Velőtrázó sikítás és egy kutya keserves vonyítása fagyasztotta meg a vért Kiskörén a Szent István park buszmegállójának környékén: egy látássérült asszony és vakvezető ebe, Bono vívta keserves élet-halál harcát egy gazdátlan pitbullal, ami szinte a semmiből került elő és rájuk támadt.
Az Agroinform Piactéren több mint nyolcmillió traktorkeresés és közel kétmillió rakodógép-keresés mutatja, hogy a gazdák teljes gépkapcsolatban gondolkodnak.
Amikor a BMW Motorrad International GS Trophy 2026 nyarán visszatér Európába, a nemzeti csapatokat Erdély és a Kárpátok lenyűgöző természeti tájai, zord terepei és mélyen gyökerező kultúrája várja. A változatos környezet tökéletes az igazi terepkalandokhoz: hegyeken, erdőkön, folyókon és olyan falvakon át, ahol az idő mintha megállt volna. A csapat
Az országgyűlésből kiesett fideszes Nagy Csaba váltja az eddigi elnököt a Baranya megyei közgyűlés élén, de a Fidesz-frakció nem minden tagja szavazta meg.
Budapest belső kerületeinek polgármesterei azonnali kormányzati intézkedéseket kérnek a főváros közbiztonságáért. A kerületvezetők szerdán tartott megbeszélésükről a Facebook-oldalukon közös közleményben számoltak be.
Az élővilágot kímélőbb, biológiai szúnyoggyérítésre tervez átállni az élő környezetért felelős miniszter. Gajdos László ebbe a lakosságot is bevonná, és folyamatosan tájékoztatná. Több település polgármestere a napokban szavazást indított annak eldöntésére, hogy milyen módszerrel dolgozzanak. Az Ökológiai Kutatóközpont Szúnyogmonitor csoportjának v
A szerdai után újabb nagykereskedelmi áremelés érkezik péntektől: a 95-ös benzin beszerzési ára bruttó 6 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 8 forinttal emelkedik– írja a holtankoljak.hu szakportál.
További 50 ezer – így összesen 100 ezer – dolgozónak készül felmondani a Volkswagen a kínai autógyártókkal folytatott csatában. A hírek szerint Oliver Blume vezérigazgató közölte, hogy meg kell duplázni az elbocsátandó alkalmazottak számát, hogy le tudják dolgozni a riválisokkal szembeni 20 százalékos költséghátrányt.
Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary vezérigazgatója optimistán tekint az új politikai és gazdasági helyzetre - derül ki a Forbes cikkéből. A Magyar Bankszövetség elnöke elvárja a szektort terhelő különadók, köztük a tranzakciós illeték és az extraprofitadó fokozatos kivezetését vagy ésszerűsítését. A bankok a legkisebb településekre is kiterjed
Közel másfél évtizedes stagnálás után új lendületet kaphat a magyar szélenergia-piac. A kormány 2030-ig a jelenlegi mintegy 330 megawattos kapacitás tízszeresére, 3000–4000 megawattra növelné a hazai szélerőművi teljesítményt- számol be a Telex.
A hétköznapokba könnyen beépíthető, tudatosan alkalmazható önfejlesztő rutin kialakításához ad segítséget az ismert hazai mindfulness-oktató, Tóth Réka Ibolya első könyve, amely Elveszett harmónia – Hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz a test, az érzelmek és a kapcsolatok útján címmel jelent meg a napokban.
Négyszáz vállalkozó megkérdezésével készült a VOSZ friss barométere, amelyből kiderül, hogy a mutató 52 százalékon áll, vagyis optimista tartományban tartózkodik. Miután azonban a beruházások évek óta szabadesésben vannak, ez csökkenti az index értékét. A VOSZ 2026-ra vonatkozóan 1,5 százalékos GDP-növekedést vár, 2,5 százalékos infláció, és 4,5
Külgazdasági és külügyminiszterként állami tízmilliárdok folytak Szijjártó Péter felügyelete alatt közvetlenül a BYD-hoz, ahhoz a kínai elektromosautó-gyártóhoz, amely most munkát ad neki. De emellett – közvetve – több százmilliárd forintnyi infrastrukturális fejlesztés is segítette a BYD magyarországi beruházásait.
