Eláruljuk, hogyan lehet egyetlen szál rózsából csodás bokrot nevelni! Mutatjuk a legfontosabb lépéseket: helyes metszés, levélvágás, és a befőttesüveges trükk, amitől a siker garantált!
Négy belső kerület polgármestere közös közleményben fordult a kormányhoz a romló közbiztonság miatt. Öt pontból álló javaslatcsomagot tettek le az asztalra, és személyes egyeztetést kezdeményeztek a belügyminiszterrel.
Az Operettszínház társulatának harmincöt tagja közös nyilatkozatban kéri számon a vezetést az Orbán János Dénes-ügyben. Felhívják a figyelmet, hogy a vezetőség korábban forráshiányra hivatkozva hárította el a fizetésemelési kéréseket, amit a botrány fényében nem tartanak megalapozottnak.
A Media1 értesülése szerint Matkovich Ilona polgármester sürgősségi indítványára a váci képviselő-testület szerdán megszavazta a harminc éve megjelenő, önkormányzati tulajdonú Váci Hírnök megszüntetését. A döntést hivatalosan takarékossági szempontokkal és a megváltozott médiafogyasztási szokásokkal indokolták. A lap főszerkesztője, aki a TISZA Pár
Fennmaradtak az első három hónap kedvező folyamatai, így a második félévben összességében 10 százalékot megközelítő mértékben bővült az új gépjárművek értékesítése az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágában. A Nagykereskedelmi Üzletág eközben 3,5 százalékra csökkentette elmaradását, elsősorban a tavaly megszerzett új márkák értékesítésének k
Visszaszereztünk 1,3 milliárd forintot: ennyit fizettek volna Orbán János Dénes műveiért - közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

Argentína bejutott a döntőbe, miután az elődöntőben 2:1-re legyőzte Angliát. A gól nélküli első félidőt követően az angolok Anthony Gordon révén megszerezték a vezetést, ám a címvédő Enzo Fernández és Lautaro Martínez

90+9. perc: egy argentin felszabadítás után kezdett el cselezgetni, Bellingham fellökte, szóval két gólpassz után boldogan elterült. Ebből lett egy kis perpatvar.
Messi jött, látott és véget vetett az angol VB-álomnak. Az argentin csapatkapitány 7 perc alatt két gólpasszt osztott ki, csapattársai pedig klasszisteljesítménnyel megfordították a VB-elődöntőt az utolsó percekben.
Pócs János szerint óvodás szint elvárni, hogy a képviselők ne vigyenek be telefont az ülésterembe. A fideszes politikus a 24.hu-nak arról beszélt: Orbán Viktor beszédei alatt is folyamatosan videóztak ellenzékiek, mégsem merült fel, hogy kitiltsák a mobilokat a teremből.

Véget ért az atlantai elődöntő: a 85. és a 92. percben szerzett gólokkal Argentína fordított, és 2–1-re legyőzte Angliát, bejutott a világbajnokság döntőjébe, azaz megvédheti címét. Tudósításunk ezen a linken érhető el!
A címvédő argentin válogatott a hajrában fordítva 2–1-re legyőzte Angliát a labdarúgó-világbajnokság második, szerdai elődöntőjében, Atlantában, így készülhet a vasárnapi, Spanyolország elleni fináléra.
Shawn Layden szerint a konzolpiacnak szüksége van egy erős Xboxra, mert az éles verseny nemcsak a két nagy platformot ösztönözte fejlődésre, hanem az egész videojáték-ipart is előre mozdította. A korábbi PlayStation-vezető úgy látja, hogy egyetlen szereplő tartós fölénye visszafoghatja az innovációt. A legtöbb játékos számára egyértelmű, hogy a kon

Edit Szabó : Tétlen vagyok " Minden áll,csak a századok rohannak " Tűzből pattant fényló lovam átszáguld Szemem előtt lovagol gondolatban. Nem tudom, mit reméljek, talán ráunt, Mozdulatlan testem már nem reagál. Izzó paripám éjszakába rándult. Tétlenségem hatalmas, a csoda vár. Fel kellene ébredjen szeretetem, Fásultságom átdobom évek falán. Tandor