2026. július 19. vasárnap

júl. 19
15:51
Először mutatkozott nyilvánosan új párjával Gyurcsány Ferenc, a helyi asszonyok még énekeltek is nekik (Blikk)
A palotási Halfesztiválon tűnt fel a hétvégén Gyurcsány Ferenc. A dél-nógrádi település Ecseg közelében van, ahol a volt miniszterelnök nemrégiben házat vásárolt. A visszavonult politikust újdonsült szerelme, Éva is elkísérte, a házigazdacsapat asszonyai pedig énekszóval fogadták őket. Gyurcsány néhány dolgot elárult arról is, hogy állnak a felújít
júl. 19
15:51
Gajdos László: Polt Péter védettsége megszűnt! (Magyar Hírlap)
A miniszter rámutatott, "nincs több érinthetetlen ember. Nincs több kivételezés.".
júl. 19
15:51
Nagyon viszik a klímákat az eMAG-on (MMonline)
Az idei nyár közepén többen rendeltek gaming terméket, laptopot és tabletet az eMAG-ról, mint tavaly ilyenkor, de a léghűtő eszközök és kiegészítőik is keresettebbek az online piactéren. Továbbra is jól fogynak a szezonális kerti termékek a medencétől a kerti grillig. Június utolsó heteiben és július elején is folytatódott az eMAG-nál a szezonális
júl. 19
15:51
Szijjártó Péter máris munkához látott a BYD-nál, felhívta Botka Lászlót is (Demokrata)
"A bejelentés után felhívott, és rövid, egyperces beszélgetésünkben arról tájékoztatott."
júl. 19
15:51
Szijjártó Péter felhívta Szeged polgármesterét, hogy BYD-ügyben ahol tud, segít (Telex)
Egyetlen percet beszélt Botka Lászlóval, aki csak a sajtóból értesült a volt külügyminiszter megbízatásáról.
júl. 19
15:51
Nem népszerűek az ivószünetek, a FIFA felülvizsgálja őket (Telex)
Mondja a FIFA technikai bizottságát vezető Arsène Wenger.
júl. 19
15:57
Détár Enikő kimondta az igazat felnőtt gyermekeiről (Blikk)
Détár Enikőnek ma már felnőtt gyermekei vannak: Eszter 37, míg Zsigmond 24 éves. Enikőnek természetes, hogy hamar önállósodtak, noha volt olyan pillanat a felnőtté válásuk során, amit ő is megkönnyezett. A színésznőnek azóta is szoros a kapcsolata gyerekeivel, de fontos számára, hogy meghagyja a számukra szükséges teret.
júl. 19
15:57
Ez a 6 csillagjegy szinte teljesen új emberré válik 2026 júliusának végére (Sassy)
Július alaposan felforgathatja az életünket. Bár a váratlan változások első pillantásra kényelmetlennek vagy akár ijesztőnek tűnhetnek, később kiderülhet, hogy éppen ezek tereltek bennünket a megfelelő irányba.
júl. 19
16:03
Nincsenek túl jó hírei a Budapest-Belgrád vasútról Vitézy Dávidnak (Menedzsment Fórum)
Talán szeptemberben szállíthat utasokat. Talán.
júl. 19
16:03
Első a biztonság a Budapest-Belgrád vasúton – de mikor jöhetnek az utasok? (Privátbankár)
Vitézy Dávid ismertette a dolgok állását.
júl. 19
16:03
Megvan, mikortól lehetne utazni a Budapest-Belgrád vasútvonalon (Infostart)
Vitézy Dávid posztolt az ügyben, optimista és pesszimista forgatókönyvek is vannak.
júl. 19
16:03
Felhőnek hitték a radarképen, de valami egészen más jelent meg a Balaton felett (SzMo)
A Balaton felett egy hatalmas, felhőnek tűnő képződmény jelent meg a radaron, ami valójában egy árvaszúnyog-raj volt. A jelenség a szakértő szerint a tó komoly belső terhelésére utal, ami algásodáshoz vezethet.
júl. 19
16:03
Rubio több száz kubai politikai fogoly szabadon bocsátását követeli (Magyar Hírlap)
Az amerikai külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek is fel kell lépnie Havannával szemben.
júl. 19
16:03
Russell szerint Hamilton nem érdemelt volna büntetést, más vezetett a balesethez az első körben (Racingline)
George Russell első nyilatkozata a Belga Nagydíjról való kiesését követően.
