A Magyar Honvédség tűzszerészei szállították el a Duna alacsony vízállása miatt előkerült üres lőszerhüvelyt a híd középső pillérétől. A beavatkozás mindössze negyed óráig tartott, utána ismét megindulhatott a forgalom.
Az e-kereskedelem folyamatos fejlődésében egyre nagyobb szerepet kap a körforgásos gazdaság, amelynek az egyik legdinamikusabban növekvő területe a használt termékek piaca. A regionális keresletre és a piaci lehetőségekre reagálva az Allegro újabb mérföldkőhöz érkezett a határokon átnyúló kereskedelem fejlesztésében: a vállalat online piacterén imm
Megszüntetés helyett teljes szemléletváltás jön a Nemzeti Agrárkamaránál. Bóna Szabolcs agrárminiszter bejelentette az új törvénytervezetet, amely visszacsökkentené a működési költségeket, felülvizsgálná a tagdíjakat, és a pártpolitika helyett a valódi termelői érdekképviseletre helyezné a hangsúlyt.
Pótfelvételi eljárásban lehet jelentkezni a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán 2026. szeptemberében induló új, animáció BA szakra. Az új képzés az első, fővároson kívül elérhető lehetőség arra, hogy egyetemi szintű animációs alapképzésben vegyenek részt azok a fiatalok, akik a mozgókép, a vizuális történetmesélés, a tervezői gondolkodás és a kor
Nyomás alatt maradhat pénteken a forint, miután a közel-keleti háború újabb eszkalációja ismét 100 dollár fölé lökte a Brent árát, az inflációs félelmek pedig másfél éves csúcsra emelték az amerikai tízéves kötvényhozamot. A magasabb hozamok erősítik a dollárt és visszafogják a globális kockázatvállalást, ami különösen kedvezőtlen környezetet terem
Az Európai Központi Bank megvitatja a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátájának emelését – jelentette be Christine Lagarde, az intézmény elnöke csütörtökön. A lépés csökkentené az EKB kiadásait, és mérsékelné több tagállami jegybank veszteségeit.
A Volkswagen csökkentette éves árbevétel-előrejelzését, mivel a kínai eladások visszaesése egyre nehezebb helyzetbe hozza Oliver Blume vezérigazgató átszervezési terveit, amelyekkel Európa legnagyobb autógyártójának versenyképességét igyekszik helyreállítani - számolt be a Bloomberg.
Fotó: BKK A tájékoztatás szerint egy második világháborús, 7,5 centiméteres német tüzérségi lőszer hüvelye volt beszorulva a Dunánál a kövek közé. A tűzszerész művelet idejére, mintegy negyed órára hajnalban lezárták a Margit hidat, valamint a Duna 200 méter sugarú szakaszát. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Rácz Jenő ritkán beszél ennyire őszintén a múltjáról, most azonban elárulta, hogy a gyerekkorában átélt nehézségek nagyban meghatározták az életét. A Michelin-csillagos séf azt is elmondta, hogy ma már egészen mást jelent számára a siker, mint fiatalabb korában.
Magyarországon is érezhető földrengés volt Ausztriában. Ennek magnitúdója 4,5-ös volt - közölte a Hun-Ren Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az Mti-vel.
Az ÉS idei 30. számában nekrológ Ludassy Máriáról. Interjú Erdős Virággal. Kritika Mészöly Ágnes és Tompa Andrea könyvéről. Solymosi Bálint verse, Bozsik Péter prózája. – Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
Csak az űr maradt, ez az örökségünk... még az 1990-es években is jobban működő fórumok voltak. Mindent elölről kell kezdeni. Mindent át kell fésülni – Az irodalom jövőjéről indított Idő van körkérdésünkre Kiss Noémi válaszol.
Júniusban a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken.
Borbély Balázsnak a holland újságírók egyetlen kérdést sem tettek fel a Ferencváros Twente elleni győzelme után. A magyar rekordbajnok bravúros sikert aratott Hollandiában, de ennek receptje nem érdekelte a kollégákat. Kínos pillanatok a mindössze 10 másodperces sajtótájékoztatón.
A Blackstone jelentése szerint lassult a tőkekivonás üteme a társaság zászlóshajójának számító magánhitelalapjából, miután a befektetők az év elején a potenciális veszteségektől tartva tömegesen próbálták visszaváltani a részesedéseiket. Az alapkezelő emellett a vártnál kedvezőbb második negyedéves eredményről számolt be, amit elsősorban a mestersé
A kőolaj világpiaci ára tartósan a hordónkénti 100 dolláros szint fölé emelkedett, miután a közel-keleti konfliktusok és a fekete-tengeri szállítási akadályok komoly fennakadásokat okoznak a globális energiaellátásban. Az áremelkedést elsősorban az Irán elleni amerikai-izraeli háború eszkalációja, a szaúdi tartályhajókat ért vörös-tengeri támadások
Pedig az év ezen időszakában a szezonális munkalehetőségek megjelenése miatt inkább csökkenni szokott a munkanélküliség, a foglalkoztatottság pedig nő. Most épp ennek ellenkezője történt itthon.
Néhány évvel ezelőtt, a minimalizmus fénykorában még elképzelhetetlennek tűnt, hogy az F1-core ne csak a paddockban, hanem a divathetek kifutóin is hódítson. Mára azonban a motorsport ihlette stílus az egyik legizgalmasabb trenddé vált: nemcsak a divatházak kollekcióit határozza meg, hanem még a közösségi médiában látott outfiteket is.
Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal.
Történelmi felvételi eredményt ért el a Mate, miközben a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Kara is növekvő érdeklődésről számolt be. Az idei ponthatárok alapján tovább erősödött az agrár-felsőoktatás vonzereje.
A legfrissebb államkincstári adatok szerint a kórházak lejárt adóssága június végére már elérte a 49,5 milliárd forintot, ami év végére ismét 100 milliárd forint közelébe emelkedhet.
Felkerült a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára az Oroszország által 2014-ben elfoglalt és bekebelezett dél-ukrajnai Krím félszigeten található távroszi Kherszonészosz és a fővárosa – közölte az UNESCO, amely figyelmeztetett a helyszínt fenyegető súlyos veszélyekre.
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után a Momentum Mozgalom arra kérte a Tisza-kormányt, hogy tegye díjmentessé a közjegyzői eljárást a diákok számára az albérleti szerződések hitelesítésekor. A párt elnöke, Szilas Kincső állítása szerint Magyar Péter és a kormány májusban ígéretet tett a közjegyzői díjak felülvizsgálatára, ám szerinte azóta n