A 4iG Informatikai Zrt. elnyerte a Microsoft Cloud Solution Provider (CSP) partneri státuszt, emellett megszerezte a Microsoft AI Cloud Partner minősítést is, amelynek révén kilenc év után újra jogosulttá vált Microsoft licencek, valamint felhő- és üzleti szoftvermegoldások értékesítésére – közölte a vállalat.
Ha akkora a baj, hogy a munkáltató nem tud bért fizetni, utolsó szalmaszál lehet a Bérgarancia Alap. Mikor, mire, milyen mértékben vehető igénybe, mire nem? Vissza kell-e fizetni? Ismertetjük az előírásokat.
Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 764 100, a nettó átlagkereset 535 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,7, a nettó átlagkereset 11,0, a reálkereset pedig 9,0 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Bajánál megdőlt a vízállási rekord: reggel 4:00 órakor 26 cm-re csökkent a Duna vízállása a bajai vízmércén, ezzel megdőlt a valaha mért legkisebb vízállás rekordja – írja a Bácskai Napló.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen publikált adatai szerint 2026 májusában bruttó 764 100 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban álló magyarok átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 535 900 forint volt ugyanezen időszakban. A keresetek bruttó mediánértéke 615 600 forint, míg a nettó mediánértéke 436 200 forint volt idén májusban
Évekkel ezelőtt vezették be a nagy teljesítményű elektromos rollerekre vonatkozó kötelező felelősségbiztosítást, azóta pedig aggasztóan megugrott a közlekedési eszközhöz köthető balesetek száma, valamint a biztosítások díja is. A hvg.hu friss cikke az Insura biztosításközvetítő adatait idézi, melyek alapján kifejezetten riasztó kép bontakozik ki. 2
A nők gyakran többet adnak a kapcsolatba, mint amennyit kapnak. Egy válóperes ügyvéd gondolatai szerint ez a hozzáállás hosszú távon nem vezet boldogsághoz.
A Magyar Államkincstár közzétette a 2026/2027-es borpiaci évre vonatkozó, a szőlőültetvények szerkezetátalakítását és átállását célzó vissza nem térítendő támogatások igénylési feltételeit. A kérelmeket kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani 2026. július 20. és augusztus 17. között, míg a támogatás folyósításához a beruházás megvalósítását kö
A Philadelphia 76ers továbbra sem tett le arról, hogy megszerezze LeBron Jamest. Miközben a négyszeres bajnok továbbra sem döntött a jövőjéről, a Sixers több fronton is próbálja meggyőzni arról, hogy Philadelphiában lehet a legnagyobb esélye egy újabb bajnoki címre. LeBron James szabadügynökpiaci döntése immár a második hetébe lépett, a bizonytalan
Kökény Attila nemcsak a korábbi függőségéről és a megtéréséről vallott egy friss podcast adásban, de a tehetségkutató műsorokról is elmondta a véleményét. Az énekes 2010-ben, az ötödik évadban a második helyet szerezte meg a Megasztárban, azóta azonban sokat változott szerinte a produkció.
Még 2026. augusztus 3-ig lehet jelentkezni a Green Awards pályázatra. Összesen 7 kategóriában keressük az ország kiemelkedő fenntarthatósági projektjeit és vállalatait, akiket a 2026. szeptember 8-i éves fenntarthatósági találkozón, a Portfolio Sustainable World konferencián mutatunk be és díjazunk. Az Év Zöld Beruházása kategóriában azon fejleszté
A 4iG Informatikai Zrt. elnyerte a Microsoft Cloud Solution Provider (CSP) partneri státuszt, emellett megszerezte a Microsoft AI Cloud Partner minősítést is, amelynek révén kilenc év után újra jogosulttá vált Microsoft licencek, valamint felhő- és üzleti szoftvermegoldások értékesítésére - közölte a vállalat.
Az okszerű tápanyag-utánpótlás a pontosan a növényhez és a táblához javasolt összetételt, a pontos adagolási dózist, a pontos időzítést, valamint a pontos kijuttatási technológiát foglalja magában. Így minimalizálhatók a veszteségek, amelyek a felhasznált műtrágyák akár 30-60%-át is kitehetik.
A cégek jelentős része továbbra is pilotprojektekre és elszigetelt MI-alkalmazásokra épít – derül ki az EY és az Oxford Economics globális kutatásából. A válaszadók többsége úgy véli, hogy az automatizált megoldások nagyobb értéket teremtenek annál, mint amennyit jelenleg mérni és kimutatni tudnak.