategóriában hirdettek eredményt az Autós Nagykoalíció, a Zöldjárműipar.hu és a Jár
A cégnek csak a műholdas internetszolgáltatási üzletága nyereséges, a többi egyelőre égeti a pénzt. És ahogy bekerül a Nasdaq-indexbe, egy sereg másik befektetésre is hatással lesz az értékelése.
Nicholas McKay hetven évvel ezelőtt elfelejtette tisztítóba vinni a zakóját, hát gyorsan MacGyverkedett egyet. A világot meghódította, de volt, akinek a kénköves pokol jutott eszébe a vállalkozásról.
Olcsó alapanyagokból, egyszerűen, finomat. A magyar háztartásokban a hó végi, szűkös időszakokban hagyományosan a legolcsóbb alapanyagokból főztek. A burgonyából, lisztből, tojásból és savanyú káposztából készült ételek nagy előnye volt, hogy
Keresse a legmegbízhatóbb öntözési megoldást! A prémium Reinke öntözőrendszerek hat évtizede garantálják a biztonságos és jövedelmező mezőgazdasági termelést.
Óriás tőrösdarazsak jelenléte keltett riadalmat Gyula belvárosában, a Corvin utcai lottózó és a Komló szálló mögötti parkban. A Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. szakemberei a helyszínen megállapították, hogy a kivágott fa rönkje körül keringő, ijesztő méretű rovarok valójában teljesen ártalmatlanok.
Európának olyan szakpolitikai keretrendszerre van szüksége, amely összehangolja a víz- és energiahatékonyságot, ha a kontinensen tovább akarják növelni az adatközpont-kapacitásokat.