Van, amikor nem újabb izgalmakra vágyunk, hanem arra, hogy végre ne történjen semmi. Hogy elcsendesedjen körülöttünk a világ, és az idegrendszerünk kicsit lenyugodhasson. A nyüzsgés helyett ilyenkor valódi csendre, a természet pihentető látványára és hangjaira áhítozunk. Mutatunk nyolc helyet, ahol mindezt megtalálhatod, és nemcsak kikapcsolódhatsz
Az Erste Csoport Közép- és Kelet-Európa legjobb bankja lett az Euromoney nemrég kihirdettet Kiválósági díjai között. Az Erste Csoport emellett elnyerte a „Közép- és Kelet-Európa legjobb bankja a nagyvállalati ügyfelek kiszolgálásában” díjat is, míg osztrák és román leányvállalata a saját piacán lett a legjobb bank. Ezenkívül az Erste lengyelországi
Új divízióval reagál a robotok terjedésére a Samsung. Az egységet egy másik koreai óriásvállalattól érkező szakember fogja vezetni. A Samsung új részlegének neve RX, vagyis „Robotics eXperience” lesz. Ez felel majd a közép- és hosszú távú robotikai stratégiáért, a robotok alapvető technológiai fejlesztéséért és a robotika stratégia üzleti megvalósí
A Kanári-szigetek továbbra is Európa egyik legnépszerűbb nyaralóhelye, part menti vizeinek állapota azonban egyre nagyobb aggodalmat kelt a szakértők körében. A közelmúltban több strandot is ideiglenesen lezártak bakteriális szennyezés miatt, a kutatók pedig arra figyelmeztetnek, hogy a hiányos szennyvízkezelés a fürdőzők egészségét és a tengeri él
Martfű diákjai összefogtak, hogy újjáépítsék a kórházban lábadozó Emese tanárnő otthonát, ami tíz perc alatt porig égett. Martfű diákjai szeretnék városi összefogással megmenteni Emese tanárnő porig égett lakását. Az 58 éves pedagógust jelenleg füstmérgezéssel a szolnoki Hetényi Géza kórházban. Könnyes szemmel idézte fel a pillanatot, amikor élete
A Dunai Vasmű energiaellátásáért felelős ISD Power Kft. 150 dolgozó elbocsátásáról döntött, ami a vállalatnál munkát vállaló emberek felét jelenti. A szakszervezet aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kirúgott munkavállalók mértéke miatt a cég nem lesz képes az energiaellátás biztosítására.
A krumpli és a hagyma remekül megfér egymás mellett a serpenyőben, a kamrában viszont már kevésbé harmonikus a kapcsolatuk. Ha egy helyen tároljuk őket, mindkettő hamarabb veszíthet a minőségéből, ezért jobb, ha csak főzéskor találkoznak.
A digitális hadviselés korszaka szintet léphet, hiszen a legmodernebb AI-technológiák egyszerre kínálnak védelmi pajzsot és adnak korábban elképzelhetetlen sebességű támadóeszközt a hackerek kezébe. Az Európai Bizottság felismerte, hogy a technológia
Több mint hárommillió ember, közel tízmillió képzési részvétel és csaknem tizennyolcezer aktív képző szervezet – a legfrissebb FAR-adatok szerint a felnőttképzés az egyik legnagyobb tanulási ökoszisztémává vált Magyarországon. A számok azt mutatják, hogy a munkavállalók és a munkáltatók egyaránt felismerték, hogy a versenyképesség megőrzésének kulc
A mediterrán térség romantikus szigetei, nyüzsgő tengerparti városai, eldugott öblei és elegáns üdülőhelyei között mindenki találhat az ízléséhez illő úti célt. Az asztrológia szerint ebben akár a születési hónapunk is segíthet, hiszen a személyiségünkről, az erősségeinkről és az ízlésünkről is árulkodhat.
Napi horoszkóp 2026. július 22. szerdára minden csillagjegynek. Nézd meg, mit tartogat számodra ez a nap a szerelemben, a munkában és a hétköznapokban.
A jegybank, a rendőrség vagy egy kereskedelmi bank munkatársának adják ki magukat azok a telefonos csalók, akik már a Magyar Államkincstárnál tartott értékpapír-megtakarításokat is célba vették. Jelszót, belépési azonosítót és jóváhagyó kódot semmilyen körülmények között ne adj meg nekik.
Túl vagyunk minden idők leghosszabb futball-világbajnokságán. Rengeteg inger érte a szurkolókat az elmúlt öt hétben, ezért összeszedtük, hogy szerintünk melyik volt a vb tíz olyan története, amelyre évek múlva is emlékezni fogunk.
