2026. július 16. csütörtök

júl. 16
17:21
Ki kell nyissa a Google mások előtt az Androidot, és ennek messzemenő következményei lehetnek (Infostart)
Az Európai Bizottság a digitális piacokról szóló uniós rendelet alapján két kötelező erejű határozatot fogadott el a Google internetes óriásvállalattal szemben, ezek célja a verseny erősítése a mesterséges intelligencia és az internetes keresési szolgáltatások piacán.
júl. 16
17:21
Már tavaly értesítették a pécsi önkormányzatot a droggyanú miatt elfogott képviselőnő gyanús ügyeiről – mégsem történt semmi (Blikk)
Nem akar lemondani a mandátumáról és a képviselői fizetéséről, az a pécsi önkormányzati képviselőnő, aki több mint negyed kiló kristállyal kaptak el a kommandósok hétfőn. Az önkormányzat lapunknak megküldött válaszából pedig az is kiderül, hogy már tavaly érkezett bejelentés a polgármesteri hivatalhoz a kábítószerrel megbukó helyi politikus albérle
júl. 16
17:21
Magyar Péter: Nem számítok arra, hogy Sulyok Tamás az Alkotmánybírósághoz fordul (SzMo)
A miniszterelnök tudja, hogy az Alaptörvény-módosításban nem találnak majd eljárási hibát. Ha Sulyok mégis beadványt intéz az AB-hez, megfosztási eljárást indítanak ellene.
júl. 16
17:23
Váratlan fordulat a botrány után: Orbán János Dénes visszavásárolná a műveit a Kmtg-től (Blikk)
Négy nappal a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) körüli botrány kirobbanása után fordulat állt be Orbán János Dénes ügyében. Az író nyílt levélben jelezte Tarr Zoltán kultúráért felelős miniszternek, hogy visszavásárolná művei jogait a KMTG-től, és kezdeményezné az eredeti állapot helyreállítását. A lépésre azután került sor, hog
júl. 16
17:27
Váratlanul összeomlott az IBM árfolyama, mégis érdemes venni? (Privátbankár)
Egyetlen kiszólás után kíméletlenül megbüntette a pénzpiac a tapasztalt informatikai céget. Az IBM papírjainak árfolyama komoly gyomrost kapott a keddi manővert követően. Miért következett be az óriási, napon belüli szakadás? Túlreagált eseménysorról van csak szó? Jöhet a nagy visszatérés vagy a felszín alatt még nagyobb a gond? Ezekre kerestük a v
júl. 16
17:27
Orbán János Dénes most már visszafizetné a műveiért kapott 422 milliót (SzMo)
Orbán János Dénes nyílt levélben jelentette be Tarr Zoltán kulturális miniszternek, hogy kezdeményezi a Kárpát-medencei Tehetséggondozó által megvásárolt műveinek visszavásárlását. A lépés azután történt, hogy a minisztérium 1,3 milliárd forint támogatást vont vissza a szervezettől, és feljelentést is tettek az ügyben.
júl. 16
17:27
Ne hagyd magad átverni a nyaraláson! – Ezekre a trükkökre figyelj az éttermekben és a strandbüfékben (Promotions)
A legtöbben csak a végösszeget nézik, pedig néhány apró részlet miatt könnyen több ezer forinttal is többet fizethetnek a nyaralás alatt. Mutatjuk, mire érdemes figyelni az éttermekben és a strandbüfékben.
júl. 16
17:27
Ezzel az olcsó e-autóval törhet be a Suzuki az európai piacra (Haszon.hu)
Újabb szereplő érkezhet a megfizethető elektromos kisautók egyre népesebb európai piacára. A Suzuki a hírek szerint egy apró, ötajtós villanyautó bevezetését fontolgatja, amely méreteivel és várható pozicionálásával a Dacia Spring, a Leapmotor T03 és a hamarosan érkező Renault Twingo riválisa lehet.
júl. 16
17:27
Nem közeledtek az álláspontok, így tovább folytatódik az IKEA dolgozóinak sztrájkja (Kontroll.hu)
Az IKEA magyarországi dolgozói figyelmeztető sztrájkba lépnek. A munkabeszüntetés várhatóan mindhárom hazai áruházat érinti, miután a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete és a vállalat közötti bértárgyalások zátonyra futottak.
júl. 16
17:33
Aggodalomra semmi ok, természetes jelenség – figyelmeztetést adott ki a tárca (Infostart)
Gyülekező fehérgólya-csapatokkal találkozhat országszerte a lakosság júliusban és augusztusban, a jelenség a költési időszak természetes velejárója, ezért a madarak nem szorulnak segítségre: etetésüktől, itatásuktól és mentésüktől is tartózkodni kell – hívja fel a figyelmet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium (ÉKFM).
