2026. július 21. kedd

júl. 21
19:24
Kapitány István a Visit Hungary korábbi igazgatóját kérte fel a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetésére (SzMo)
Kapitány István miniszter kedden bejelentette, hogy Csendes Olivér veszi át a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetését. Az új vezető már az Orbán-kormány idején is turisztikai csúcsvezető volt.
júl. 21
19:24
Magyarországon július 30-án, a késő esti órákban lesz a legjobban megfigyelhető a Déli Delta Aquaridák meteorraj (Rakéta)
Július 30-án a Déli Delta Aquaridák, egy nappal később pedig az Alfa Capricornidák szolgáltatnak különleges égi műsort.
júl. 21
19:30
Most lenne 75 éves! 7 dolog, amit talán nem tudtál Robin Williamsről (InStyle)
Robin Williams idén lenne 75 éves. A színész, aki egy egész világot megnevettetett, felejthetetlen filmjeivel ma is velünk van.
júl. 21
19:36
Ekkor vesznek végső búcsút Szolnoki Pétertől (Médiapiac)
Hírt adott a zenekar arról, hol és mikor vesznek búcsút Szolnoki Péter énekestől. A Bon-Bon együttes sztárja súlyos betegségben hunyt el július 12-én. Biatorbágyon lesz eltemetve.
júl. 21
19:42
Valami nem stimmel ezzel a gyümölccsel: durva, ami Franciaországban van (Agrárszektor)
Franciaországban Agen körzetében az aszaltszilva‑ágazat újabb időjárási eredetű válsággal néz szembe. A korábbi évek kedvezőtlen szezonjai után a 2026 júniusi hőhullám jelentős károkat okozott az ültetvényekben. A betakarításig hátralévő egy hónap miatt a veszteségek pontos mértéke még nem határozható meg, mivel a károk tovább változnak az időjárás
júl. 21
19:48
Mit árul el rólad, ha szeretsz új éttermeket kipróbálni? 9 jellemző, ami gyakran együtt jár ezzel a szokással (Éva Magazin)
Az új éttermek felfedezése sokaknál több egyszerű vacsoránál: élmény, program és közösségi kaland egyben. Azok, akik rendszeresen vadonatúj helyeket próbálnak ki, gyakran kilenc jól körülírható személyiségjeggyel rendelkeznek. Mutatjuk, melyek ezek!
júl. 21
19:48
A kormány megszünteti Kapitány István egyik jogkörét (ATV)
Kapitány István a közösségi oldalán jelentette be a hírt.
júl. 21
19:48
Leadtam a gyereket, leléptem egy pszichedelikus fesztiválra, és nem vagyok hajlandó szégyellni magamat (WMN)
Az anyaság kortárs modellje viszonylag friss "találmány": ebben az anya saját szükségletei szinte mindig a gyermek szükségletei mögé kerülnek. Csakhogy ez nem életszerű.
júl. 21
19:48
3 csillagjegy, akinek a forró júliusi napok végre elhozzák a régen várt szerelmet (Bien)
Az égen éppen olyan együttállások formálódnak, amelyek három csillagjegy életében hosszú várakozás után hoznak fordulatot.
júl. 21
19:54
Sütőtök indák igazítása és ritkítása a nagyobb termésméretért (Agroinform)
A sütőtök termesztés során a hajtások igazítása és ritkítása alapvetően meghatározza a termések méretét és minőségét. Tudj meg mindent arról, hogyan érdemes beavatkozni júliusban – gyakorlati tanácsok és fenntartható megoldások gazdáknak!
júl. 21
19:56
Ezért nem szabad a gyümölcsfák törzsét tavasszal meszelni! Máskor kell! (Agroinform)
A gyümölcsfák törzsét meszelni tavasszal? Ne tedd! Megmutatjuk, miért az ősz a tuti időpont, és hogyan védheted meg a fagyrepedésektől szeretett fáidat.
júl. 21
20:00
"A szülés ehhez a fájdalomhoz képest álom" - Felfalta a szemét egy parazita a brit nőnek, miután kontaktlencsében mosta meg az arcát (SzMo)
Egy 47 éves brit nő, Emma Marsden szemét egy ritka parazita támadta meg, miután kontaktlencsében mosta meg az arcát egy baleset után. A nő szaruhártyája kilyukadt, ezért ideiglenesen össze kellett varrni a szemhéját, és évekig várhat a szaruhártya-átültetésre.
