Kihirdették a Magyar Közlönyben Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosítását, amelynek értelmében a vasárnapi hatályba lépést követő napon megszűnik a hivatalban lévő köztársasági elnök, Sulyok Tamás megbízatása, az Alkotmánybíróság tagjait ezentúl kilenc évre választják, és legfeljebb 70 éves korukig lehetnek hivatalban, 12 évben maximálj
George Russell 1,5 millió fontot (körülbelül 640 millió forintot) fizetett vissza szüleinek, akik mindent feláldoztak a karrierjéért. A pilóta őszintén vallott gyerekkoráról.
Kihirdették a Magyar Közlönyben az egyes adókötelezettségekről és egyes adótörvények módosításáról szóló törvény módosítását. Az új törvény a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.
Sulyok Tamás aláírta a saját megbízatásának végét jelentő alkotmánymódosítást. Mi jön most? Mi történt? Magyar Péter szűkszavúan ugyan, de először szólalt meg az új államfőről azt követően, hogy Sulyok Tamás bejelentette: aláírja az alkotmány 17. módosítását, ami azt is jelenti, hogy vasárnaptól már nem ő Magyarország államfője. Magyar a Facebook-o
Magyar Péter miniszterelnök szombat este közölte, hogy a Tisza Párt egy pártpolitikai múlttól mentes köztársasági elnököt szeretne. A bejelentés azután történt, hogy Sulyok Tamás aláírta a saját menesztéséről szóló Alaptörvény-módosítást.
Az oroszországi energiaimport szankciójáról szóló amerikai kongresszusi törvényjavaslat is szóba került Hajdu Mártonnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének washingtoni megbeszélésein.
Szombaton már meg is jelent az Alaptörvény 17. módosítását a Magyar Közlönyben. A jogszabály értelmében hétfőn megszűnik az államfő megbízatása, helyét ideiglenesen a házelnök veszi át.
A nyár közepi rózsaápolási trükk: tápanyag-utánpótlás és vadhajtások eltávolítása! Így lesz igazán dús a bokor tavasszal. Próbáld ki te is, a rózsád örülni fog neki!
Társadalmi párbeszéd indul a Szabadság téri német megszállási emlékmű sorsáról - közölte a főpolgármester szombaton a Facebook-oldalán, hozzátéve, azt követően a főváros és a kormány közösen dönt az emlékműről.
Az Alaptörvény 17. módosítása miatt a volt miniszter már nem választható képviselőnek, ami az AB-törvény szerint a tagság megszűnésével jár. A testületből szeptemberben négy másik bíró is távozik a 70 éves korhatár visszaállítása miatt.
A Tranzit Fesztivált szervező Kommentár Alapítvány Puskin utcai épületének felújítása csúszik, pedig az elmúlt tíz évben több mint 31 milliárd forint állami támogatást kaptak. Az alapítvány legújabb ígérete szerint az átadás 2026 őszén várható, miközben a kivitelező Mészáros Lőrinchez köthető.
Különleges mérkőzést hozott a 2026-os világbajnokság bronzcsatája, az első félidőben csak az angolok futballoztak, 4–0-ra vezettek. A fordulás előtt négyet cseréltek a franciák, majd három gólt szereztek, egyenlítési lehetőségeik voltak. Ám egy okkal megítélt büntető szinte lezárta a mérkőzést, bár az utolsó percekben még Dembélé és Bellingham is l
A Szociális és Családügyi Minisztérium bejelentette a Gondosóra program teljes felülvizsgálatát és újratervezését. A döntés azután született, hogy az Integritás Hatóság és a NAV is vizsgálatot indított a projekt ügyében.
Fantasztikusan olcsó módszerrel varázsolhatsz csillogó, ragyogó leander leveleket a teraszodon – csak egy pohár sör vagy egy kis hígított tej kell hozzá! Mutatjuk, hogyan csináld!