A rendkívüli nyári hőség és a 40 fokos hőhullámok teljesen új kihívások elé állítják a kisgyermekes szülőket. Megyeri Csilla és barátnője, Herczeg-Pál Bianka a Fókusznak beszéltek arról, hogyan óvják a legkisebbeket a forróságban, Dr. Póta György gyermekorvos pedig figyelmeztet a legfontosabb szabályokra: a kiszáradás és a napszúrás megelőzésére.
Egyeztetési ígéretet kapott a kormánytól a közeljövőre vonatkozóan a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség. Neubauer Katalin főtitkár az InfoRádióban elmondta: alacsony infláció van, az élelmiszerek árai nem nőnek, a forint pedig erős, miközben egyre több kiskereskedelmi lánc veszteséges és boltok zárnak be, így szerinte azonnali beavatkozásra lenn
Alkotmányos puccs, közjogi szőnyegbombázás, a hideg polgárháború kezdete vagy egy orwelli világ megérkezése - nem aprózta el az apokaliptikus jelzőket a volt köztársasági elnök.
A brutális kánikula és a közeledő hidegfront miatt üresen kongtak a balatoni strandok. A Fókusz a főszezon kezdetén pontosan feltérképezte a büfék árait. A forint erősödése stabilitást hozott, így a tóparti drágulás idén látványosan megtorpant. A lángos és a fagyi ára körüli rémhírekkel ellentétben a vendéglátósok többsége alig vagy egyáltalán nem
Idősebb macskáknál a bágyadtság, az étvágycsökkenés vagy a visszahúzódóbb viselkedés nem pusztán az öregedés jele, hanem gyakran valamilyen betegség első tünete is lehet.
Kovács Ákos egy tavaszi rutinvizsgálat során szembesült a megrázó diagnózissal: pajzsmirigyrákot találtak nála. A Kossuth-díjas énekes-dalszerző videóüzenetben beszélt a rajongóinak arról, hogy a kockázatos operáción már szerencsésen átesett, ám a teljes gyógyulás érdekében kénytelen lemondani az összes nyári koncertjét.
A Birodalom fókuszában azok az emberek állnak, akik résztvevőivé váltak a '90-es évek felnőttfilmes világának. A sorozat utolsó részében a tetőfokára hág a helyzet, amit Michelle Wild (Gombó Viola Lotti) párja, Peti (Miller Dávid) nem bír tovább idegekkel. Ne hagyd ki a legpikánsabb jeleneteket: a Birodalom összes része elérhető már az RTL+ Premium
Hűséggel a végsőkig Május 19-én mutatták be Szegeden, a Gál Ferenc Egyetemen a Rongyosan az Isten előtt című dokumentumfilmet, amely Györgypál Albert vértanú sorsú pap életét idézi fel. A filmet Serfőző Levente szeged-felsővárosi plébános könyve nyomán készítették. A bemutatón Kiss-Rigó László püspök arról beszélt, hogy a húsvét és pünkösd közötti
Csaknem 250 milliárd dollárért felvásárolta a Telegraph Mediát az Axel Springer. A mdéiacég vezetője szerint a cél az „angol nyelvű világ vezető jobbközép médiumává” tenni a lapot.
Hatalmas fogás a Tiszán, ahol Takács Péter és fia egy 265 centiméteres és közel 110 kilós szürke harcsát emelt ki a vízből. Az ádáz, 15 perces küzdelem után a család visszaengedte a folyóba az óriási bestiát. A különleges és ritka fogás részleteiről az édesapa számolt be.
Ausztriában idén jelentősen visszaesett a gabonatermés, különösen a keleti tartományokban. Az aszály, valamint a magas költségek és alacsony felvásárlási árak komoly kihívást jelentenek a termelőknek.
A júniusi európai hőhullámok és a sorra megdőlő melegrekordok rávilágítottak arra, hogy a kontinens mennyire felkészületlen a klímaváltozás közvetlen hatásaira. Bár az Európai Unió a klímavédelem élharcosaként az elsők között vállalta a 2050-re elérendő klímasemlegességet, a helyenként 40 Celsius-fok feletti hőség megmutatta, hogy a gazdaság, a köz
Diána, akit korábban epilepsziás rohamok miatt láttak el, emlékezett vissza a Nyírábrányi Mentőállomáson szolgáló Tóth Józsefre. A több mint három évtizede szolgáló mentőápoló váratlanul, egy nehéz nap utáni pihenő közben hunyt el az 56. évében.
Málta népszerű úti cél, de a Comino szigetén található természetes sziklaív is kedvelt látványosság. Mostantól azonban már csak múlt időben beszélhetünk róla.
A Budapesti Értéktőzsde júniusban emelkedéssel zárta a hónapot, a BUX index 139 892,19 ponton állt, 3,9%-os növekedést mutatva. Az azonnali részvénypiaci forgalom 565,7 milliárd forintot ért el, a befektetők főként az OTP Bank, Magyar Telekom és MOL részvényeire fókuszáltak.
A forró nyári napokon nem mindig könnyű a megfelelő hidratáltságot fenntartani. Szerencsére számos szezonális finomság segíthet ebben, amelyek nemcsak finomak, hanem észrevétlenül hidratálnak is.
Nincs jól Dévényi Tibor, az ország Tibi bácsija. A legendás lemezlovas bérmennyire is szeretné, nem képes megállítani az időt, az évek múlása pedig sorra hozza elő az egészségi problémákat. A Három kívánság sztárja a Blikknek bevallotta, romlik a látása és a hallása is, de azt nem tudja elképzelni, hogy abbahagyja a bulikat, a színpad ugyanis feltö
Úgy fogalmazott, hogy alkotmányos puccsnak, közjogi szőnyegbombázásnak, hideg polgárháború kezdetének vagy egy orwelli világ megérkezésének is nevezhető a Sulyok Tamás eltávolítását övező helyzet.
Hajnalra elhárították a műszaki hibát az osztrák szakaszon, így újraindult a forgalom a hegyeshalmi határátmenetben - közölte a Mávinform csütörtök reggel az MTI-vel.
Ha időnként megkívánunk valami édeset, az teljesen természetes. Ha azonban ez szinte minden nap jelentkezik, érdemes utánajárni, mi állhat a háttérben.
Miközben Magyarországon az elmúlt napokban több helyen is 40 Celsius-fok körül alakult a hőmérséklet, a Szent György-hegy északi lejtőjén található Sárkány-liknál egészen más körülmények várják a kirándulókat. A jégbarlang néven is ismert látványosság nem véletlenül kapta ezt a jelzőt: sajátos mikroklímája miatt a legmelegebb hónapokban is érezhető
Ács Istvánt választották az Ipar 4.0 Technológiai Platform elnökének. A Bosch Rexroth-ot több évtizedig vezető szakember az autopro.hu-nak adott interjút a digitalizáció fontosságáról.
Valóságos roham indult a részben elektromos hajtású járművek iránt a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 májusi statisztikái szerint.
Tíz megyére elsőfokú figyelmeztetés lépett érvénybe zivatar és felhőszakadás veszélye miatt Magyarországon. Az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat, valamint intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.