júl. 21
20:06
Méregkeverő asszonyok és halálos gyűrű: 10 hírhedt mérgezéses eset a történelemből (+18) (Éva Magazin)
A mérgezés ősi és rejtélyes módszer, amellyel sikeresen, és sokszor láthatatlanul tüntethetjük el ellenfeleinket az útból. Nem csak a krimik szeretik, a valóságban is buzgón kíséri az emberiség történelmét már az ókortól kezdve.
júl. 21
20:12
Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt kedden.
júl. 21
20:12
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz: szerintük "véget ért a demokrácia Magyarországon" (ATV)
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz országos elnöksége és parlamenti képviselőcsoportja, amelyben illegitimnek nevezték az új politikai rendszert, amelyet megfogalmazásuk szerint a kormány az alaptörvény durva sérelmével hozott létre, és amelynek célja a hatalom kizárólagos birtoklása.
júl. 21
20:12
Nem a villanyautó leváltója, hanem a megmentője lehet – új technológia hódíthat Európában (Autószektor)
Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, az autóipar egyenes úton halad a teljes villamosítás felé. Az Európai Unió szigorodó kibocsátási előírásai és a 2035-ös céldátum, ami után kizárólag kibocsátásmentes autókat lehet gyártani és forgalomba állítani, az egymás után érkező elektromos modellek és a milliárdos gyártói beruházások azt sugallták, hogy a be
júl. 21
20:12
11 résszel a befejezés előtt megszűnik a közmédiában a Prima Primissima-díjas Hazajáró – az új MTVA-vezetést hibáztatják a készítők (Media1)
Nem hosszabbította meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a Hazajáró című honismereti-turisztikai magazinműsor szerződését – jelentették be kedden a készítők. A 2011 óta futó, Prima Primissima közönségdíjjal is elismert sorozatot eredetileg 2026 végén, 440 epizóddal zárták volna le, ám a befejezéshez már csak 11 rész hiányzott
júl. 21
20:12
Túl sok magnéziumot szed? Ezek a figyelmeztető jelek arra utalhatnak, hogy ideje visszavenni (EgészségKalauz)
Nem csak a magnéziumhiány okozhat gondokat, hanem a túladagolás is.
júl. 21
20:18
Este megkezdődött a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozata (Menedzsment Fórum)
Szombaton Orbán Viktor, a Fidesz elnöke tart előadást.
júl. 21
20:18
4 csillagjegy, aki nyár végén végleg lezár egy mérgező barátságot (Bien)
Lezárul egy fejezet, hűvösödnek az esték, és a csillagok állása szerint négy jegy most készen áll arra, hogy pontot tegyen egy régóta húzódó, kimerítő kapcsolat végére.
júl. 21
20:18
K&H;: a legtöbb vállalat még nem él a zöldáram nyújtotta kibocsátáscsökkentési lehetőséggel (Digital Hungary)
A vállalatok karbonlábnyomának csökkentéséről sokaknak még mindig a költséges technológiai fejlesztések vagy energiahatékonysági beruházások jutnak eszébe. Pedig létezik egy ennél jóval egyszerűbb lehetőség is: a zöldáram vásárlása. A K&H fenntarthatósági indexe szerint ennek ellenére jelenleg mindössze a hazai vállalatok 2 százaléka él ezzel a meg
júl. 21
20:24
Újabb változás érinti a vállalkozókat (MMonline)
Szeptember 1-től változnak a nyugta-adatszolgáltatási kötelezettségek, több tízezer vállalkozás lehet érintett - figyelmeztet a Számlázz.hu. Magyarország legnagyobb, több százezer vállalkozást segítő fintech cége többféle megoldást fejleszt azok számára, akik jelenleg kézi, vagy számítógéppel előállított nyugtát használnak. Őket érinti a változás.
júl. 21
20:24
Faluszövetkezetből alakult (Magyar Mezőgazdaság)
Két évvel ezelőtt mutattuk be a Berkenye Hűtőház működését, most a feldolgozó gyümölcsellátásának nagy részét adó termelői szervezet, a Nógrád-Tész Kft. tevékenységéről kérdeztük az egyik alapítót, Schmidt Szilárdot.