júl. 19
16:03
Évente több mint egy hét megy el vásárlásra és ügyintézésre, de nem ez a háztartásvezetés legnagyobb kihívása (Digital Hungary)
A KSH időmérleg adatai szerint a 15–74 évesek napi átlagban 29 percet töltenek vásárlással, szolgáltatások igénybevételével és ügyintézéssel. Ez éves szinten közel 176 órát jelent, vagyis több mint egy teljes hetet. A bevásárlás azonban sok családban nem akkor kezdődik, amikor belépünk a boltba, hanem jóval korábban: otthon, fejben, a hűtő előtt, a
júl. 19
16:09
A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés (ProfitLine)
A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és köz
júl. 19
16:09
Verekedett a férfi, mert egy nő mellé ültették a repülőn (AC News)
Egy 29 éves férfi pofon ütött egy légiutas-kísérőt, mert vallási okokra hivatkozva nem akart egy nő mellett ülni a repülőn.
júl. 19
16:09
Óva int a magyar kutató: könnyen évekre tönkretehetjük a termőföldet (Agrárszektor)
A talajok állapotáról, a talajkímélő művelésről, a mezőgazdasági területeken lehullott csapadékvíz megtartásáról szól a Szegedi Tudományegyetem Science Podcast műsorának új beszélgetése. Dr. Hupuczi Júlia geográfus, talajkutató a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának docense arról beszél, hogy a vízmegőrzés nem pusztán öntözés, hanem talajá
júl. 19
16:15
Csere a félidőben: Messi, Rodri, Yamal le, Madonna, Shakira, Justin Bieber be (Infostart)
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság döntőjének helyszínén két élő show is lesz: az első a kezdőrúgás előtt, a második pedig a félidőben. Természetesen világsztárokkal.
júl. 19
16:15
Az igazságügyi miniszter elárulta, hogyan kerülhet vissza az államhoz a KEKVÁ-kba kiszervezett vagyon (Portfolio)
A kormány törvénycsomaggal szervezi vissza az állami fenntartásba a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokba (Kekva) kiszervezett vagyont, valamint helyreállítja az egyetemi autonómiát – jelentette be Görög Márta igazságügyi miniszter.
júl. 19
16:15
Lajtos kocsival hordják a vizet a vadnak – súlyos az aszály hatása (Agroinform)
Az elmúlt évek csapadékhiánya és az idei aszály komoly kihívás elé állítja a vadgazdálkodókat is.
júl. 19
16:15
Tóth Réka Ibolya: "A harmónia nem egy cél, hanem az alapállapotunk!" (Glamour)
Bár napjainkban virágkorát éli az önismeret, és annak mindenféle vállfaja, mégis sokan érzik úgy, hogy egy nehéz élethelyzet következtében végleg kibillentek a belső egyensúlyukból. Tóth Réka Ibolya mindfulness oktató, gestalt coach első könyve, az Elveszett harmónia arra keresi a választ, hogyan találhatunk vissza önmagunkhoz a test, az érzelmek,
júl. 19
16:15
Budapestre jöhet a Real Madrid, a pénzügyi gondokkal küzdő Fradival játszhatnak edzőmeccset Mourinhóék (SzMo)
Szurkolói értesülés szerint a Ferencváros augusztus 8-án játszhat felkészülési mérkőzést a spanyol sztárcsapattal. Az érintett NB I-es találkozó a Győr elleni idegenbeli rangadó lenne.
júl. 19
16:15
Német felmérés: tovább növelte előnyét az AfD (Magyar Hírlap)
A CDU/CSU gyengült, a szociáldemokraták és a Zöldek erősödtek.
júl. 19
16:15
Veszel egy használt autót, a nevedre írják, majd kiderül, hogy egy másik országban körözi a rendőrség (Telex)
Az eredetiségvizsgálat alkalmatlan a kintről hozott autók előéletének kiderítésére, a fizetős lekérdező szolgáltatások szintén, és ezt tudják a bűnözők is. Csók Zsolt alezredessel, a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ szakértőjével beszélgettünk.
júl. 19
16:15
Óriási botrány tört ki a luxusjachton golfozó Haaland miatt: a rendőrség is megjelent a helyszínen (naphire.hu)
Erling Haalandot környezetszennyezéssel vádolják, miután a tengerbe lőtte a golflabdákat. A luxusjachton nyaraló focistához még a rendőrök is kiszálltak.
júl. 19
16:15
Elárulták a szakértők a trükköt, amivel fél évig is friss marad a krumpli! (Sassy)
Egy áruházlánc szerint a burgonya akár hat hónapig is megőrzi frissességét, ha erre a két dologra figyelünk.
