A Franciaországot sújtó, rekordokat döntő hőhullám és a növekvő spanyolországi importvásárlások jelentősen átrendezik az európai gabonapiacot. A francia kukoricatermelők szövetsége (Agpm) arra figyelmeztet, hogy az idei termés akár 9,5 millió tonnára is visszaeshet, ami 26 éves mélypontot jelentene.
Pesák Ádám, a népszerű színész, akit a közönség először a Barátok közt című sorozatban ismert meg Harmath Gergő szerepében, új szakmát tanult ki, hogy biztosabb anyagi hátteret teremtsen családja számára. Bár az Operettszínház és a Madách Színház színpadán is rendszeresen látható, valamint olyan produkciókban is feltűnt, mint a Csináljuk a fesztivá
Biztos veled is előfordult már, hogy egy közeledő front vagy hirtelen időjárás-változás előtt egész nap gyengének, kedvtelennek és fáradtnak érezted magad, sőt olykor még a fejfájás, a migrén vagy egy kis szédülés is társult a tünetekhez. Az időjárás változásakor sokan tapasztalnak kisebb-nagyobb kellemetlenségeket, és bár vannak, akik szerint mind
Ma tárgyalt az Országgyűlés művelődési bizottsága a közmédia átmeneti vezetőjének személyéről. A Tisza képviselői a kormány által jelölt Horváth P. Andrást megválasztották a Duna Médiaszolgáltató Zrt. és az MTVA átmeneti vezérigazgatójának július 26-ig. A pozícióra a kormány mellett a Mi Hazánk is állított jelöltet, Virághalmy Sarolta személyében -
Sok idő után először ismét nyilvánosan láthatták a rajongók Mary-Kate és Ashley Olsent. Az egykori gyereksztárok bátyjuk, Trent Olsen esküvőjén vettek részt, ahol az egész család együtt ünnepelt.
Veszettség okozta egy 11 éves kanadai kisfiú halálát, miután egy családi nyaralás során alvás közben az arcára szállt egy denevér. Bár a gyermeken semmilyen látható sérülés nem volt, a lappangási idő után jelentkező tüneteken az orvosok már nem tudtak segíteni. A tragikus eset rávilágít arra, miért életmentő az azonnali orvosi ellátás a vadállatokk
Az Európai Unió újabb szállítási tilalmakat rendelt el Horvátország és Románia egyes térségeiben. A cél, hogy megakadályozzák a rendkívül fertőző vírus további terjedését.
A miniszterelnök közlése szerint a támogatást két részletben, 50 ezer forintos utalással és egy későbbi utalvánnyal kapják meg a rászoruló családok. Mutatjuk a jogosultak körét.
Tarr Zoltán miniszter azonnal reagált arra, hogy az Országgyűlés Művelődési Bizottsága dr. Horváth Andrást támogatta a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA ideiglenes szakmai vezetői posztjára. A politikus szerint a döntés a közmédia átalakításának következő fontos lépése.
Jelentősen növeli a magyar pénzforgalom biztonságát és csalások megelőzésében is fontos lépés, hogy elindult a Központi Visszaélésszűrő Rendszer (KVR) második fejlesztési üteme, így július elsejétől a hazai pénzforgalmi szolgáltatóknak az azonnali átutalási tranzakciókon túlmenően a nem időkritikus forintátutalások – beleértve a napközbeni és az éj
Az AI rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a kreativitás és a vezetői kompetenciák - derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer 2026 című jelentéséből.
Tudtad, hogy a Kos az asztrológia tanai szerint azért jön világra, hogy a családja büszkesége legyen? Hogy a család becsületét kitisztázza? Ez a legfontosabb életfeladata az első 40-50 évben. Ez pedig nem kevés idő. Egy Kosnak rengeteg energiája erre megy el, és végül saját maga érdekében kell kiteljesednie. Ez az a pont, amikor már nem érdekli töb
Ja Morant számára új fejezet kezdődött az NBA-ben. Miután a Memphis Grizzlies elcserélte a Portland Trail Blazershez, a kétszeres All-Star már az első személyes találkozón világossá tette új vezetőedzője felé, hogy maga mögött szeretné hagyni az elmúlt évek csalódásait. Micah Nori, a Trail Blazers frissen kinevezett vezetőedzője szerint Morant elsz
Az öregedés biológiai folyamatait nem állíthatjuk meg, de a legfrissebb kutatások szerint drasztikusan lelassíthatjuk. Mutatjuk azokat a tudományosan elismert alapanyagokat, amelyek bizonyítottan fiatalítják a sejteket, a bőrt és az elmét.
Az Országos Mentőszolgálat egy szívmelengető posztot közölt a Facebook-oldalán, amelyben egy jóságos, emberi cselekedetnek ad helyet. A bejegyzésben egy autó szélvédőjén hagyott üzenet látható, amely szerint a kocsi tulaját elvitte a mentő, ezért az illető kéri, hogy ne tegyenek a gépkocsira büntetést a parkolóőrök.
Enner Valencia azután jelentette be a válogatottságtól való visszavonulását, hogy a vb egyenes kieséses szakaszában a csapat 2-0-ra kikapott Mexikótól.
Szenegál az utolsó percekig 2-0-ra vezetett, és a továbbjutás küszöbén állt Belgium ellen, utána jött a dráma. Nem először fordult elő világbajnokságon, hogy egy csapat a hajrában még ünnepelni készült, aztán minden összeomlott.
Hét évvel Daphne Caruana Galizia meggyilkolása után megkezdődött Málta egyik legnagyobb visszhangot kiváltó büntetőpere. Az ügyészség szerint ugyanis Yorgen Fenech, az ország egyik leggazdagabb üzletembere 150 ezer eurót fizethetett három bérgyilkosnak, hogy meggyilkolják az oknyomozó újságírót.
Portugál hátterű, az USA-ban bejegyzett tulajdonosa lesz a Videoton FC-nek, miután a város közgyűlése szerdán zárt ülésen a három jelentkező közül a Final Third LLC. 775 millió forintos ajánlatát fogadta el. A fehérvári polgármester kifejezetten bizakodó a szakmai program és a befektető anyagi háttere miatt.
Az iskolakezdési támogatás első részletét, 50 ezer forintot augusztus 24-ig utalja a Magyar Államkincstár - közölte a miniszterelnök csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Megdöbbentő esetről számolt be Madonna egy interjúban, elárulta, három évvel ezelőtt az életéért küzdött: egy fertőzés miatt az orvosok mesterséges kómába helyezték két napra.
A piac végleg elveszíti klasszikus nyaralóövezeti jellegét: a vevők kétharmada ma már Budapestről érkező kiköltöző, aki állandó lakhatásra alkalmas, négyévszakos vízparti otthont keres – derül ki az Otp Ingatlanpont legfrissebb piaci elemzésből.
A magyarországi klímapiac 2026-ban jelentős fordulóponthoz érkezett: a 2025-ös évhez képest átlagosan 20–25 százalékkal csökkentek az árak, ami elsősorban a forint erősödésének és a piaci túlkínálatnak köszönhető. Miközben a globális politikai feszültségek bizonytalanná teszik a hagyományos energiahordozók piacát, a magyar háztartások egyre inkább
Az Újhold mindig különleges lehetőséget kínál az életünk megújítására és új célok kitűzésére. Íme három olyan rituálé, amely segíthet megvalósítani a vágyaidat.