júl. 16
17:33
Hiába ütik a forintot, nagyot ment a magyar tőzsde (Portfolio)
A nemzetközi átlaghoz képest jelentősen felültelejsített ma a magyar tőzsde. A nagypapírok közül az OTP teljesített a legjobban, a Mol pedig a legrosszabbul.
júl. 16
17:33
Melissa McCarthy lánya örökölte édesanyja báját: a 19 éves Vivian így fest friss születésnapi képein (Femcafe)
Melissa McCarthy megható bejegyzéssel emlékezett meg lánya, Vivian 19. születésnapjáról, egy ritkán látott gyermekkori fotóval idézve fel a családi múltat.
júl. 16
17:33
Nem sietik el a medvék kilövését a szomszédban (Demokrata)
Nem gyorsítják fel a barnamedvék kilövését a vadászok azután sem, hogy ismét végrehajthatóvá vált a tavaly kiadott engedély.
júl. 16
17:39
Aki ilyen sárgulást, vörösödést lát, azonnal jelentse! (Infostart)
Megkezdődött a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegségének felismerése szempontjából a legfontosabb időszak: július közepétől válnak a leginkább felismerhetővé a szőlőültetvényekben a tünetek, ezek közé tartozik például, hogy a fehér bogyójú fajták levelein sárgulás, a kékszőlő-fajtáknál vörösödés figyelhető meg. Ráadásul ugyanebben az időszakban a
júl. 16
17:39
Tizenhat Nobel-díjas közgazdász adott ki egy drámai hangú figyelmeztetést (ATV)
Több mint kétszáz közgazdász, kutató és technológiai vezető szerint a mesterséges intelligencia az ipari forradalomnál is nagyobb, de annál jóval gyorsabb gazdasági átalakulást indíthat el. Az aláírók azonnali kormányzati és szakpolitikai intézkedéseket sürgetnek. Nobel-díjasok is kongatják a vészharangot az AI miatt.
júl. 16
17:39
Árad a gazság (Demokrata)
Alighanem az év legsötétebb napja, az aljasság legaljának napja volt, amikor a magyar országgyűlés tiszás többsége törvénybe foglalta a törvénytelenséget.
júl. 16
17:39
Mire elég ma 40 millió forint a hazai ingatlanpiacon? (Üzletem)
Az Otthon Centrum adatai szerint a fővárosban egyre szűkebb a kínálat ebben az árkategóriában, vidéken viszont ugyanekkora összegért lényegesen nagyobb alapterületű ingatlanok közül válogathatnak a vevők.
júl. 16
17:39
Férgek rágták ki az anya szemét, miután arcot mosott (AC News)
Egy brit anya kontaktlencsében mosta meg az arcát, majd egy ritka parazita átfúrta a szaruhártyáját, és súlyosan károsította a szemét.
júl. 16
17:39
30 napos közbiztonsági akció indul Budapesten, 750 milliót kap a rendőrség túlórákra (MagyarMa.hu)
Magyar Péter szerint hosszú távon a közterületi rendőri jelenlét csak akkor növelhető érdemben, ha sikerül vonzóbbá tenni a rendőri hivatást. Ennek érdekében a kormány új életpályamodell kidolgozását készíti elő.
júl. 16
17:45
Új adatokkal és funkciókkal bővült a HungaroMet Klimadat alkalmazása (Agroinform)
A HungaroMet frissítette KLIMADAT alkalmazását. Az új verzió friss éghajlati adatokat, új indikátorokat és egységesített klímaprojekciókat tartalmaz, segítve a szakmai döntéshozatalt, a kutatást és az oktatást.
júl. 16
17:45
Felkeresték a Windows Xp ikonikus háttérképét – Így néz ki most (Femcafe)
A Windows Xp tényleg megváltoztatta a számítógépezés kultúráját.
júl. 16
17:45
Kiderült, hány milliárd forintot fizet az Mtva a magyar focimeccsek közvetítési jogaiért (SzMo)
Az MTVA egyéves szerződést kötött a Magyar Labdarúgó Szövetséggel a 2026–2027-es idény közvetítési jogairól, 6 milliárd forint értékben. A pontos összeget a közmédia sajtóirodája csak újságírói kérdésre árulta el.
júl. 16
17:45
Mit csinálna a való életben a Szex és New York Samanthája? Ma van a Pr világnapja, ezért utánajártunk (Digital Hungary)
Július 16-án ünneplik a PR világnapját. Az 5 éve indult kezdeményezéshez mára tízezrek csatlakoztak több tucat országból, a világ minden részéről, köztük Magyarországról is. Az idei esemény központi témája: a stratégiai PR aranykora. De, mit is takar valójában ez a szakma?