júl. 19
16:21
A Hatoslottó nyerőszámai a 29. héten vasárnap, 2026-ban (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2026/29. heti, vasárnapi nyerőszámait. Lássuk, elvitte-e valaki a 420 millió forintos főnyereményt!
júl. 19
16:21
Szijjártó Péter BYD-vezetőként segítséget ajánlott Szeged polgármesterének (Portfolio)
Szijjártó Péter volt külügyminiszter a BYD nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatójaként telefonon egyeztetett Botka Lászlóval, Szeged polgármesterével. Bár az egykori tárcavezetőnek közvetlenül nem lesz feladata a hazai beruházásokkal, ígéretet tett arra, hogy felsővezetőként támogatja a várost a történelmi jelentőségű gyárépítés kapcsán, amely
júl. 19
16:21
A BYD külső kapcsolataiért felelős globális vezetője (bizonyos Szijjártó Péter) felhívta Szeged polgármesterét, hogy segít, ahol tud (444.hu)
Pedig semmi köze a magyarországi beruházásokhoz.
júl. 19
16:21
Hat fegyveres túszul ejtette Dél-Afrikában, elgázolt egy biciklist, és egy tibeti buddhista kolostorban tanított – 40 érdekesség az 50 éves Benedict… (SzMo)
Ráadásul plüssbaglyokat gyűjt, és szerinte egy vidrához hasonlít a leginkább. Ilyen és ehhez hasonló csodainfók következnek.
júl. 19
16:21
Ha összekötjük a Dunát a Tiszával, pusztító természeti katasztrófát idézünk elő (Agrofórum)
Miért okozna természeti katasztrófát egy Duna–Tisza csatorna? Létezik olyan lecsó, ami csak keveseknek ízlene? Milyen igénytelen és látványos növényt ültessünk a levendula helyett? A hét legolvasottabb cikkeiből válogattunk.
júl. 19
16:21
Hasít a félmilliárd felé a Hatoslottó főnyereménye (naphire.hu)
Máris mutatjuk a legfrissebb nyerőszámokat a Hatoslottón.
júl. 19
16:21
A természet is megkeseríti a balatoni vendéglátósok életét (Haszon.hu)
Ismét tömegesen rajzanak az árvaszúnyogok a Balatonnál. Ez azért is meglepő, mert májusban még jóval kisebb rajzást vártak a kutatók, Siófokon azonban az elmúlt napokban látványosan megváltozott a helyzet.
júl. 19
16:21
Genetikai kapcsoló segíti az állatokat a téli üzemmódra való átállásban (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint az állatok szervezetében egy genetikai szabályozó mechanizmus indítja el a télre való felkészülést. A felfedezés segíthet jobban megérteni a hibernációt, az anyagcsere szabályozását és a klímaváltozás élővilágra gyakorolt hatásait.
júl. 19
16:27
Kiszorulhatnak a fogyatékkal élők az AI-forradalomból? (HR Portál)
Az autista és tanulási nehézségekkel élő felnőttek azt kockáztatják, hogy lemaradnak a mesterséges intelligencia forradalmáról, ami tovább mélyítheti a munkaerőpiaci szakadékot. Egy új, brit kormányzati támogatással indult kezdeményezés, az AI Can, ezen a helyzeten próbál javítani speciális tréningekkel.
júl. 19
16:27
Itt van a hidegfront, azonnal kell cselekedni a vihar előtt - Időjárás-előrejelzés (Promotions)
Ausztria irányából érkezik a hidegfront, régen látott szélviharral támad a lehűlés.
júl. 19
16:27
A biztonság az elsődleges szempont (Magyar Hírlap)
Vitézy Dávid: a Budapest-Belgrád vasútvonalon csak a szükséges feltételek maradéktalan teljesülése után indulhat meg a forgalom.