Hosszú idő után ellenség helyett újra kiemelt ágazatként tekint az állattenyésztésre az Európai Bizottság. Erről árulkodik a nemrég bemutatott új stratégia. Az európai mezőgazdasági termelőket és szövetkezeteket összefogó Copa-Cogeca üdvözli a fordulatot, de hiányolja a konkrét intézkedéseket, amelyek valós segítséget jelentenek az állattenyésztőkn
Ukrán források szerint Oroszország a Molnyija támadó drónokat egy hétköznapi mágneses iránytűvel szereli fel, hogy így kerüljék ki az ukránok elektronikus hadviselését.
Több mint egy évtizedes huzavona után megszületett az új uniós szabályozás. A légitársaságok a versenyképességüket féltik, fogyasztóvédelmi oldalról azonban üdvözlik a változásokat.
Fegyveres kommandósok betörték az ajtót, majd földbe verték a társasház emeletén élő benzinkúti rablót Nagykanizsán. Fegyveres kommandósok törték rá a lakása ajtaját Nagykanizsán egy benzinkúti rablóra. A férfinak esélye sem volt a menekülésre a rátörő kommandósok elől. Mint kiderült, a 32 éves helyi rabló három órával korábban pisztollyal a kezébe
A hat százalék alatti jegybanki alapkamat és a bankközi kamatok csökkenése miatt csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A kamatok további csökkenését a rendkívül intenzív kereslet is indokolja: május végéig több mint 150 000 új szerződést kötöttek a bankok.
Az otthonában érte támadás Gáspár Evelint, aki maga osztotta meg a közösségi oldalán, hogy egy ismeretlen személy a lakópark garázsában kárt tett az autójában. A Sztárbox korábbi győztesének autóját több helyen összekarcolták, ám Evelin bejegyzéséből arra lehet következtetni, hogy nem tudja, ki rongálta meg a kocsiját.
Erős első félévet zárt az 50 millió forint feletti kategória a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb adatai szerint. Január 1. és június 30. között közel 3900 érdeklődés* érkezett az igazi álomautóknak számító luxus- és szupersportmodellekre, amelyek átlagára a top 20-as mezőnyben meghaladja a 119 millió forintot. Az abszolút kedv
A túlsúly és különösen az elhízás a termékenységet is kedvezőtlenül befolyásolja és oka lehet meddőségnek, nőknél és férfiaknál egyaránt. Már a mérsékelt súlytöbblet esetén is csökkenhet a spontán fogamzás esélye, míg az elhízás a meddőség önálló rizikófaktorának tekinthető. Jó hír azonban, hogy már 5-10 százalékos testsúlycsökkentés is esélyt ad a
Nyugalmunknak hamarosan vége szakad: északnyugat felől hűvösebb, instabil levegő éri el térségünket, záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva magával.
Idén jelentősen megnőtt a napraforgóterület. Az eredményes termesztés érdekében a termelőknek érdemes tudni, hogy mely környezeti hatások hogyan befolyásolják a napraforgó terméseredményét.
A Baross Gábor Programot hamarosan ismerteti a kormány, de néhány részletet már előre megtudtunk. Ismerős projekteket vesznek elő, fejlesztenék a Székesfehérvár és a Balaton közötti szakaszt, több helyi és nemzetközi vonalat, továbbá a járműparkot is.
Személyiséglopás miatt indított pert egy fiatal lány Walesben. Egy csaló álprofilok létrehozásához használta fel a fotóit 16 éves kora óta- Sasha-Jay Davies azonban 4 év után beperelte. Nem kis összeg kifizetése vár a bűnösre.
Az Országgyűlés egyhangúlag elfogadta a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat. A támogatás többek között a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, a sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő és az egyedülálló szülők egy részét érinti. A juttatást két részletben fizetik ki.
Sok lesz a napsütés, de többfelé élénk, erős szél és elszórt záporok, zivatarok tarkítják az időjárást a következő napokban. A hajnali minimumok már frissebbek, délután viszont továbbra is kellemesen meleg marad az idő.
Básthy Béla (Fidesz-KDNP), Kőszeg polgármestere örömtelinek nevezte, hogy a szombathelyi Oladi platóról eltávolítják az azbeszttartalmú kőzúzalékot, ugyanakkor remélte, hogy Vas megye többi településén is megnyugtató kormányzati intézkedések következhetnek.
Akár tömegközlekedéssel, autóval, taxival, rollerrel vagy helikopterrel érkeznél, a Hungaroringhez minden út elvezet, csak tudd, melyiket érdemes választani. Segítünk.
A kormányváltás utáni társadalmi eufória és az uniós források várható hatása túlzó; az uniós pénzek a költségvetés kiadási főösszegének mindössze egy százalékát teszik ki, miközben a forint túlzott erősödése és a forráshiányos társadalmi adósságok törlesztése komoly csapdákat rejt.