júl. 16
17:45
Ebben az 5 nyári szandáltrendben minden lépés extrán stílusos (Bien)
A 2026-os nyári szandáltrendek között számos izgalmas darabot találunk, melyek nemcsak divatosak, de egész napos viselésre is tökéletesek.
júl. 16
17:45
Hihetetlen, így elszaladt az idő? Fontos évfordulót ünnepelnek a Harry Potter rajongói (Médiapiac)
Különleges évfordulókat ünnepelhetnek idén a Harry Potter rajongói. Huszonöt éve mutatták be a Bölcsek kövét, július 15-én pedig tizenöt éve került mozikba A halál ereklyéi – 2. rész, amely nemcsak a legendás filmsorozatot, hanem egy egész generáció meghatározó korszakát is lezárta.
júl. 16
17:51
Bejelentés után 26 magyar katona maradványaira bukkantak (Infostart)
A második világháborúban elesett 26 magyar katona maradványait tárták fel a Komárom-Esztergom vármegyei Kisbéren.
júl. 16
17:51
Elsötétítés (Demokrata)
Az életünk ritmusába rondított bele erőszakosan az új hatalom, amikor egyik pillanatról a másikra lekapcsolta a közszolgálati rádiót és televíziót.
júl. 16
17:57
Vizsgálják Szijjártó Péter orosz kapcsolatait – ezek voltak a bejelentések a kormányszóvivői tájékoztatón (Privátbankár)
Csütörtök délután tartották a tájékoztatót.
júl. 16
17:57
Pénteki horoszkóp, július 17.: a csillagok megsúgják az egyensúlyt a szív és a józan ész között (Éva Magazin)
A péntek könnyen hozhat olyan helyzeteket, amelyekben egyszerre lenne kedvünk hallgatni a szívünkre és ragaszkodni a józan érvekhez. Július 17-én éppen ezért nem a gyors döntések, hanem a finom egyensúlykeresés kerülhet előtérbe. A fogyó Hold a lezárásoknak és a belső rendrakásnak kedvez, miközben a Rák időszaka továbbra is érzékenyebbé tehet bennü
júl. 16
17:57
Karácsony Gergely: A traffipaxmilliárdokat kapja meg a rendőrség, és legyen több rendőr a városban (SzMo)
Budapest főpolgármestere az új rendőrfőkapitánnyal egyeztetve javasolta, hogy a traffipax-bevételeket a BRFK kapja meg. A fővárosi telepítésű kamerákból származó pénzt a rendőri létszám növelésére és egy új Budapest-pótlék bevezetésére fordítanák.
júl. 16
18:03
Vitézy Dávid a gyorshajtós, rolleres kérdőívről: fontosak a válaszok, ezek alapján változnak a jogszabályok (Infostart)
A Magyar Péter miniszterelnök által a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentett közlekedésbiztonsági társadalmi egyeztetés részleteit ismertette a közlekedési és beruházási miniszter.
júl. 16
18:03
A profi séfek így csinálják a házi kenyeret otthon – Csicsás sütő sem kell hozzá (Femcafe)
A legtöbb ember már szívesen csinál otthon házi kenyeret, és a séfek adnak is ehhez néhány tippet.
júl. 16
18:03
Kiderült, miért pofozta fel Jude Bellingham Valentín Barcót – Új infók arról, hogyan hergelte az angolokat az argentin játékos (SzMo)
Új felvétel került elő arról, hogy az argentin cserejátékos, Valentín Barco provokálta az angolokat a lefújás utáni pofon előtt. Egy spanyol lap egyéb dolgokat is kiderített.
júl. 16
18:03
Ursula von der Leyen üdvözölte az új ukrán kormányfő kinevezését (Demokrata)
Az Európai Bizottság elnöke gratulált Szerhij Koreckij új ukrán miniszterelnök kinevezéséhez.
júl. 16
18:03
Hihetetlenül olcsó Budapest legjobb programja: ingyenes a gyerekeknek, felnőtteknek 600 forint a nosztalgiautazás (Hóvége)
Régi villamosokkal, buszokkal és trolikkal utazhatod be Budapest legszebb részeit, meglepően kedvező áron.