júl. 19
16:27
Suzuki Gsx-8R teszt – Nem cammogásra született (Autószektor)
Szerző: Bóday Pál A Suzuki nem egy kompromisszummentes versenypályás sportmotort akart építeni, hanem egy olyan gépet, amely hétköznap is használható, hétvégén pedig mosolyt csal a motoros arcára. A recept egyszerűnek tűnik: könnyű váz, karakteres kéthengeres blokk, sportos futómű és modern elektronika. Az eredmény pedig meglepően jól sikerült. Már
júl. 19
16:27
Túlszárnyalhatja-e a bitcoin ETF az arany történelmi, két évtizedes menetelését? (BitcoinBázis)
Az elmúlt években – különösen a tőzsdén kereskedett alapok megjelenése óta – egyre hangosabban fújják a különböző médiaorgánumok, hogy a bitcoin hasonló utat járhat be, mint az arany. Az ETF-ek megjelenése mind az arany, mint a bitcoin kapcsán alapjaiban változtatták meg a befektetések világát, lehetővé téve a konzervatív befektetők számára az átlá
júl. 19
16:29
Ekkor folytatódhatnak az egyeztetések a béremelésről az IKEA-nál (HR Portál)
Az IKEA július 29-én a tárgyalóasztalnál szeretné folytatni a bérekről történő egyeztetéseket, erről szombat délelőtt érkezett jelzés a sztrájkbizottsághoz - közölte a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke az MTI-vel.
júl. 19
16:29
Vezettél már félmeztelenül vagy strandpapucsban? Csúnyán ráfizethetsz, ha ezt a 7 dolgot nem tartod be (Promotions)
Strandpapucsban vezetsz a partra? Mutatjuk azokat a nyári autós hibákat, amikkel vaskos bírságot vagy balesetet kockáztatsz!
júl. 19
16:33
Elárulta a politikai elemző, hogy milyen köztársasági elnökre van szüksége a Tisza Pártnak - borítékolható a konfliktus (Blikk)
Hivatalosan is kihirdették az Alaptörvény 17. módosítását, amely azonnali hatállyal megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatását. A leköszönő államfő aláírta a határozatot, ám ezzel egy időben éles kritikát fogalmazott meg a jelenlegi hatalomgyakorlással szemben, amelyet személyre szabott jogalkotásnak, a jogállamiságot és a demokráci
júl. 19
16:33
Huth Gergely: Sulyok Tamás alkalmatlan volt posztjára, elárulta a józan kisebbséget, és elfutott, mint egy nyúl (SzMo)
Az egykori Pesti Srácok főszerkesztője keményen kiosztotta a távozó köztársasági elnököt, miután Sulyok aláírta saját elmozdítását. Ez az egyik legkomolyabb kritika, ami a volt kormányoldalról érkezett.
júl. 19
16:39
Sulyok Tamás: közjogi tisztségviselők is szabadon fenyegethetőek, utasíthatóak, kényszeríthetőek (Infostart)
Ezekkel a gondolatokkal és kitételekkel írta alá a köztársasági elnök a Magyar Péter által benyújtott és az Országgyűlés tiszás kétharmada által hétfőn elfogadott 17. Alaptörvény-módosítást.
júl. 19
16:39
420 millió forint volt a héten a tét a Hatoslottón – mutatjuk a nyerőszámokat (Blikk)
Vasárnap ismét sorsoltak a Hatoslottón, ahol a főnyeremény elképesztő, 420 millió forintos összeget ért el. Ez az összeg várta azt a szerencsés játékost, aki mind a hat kihúzott számot eltalálta a 29. játékhéten.
júl. 19
16:39
Gyanúsan búcsúzkodós posztot tett ki Lionel Messi, a vb-döntő lehet az utolsó meccse a válogatottban (SzMo)
Az argentin válogatott csapatkapitánya a világbajnoki döntő előestéjén tett közzé egy bejegyzést. A Spanyolország elleni mérkőzés előtt a közösségi médiában megjelent szövegben nem a győzelemre, hanem a csapattal megtett útra helyezte a hangsúlyt.
júl. 19
16:39
Baleset miatt lezárták az autóutat (Magyar Hírlap)
Az M80-ason Körmendnél kell kerülni.
júl. 19
16:39
Kormányzati terv: Éjfélkor hatóságilag lekapcsolnák a közösségi médiát – Blokkolnák kikészült brit tinédzsereknél a „kattintást” (Médiapiac)
Jövő tavasztól alapértelmezett éjszakai korlátozást vezethetnek be egyes közösségi alkalmazásokban a 16 és 17 éves brit felhasználók számára. A blokkolás éjféltől reggel hat óráig tartana, de a fiatalok néhány kattintással felülírhatnák.
júl. 19
16:45
Hamilton és Russell ütközött, Leclerc szerencsés volt, Antonelli nyert Spában és ismét meglógott (Racingline)
A Mercedes nyert Spa-Francorchamps-ban Kimi Antonellivel, egyik autójával azonban ezúttal is nullázott.

Keresés