júl. 21
20:30
Kele János a Fradivárosról: "Nem arra költötték, amire adta az állam" (ATV)
Kele János sportközgazdász a Médiapiac podcastben kendőzetlen alapossággal boncolgatta a magyar sportirányítás jelenlegi működését. A szakértő szerint az új sportvezetés egyelőre valódi reformok helyett csupán gesztusokat tesz a sportelitnek, miközben a Fradiváros-beruházás és az MLSZ TAO-elszámolásai körül is súlyos anomáliákra hívta fel a figyelm
júl. 21
20:36
Egymás után köszönnek el kollégái Palik Lászlótól (Médiapiac)
Palik László műsorából egymás után állt fel több korábbi kollégája. A Palikék Világa YouTube-csatorna igen népszerű lett az elmúlt években, az utóbbi időben viszont egymást érték a változások.
júl. 21
20:42
Tedd nyugodtabbá a hálószobát: 10 szobanövény, amely hozzájárulhat a pihentetőbb alváshoz (Éva Magazin)
A hálószoba hangulata sokkal többet számít, mint elsőre gondolnánk: néhány jól megválasztott szobanövény nemcsak szebbé teszi a teret, hanem hozzájárulhat a pihentetőbb alváshoz is. Összegyűjtöttük azokat a növényeket, amelyek nyugtató illatukkal, kellemes hangulatot teremtő megjelenésükkel vagy könnyű gondozhatóságukkal ideális választások lehetne
júl. 21
20:42
Megfordultak a tankerhajók: nagy bajba kerülhet a közel-keleti olajóriás a fenyegetések miatt (Portfolio)
Az ázsiai finomítók a Szuezi-csatornán keresztül vagy Afrika megkerülésével igyekeznek elszállítani a szaúd-arábiai vörös-tengeri kikötőből származó nyersolajat, miután a Jemenben tevékenykedő, Irán által támogatott húszi lázadók tengeri blokáddal fenyegették meg Szaúd-Arábiát - írja a Reuters.
júl. 21
20:48
Te tudod, hogy miért van extra lyuk a tornacipőn és miért kétoldalú a radír? 15 nagyon hasznos dolog, amiről eddig nem tudtad, igazából mire való (Éva Magazin)
A különböző használati tárgyak életünk szerves részét képzik, de vajon elgondolkoztunk-e már azon, hogy bizonyos eszközök miért úgy lettek kialakítva, ahogy? Cikkünkben jónéhány érdekes használati tárgyból és azok valódi funkciójából szemezgettünk.
júl. 21
20:48
Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó (ProfitLine)
Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt
júl. 21
20:48
"Aki nélkül valószínűleg nincs rendszerváltás" - Magyar Péter a Vidéki prókátorral találkozott a Miniszterelnökségen (SzMo)
A kormányfő a Miniszterelnökségen fogadta dr. Fülöp Botondot, a Vidéki prókátorként ismert ügyvédet, akinek komoly szerepe volt a kegyelmi botrány kirobbantásában. A 2024 utáni történésekről beszélgettek.
júl. 21
20:48
Mérföldkő az AI-perekben: másfél milliárd dolláros kártérítésre kötelezett egy vállalatot az amerikai bíróság (Növekedés)
Jóváhagyta egy amerikai szövetségi bíró azt a másfél milliárd dolláros szerzői jogi megállapodást, amelynek értelmében az Anthropic vállalat könyvenként mintegy 3 ezer dollárt fizet több ezer szerzőnek. A gigaösszeget azért ítélték meg, mert a szerzők műveit jogsértően használták fel a Claude nevű chatbot betanításához.
júl. 21
20:48
"Elhagytam a tökéletes férjet" – És sosem bántam meg ezt a döntést (Bien)
Egy nő története arról, hogyan hagyta hátra a kívülről tökéletesnek tűnő házasságát, hogy végre megtalálja önmagát és a vágyott életét.
júl. 21
20:48
Érdekes dolgot figyeltek meg a Balatonnál: ezt okozta a vihar a tónál (Agrárszektor)
A vasárnap délután érkezett hidegfront mentén kialakult zivatarok a Balatonhoz érve legyengültek, majd a túlsó oldalon ismét megjelentek, vagyis "átugrották" a legnagyobb tavunkat - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján. Mint írták, a jelenség hátterében Bakony és a Balaton együttes hatása állhatott.
júl. 21
21:00
10 dolog, ami még nem számít megcsalásnak, de nem fér bele egy kapcsolatba (Joy)
Kiderült, mi az, amit már nem tudnak elviselni az emberek.