júl. 16
18:09
Navigator: Jelentősen nőtt a rendelésállomány a BÉT ipari-tech csoportjánál (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett Navigator Investments Nyrt. csoportszintű nyitott rendelésállománya 2026 második negyedévének végére elérte a 2,29 milliárd forintot. Az előző negyedévben publikált 1 305 millió forintos értékhez képest ez 76 százalékos emelkedést jelent, és egyben a Csoport 2022-es tőzsdei bevezetése óta mért legmagasa
júl. 16
18:09
Kvíz: Vérbeli Nolan-rajongó vagy? Figyelj, mert most nem a sztorik, hanem a kérdések a csavarosak! (Pénzcentrum)
Sir Christopher Nolan neve mára fogalommá vált a filmrajongók körében. Idővel játszó történetek, hatalmas mozivászonért kiáltó képsorok, epikus filmzenék és olyan moziélmények fűződnek hozzá, amelyek után a néző még hazafelé is rakosgatja a fejében a részleteket. Július 16-án a hazai mozikba is megérkezik az Odüsszeia, ami újra Nolan felé irányítja
júl. 16
18:09
Orbán János Dénes visszavásárolná műveit a KMTG-től, nyílt levelet írt Tarr Zoltánnak (ATV)
Bejelentem műveim visszavásárlási szándékát a KMTG-től, és kezdeményezni fogom az eredeti állapotok helyreállítását - írta Orbán János Dénes Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek címzett nyílt levelében csütörtökön.
júl. 16
18:09
Vitézy Dávid a gyorshajtós, rolleres kérdőívről: fontosak a válaszok, ezek alapján változnak a jogszabályok (Infostart)
A Magyar Péter miniszterelnök által a kormányszóvivői tájékoztatón bejelentett közlekedésbiztonsági társadalmi egyeztetés részleteit ismertette a közlekedési és beruházási miniszter.
júl. 16
18:09
A Nav után egy piaci cég is végrehajtót küldött Balásy Gyula cégére (SzMo)
Újabb végrehajtás indult a Lounge Event Kft. ellen, ezúttal egy piaci hitelező kezdeményezésére. Az eljárás azután indult, hogy a cég vélhetően nem reagált egy korábbi fizetési meghagyásra.
júl. 16
18:09
Titkos jelentés: Putyin újabb országot támadhat meg (AC News)
Kreml-közeli források szerint Putyin nem békére készül, hanem a háború eszkalációjára, akár NATO-célpontok ellen is.
júl. 16
18:15
Megszólal egy vízimentő: ilyen eddig az idei szezon – tudnivalók, hasznos infók (Infostart)
Nem kiugró a mentések száma az idei strandszezonban – mondta el az InfoRádiónak Illés Zoltán. A balatoni vízimentő szerint az extrém melegre való tekintettel érdemes sok folyadékot inni, és olyan kijelölt fürdőhelyekhez menni, ahol biztosan van vízimentő a helyszínen.
júl. 16
18:15
Hmká és Aöp: Tarlóhántás talajborítással? Így fogadható el! (Agroinform)
Az Agrárminisztérium pontosította a támogatási szabályok értelmezését, hogy a különböző jogcímek előírásai ne ütközzenek egymással.
júl. 16
18:15
Felfedjük, hogy néznek ki most az Agymenők szereplői vs. az első részekben (Joy)
Pár év alatt sokat változtak!
júl. 16
18:15
Mielőtt átírták, a Sailor Moon fináléja olyan traumatikusra sikerült, hogy a japán gyerekek sokkot kaptak tőle (Glamour)
A '90-es években a Sailor Moon (itthon Holdtündér) világszerte hódított, de az első évad brutális japán fináléja sokkolta a nézőket. A harcoslányok megrázó halála több gyereket is mélyen felkavart, a szülők pedig panaszlevelekkel árasztották el a tévécsatornát. Nem véletlen, hogy az európai és amerikai tévétársaságok teljesen átírták a forgatókönyv
júl. 16
18:15
Ezt a 10 dolgot mindig ellenőrizzük, mielőtt nyaralni indulunk (Hamu és Gyémánt)
A nyaralás előtti készülődés során könnyű elveszni a csomagolás és az utolsó bevásárlások között, miközben az otthon biztonsága háttérbe szorulhat. Pedig a folyamat nem igényel hosszas teendőlistát, hiszen már néhány gyors ellenőrzéssel is csökkenthetjük a betörés, az elektromos tűz vagy a penészesedés kockázatát.
júl. 16
18:21
Beszakadtak az IBM papírjai – itt az idő? (Menedzsment Fórum)
Az IBM papírjainak árfolyama komoly gyomrost kapott a keddi manővert követően.
júl. 16
18:21
Jó hangulatban zajlott a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (Privátbankár)
A részvénypiac forgalma 18,5 milliárd forint volt.
júl. 16
18:21
Parlamenti képviselők ellen is vádat emelt az Európai Ügyészség Görögországban agrártámogatási csalás miatt (Adózóna)
Huszonkét személy, köztük négy hivatalban lévő kormánypárti képviselő ellen is vádat emelt csütörtökön az Európai Ügyészség az uniós agrártámogatásokat érintő görögországi botrány ügyében – közölte az MTI.
júl. 16
18:21
Jó hangulat uralkodott a magyar tőzsdén: csak egy vezető részvény zárt mínuszban (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1214,61 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel 142 071,93 ponton zárt csütörtökön.

Keresés