júl. 21
21:00
A Fidesz ellenállási nyilatkozatot tett közzé, Orbánék szerint újra az önkényuralom korszaka köszöntött Magyarországra (SzMo)
Hivatalos nyilatkozatban nevezi illegitimnek az "új rendszert" a legnagyobb ellenzéki párt. A Fidesz szerint az Alaptörvény 17. módosítása felszámolta a jogállamot, ezért bojkottálják az új tisztségviselők megválasztását, és békés ellenállást hirdetnek.
júl. 21
21:12
Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza (ProfitLine)
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (Mlszksz) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes mé
júl. 21
21:18
Biológiai készítmények az agráriumban (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt évek szélsőséges időjárási viszonyai, a gyakori aszályok és a növénytermesztés előtt álló új kihívások egyre nagyobb figyelmet irányítanak a biológiai hatású készítményekre.
júl. 21
21:24
Filléres házi praktikák a zuhanyajtó tisztán tartására: volt vízkő, nincs vízkő! (Éva Magazin)
Tippjeink segítségével a zuhanyajtó ismét régi fényében ragyoghat!
júl. 21
21:30
Lejtmenetben az ingatlanpiac, de az átlagnál drágábbak iránt viszont nőtt a kereslet (Helló Magyar)
Az adásvételek száma éves összevetésben mintegy 7 százalékkal esett, a 100 millió forint feletti ingatlanoké viszont 18 százalékkal nőtt.
júl. 21
21:36
9 figyelmeztető jel, amely a szakértők szerint növelheti a hűtlenség kockázatát (Éva Magazin)
A hűség persze sosem mérhető száz százalékos biztonsággal egy első randi után, de vannak olyan viselkedési minták, amelyekre érdemes figyelni. Pszichológusok és kriminalisztikai szakértők szerint több árulkodó jel is utalhat arra, hogy valaki nehezebben vállal elköteleződést, vagy később nagyobb eséllyel lép félre.
júl. 21
21:36
"Don, mennünk kell" – egy szájról olvasó szerint így próbálta Infantino kiterelni Trumpot a vb-győztesek közül (SzMo)
Gianni Infantino FIFA-elnök a 2026-os vb-döntő után többször is megpróbálta arrébb irányítani Donald Trumpot, aki a trófea átadása után a spanyol csapat mellett maradt. Egy szájról olvasó most elmondja, mit mondhatott Infantino az elnöknek.
júl. 21
21:42
Ennyien éheznek még mindig a világon: kijózanító számokat közölt az ENSZ a globális helyzetről (Pénzcentrum)
Bár 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent az éhezők száma a világon, még mindig mintegy 645 millió ember, vagyis a Föld népességének 7,8 százaléka nem jut elegendő élelemhez. Az ENSZ friss jelentése szerint a javulás biztató, ugyanakkor továbbra is túl lassú és egyenetlen ahhoz, hogy a világ 2030-ra teljesítse az éhezés felszámolását
júl. 21
21:42
Orvosmeteorológia: szerdán lesz a mélypont, nem fognak örülni, akik visszavárják a kánikulát (EgészségKalauz)
Fordulópont lesz szerdán.
júl. 21
21:54
Kifosztva áll a milliárdos pártelnök budai villája – fotókat közöltek a helyszínről (ATV)
Hamarosan lebonthatják a villát, amely Kapolyi László pártelnök, politikus otthona volt.
júl. 21
22:12
A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások (ProfitLine)
A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmadu
júl. 21
22:12
A kormány benyújtotta a parlamentnek az ügynökakták teljes feltárásáról szóló törvényjavaslatot (SzMo)
A dokumentumokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára teszi majd elérhetővé egy új online felületen. Elvileg ez lesz az utolsó jogalkotói lépés az októberi feltárás előtt, ugyanis egy előkészítő törvény már átment a házon.
júl. 21
22:54
A legbizarrabb dolog, amit a paradicsommal tehetsz: miért szurkálják át rézdróttal? (Agroinform)
Különös, de sokak szerint hatékony módszer: rézdrótot döfnek a paradicsom szárába, hogy védekezzenek a rettegett gombabetegségek ellen. Vajon mi az igazság e meghökkentő trükk mögött?
júl. 21
23:12
Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank (ProfitLine)
Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
júl. 21
23:24
Miért tesznek a profi zöldségtermesztők egy marék rizst az ültetőgödörbe? (Agroinform)
Sokan nem is gondolnák, de egy marék rizs óriási segítség lehet a zöldségek gyökérzetének fejlődésében! Nézzük a meglepő, de hatékony praktikát a kertben!

Keresés